Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszék

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus Előadja: K. Nagy László színművész Rendezte: Szakálos Dénes László

"Pályám kezdetén, mint a Lengyel Balázs immár legendás Újhold-ja köré csoportosuló fiatalok egyike, költőként indultam, második verseskötetemre 1949-ben kaptam az osztályidegen voltomra való hivatkozással még aznap vissza is vett Baumgarten-díjat. A zsdanovi gesztus hazai irodalompolitikánkban való érvényesítése startpisztoly dörrenése volt, az Újhold nemzedék, amely megalkuvás nélkül szembeszállt a követelményekkel, kivonult az arénából, s kollektív döntése: nem publikálunk többé, évekre megbénította a reális magyar irodalmi életet. A bekövetkezett helyzetre ki-ki írói alkata szerint reagált, volt, akit a helyzet brutalitása némaságba merevített, nálam a felháborodás kifejezési formaváltozást eredményezett, saját személyemről elfordult a tekintetem, elkezdtem figyelni, majd ábrázolni a meggyalázott országot, abbahagytam a versírást, és egy megrendítő családi haláleset után átélt temetés keserves élménye meg is hozta első regényem, a Freskó témáját."

Galvanizált génjeink zúgnak és rezegnek éjjel, minden sejtben ott a hárfa, a húrok világa. A lant és a hegedűk, a brácsák és a citerák. A csembaló, a csinos gordonkák. Kifényesítve a zümmögés, a dürgés, a zátonyokba akadt dopamin. A hangok gyöngyei, a szemgolyóba gravírozott színskála. Az összhang nyelve, a beszéd által szóhoz jutó lét.

A Körmendi Galéria videója

Barta Lajos – Perneczky Géza felvétele

Vagy ahogy csak magunk közt emlegettük: Lali, Barta Lali. Magunk közt – ez azt jelenti: Molnár Péter festőművész barátom, Mensáros Zoltán író, a színművész bátyja, Laci és jómagam.

Barta Lali a Váci úton lakott. Amikor becsengettünk hozzá a megbeszélt időben, piros pettyes fejkendőben nyitott ajtót, kezében fakanállal. Épp vacsorát készített. A konyhaszekrényt volt élettársa, Rozsda Endre festette ki. Lali homoszexuális volt, ezt nem tagadta, de jóformán soha nem került szóba ez a téma.

A Műcsarnok videója

 
Orbók Ildikó: Nagy utazás

Amióta csak öntudatra ébredtem, állandó jelleggel kénytelennek mutatkoztam szembesülni a környezetemben élők részéről azokkal a kisebb-nagyobb mértékben kritikai természetűnek nevezhető észrevételekkel és megállapításokkal, amelyek szerint túlságosan is visszahúzódó, önmagamba forduló, idealista, naiv és álmodozó, sőt mi több, egyenesen lusta, menthetetlenül kényelmes, kényes és nemtörődöm, a világgal szemben irreális elvárásokat támasztó, tudatosan kihúzó és elkülönülő személyiség lennék. Ezeknek a véleményeknek a számomra legsúlyosabban csengő, és legtömörebben zanzásított összefoglalását éppen egy bizonyos egyházi személy részéről nyílhatott alkalmam megtapasztalni, aki szerint mivel "nem találom a helyemet a világban, ezért teremtettem magamnak egy mesterséges, egyszemélyes világot", és aki egyúttal nem fukarkodott kifejezni abbeli sajnálkozását sem, hogy voltaképpen "igazán kár értem, mert egy értékes ember vagyok, aki jobb sorsra lenne érdemes". Ennek és a többi, voltaképpen hasonszőrű véleménynek a nyomán gyakorta elgondolkodtat annak a kérdése, hogy vajon miért is érzem magamat sokkalta komfortosabban, otthonosabban és önmagammal sokkalta inkább azonosnak ebben az alternatív és egyszemélyes világban, mint az úgynevezett "való életben".

Martyn Ferenc (Forrás: Jelenkor)

