Szépirodalom – Versek és slam poetry

csak mondom, a csirke vár, paprikást kéne főzni,
de lusta a tavasz, fájó akadálypontok csak váratják
a csirkecombokat, pedig mind szép, nem túl zsíros, 
kecses, rajta egy kis farhát, így olcsóbb, és csak mondom,

üveg és fém közé szorult sókristály vagyok
pár szó néhány vonással vázolt alak
valami homálynyomot hagyok

Ma éjjel álmomban hold szélén táncoltam.

és majd vége lesz..
. mert semmi sem örök,
csak a repülőről látható gabonakörök.
Rajtam a tél, mint olvadt lé, csorog.
Nem tartanak már tegnapsóhajok,
letört ágakon sápadt tavasz ragyog,
bakancsomból
három zoknival kizártam a telet,
ha lehet, majd veled ébredek,
vagy nem is alszunk, csak beszélünk,

Uram, szeretlek és szükségem van rád
de bocsáss meg nem tudok hinni a csodákban
ha körlevél formában érkezik

Péternek a képességről

Hogyan tudod ezt. Ezt, amit más olyan 
könnyedén átlép, hogyan tudod ezt fel-
venni, a magasba tartani, a fény felé tar-
tani úgy, hogy még árnyékot sem vet.
Egy pillanat. Valahol félúton köztes.

Péternek a csendről

Ott ülsz a helyén. Csendben nézed.
Nézed, ahogyan nem mozdul meg,
ahogyan ugyanaz marad megint minden. 
Nem szólsz, nem érinted. Pedig van úgy, 
hogy akár pár perc elég lenne. Csak 
mozduljon már, hátra, előre, mindegy.
Most én ülök le. Cssst. Semmi baj. 

Cetli

Minden olyan túl. Alig
érzem a kisujjamat, lábak,
kezek, lábak, kezek -
nem a karok szorítanak,
hanem a szív.

Coda

Az ujjaikkal álmodom, velük írok, a szavak
most fekete fejű gyufaszálak, sercenő hang-
jegyek. Nemünk kulcsra zárja az éjjelt, ma
moll leszek, te dúr.

Tudod, lassan megszületek újra.
A neveket most is Isten ujja írja,
hangra nem számítok, csak tőled.

Szóval, hogy vagyok én, és van az a másik. 
Az a másik, aki nem én, de helyettem nem
cigarettázik, és csakis jégbort iszik kupicá-
ból az olyan estéken, amikor félhosszú, fe-
kete haját a kontyból kibontotta. Igen, az a
másik, aki helyettem 23, és jégkéken ámul
minden férfiszót.

Csak nézlek. Tudod, ez a nap
sem más, mint az a sok előtte
d. Nem az, hogy nincsenek rá
d szavaim, csak, ha nézlek, tudo
m, az a nap sem volt más, ugyan
miért is ne néznélek téged 
másnak. Valaki másénak nézlek.

(záporban)

szeretkezés hajnalban, aztán szeretkezés 
kávéval, amennyi cukorral kéred, pereg le 
rólam a mosoly - a fényben fehérebb 
felhő béget - megint fekete foga harap 
le egy szeletet a mégből -

Azt mondja, két sarokkal arrébb. Nem a Szürkebarát utca,
legyen inkább a Kossuth. 
Azt mondja, írt, neki. Egy nyert, egy vesztes csatát. Az 
egyetlen háborút.

Szakura

- Monori Évának -

most írom, először, hogy cseresznye-
fa. nem virág, fa. lombos, ágas, törzs-
gyökeres. fa. nem a madár, nem a te-
tejére tűzött ég, nem a rajtad pihegő
csillagok. "csak" fa.

Szöllősi Mátyásnak

Tényleg nem tudom eldönteni, felnőttél-e 
önmagadhoz. Nem az, hogy az évek, vagy
a centik nem stimmelnek papíron - már ha
valami, valamikor papíron egyáltalán stimmelt -,
hangulat van, mindössze ennyit tudok. Rólad.

Lobogás

A símaszk mögött,
lángoló utcakő mögött
egy arc van
és ifjúság.
Ott hit lobog,
amott a zászló,
s a mellékutcákban árulás.
S a jelszavak
tartalma is lobog:
hol jelent,
hol eltakar.
Szél fújja mind,
és agyakra, mint
óriásplakát ragad.
E szélben
úgy állok én,
lobogva, mint
ki fennakadt.
Önálló
öntudat,
ökörnyál
a pesti őszben.

Méla öreg van,
mintha fotel karfáján kéz, kezemen
(persze e városi tájban is itt vagy)
és ahogyan falevél friss zöldje sötétül,
érzem amint lassacskán esteledünk.

Ketted

Van-e szabálya a rizsfőzésnek? – kérdezték a tanítványok.
A kellő pillanat felismerésében keressétek – válaszolt a mester.

Most egy tanítvány sem főzi kétszer ugyanúgy az ételét.
Milyen furcsa. A keresés oldja bennük a halálfélelmet.

Misi elutazna

Misi bepakol bőröndjébe.
Szabályos négyzet alakú ingeit
pontos fedéssel egymásra helyezi.
Az egyiknek megigazítja a nyakát.
Két szigorúan vasalt nadrág és az
alsóneműk. Kettő pulóver, cipő.
Egy papucs, egy törülköző.
Misi lefekszik az ágyra.
Térdhajlatai alá
csúsztatja
kezét
és
gondos
mozdulatokkal
összehajtogatja magát.
Lesimítja az éleit. Nézi a plafont.
Nincs senki, aki bőröndbe tegye. Megint marad.

Kézrátétel

Rátették a kezüket az utcákra. Az utcák felkunkorodtak.
Rátették a kezüket az országra. Kormos, kiégett házak.
Rátették a kezüket a fejekre. Vérben és hadrendben állnak.
Az ablakok kitörtek. Az ajtókat nem lehet bezárni.
Kasszáik vannak és vas villákban laknak a magaslatokon.
Rézhúrokat feszítenek a futók elé.
Száraz káposztareszelék a szívük.
Tenyerük alatt elolvadt lelkiismeret. Lenyalják.
Ragacsos testedet kullancshalomba mártják.
Nyikorognak a síneken. Csigák. Okét mutatnak.
Felnyitják fejedet. Dió az agyad.
Nyugalmat akarnak, ezért eszik.
Kitisztul a szemük, mikor beleélveznek a kútba.
Az átlátszó, sötét vízben lassan merül a fehér ondó.