Vers

Orbók Ildikó: elszántság / determination
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Lángol a cseresznyefák lombja,

térzenét játszanak

hófényű madarak.

Didergő tekintetek

vágják szét a sugarakat.

Kabátom tépett lapulevél

vállamon.

A SZERETET FORMÁI

Növekedik a szeretetem,

élesztem megjelenéseit:

virágvárosok, vibráló gyémántok,

cédrusok rejtélyesen csapkodják szárnyaikat

száraz dombok játéktábláin,

népességvándorlás, úszó hajók.

Ő az, nem tévedek.

Mozdulatlan fa a vízben,

gyöngyökkel tarkított ezernyi gyökérrel,

és te elhaladsz közöttük mint ezüst orsó,

és én iparkodok elkapni téged,

a hullámok apró élőlényeket hagynak a hajamban,

hogy később megtaláljalak nyugalomban,

hét színben pompázó fénnyel

titokzatos arcodon, hogy imádjalak, miközben

összeolvadunk mint ikrek, mindig másképp,

te, kedves lény, örök átalakulásban!

Fotó: Standovár Ágota

A tavasz érkezése II.

Állagát figyelmen kívül hagyva

fészkelt bőröm alá,

és rakta le millió petéjét

az új tavasz, a nagy parazita.

Payer Imre Fotó: Hegedűs János
(Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport Archívuma)

ÚJÉVRE

Halálriadtság. Törni halál-határon
fehér folyosón görcsösen gyalogol.
Mint aki a siralomházból szökött.
Vagy ünnepelni jött.
Mint aki tudja, megérkezett.
Sötét fal, szárnyas kerék előtt.
Hallássértő csörrenésben látja, 
a Nagy Szakadásban
elérkezik a képtelen végbe.
Aztán átvág a síneken.
Kanyargós, széles,
pontosan működő terek.
Szelíden őrült arcok sora.
Autópályán lámpák gyöngysora.
Csillagéjszakában közelít az újév.
Szabad egy haláltáncra?
Medencén túli nagy hegyek.
A tágas, hűvös égbolt
megfejtésre vár.
Elveszített annyiféle mindent!
Most görcsös készenlét.
Most nyitott ollószárny.
Várja, mi jön.
Úttestek, házak villogó fényei,
éji égbolt hulláma.
Látásuk a lélegzetben
most összegyűl. Megáll.
Emelődaru sztratoszférába mered.

Mórotz Krisztina: Sóhajok (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Turulmadárra, ős totemre,

ha feltekint az árva nemzet,

a múlt ködébe vész e szemle –

az ész faggatja még a trendet…

Egy ezredév hős nemzedéke

talán hiába hullt a porba?

Illúzió csupán a béke,

így meggyalázva, eltiporva?

 
Boldogh Dezső Fotó: Molnár Attila
(Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport archívuma)

Őstelevények az emberek is
átlátni molekuláin angyalokon
egy hegylakó leszáll a világba
a lélek nem létét gyilkos ösztöneit
a maga módján majd vigyázza

Pusztai nyár tücskök kabócák
korai méhraj közelemben
aranykor nincs csak a valóság
ezt az estét is lassan belengem

Hálóban Fotó: Papp Ákos (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Lábnyomodba nem könnyű lépni.

Cipőd szorít,

felsebzi talpam.

Tudni tanítasz, nem remélni,

csodát tenni,

hogy van hatalmam.

(2025.)

Gergely Ferdinánd: Kék világ (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

kifordult  tuskó

oldalán egy hóvirág

néma harangja

*

esőcsepp cseppen

csordul, gördül az ágon

gyémántos fényben

*

Tóth Irén Morci: Pipacsos (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Ha hiszed, hogy az út maga a cél,

tudod, valami mindig véget ér,

a ma rád ragadtat lemossa fürdő habja,

ne sírj, tudod, nincs okod panaszra.

Elvégeztetett. Ennyi volt, bezárt. Előtted másik ajtó.

Benned mindennél erősebb motor, folyton hajtó.

Ne félj, közhelyekből tudnék sorolni még,

hogy felhők felett ragyog újra az ég,

de sejtheted, fokozni nincs minek,

örök vándorok vagyunk. Ha esik, ha fúj, az mind mienk.

