Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 
Kép forrása: internet

A magyar irodalom nyelvi tudata nem marad el e korszak más gondolkodástörténeti hagyományai, más nemzetek literatúrája mögött. A magyar nyelvi identitás Európában páratlan jelentőséggel bír, hiszen mindig meghatározó eleme volt a honi közélet alakulásának. Heidegger mondja, „A kő világ nélküli, az állat szegényes világú, az ember pedig világképző” Így a neves filozófus nem egyébről beszél, mint a nyelvnek az élethez (mint zoé vagy bíosz) viszonyított meghatározhatóságáról: Világot csak az kép es alkotni, világa csak annak lesz egyáltalán, akinek nyelve van.1 A nyelv nemcsak azért nélkülözhetetlen, mert általa jut el a gondolat a másik ember tudatáig, hanem azért, mert használat közben alakul, épül, gazdagodik és keletkezik és képződik, s a szánkban és a szívünkben van a rejtély. Miként tud olyan hirtelen, elsöprő erővel megszületni, hogy évtizedek szokásait és bevett szófordulatait egyetlen innovatív gesztusával felülírja?

 

 

 

Szerdán, január 18-án nyílt meg, és január 28-áig látogatható a Resident Art újévi képzőművészeti kiállítása és vására a Horánszky utcában.

 


Kép forrása: posztoljverset.hu

 

Jean Cocteau írja, hogy a fiataloknak jól áll az ősz haj, selymes lesz tőle a szemük. És élénk. Mintha a tenger nedve itatta volna át a tekintetük. „Opera-páholy csügg az estben/ a spanyol utcácskák során./ Ki ez a bájos ismeretlen?/ Halál. Tiéd lesz Don Juan.” Ez is Cocteau. A Szélrózsa-kötet. (Az utazás) Somlyó György válogatott műfordításai. Tevan. 1995. (Ez a 170. lapon van.)

Utazás. Utazás? Igen. Menni, iparkodni, olvasni. Lépést tartani a kánonon túli irányzatokkal. Új utakkal. Valóban, olykor úgy fogunk meg egy könyvet, mint egy széplány sima combját. majd a laptopot is becsukjuk, hogy egyedül legyünk egy szöveggel, úgy, mint egy hús-vér valakivel, akinek jázmin parfüm van a bőrén. És az utazás is testté lesz. Ki lehet nyomtatni a csavargást.

 


Kántás Balázs, Marczinka Csaba - Veranda-est 2011

Előszó

Marczinka Csaba immár lassan harminc éve érdekes, sajátos, eredeti hangú alkotója kortárs magyar irodalmunknak, mint afféle szabálytalan, olykor polgárpukkasztó, posztmodern Diogenész – költő, történész, irodalomtörténész, próza- és drámaíró, újságíró, rádióriporter, amatőr színész, performer. Sajátosan élő és gondolkodó, számos művészeti műfajjal kísérletező, besorolhatatlan, afféle igazi neoavantgárd, polihisztorféle értelmiségi. 1967-ben született Budapesten, azóta itt él és alkot, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar és történelem szakjain szerzett tanári és bölcsész diplomákat, és már egészen fiatalon tagja volt számos művészeti kezdeményezésnek.

Egyéb figyelemre méltó munkássága(i) mellett költőként is húszévesnél hosszabb szakmai múltra tekinthet vissza, hiszen 1994 óta publikál, első verseskötete 1997-ben jelent meg Előszó a halálhoz címen, és kritikai recepciója szerint még kissé elhamarkodott, kiforratlan, ámbár kétségkívül formabontó, érdekes költeményeket tartalmazott. Ezt követte 2001-ben az immár sokkal kidolgozottabb, egy sajátos, egyéni lírai hang ígéretét sejtető Ki lopta el az ortho-doxámat? című második verseskötete, mely után a verseskönyvek szintjén hosszú szünet következett. Igaz, a szerző a két kötet között eltelt tizenhét évben is folyamatosan publikált folyóiratokban, illetve megjelent egy kisregénye és egy történettudományi tanulmánykötete, ám a következő verseskötet váratott magára. Végül is a 2018-as évben jelent meg végre Marczinka Csaba harmadik versgyűjteménye, a Dévaj Szent Feri és Matyinetti őrmester című kötet, mely egyszerre afféle válogatott verseskötet, hiszen a 2000-res évek elején keletkezett művektől kezdve egészen friss költeményeket is tartalmaz, ugyanakkor egy igen jól körülhatárolt és működőképes költői koncepció terméke is. A továbbiakban a szerző költői munkásságáról szeretnék szólni, kötetről kötetre haladva.

 

 

 

 


Kántor Zsolt Fotó: Keserű Zsuzsa

 Tele vagyok beszéddel; inspirál engem a bennem levő szellem. Íme, bensőm olyan, mint az újbor, amelynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad. Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.

 

(Jób 32. 18.)

