VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Miszler Tamás 2015 óta áll a Csorba Győző Könyvtár élén. Igazgatósága alatt másodszor kapta meg a pécsi intézmény a Minősített Könyvtár címet, ami hűen bizonyítja, hogy nívós szakmai munka folyik a könyvtárban. Beszélgetésünkből – többek között – kiderül, hogy pontosan mivel is foglalkozik ez a hatalmas intézmény, hányan járnak Pécsen rendszeresen könyvtárba, hány dokumentumot őriznek a Tudásközpontban, bónuszként pedig az is, hogy a Csorba Győző Könyvtárból melyik könyveket kölcsönözték ki a legtöbben 2024-ben. Miszler Tamás Bonyhádon született, 1980-ban költöztek Paksra, ott nőtt fel. A középiskola elvégzése után Szekszárdra ment tanító szakra, de közben elkezdte Pécsen is a történelem szakot, azaz párhuzamosan járt Szekszárdra és Pécsre. „Ez elég izgalmas időszak volt, hiszen volt olyan félév, amikor 21 vizsgán kellett megjelennem. Gyakorlatilag két évig buszokon töltöttem az életemet” – meséli Tamás a kezdeti megpróbáltatásait. Nem tervezte, hogy könyvtárban fog dolgozni, tanulmányai egészen másfelé terelgették. „Eredetileg történész vagyok, középkori skandináv történelemmel foglalkoztam. Alapvetően pedagógus diplomáim vannak: tanító, történelem szakos tanár, történész, és csak ezek megszerzése után végeztem el a könyvtár szakot és szereztem később eMBA végzettséget. Az Egyetemi Könyvtárban kezdtem el dolgozni hallgatóként 2003-ban, majd 2012-ben a BTK-TTK Kari Könyvtárának lettem a vezetője. 2015-ben sikeresen megpályáztam a Csorba Győző Könyvtár igazgatói posztját, és azóta vagyok a vezetője”. Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>
„Ez a lány nem egy filozófuszseni, de úgy érzem, vele szemben sem a pedagógusok gyöngye áll, hanem egy önelégült alak, aki a saját gondolataiból ír könyvet, majd számon kéri mint egyetemes tudást.” Novemberben mutatták be a Centrál Színházban David Mamet Oleanna című kétszereplős darabját Puskás Samu rendezésében, Hermányi Mariann és Szabó Kimmel Tamás szereplésével. A történetben egy fiatal egyetemista lány nehéz helyzetbe kerülve, segítséget kér a tanárától, aki, ha nem is rögtön és örömmel, de megpróbál segíteni neki. De már a kezdetektől nem értik meg igazán egymást, és a továbbiakban is folyamatosan elbeszélnek egymás mellett. A helyzet odáig fajul, hogy a lány bántalmazásért és szexuális erőszakért feljelenti a professzort. A Carolt játszó Hermányi Mariann-nal beszélgettünk az előadásról, valamint igazságtalanságról, segítőkészségről, feminizmusról, bántalmazástól, vétkekről, hibákról, antipátiáról, hátrányos társadalmi helyzetről, traumákról, empátiáról, önelégültségről, restanciákról, sarokba szorított vérengző vadállatról és még sok egyéb másról. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
1985-öt írunk… az Iparra járó csajok mindig nagyon jól néztek ki, mert a ruháikat maguk faragták – ettől volt persze egy sajátos iparos kinézetük. Mi, fiúk meg kijártunk az Ecserire szép, fehér, nagyapáink korabeli vászoningekért, és befestettük, vagy befestették nekünk a lányok. Akár feketére. Ezen a képen pont egy ilyen ing van rajtam – meséli Czeizel Balázs fotóművész és grafikus az Időről időre – 1985 című könyvből építkező installáció bemutatásakor. A március 11-ig látogatható kiállításról vele és Zsigmond Gáborral, a Főfotó Galéria egyik tulajdonosával beszélgettünk. Mostanában a szokásosnál többször olvasni a MOME-ról – for all the wrong reasons, mondhatnánk –, illetve az ügy kapcsán az egyetemi autonómia és szabadság kérdéséről. Ez különös aktualitást ad annak a kiállításnak, amely a Főfotó Galériában még jövő hét keddig megtekinthető.
