Betelepítették őket, mint a számítógépedre a vírusokat. Egy falu tűnt volna el nélkülük, mesélem neked, miközben belépsz és újra játszol. Ez nem a tizennyolcadik század, én tyúkmellet örököltem, ükapám hat ujjat, a kakastaréjos ember nagyot ugrik a monitoron, bár nem volt táltos, a tóban az ősöm úszott először. Fekete a víz, a melltartód pántja lecsúszik a válladról. A megtörtént is bizonytalan, de nem tudod folytatni a mondatot. A játékra gondolsz, milyen lenne visszatölteni arra az állapotra, amint elfoglalod a fenyegető nádast, és meglátod a kezeden a hatodik ujjat.
Fáradt vagy, szemed alatt karikák. Levegő után kapkodó halak a kerti tóban. Oda egy követ szeretnék tőled, akkorát, mint egy babafej, amit lekerekített a víz. Szappan szárad, kezedre habzó gondoskodás. Félek a rendtől. A terítőn az nem vér, hanem csokifolt, mikor egyedül hagynak, próbálom visszafejteni a mintát, mint egy háborús üzenetet, hogy megtaláljam a helyet, ahol majd katonáim sorakoznak.
Még a diók se ülnek külön csak mi a csúnyák szótlanul, mint akik a hallgatást örökölték. Tanárbácsi körül a háló, a kisvérkör nagyra nőtt a táblán. Egy puha, napsütötte alma járt kézről kézre, amikor bekiabáltál, hogy vigyázz csutka. Nem volt
Megtehetnek veled bármit, hogy védd magad, papírnadrágod felgyűröd térdig és varázskört táncolsz. Amikor lekérnek, daráló a kezedben, és kövér lesz a hangod. A mesét énekelve olvasod. Le se hunytam a szemem és már hiányzol, mint csokoládé fogmosáskor. Ma már csak tigrist harapok, ha jut nekem hely a dzsungelben. Ugye énekelsz megint, mert a madarak este nagyon félnek, elalváskor tolluk nagyra nő, mint ajándékon a csomagolás.
A pókok nem félnek odafent? Látod, milyen buta vagyok, azt se tudom, mit bír ki egy pókfonál. Apa, én szédülök, ha nem fogod a kezem. Apa, ugye téged nem fúj el a szél, mint Piskóta néni kiskutyáját. Tudod, ő mindenhová elkísért. Az utolsó sétán csak kicsit nem néztem oda, csak kicsit, és fölemelte, és vitte magával a szél.
Nézd milyen gyorsan futok, mint a gepárd a lengő hasú gazella után. Gyere mutatok neked valamit, van egy titkom. A szobámból látszik a dzsinn, onnan a szemközti falról kacsint. Pont így. Varázsereje is van, ami segít gyorsan futni. Nézd! Megelőzöm még magam is. A tornaórán viszont, ha Laci bácsi kiabál, megdermednek a lábaim. Nem mozdulnak, hiába akarom, csak ha a dzsinn engedi.
Apu mégis elment vadászni, pedig megígérte nem hoz új nőt csodaországba. Szabadságot vett ki. Mint egy öreg cowboy egy erdei fotelből megtöltötte a sörétest. Nem ő ugrik a nyúlüregbe, csak kényelmesen ül, amíg előjönnek a láthatatlan hajtók előtt. Miközben
A terepjáró elrobog, már rég csend, de még félrefordított fejjel várni, míg elül a por. Szmogos, süketítő hőség űzi fülbe a vért, a többszintes autópálya-kereszteződés sem valódi, inkább, mint egy oldalára dőlt óriáskerék. Oldaladra fekszel, és már fáj is.
A szatyros nénik hogy megállnak, mint két teherhajó. Kalap és cipő közé zárva őrzik, ami csak az orvosra tartozik, most a hangjukat használják, mángorlódik ki a mantra, jól megnéznek, bűnös vagy, sompolyogsz a lompos vadonban, Nem is köszönsz.
Rőt utcáról, vöröses fák alól jött be, úgy látta, ráfonnyad az ég. Az angol lányra hogyne emlékeznék - ifjúcska, és piszén mosolygó, ha zongorához ül, görcsös kissé, fekete félhangok fehérednek az ujjai alatt. Bolondul bonyolult dallam, aljas refrénnel - térdét összeszorította, szemlátomást fojtogatta az alakformáló alsónemű, s jól sejtettem, meg is jelent ott, alant az éremnyi pisifolt, amit csak ilyen tessék-lássék módon titkolt, s miután lecsapta a zongora fedelét, a fejecskéjét a térdemre fektethetem, mondhatom neki szeretettel, hogy elég volt, végeztünk.
Az éjszaka fekete, hiába díszítik. Nézd, milyen fekete. Én csináltam. Ceruzád alól előbújt a nevem, a levélpapír igazi, a pipacs rajta nem. Akik otthagyják a kávét, nem eszik meg a süteményt, amit rendeltek, azok szerelmesek? Megkívánod a reggeli zörejeket. Karnyújtásnyira a pánik, a figyelmem: patak. Melegítik a szőnyeget. Macska jár az én tenyeremen is.
Ernanit halottnak hiszik, pedig megint öngyilkos lett: nagyon sok vizet kell innia. Üres levegőbe lépett, na de milyen hídról, Hortobágyé messze kilenc nyílás, lehet a tested megszámolt kapuja, A gesztelyi híd kettője túl közel, már nem ér, a világ vége is hasonlóan festhet,
Nem tudom, mi történik velem, gyanakszom. Fél év, egy év, dél és éjfél, innen minden egyformán messze van, Duna, Nílus, Hernád, rendőrséggel, villamossal teli városok, rizsföldek és repcetáblák, Sziklás-hegység, lankák és lapályok, borsodi sem-sem táj, monitorként pislogó varjúpöttyös ég,
Egy ív papír fehér marad, mindig beszívja a nyomdafestéket, pedig van egy fehér mondat, ami beszív téged, ennyit a távolságtartásról, a tenger magába zárta a túl sokat tudót, vagy talán kíváncsi volt, azt akarta, csak neki mesélj, és volt- e közben éneklés, bömbölő nevetés, vagy valami állathang, amit kiadott, nem találgatok, erre nincsenek változatok, nincs több énnel kezdődő sor,
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