1962 kora őszén költöztem Pécsre. Húsz éves voltam akkor, és szabadulni szerettem volna a szülői gyámkodás alól. Sikertelenül felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára, majd betűszedő lettem, nyomtatványokat, könyvborítókat terveztem. Budapesti szobámat elcseréltem egy Pesten tanuló egyetemista fiúval, így kaptam egy szobát Pécsett, a kertvárosban. A „kertváros” enyhén szólva eufemisztikus jelzője volt ennek a proletár-telepnek a temető mellett. A városközponttól cca. 3 kilométerre volt ez a telep, s a buszközlekedés bizony megbízhatatlan. Este tíz után maradt az apostolok lova, végig a sötét és kietlen Siklósi úton. Az út mentén három olyan üzem is működött, amelyikből egy is elég lett volna, hogy a város levegőjét beszennyezze. Itt volt a bőrgyár, a cserzett bőr szagával, vele szemben az állati fehérje feldolgozó árasztotta a bomló fehérje édeskés szagát, mellette a vágóhídról pörkölt hússzag áradt. Az út felett, mellett és alatt méter vastag csövek vitték a „távhőt” a lakótelepek felé. Végül egy patak kanyargott a kertek alatt, bizonytalan irányba, Fekete víz elnevezésű, mely nevéhez híven többnyire fekete volt, szélein zöldes habot sodort és az erőmű felől érkezett, majd az állomás felé kacskaringózott, de ott már senki sem látta. Valahol utat változtatott, vagy nyomtalanul eltűnt.

A Petőfi Irodalmi Múzeum videója

Karikás Péterrel 1962 nyarán egy pécsi kertmoziban ismerkedtem meg. Pór Judit, Pór Péter irodalomtörténész barátom nővére, Pécsen töltött pár napot, és rávett, hogy menjünk el moziba. Kánikula volt, ezért választottuk a kertmozit. Színészek ültek előttünk: ifj. Latabár Kálmán, Végvári Tamás, Győry Franciska és Karikás Péter. Egy évfolyam fiatal színész érkezett Pécsre, abban az évben végeztek.

Judit ismerte Karikást, és bemutatott neki. Nyílt tekintetű, jó humorú fiatalember volt, azonnal rokonszenvet éreztem iránta. Később kiderült ez kölcsönösen így volt. Rövid időn belül nagyon jó barátok lettünk. Tudtam róla, hogy Karikás Frigyes fia, és az édesapját 1938-ban végezték ki Moszkvában. Péter ekkor 1 éves volt.

Papp Ákos: Nárcisz

"A tudomány az ember szégyene,

mert szüntelenül érezteti vele, hogy mit is veszített"

~ LCdSM

Az Ismeretlen Filozófus szavai velőt rázóan csengenek, főként azoknak számára, akik jelen korunk posztmodern, a tudomány szupremáciájában szinte szolgai buzgalommal hívő és remélő attitűdjét mindenfajta ellenérzést és kétkedést nélkülözve teljes mértékben magukévá tették. Jelenlegi tobzódásunk a technika különféle vívmányainak garmadájában különösebb ráfigyelés nélkül azonmód tetten érhető, bőségesen elegendő csupán néhány röpke pillantást vetnünk egyfelől a magunk saját mindennapjaira, másfelől pedig a környezetünkben élők általános magaviseletére, főként a tekintetben, ahogyan mainapság hétköznapinak tekinthető eszközeinkkel bánunk. A modern ember idejének számottevő hányadát a különféle virtuális tereken tölti, külsőségekben megnyilvánuló sajátosságaik tekintetében minden szempontból telefonra emlékeztető virtuális nyakörveiken és pórázaikon felfüggesztve révednek bele egy minden szempontból mesterségesnek nevezhető, az esetek túlnyomó többségében kimondottan álságos, megtévesztő és felületes világba. Életünket a tudomány és technika újabb és újabb vívmányainak olykor különösen is kritikátlanságba hajló lelkesedéssel történő ünneplése hatja át, mintha csak ezektől remélnénk mindannak eljövetelét, amely az ember alapvető egzisztenciális problémájára megoldást jelent.

A Petőfi Irodalmi Múzeum videója

Kelebi Kis István: Csipkebokor

A van világa az emberi ösztönlét és a metafizikai üresség között helyezkedik el. Mondja Levinas.¹ Ebből az együttállásból emelkedhet ki a felelősség érzése, ami nem emóció, hanem maga az emberi nem lényege. A szabadság akarása, arra vonatkozóan, hogy segíthetünk azokon, akik rászorulnak. Minden azért van, hogy jól éljünk általa. Ahogy Spinoza mondta.

A javunkra van a világ, a transzcendencia, az abszolútum. Folytatja a gondolatot Voltaire. S az Ige véleményét még nem is mondtuk. Hogy kötelességünk az özvegyek, a nyomorultak és a gyermekek őrzése. A gondoskodás, amit Isten eleve elrendelt a parancsolatokban. De a legnagyobb gondviselő maga az Örökkévaló, még akkor is, ha az ateisták ezt nem veszik tudomásul. Isten nagyvonalúsága, hogy azokat is ellátja, akik megvetik, sőt, más istenek, bálványok után futkosnak.