Margaret Atwood megírja azt a memoárt, amelyet a rajongói már oly régóta várnak. Book of Lives angolul 2025 novemberében érkezik. Az Index információi szerint a kötet magyar nyelven is olvasható lesz, várhatóan 2026-ban, a Jelenkor Kiadó gondozásában jelenik meg. 2025 novemberében érkezik Margaret Atwood Book of Lives című memoárja, amelyben a szerző észak-kanadai gyermekkorának emlékei mellett írói pályafutásának történetét meséli el. „Vért izzadtam, amíg megírtam – túl sok élet van benne. Ha 25 évesen meghaltam volna, mint John Keats, rövidebb is lehetett volna” – mondta a 85 éves írónő a brit Vogue-nak. Tovább az index.hu cikkére >>>
Pár éve, közös munkánk során jegyeztem meg, hogy reflektáltan és bátran beszél szakmai életéről. Munkás színész, pedig alkata, megjelenése lehetővé tenné, hogy óriásplakáton hirdesse a saját parfümjét – ahogy az általa játszott egyik szereplő mondja. Tizenkét éve a nagyváradi társulatot erősíti. „Saját divatmárkám lesz, és óriásplakáton hirdetem a saját parfümömet! Most mi jövünk!” Mint polgármesterné mondod ezeket A revizorban, Fehér Balázs Benő átiratában és Kovács D. Dániel rendezésében. A történet egy pontján, amikor a polgármester és felesége kis ideig abban az illúzióban élnek, hogy a magas rangú hivatalnoknak gondolt Hlesztakov feleségül veszi a lányukat, és ezzel bevásárolják maguk a pétervári hájlájfba, kilépsz a díszletből a rivalda reflektorfényébe, és a vélt dicsőség gyönyörétől eltorzult arccal hörgöd a néző arcába az idézett monológot. Az előadást 2024 novemberében mutattátok be, nekem a 2025-ben Nagyváradon megrendezett 6. MAFESZT-en volt lehetőségem látni. Ezen a januári estén a közönség nyílt színi tapssal ünnepelte a jeleneted. Sokszorosan rétegzett az öröm, tűnődöm, hogy minek szól inkább: a társadalomkritikus allúziónak, amit a magyarországi kultúrpolitikában kicsit is jártas néző a „most mi jövünk” mondatból kihall? A színészi bravúrnak, ahogy becsvágyó, dögös, bögyös Barbie babából félelmetes Übü mamává növeszted a figurát? Vagy a primadonnáját üdvözli ilyenkor a nagyváradi közönség? Még akkor is, ha épp nem klasszikusan primadonnás magánszámot lát. Mit „vesz” belőled a közönségetek? Szoktak írni nézők, hogy szerették egy alakításom, de azért nem jellemző, hogy nyílt színi tapsot kapjon a belépésem. Igaz, a múlt évadbeli Csárdáskirálynő óta érzek változást, bátrabban fejezik ki a szeretetüket irányomban. Én úgy élem meg, hogy hatalmas szeretettel fogad a közönség bármely szerepben, legyen az Szilvia, Iringó a Bányavakságban, vagy a nyuszifogú pösze Georgia a Kaktuszvirágban. Nem érzek elvárást, hogy mindig a Csárdáskirálynő legyek. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Farkas Ádám szobrászművész munkáiban egyszerre van jelen az intuíció és a rendkívüli tudatosságra törekvés. Személyesen rovatunkban az elmúlt hat évtized munkáiból válogatott alkotásokon keresztül pillanthatnak bele a nyolcvanéves művész gondolkodásmódjába. A természetnek az egész munkásságomban rendkívül nagy szerepe volt. Ebbe a hatvanas évek elején talált fadarabba rögtön „beleláttam” egy prédikátor alakját. Akkoriban még a Képző- és Iparművészeti Gimnázium kerámia szakán tanultam, eszembe sem jutott, hogy a szobrászat lesz a hivatásom. Amikor tíz évvel később, 1973-ban Szentendre város kiírta a pályázatot, hogy tervezzünk egy köszöntő szobrot a Duna-korzóra, felötlött bennem ez a korábbi talált munkám. Ez jelentette a gondolati kiindulópontot a köszöntés szimbóluma: a két egymás felé forduló kéz ötletéhez. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
