Keresés a honlapon:

Hegyi Botos Attila: A trubadúr menyegzője

1.

TÉLTEMETŐ

(Eurüdikéhez)

Hallod még Szívem a szívem?

Utánad bárhová
elmennék.
Felkuncognék
a táncoló porszemcsében,
elnyújtózva dorombolnék
borongó hegyek gyomrában.
Kicsinosítanám
a tavalyi fészket,
dalra fakadnék
a gyermekkori szőlőhegyen,
a szurdik felett feslő
első mandulában.

Hallod már Szívem a szívem?

Világot gyújt
az Éjanyaméhben.
Színt lop
egy violás kriptaboltra,
virrasztók hamvas mosolyára.
Ugye hallod már,
ugye hallod,
ahogy fellélegez,
ahogy újra meg újra
megrándul
a halvány melleden
illatozó mimózában?

Hallod,
ugye hallod már Szívem a szíved?

Lantverő ujjaim alatt,
földmélyből fölzengő,
illatos homályban?

 

2.

VIRÁGÉNEK

(Perszephoné)

Orpheusz fájának
törékeny virága voltam.
A gyökerekből a fájdalmat
kidaloltam.
Görccsé lehettél volna
bennem Anyám:
adtad-eladtad életem.
Görccsé lehettél volna
bennem Férfi:
adtad-eladtad életem.
De legyen elég –
hogy szépségemmel
félelmek görcse voltam.
Hogy gyökereitekből
a fájdalmat kidaloltam.

 

3.

JÚNIUSI MENYEGZŐ

(Múszeión)

Fátyol közt az égen
könnyű, könnyű kéken
hintázni egy ágon,
sárga napsugáron.

Építeni házat,
megvetni az ágyat
s pihegni a füvön:
só, kamilla, üröm.

Pipacsvörös útnál
holdsugaras kútnál
kiröppenni szádon
szentjánosbogáron.

Tejúton az égen
búzavirágkéken
cirpelni egy ágon,
kósza szalmaszálon.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-04-05 07:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.