VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
"A teremben sétálgatnak a ladyk, És Michelangelót dicsérik."
Eliot-t én is ismerem. Mondja itt épp' Neked, vagy nekem, hogy együtt teáztunk.
Négyen voltunk: Ő meg én, s mindkettőnkön (mily' regény!) – a viharkabátunk.
Kristóf, a novellista elszakadt a valóságtól, de Lévay doktor sebtében összevarrta. – Nem lesz maga egy darabig jóképű barátom és garantáltan fércműnek fog látszani. Ittak egy kis mókusvizet, ami vizelésre sanyargatva marta a szájsebét. Kisvárosban meggondolandó, mit tesz a köz elé az irodalom. Csütörtökön jöjjön be kiszedetni a varrást, addig lehetőleg írjon virágokról és azok közé semmiképpen ne csempésszen infllagrantikat maga mártír! A vérszegénységét ne kezelje egyelőre pikáns kikezdésekkel.
Darazsak rácsos házaiból kiálló fűszálakra piros fehér zöld fény simul. Palóc borzongással mulatnak a fák, zubog az Ipoly, békanyál csorog a nevető fűzfákról.
Portrék, életek. Fotó: Móricz Csaba (Kép forrása: Holdkatlan Galéria) Látod, anyukám, teljesült az álmom és a szép mesém, az ellen semmi nem szegült, amiben szentül hittem én.
Látod, gyermeked szót fogad most is, pedig már nem vagy itt, fentről követed sorsomat, létem kanyargós útjait.
igen számomra is fontos a félrevezető tájékoztatás
Kérdezted a varjakat? Habzsolva eszik a hógolyókat. S azt károgják, hogy a lepkék csontja finom. A léptek még messze, de itt a jégpáncél. A lélek immár fehér beton. Lehetne úgy aposztrofálni, habos sírkő. A teremtett Hexameter - kurbli maga is metafora. Hajtja a magáét a rönk-idő, a szótár-lét.
A kis Franz bezzeg meg merte tenni, mi sose érjük utol. Bár a valóságban jobb lenne most az ötlete. Bogárrá változtatni az embert. Gondold csak el. A nagymamát simán le lehetne tárolni valahol a lakásban, és olykor lökni elé egy kis kenyeret, maradékot, ilyesmit. Hát nem vonzóbbak lennének így az öregek? És így könnyebb lenne őket magukhoz venni a fiataloknak. Ismeretlen, rég látott, beteges nagymama? Az ijesztő lehet, node egy kicsinyke bogár, az jöhet bármikor. Se pelenka, se kötelező beszélgetés naponta, se bájolgás, műmosoly az örökség miatt. Hisz házak, lakások szabadulnának fel azonnal. Mehetnének az unokák oda lakni. A boldog szülők meg eletethetnék a bogárkát.
Más ember
Reggelre ismeretlen lesz a város, egy éjszaka elég eltévedni az ébredésben. Más ember kel fel, mint akit letett a hosszúra nyúlt órák éjszakája. Egy méhre lenne szüksége a felkelésnek.
Újra megszületni minden pirkadatban és az alvás seprűvel takaríthatná el az előző idők hordalékát. Legyen mozdulatlanság a bajban, talpai alatt a megtörténés átléphetetlen küszöbe.
– Gyönyörű napunk van máma, igaz-e, szomszéd? – Meghiszem azt! Végre beköszöntött az igazi nyár! – Jól mondja, szomszéd uram! Tegnap este kemény tél volt. Havazott egész éjjel. – De el is olvadt a tavaszi hajnal forró Napsugarától! Hogy befűtött a télnek, haha! – Nem ősz volt az, szomszéd? – Lehet… nem is tudom… – Vénasszonyok nyara volt hajnalban.
„A Hóhérok asztaltársaságával szemben” Rejtő Jenő
Aztán jobbra és balra tereltem még megszólaltak az ellentétes-gyűrűben grafitos hajjal kerek szoba az idő bonyolult halmaz lecsúszó csövek görcsben a kéz az almák gurulnak villognak bámulnak részben soha még így olyan friss a felemelt kéz villamosok széles mindig végig szellemes és halk és hülye a homály teszi észt spórol szabálytalan búskomor korlát kacsint a háború kerek mint a szilva a háztartások némák éjféli ebéd kinyúlik faképnél hagyottan keletkeznek az elmúlt emberek csavarmenettel szorgalmas paraszti nap után vetődik rémült népek az égbolton (ban) marhák nyalnak ugranak - döfnek csilingelnek joggal remélnek – magyarázatot (rázott) megjelenik az első kitömött menyasszony az alagutak végtelenek drónok (drótók) csúsznak a szigetek eltévedhetsz a merítés alattvalósága játékok öröm elnyom az. halvány fény szitál a múló holdat
Sáros Zsolt rendes, becsületes tisztviselő volt. Nemes jelleme mindenkit varázslatba ejtett. Jóképű is volt. Negyvenöt éves, de koravén alkatú. Lelkileg több volt a koránál. Anyja még élt. De Zsoltnak sikerült lakást szereznie. Agglegény volt, csak néhány barátja akadt. A munkatársait persze nem tekintette azoknak… Azokat nem nagyon szerette. Folyton csak kritizálták, hogy milyen nagy az orra. Zsolt a munkahelyén magányosnak érezte magát. Zsolt nagyon ritkán járt szórakozni. A focit szerette, meg sokat olvasni… De nem is volt a tévé rabja… Szerette Goethe verseit. A fociban pedig Peléért rajongott. De Puskás Öcsiért is. Az aranycsapatot nagyon szerette. Ő maga is jól tudott focizni, cselezni. Annak idején az osztályban a legjobb volt. Irigyek voltak rá.
meghajlanak a fák
Láttam a mai tévéhíradót. Hosszú szöveg ám sajnos velős. (Ért a szóból minden melós.) Elmegyek én szandálkészítőnek. Finom bőrökből jó pántokat készítek, könnyű, szellőlábra való viseletet. Jó vastag talpat hozzá, hogy minél messzebbre lehessen benne menni.