Arany János 1817-ben született, megérte a ’48-49-es forradalmat és szabadságharcot, megérte a kiegyezést, és még belekóstolt a pluralista társadalmiforma mindennapjaiba is. Viszont ésszerű röviden visszatekinteni a 18-ik századra, hogy előadásomnak történelmi kontextusát is megvilágítsam.

A török által kizsigerelt, majd aztán a Rákóczi szabadságharcban elbukott Magyarországot a Habsburgok olyannyira a magukénak (kis túlzással: saját gyarmatuknak) tekintették, hogy népünk minden jogos szándékát, legyen az jobbágyság, az egyház vagy az arisztokrácia felől jövő, határozottan, sőt felháborodva visszautasították. Tehát a 18. századi Magyarországot egy elmaradott, jogilag demoralizált tartománynak tekinthetjük, s a Habsburgok olyan propagandát működtettek ellenünk, hogy ekkoriban csupán az európai kartográfusok jóindulatán múlott, hogy jelölik-e országunkat a térképen vagy sem.

 
Stekovics Gáspár: Kecskeméti Kálmán 

A hatvanas évek közepén visszaköltöztem a szüleimhez. Azaz visszaköltöztünk, mert időközben megnősültem és Pécsett már nem volt lakhatásunk, kerültem az anyósommal való együttlakást, akinek nagy háza volt a Szkókónak nevezett hegyoldalon. Kölcsönösen nem kedveltük egymást.

Péccsel azonban nem szakadt meg a kapcsolatom. Martyn Ferenc, a mesterem kérte, hogy újabban festett munkáimról küldjek dia- felvételeket.

A Petőfi Irodalmi Múzeum videója

Orbók Ildikó: Fényjáték

Nagyon közel van hozzánk a beszéd, a szánkban és a szívünkben van: azaz a hit beszéde belénk van kódolva. Szívesen beszélünk az evangéliumról, emberi társaságban is és angyalok között is. Mert ha mi a szánkkal kimondjuk a tényeket Jézusról, és meggyőződéssel hisszük, hogy Isten feltámasztotta a Messiást a halálból, megtart minket az Ige. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. (Róma levél 10. 8-10.) Mivel mással? Kérdezhetné a szkepszis hercege.

A mondandó a szívből és a lélekből szakad fel, ha őszinték vagyunk. Már eleve kész a beszéd, mire kimondjuk, már össze van rakva. A száj csak edénye a mondandónak. Csatorna, amin áthalad az üzenet. Valaki összekészítette. Az, hogy nem egyedül döntünk bizonyos dolgokban az életünk során, az évek múlásával egyre inkább kidomborodik.

Ördögh Ottó eddig is mesélt: történelemtanárként, gyerekszínészként, előadóművészként és regényíróként. Tizenharmadik kötetének a meséje, amely A kis herceg és Buddha címet viseli, azonban merőben új. Maga a történet nem túl bonyolult: hőse, a szerelmében csalódott fiú egy Isten háta mögötti faluban próbál vigasztalódni. Az egyhetesre tervezett ottlét azonban jócskán elhúzódik, s közben egy öregembertől, újdonsült mesterétől új világlátásra tesz szert.

A regény vérszegény cselekményét mozgató két legfontosabb figura az öreg és a fiú: korántsem véletlen, hogy a címben, valamint a felütésben és a zárlatban egyaránt feltűnnek, keretezik az elbeszélt történetet. Rajtuk kívül három másik fontos, virtuális karaktere is van a regénynek: az elefánt, a kis herceg és Buddha.

Szénégető Richárd videója

A természet létezik – nem magyarázható. A művészet létezik, s megmagyarázhatatlan. A természet olyan kiindulópont, melyből minden érthetővé válik. A művészet az emberi tevékenység egyik dimenziója, mely nélkül az emberi élet érthetetlen. A természet szavakkal leírhatatlan, csak közelíteni lehet felé, elérni soha. A művészet egy külön világ, szavakkal kifejezhetetlen.
A természet a legtökéletesebb „művészeti alkotás”.

A művészet – ugyanúgy, mint a természet – a szépség kitüntetett megjelenési formája. A művészetet az ember teremti, nem úgy, hogy önmagát kifejezi, hanem megalkotja azt, ami nála több: az ember magát önmaga fölé emeli. Megteremti az ember lényegét, emberré tesz egy semleges lényt.

A művészet ezáltal sokkal fontosabb, mint a tudomány vagy a vallás: kulcs, amellyel az eszme nyitható, kapcsolatot tart fenn a transzcendens erőkkel. Az élet irányítása mindig a művészet kezében volt, jelentősége mindenek felett áll. A művészet a valóság kicsinyített mását tárja elénk művészeti alkotásként, olyan modell, mely megmutatja a nagyban alig felismerhető összefüggések logikáját, tendenciáit és erővonalait.