Csapó Angéla versei (Erdős, Szerkesztve)
Erdős
A szerelem kirekesztettség volt,
napfény verte tisztás,
ahol lennem nem szabad.
Jobban örültem volna egy sablonosabb,
birtoklós, szexi, üldözéses verziónak,
de vadászat nem adatott, se semmi közhely,
hogy a szemekben kedvessé legyek.
Hát egy fának dőltem, háttal a helynek,
ahol a szerelmem nélkülem lezajlott.
Átjáróház volt a lelkem, a gondolatai jártak ki-be.
Sorsom morzsáit hangyák hordták egybe az övével.
Az égről csillagok szakadtak le, s robbantak
fel a szívében, a szemhéjam alatt.
A tenyerembe szúrtam, hogy meghaljon.
Nem lett baja, de nem bocsátotta meg.
Áramot vezetett a kerítésbe.
Mancsomon csillag alakú, szúrt seb.
Szíven lőttünk hát minden madarat.
Szerkesztve
Egymást rajzoltuk, mint Escher
képén a kezek. S most lehet ezt is:
kiradírozod belőlem, amit szerettél,
s eltűnik belőled az, hogy szerettelek.
Üres lap az arcod és az arcom.
Egymást tagadó radírnyomok.
Megjelent: 2015-04-20 07:00:00
 |
|
Csapó Angéla (1970) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