Szerelem-geometriák
Szoprán ölem. Hajbaszökkenő kézfények, bolygó mosolyok. Ikercsönd. Vértelen kiválasz- tódás. Eszterláncos eufória. Kéz a kézben múlt-jelen- jövő csődület.
Daniella
A következő hónapokban látszólag normálisan teltek a napok. Rajtam kívül senki nem vett észre semmit. Én viszont kezdtem úgy érezni, hogy már nem vagyok olyan fontos Palinak, mint eleinte. Nem történt semmi, és mégis... Valami nem stimmelt. Eleinte próbáltam magam megnyugtatni. Arra gondoltam, hogy a kapcsolatunk kezdetén még nem volt senki más Pali mellett, csak én. Meg a hűséges Rudi és a nem kevésbé hűséges Péter. Később viszont népszerű lett, emberek gyűltek köré, egyre többen rajongtak a dalaiért, és kevesebb ideje maradt rám. Hát nem az a normális, hogy mások is vannak körülötte? Évekig, évtizedekig nem várhatok feltétlen imádatot. Inkább örülnöm kellene a sikerének.
De egy idő után kezdtem magam egyre kényelmetlenebbül érezni. Pali esténként fülig belemerült a rajongók leveleibe, elégedetten nevetgélt, és ha szóltam hozzá, meg sem hallotta.
nyíló gyöngyvirág te Mária - illatú rejtőző ima
Drimelton-félsziget, a Luppoá-Óceán közepén. Idő: 18. február. 3622.
Az elhagyott és ismeretlen okokból sérült kísérleti labor, a 145767-es prioritást élvezte. A következő neuron doboz tartalmát, Gregor Zadavan régész találta, háromszázötven méter mélyen. A szerkezet az előírásoknak megfelelően volt beépítve a fenéktalaj mentő-kövén. Nyitás után egyértelművé vált a kormeghatározás.
Az alábbi eseménysorok: 05. július. 2098.-ban kerültek rögzítésre, hang és kép fájl formátumban. – Értekezési kód: „Csendes fülek” Az adott földrajzi területen használatos technikai eszközöket és objektumokat az akkori állam pénzeiből finanszírozta: – DKM titkos ügynökség. A kutatás célja: Visszacsapódó hangrezgések fogadása és értelmezése A helyszínen dolgozó navigációs tisztek: – Julien Preszkot alhadnagy: – Szonár és teleszkóp-felelős. – Marien Susan Litvich százados: – Pályagörbe matematikus, statisztika. – Emeric Naffay ezredes: – Az aktuális feladatok kormánytiszti referense. Hatásköre: – Irányítás.
A neuron doboz tartalmának tüzetes vizsgálata után, egyértelművé válik, hogy a szóban forgó lelet egyedülálló és páratlan az Új-Föld történelmében. Felmérhetetlen pontossággal bír a katasztrófához vezető teljes útról és segítséget nyújt az eddigi homályos részek felismerésében.
Talán a lányok kezén izzó katicabogár, vagy repedt harangok riadt kondulása. Tűzijáték az arcokon.
Sárga esőkabátot csörget a szél, varjak pörölnek, félve intenek búcsút a megbicskázott fatörzsek.
Míg Teréza nővérrel beszélgettünk, ismeretlen emberek érkeztek. Ott álltak a nappali ajtajában. Egyszerre fordultunk feléjük és csodálkoztunk rájuk. Nem volt nyakkendőjük. Egyszerű falusi emberek voltak. Valószínűleg a mi boszniai falunkból. Csönd lett. Teréza nővérrel váltottak szót. A nővér mosolygott, a látogatók meg a tekintetükkel kerestek valakit. Aztán sírni kezdtek és Ljubojka felé indultak. Megölelték. Ljubojka erősen zavarba jött, tágra nyitotta a szemeit, aztán ő is ölelgetni kezdte őket. Hiszem, hogy Teréza nővér már egy nappal előbb is tudta, hogy Ljubojka rokonai jönnek érte. De ha megmondja neki, ez az éjszaka hosszabb lett volna az elmúlt tizennégy évnél. Várakozott volna ő is, de mi is, vele együtt, abban reménykedve, hogy értünk is eljön az egyik rokonunk. Csak néztük őket és velük együtt sírtunk. Sírtunk a boldogságtól, hogy Ljubojka hazamegy, és azért is, mert mi nem, de ez a dolog mégiscsak reményt adott nekünk is. Aztán egyenként ki-kinéztünk a folyosóra, hátha valaki rokona még ott vár a folyosón, és valaki közülünk még örülni fog. 
|