 

A politika történeti létmódja egy tapasztalat, amiben a valóság nagyon ritkán jelenik meg. Legtöbb kinyilatkoztatott beszéd hazugság, megtévesztés és masszív képmutatás. A sajtóközlemények, a manifesztumok mind álruhák, jelmezek és maszkok. A liberális demokrácia hamissága kezdettől fogva az úgynevezett szabadság, szabadosság, káosz, lázadás és hedonizmus jegyében építette ki intézményrendszerét. Amiben a keresztények által tisztelt és alapnak tekintett tízparancsolat háttérbe szorul, a törvény és a lelkiismeret meghal.

 

Október 23-ra emlékezve különleges irodalmi esten vehettünk részt a Három Hollóban.

Nádas Péter október 23-ai forradalomhoz fűződő írásrészleteit hallhattuk Nagy Zsolt színművész előadásában, az elhangzott szövegeket kommentálta Radnóti Sándor, Bán Zsófia és Csordás Gábor, több Nádas Péter könyv szerkesztője.

 

 


Majoros Áron Zsolt: Látszat határ

 

Megejtően halk, mondja a primadonna, messze gyűrűző gyönyör. Válaszol a báró, aki a karjában tartja. Akár egy film is lehetne, pedig csak vers. Szöveg, amire a befogadó elme fölfigyel a rádiót hallgatva. A szó értelme a kimondás által tárul fel. S elgondolás lesz, az agyban nyomot hagyó emlék.

Kerekes Erzsébet írja: „A nyelv a legsajátabbját: az igazi mondást veszélyezteti azzal, hogy magát állandóan egy „maga nemzette látszatba” állítja.”1 A heideggeri tiszta, lényegi szó ma igen csak veszélyeztetve érezhetné magát, ha lennének emóciói. Miért is? A nyelv, mint a lét háza, képes beszűkülni, ha a hanyatló hajlam vezeti, a fecsegés és a leegyszerűsítés. De ebben nem a nyelv a hibás, hanem a felhasználók.

 

A Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával csatorna videója

 


Kép forrása: internet

Maga a dolog jut szóhoz, amikor megfogalmazunk róla egy állítást. Ami önmagában szótlan, azt beszéltetni akarjuk. S behívjuk a saját gondolkodásunkba a szavainkkal. S a szöveg ajtó, kapu, kinyitjuk, amikor megszólalunk s leírunk. hogy beletartozzunk abba, amit megértünk. A nyelv tehát nem egy elzárt, külön entitás, amit előveszünk, s amire szükség esetén támaszkodhatunk. Hanem bennünk van gyermekkorunk óta, velünk együtt gazdagodik, gondolkodik, ítél és elszámoltat, önismeretünk génkészlete, amiben a közös és a magánmítoszok egybeforrnak. A nyelv táptalajából hajt ki a tradícióval átszőtt káposztalevél, ami az individuum-tudat. Így hát történetiség van a bensőnkben, amit szavak és mondatok organizmusa rejt. S mindenki felelős azért, mennyit tud meg önmagáról és a világról abból, ami benne rejlik. 

 

A Nyíregyházi Televízió videója

 

„Íme itt a szívem, Uram, a szívem, amelyen megkönyörültél a feneketlen mélységben. Mondja el néked az én szívem most, hogy mit keresett ott, amikor a semmiért voltam gonosz, és vétkemnek csak egy oka volt: a vétek. Rút volt a vétkem és szerettem; örömömet leltem benne, hogy elpusztulok, örömömet leltem a vétkemben. Nem abban, amiért a vétket elkövettem, hanem magában a vétekben. Silány lélek, amely a Te biztonságodból vesztébe rohan…” – Szent Ágoston így ír a Vallomások második könyvében, miközben választ keres és talál arra, miért lopott társaival együtt tizenhat éves korában. Feleletéből a mai napra szánt evangéliumi sorok magyarázatát is kiolvashatjuk.

Jézus farizeusok gyűrűjében állt, akik szokásuk szerint – tisztelet a kivételnek –, most is kioktatták. Nekik válaszolt Izajás próféta jövendölésével. Krisztus szavai: „ott, akkor, itt és most. Mindörökké!”

Az ősök hagyományának kórképét mutatja fel ott, akkor és immár kétezer éve folyamatosan: itt és most, és meddig… Meddig még Uram? Meddig még! Mikor fogadja be a világ, a haza, a család tanulékony lélekkel a lelkeinket egyedül megmenteni képes tanítást? Az egyedüli igaz, életünket, világunkat, hazánkat, családjainkat megmenteni képes tanítást? Vajon mikor kezdjük tettekre váltani szavainkat? Előttünk az Út!

Se ki! Se be! állapotú hazánk egére sötét felhős éjszaka borult. Ilyen is marad, hiszem, nem hajnalodik mindaddig, míg nem tekintjük nemzeti ügyünknek, hogy visszatérjünk keresztény gyökereinkhez. Nem halljuk meg az immár ezer éve népünkhöz szóló hívást, Szent Márk evangélista egyszerű, de egyben minden gyógyírt magába foglaló mondatát: „Ismét magához szólította a népet” (Mk 7,14).

 

A tegnap.ma videója

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal