VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalomtávolságpróba
tudtam a szeplőit az orrtövében a fürkésző tekintetét a félmosolyt benne a nyílt várakozást a szeme színét is a visszavonulás pillanatában azt is hogy hiába akarnék nála megtörténni és az okot
hogy nem voltam kíváncsi a történetére fel sem ötlött bennem létezhet az enyémen kívül másik is hiszen akkor azok a szeplők velem estek meg velem esett meg a nevetőráncok nélküli félmosoly a zavarba ejtően nyílt várakozás szemszíne a visszavonulás pillanatában
Téli báb
A Hold a padlót, az ágyat forgatta, az onnagata-iker egyik arca mindig háttal szépítkezett, míg beszél a másik, ő a pirulást dolgozza el.
Hat évig jártál a lankadatlan szigetre, mint ismerős kézfejre szálló legyet, az egyetlen szigetlakó visszavárt. Röptödben kap el, párnára hajít, a hűtőből kiveszi a tíz legbátrabb tojást, azt még magának. Te nem vagy éhes, idegen nyelveden egy egész fagylaltoskocsi minden íze, tétlen izgalmukban összetöppedt eperszemek.
Jolán
Jolán nem szerette, ha kinevetik. Ki szereti? András azzal szórakozott, hogy időnként lehetetlen helyzetbe hozta a lányt, aki pedig mindig igyekezett a férfi kedvében járni. Egy alkalommal későn ment haza, és tudatta Jolánnal, hogy el akar válni. Kollégáival iszogattak, és szóba került a házastársi hűség, ahogy az ilyenkor lenni szokott, obszcén és idétlen viccek mesélése között. András váltig állította, hogy nem csalta meg soha a feleségét. A hangulat már ugyancsak azon a szinten volt, hogy egymás szerelmi életében is vájkáltak nagy élvezettel. Egy idő után, András már nem tartotta viccesnek a dolgot, és amikor Joli adottságairól esett szó, kifakadt. «álom és képzelet különös határán lebeg»
nem dobunk ki semmit, mondta, és elrakta a fiókba az ötvenhatodik nejlonzacskót, hagymaszagú volt, tudtam, hogy abba teszi majd legközelebb a konzerveket, kenyeret vagy a körtét, rántotthúst az útra a fiának,
TRANSZFER Már második napja északra tartva, megállás nélkül, dohogva fúrta előre magát az enyhe emelkedőn a kopott, zárt vagonokból összeláncolt szerelvény a kifosztottá csupaszodott, elárvult végtelen mezőn, mindig csak nyílegyenesen észak felé, mintha utasaival nem is egy elérhető, emberlakta településhez igyekezne, hanem egy új, emlékeztető meridiánt akarna fölrajzolni glóbuszunknak erre a mindközönségesen csak sztyeppének nevezett, annyiszor elátkozott karéjára. Benne az elgémberedett férfiak némán szorongtak kíméletlen ökölharcban kivívott helyükön, nem szóltak egymáshoz, magukba süppedten néztek a süket semmibe, mintha nem maradt volna szavuk, sem arra, amit látnak, sem arra, amit éreznek. Gondolattalanná vert, vágytalanná alázott lényekként haladtak végzetük felé, félszáz bóbiskolva szendergő kényszermunkás meg az az összezúzott lábú, ájult fiú, akit ráadásként dobtak föl az őrök induláskor, mielőtt rájuk zárták a vagonajtót.
Tárgy
Forgatod a szavait. Alájuk A járda, a háza előtti járda - lászt...
Márkatudatos koporsóválasztás (4.)
Ebéd után a cserkészvezető odasündörgött Pierce Brosnan-hez. - Kérsz cukrot, Mr. Brosnan? – kérdezte bratyizósan a parancsnok, azzal előkotort a zsebéből két aszott, viharvert tejkaramellát és a másik ember felé tartotta mind. A színész úgy tekintett a felajánlott élelmiszerre, mintha a jó öreg cserk.vez. egy termetes csótánnyal kínálta volna. - Nem, kösz. Van sajátom. Nem volt sajátja. - …nem igazán… csodamagzat a csodamagzat Pécs FEHÉR TOLLPIHÉK
„Hogy ne egyenek annyit az üzérek, s hogy a halottak feltámadjanak!”
(Nemes Nagy Ágnes: A szabadsághoz)
Azok az összezsúfolt fehér pulykák, utazva biztos végzetük felé, a duplarácsos vasrekeszekben nem rikoltoztak, nem rettegtek. Az állandó veszély megszünteti a veszélyérzetet.
Behúzódtam autómmal a kamion mögé, lemondtam arról, hogy megelőzzem. Az ádventi langyos délelőttben egy-egy tollpihe a szélvédőmre hullt. Dúdoltam, mint egy ócska slágert, a magam költötte dallamot: Jézus, ne hagyd, Jézus, nem ez a születésnapod.