 
Fotó: Schreck Mo

női szerepek – kurtizán 

a kurtizán szó sok nőnek 

annyira riasztó hogy inkább 

itatósként zárja be a vágyat 

hisz ott is bélyeget lát 

ahol nincs is gyalázat 

pedig minden lánnyal 

együtt születik az ősi szerep 

de lassan megtanulja elfojtani

nem övezheti tisztelet 

mégis ha belegondolsz 

hamis ez a tétel 

mert mire vágyik párod 

legyél vele teljes 

fél az egészben 

bánj jól a gitárral és 

légy a hangszer maga 

fessél derűs képet de

ne veszítsd el 

a misztériumot soha 

Fodor Barbara: Diasztolé I. (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

VALLOMÁS ODAÁTRÓL

Nem volt domb, völgy sem, síkvidék sem.

Lengő pont volt, sikoly

a szakadék két partja fölött,

az Út maga volt az út szó.

Lépések nélkül mentem rajta,

lábak nélküli léptekkel,

lábak nélküli haladás,

megcsúszás kizárva.

Nem éreztem éhséget,

hideget vagy meleget,

nem voltam nehéz,

nem voltam könnyű.

B. Tóth Klári: Somkeréki harangszó
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Lányod hajában májust hullató eresz

s a fény öblíti csecsemőkorát fiadnak

dajkaéneked a kiságyak párnájába sír

virágvasárnapon terít húsvétot a kín

szőlőszemen a hamvas ég szemfedél

hátad hegeiről most itt hegyed regél

egy köréd zsugorodott világ gőgicsél

kezében csörgő a kereszted éldegél

Knyihár Amarilla: Fényfüggöny IV., 2004.
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Éjszaka madara, költő

álmatlanság-söréttől sebes,

felnégyelt világra tárul ablakod,

sorstalanok szemei világítanak

vissza, rád;

legszentebb mécsesek.

lázító némaság,

tettleges csönd,

őrült percvérebek

ördögi köre rémiszt,

hát kitörsz,

Böszörményi István: Alexandra
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

"A teremben sétálgatnak a ladyk,

És Michelangelót dicsérik."

Eliot-t én is ismerem.

Mondja itt épp' Neked, vagy nekem,

hogy együtt teáztunk.

Négyen voltunk: Ő meg én,

s mindkettőnkön

(mily' regény!)

– a viharkabátunk.

Arany ősz. Fotó: Tamási József
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Darazsak rácsos házaiból

kiálló fűszálakra piros fehér

zöld fény simul. Palóc

borzongással mulatnak a fák,

zubog az Ipoly, békanyál

csorog a nevető fűzfákról.

    Portrék, életek. Fotó: Móricz Csaba (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)                                                                                                                                                                                                                                                        

Látod, anyukám, teljesült

az álmom és a szép mesém,

az ellen semmi nem szegült,

amiben szentül hittem én.

Látod, gyermeked szót fogad

most is, pedig már nem vagy itt,

fentről követed sorsomat,

létem kanyargós útjait.

yoyo: kormánypropaganda
(Forrás: Holdkatlan Galéria)

igen számomra is fontos

a félrevezető tájékoztatás

Kántor Zsolt (1958-2023)

Kérdezted a varjakat?

Habzsolva eszik a hógolyókat.

S azt károgják, hogy a lepkék csontja finom.

A léptek még messze, de itt a jégpáncél.

A lélek immár fehér beton.

Lehetne úgy aposztrofálni, habos sírkő.

A teremtett Hexameter - kurbli maga is metafora.

Hajtja a magáét a rönk-idő, a szótár-lét.

Cseri József: Végtelen történet
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Más ember

Reggelre ismeretlen lesz a város, egy

éjszaka elég eltévedni az ébredésben.

Más ember kel fel, mint akit letett a

hosszúra nyúlt órák éjszakája. Egy

méhre lenne szüksége a felkelésnek.

Újra megszületni minden pirkadatban

és az alvás seprűvel takaríthatná el az

előző idők hordalékát. Legyen

mozdulatlanság a bajban, talpai alatt

a megtörténés átléphetetlen küszöbe.

 
Fotó: Standovár Ágota (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

halvány fény szitál a múló holdat
szívembe furcsa álmokat idézve
asszonyom szeme e páros csillag
helyreáll az éj tökéletlensége

asszonyom szeme e páros csillag
mint tömjén fáklyaláng szívemig égve
a víg jázminbokron éled az illat
vágyat illet megosztott szeme fénye