Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Nietzsche halála Isten tükrében – Alátámasztotta Jézus Krisztus igazát

 

 

 

 

Nietzsche halála Isten tükrében

Alátámasztotta Jézus Krisztus igazát

 

Nietzsche mindig is vitatott és az intellektueleket megosztó gondolkodónak számított. Filozófiája, művészetfelfogása rendkívül nagy hatású, sok szerzőt, művészt megihletett.

Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus egyik előfutára Kierkegaard és Schopenhauer mellett. Kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a kereszténységet, a szocializmust, a darwinizmust. Különc zseniként került be a történelembe. Szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítási akarat, nyelvi mágia jellemzi munkásságát.

„A vallást hazugságnak tekintette az emberen túli ember szemszögéből nézve, a részvétet a tömegmorál jelének (jobban mondva a tömegmorállal való megalkuvásnak). A részvét az, ami szerinte tönkreteszi az erős embert, aki magasabb célok felé tekintve ki van téve annak a veszélynek, hogy az emberi szenvedés láttán képtelen követni elhatározását. Tagadta az akkor fennálló államrend és szerkezet jogosultságát a néptömegek vezetésében. Az uralomra termett, erős embert hirdeti.

Nietzsche gondolatai könnyen félreérthetőek, amennyiben olyasvalaki értelmezi őket, aki a sok helyütt prófétai dühöt és indulatot mutató szöveget a metaforákon túl, szó szerint veszi, és a valóságban is megvalósításra alkalmasnak gondolja (ez persze nem zárja ki azt, hogy Nietzsche maga csak gondolati szinten foglalkozott bizonyos értelemben ezekkel az elképzelésekkel). Másrészt nem szabad elfelednünk, hogy Nietzsche nagy részben az akarat filozófusának tekintendő, és az önmegvalósítás szubjektivitásától a szellemi élmények útján át az akarat jelenléte többet nyom a latban, mint egy szó szerint veendő, materiális valóságra irányuló kijelentés.”¹

Az értékek átértékelésében a következőket írja: „Az ember nem hisz többet azokban az értékekben, amiket nem önmaga hozott létre. A Nyugat kétezer éves történelmében Isten egy világon felüli értékcentrumként adódott, ennek az volt a hátránya, hogy Isten akadály volt az ember szabadságának kiteljesedése előtt. A kérdés, hogy van-e külső referenciális értelem abban, amit a világnak nevezünk, ami a Nyugat történelmét alakította?”

Protestáns lelkészi család sarja volt. Látta a képmutatást, a klientúra gonoszságát. Az emberi, eredendően bűnös természet legmélyebb lealacsonyodását. S ezeknél a jelenségeknél megtorpant, kiábrándultsága megakadályozta abban, hogy ezt csak tényeknek lássa, ne igazságnak. A látszat szerint a teremtő magára hagyta a bűnbeesés után teremtményét, elengedte a kezét.

Pedig éppen, hogy nem! Isten a földet az emberek fiainak adta a, mint uralmi térséget. Az emberek egymásra mutogathatnak csak, nem az Örökkévalóra, miért engedtük mi, emberek meg? Miért nem akadályoztuk meg ezt a sok háborút, elnyomást, kegyetlenkedést? Miért jutott idáig ez a Föld nevű bolygó, ahol most tart? Épp azt kellett volna megtorpedóznunk, hogy a hatalom és az erő szabja meg a karriereket. És nem a szolidaritás. Előnyt kellett volna adnunk a megértésnek, a gyengék, az özvegyek, az árvák segítésének. Ellenkezőleg azzal, amit Nietzsche állított elkeseredésében, hogy az erősebbnek joga uralkodni. Átgázolni a rászorulókon, a betegeken.

Nem értette meg Nietzsche az üdvtörténet lényegét, hogy a jóval kell meggyőzni a gonoszt. És hogy lehetséges megváltoztatni a szíveket, a lelkeket. Nietzsche nem volt bátor kipróbálni a gyakorlatban a metanoiát. a megtérést. Ha behívta volna a szívébe Krisztust, mint Kierkegaard, Isten elvégezte volna rajta a szívműtétet. A Szent Lélek által.

Kicserélte volna Jézusi, halált legyőző dinamikájával a gondolatrendszert, amit a sötétség ültetett bele. Épp Kierkegaard a példa rá, hogy lehet, meg Pascal. Ők nem álltak meg a tényeknél, tovább láttak, messzebbre néztek a valóságnál, egészen az igazságig. Merték tenni, amit Krisztus, megalázták magukat, és az Úr lehajolt hozzájuk. Felemelte őket. A filozófus megbolondulása, őrülete egyenes következménye volt annak, hogy önelégültségében olyanokat állított, hogy Isten meghalt. Nem vett tudomást arról, hogy az ő talentuma is egy ajándék, amit a teremtő géniusza csiszolt benne ékkővé. Látható entitássá.

Nem adott hálát a létezéséért, azt gondolta, hogy a lét jár. Alanyi jogon. Nagy tévedés. Isten nem tartozik nekünk a kegyelemmel. Hiszen annak ellenére, hogy első képviselőink, Ádám és Éva, kihasználva a szabad akaratot, hátat fordítottak neki, megszánt minket és adott egy utat, Krisztust, hogy a Benne való hit által visszakerüljünk az édenbe. Békeajánlatát viszont nem fogadta el a világ. Minden korban kiderült, a többség, és a politikai vezetők is, inkább a gyors, erőszakkal kivívott hatalmat, a láthatót választják a láthatatlan, később beérő javak helyett.

Nietzsche öncsalásban élt. Azt hitte, önerőből kivergődhet a válságból, amibe depressziója keverte. A depresszió oka persze megint csak az anyagi javakhoz és a mániákusan megszerzett hatalomhoz való ragaszkodás volt. Persze, a hitetlenség logikája ez, megmutatni, hogy a legfelsőbb hatalmak, a morális (transzcendens) erők félresöprésével is sikerülhet a faj tökéletesítése. Az emberi nem boldogítása Isten nélkül. Nem! Ezt a teremtő nem nézhette tétlenül. Ugyanúgy, mint Bábel tornyának építésénél, most is beavatkozott. Mert a teremtmény túllépte a hatáskörét.

Nietzsche kudarca a történelem kudarca. Az emberfeletti ember elmélete megbukott Nietzsche kezei között, az ember által készített dolgok, rendszerek mind működésképtelenné váltak az idők során. Isten nélkül az egyház is működésképtelenné lett, mert épp a leglényegesebb maradt ki Nietzsche korában az Isten által alapított intézményekből. Maga Isten. A szeretet vallásából a gyűlölet és a képmutatás hona lett. De ezt az ember cselekedte, nem az Örök Értelem. Nietzsche eleinte jól gondolkodott. Feltárta a hipokrízist. Majd amikor magának tulajdonította ennek a munkának az érdemeit, önmagánál tartotta a siker kulcsát, a dicsőséget, a projekt tulajdonosa elvette tőle a státuszt. Akárcsak Nabukodonozortól. Sajnálatos eset, egy zseniális elme Isten nélkül semmivé válik. Einstein példája mutatja, meg Kierkegaardé, hogy lehet Vele üzletet kötni. Legyen ez tanulság. Az Ige által lett a világ, így a krisztusi vérrel a Bölcsesség visszafolyt a világba. Ha nem használjuk, nem és semmit, amit csinálunk. Egyetlen személy lehet emberfeletti ember, Isten Fia, Jézus. Ezt a szíve mélyén Nietzsche is megértette, csak félt. Nem lépett tovább.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-11-11 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.