A bukta Történt egyszer, valamikor… délidőben… Konyhaország Sütőmegyéjének Tepsivárosában, hogy sütemények születtek. Mosolygósan pirosak voltak, és csivitelve-csacsogva indultak el a süteményestálak felé. Vidáman meghemperegtek a porcukorban, majd szép sorjában felcsücsültek a tányérokra. De volt közöttük egy, aki nem hasonlított a testvérkéire. A többiek rögtön gúnyolódni kezdtek. – Hát te miféle szerzet vagy, hogy nem hasonlítasz ránk? Mi bukták vagyunk, és tele a bendőnk lekvárral. Te milyen bukta vagy, hogy nincs benned semmi? Bánatában a kis süti elindult világgá. Elhagyta Konyhaországot, és a szomszédos Spejziában kötött ki. Hatalmas felhőkarcoló polcokon befőttesüvegek sorakoztak, lent a földön pedig kosarakban krumpli, hagyma és uborka púposodott. Sétáló kezek Cili néni magas volt és mosolygós szemű. Fényes, fekete konty csücsült a fején. Egyszer láttam amikor fésülte és eldöntöttem, ha majd nagy leszek, nekem is hosszú, fekete hajam lesz és olyan kék karikák a szemem körül, mint Cili néninek. Miki is szerette Cili nénit, de ez egyáltalán nem zavart, mert engem sokkal jobban szeretett. Egymás mellett volt az ágyunk. A bokszoló
A bokszoló megebédelt a városközpontban. Nem sokan voltak az étteremben. Sanyi barátjával, Gáborral az étterem hátsó részén ültek. – Rég ettem ilyen finomat! – mondta Sanyi – Te mindig csak otthon eszel! – Hát tudod, buksz tárca kérdése is ez. – Ne siránkozz! Nem vagy te olyan szegény! Sanyi a lecsó elfogyasztása után rendelt egy kis pohár mézes likőrt is. – Engem nem hívsz meg? – Ha akarod… Fülkefényben
Képzeld el, hogy az emberek egy barlangszerű föld alatti lakóhelyen […] gyermekkoruktól fogva […] meg vannak kötözve… (Platón:Állam VII.514a) *
Mint valami furcsa fürdőhelyen: a kabinsor. Vagy magánzárkák? A kabinos, a börtönőr udvarias, de határozott mozdulattal tessékelt befelé a frissen lakkozott zárkák egyikébe, mely belülről szekrényre inkább hasonlított, mint bármilyen szűk építményre, cellára akár. Csupa-fal, egyszemélyes fenyőfa fülkébe jutottam, melyben egy falra szerelt pad vagy lóca volt az egyetlen bútordarab. Még kübli se. De minek is? Gerinc – 2. rész
Az esés
pillanatában már tudom, hogy ebből baj lesz. Amikor az ember maga körül nem folyamatos filmet lát, hanem képkockák sorozatát, akkor mindig baj van. A hangok is tompulnak ilyenkor, és a fények, a zuhanás lassított felvétel, magatehetetlenül repül a test, irányíthatatlan, pillanatokra megáll a levegőben, csak annyi időre, hogy az ember felfogja, ebből nem jöhet ki jól. Ilyenkor még nem lehet tudni, mekkora lesz a baleset, törés vagy bénulás, deréktól lefelé. A vaslépcső peremébe vágódik a gerincem és a bordám, azután a medencém következik. Látom a körülöttem állók arcán a rémületet, lehet, most vége a jó életnek, csak erre gondolok, eddig viszonylag gondtalanul éltem, és mi lesz, ha. Rettenetesen fáj, ahogy becsapódik a testem, véres lett a kabát ujja, mondják körülöttem, hall engem? Tud mozogni? Még nem tudok mozogni, de azt már felfogom, hogy bár a testem a peronon, a fejem a villamos lépcsője alá került, a villamosvezető csenget, becsukja az ajtót, el fog indulni, nem érdekli őt, hogy félig a villamos alatt fekszem. Nincs hajóstop Táltosparipán csodaköntösben kerestem Smaragdvárost törpével óriással tervezgettem mint győzöm le a sárkányt
Titokban szívott cigaretták ködjébe bújva állok a lány ablakánál álmom porladó gyémánt nincs hajóstop gyalog indulok Ithakába Asztapovo, Zakaz (Vihar után a hegyek lettek az urak, árnyékpalástot öltöttek, fények gyúltak ormaikon, mellettük szelek fialtak, rugdalózó felhőket csipkésen szaggatták, legnagyobb meredély beléjük hörpölt. A sziklát mintha jéggel vakolták volna, apró csúcsok tengere alátámasztott az égnek.) A vonaton Alugyel Vilár utazott. Túlfelől Szics Guzmán ült leterített zsebkendőjén, lábáról hiányzott a cipő, sárga zoknijából előbújt nagylábujja. Mögötte fiatal turistapár ölelkezett, átellenben mocskos farmersortot, színehagyott pólót és szakadt teniszcipőt viselő borotválatlan fickó Telemann f-moll fagottszonátájának (TWW41:f1) Allegro tételét fejhangon imitálta, két zenész csellón és gitáron kísérte. Szics leszállt Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomáson, ülésen hagyta a mobilját. Alugyel felpattant, utánaszólt az ablakon: – Itthagyta a mobilját. Szics: – Nem kéri? – Nem. – Köszönöm. – Szics elvette és elindult. Alugyel busszal érkezett a lesencetomaji intézethez (a kerítés mögött kék tajtékot virágzott a glicina). Az utcáról bólintott az ajtóban ácsorgó portásnak. – Kérem, szólna, hogy Alugyel Vilár megérkezett? A portás megkövült arccal rámeredt. Zokog utánad: el nem éred
Elmenni fölvérzett szájjal, mint a testvértelen tücsök, én már nem tudok innen, de hogy miért, azt már senki nem tudja, senki, elbújtatott ágy, elföldelt kazal, törekdomb, pedig más tarló ez, sebez, megszúr elnyűtt boronája, mint ahogy dárdás boglya szúr, voltam kévemetsző, s hurcolom nyarak kaszahegy késeit, cséplő dobjában vasak, méze hagyott mező hangjai, férfiak horpadt vállán langyos szalmahordó nyársak, nincs kedvem menni, nem érted te ezt, 
|