A Limpár Ildikó szerkesztette kötet izgalmas szövegekkel és sokszínű korpusz felmutatásával érvel amellett, hogy a népszerű művek fikciós terei sokat elárulnak a társadalom aktuális állapotáról, félelmeiről és szorongásairól. A fikciós művek befogadása során általában a főszereplő nézőpontjával azonosulunk, emiatt viszonylag ritkán foglalkozunk azzal, milyen helyszíneken játszódnak kedvenc történeteink. Limpár Ildikó (aki korábban a Rémesen népszerű – Szörnyek a populáris kultúrában című kötet szerkesztőjeként vállalkozott hasonló feladatra) és szerzőtársai ezzel szemben azt igyekeznek bizonyítani, hogy a fikciós terek vizsgálata gyakran szintén gazdag értelmezési lehetőségeket nyithat meg. A Tér-iszony vállalásában kapcsolódik az elmúlt években megjelent, a populáriskultúra-kutatás eredményeit egy szélesebb közönséghez eljuttatni kívánó kötetekhez, mint például H. Nagy Péter Alternatívák. A popkultúra kapcsolatrendszerei vagy az L. Varga Péterrel közösen szerkesztett Poptechnikák. Komplexitás a népszerű kultúrában című munkája. Megközelítésében talán Keserű József Lehetnek sárkányaid is című kötete áll legközelebb hozzá, hiszen mindkét műben a fikciós tér, annak megformálása, a világok sajátos működése áll a középpontban. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Létezhet-e hazatérés annak, akinek a háború az otthonává vált? Az olasz rendező új filmjében a leleményes kalandor, mitológiai hős helyett megteremtette a tépelődő, önmarcangoló, háborús rémképekkel küszködő Odüsszeusz modern antihősfiguráját. Uberto Pasolini nem tartozik a túlságosan termékeny filmrendezők közé. Nem véletlenül, hiszen „becsületes foglalkozását” tekintve producer, aki már szürkülő halántékkal adta rendezésre a fejét: ötven éves elmúlt, amikor első nagyjátékfilmjét, a tüneményes, sírva nevetős hangulatú Machant (2008) rendezte. Öt év múlva érkezett a Still Life (személyes kedvencem tőle), amely alapján már megkockáztathattuk, hogy sajátos stílus- és kézjegyekről beszélhessünk vele kapcsolatban. Valamiféle csendes, visszafogott és -fojtott líraiság, a karaktereinek sorsával kapcsolatos „mélyen emberi” viszonyulásmód, némi társadalmi érzékenységgel elegyítve, amely azonban sosem fedi el az egyéni drámák egyszeri és megismételhetetlen mivoltát – ilyenszerű összetevőkből áll össze az „Uberto Pasolini-koktél”, és ezt erősíti 2020-as, Az örökbeadás (Nowhere Special) című munkája is. Témái néha szó szerint az utcán hevernek: a Machant és Az örökbeadást is egy-egy újsághír ihlette, szerzőnk pedig poétikus hangoltsággal itatta át a száraz tényközlés rögvalóságát. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
„Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már” – ezt a Kispál és a Borz idézetet választotta címének az a február 6-án a Tokaj Art Wine Galériában megnyílt kiállítás, melynek keretében hét női alkotó mutatja meg, hogy hányféleképpen tud fájni a külvilág agresszivitása. Honnan jött a kiállítás ötlete? A tavalyi tállyai művésztelep témája a diszkrimináció volt, és ennek apropóján keresett meg Berger Anna, a művésztelep és a hozzá tartozó galéria vezetője, hogy csináljunk egy kiállítást a női bántalmazásról. Úgy gondoltam, érdemes a témát kicsit szélesebbre nyitni, és a konkrét abúzuson túllépve a sérülékenységről, sebezhetőségről beszélni. A bántás, sebzés egy erőszakos gesztusként van jelen ebben a koncepcióban, mint egy központi motívum, amely végigvonul a kiállított műveken. Sok olyan esemény ér minket kívülről, amely sebeket ejt rajtunk. Ennek azonban a drámán túl lehet egyfajta pozitív üzenete is: amikor a sebeket begyógyítjuk vagy begyógyulnak, akkor erősebben kerülünk ki a helyzetből. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Édesapja gimnáziumi visszaemlékezései indították el benne az ötletet, hogy a sorsdöntő ’68-as eseményekről, az akkori fiatalok életéről írjon. Ultramarin című regényének számos vicces vagy éppen megható történése származik családi legendáriumokból. A konkrét történelmi cselekményeket, morális kérdéseket is taglaló kötet egy szerelem és egy barátság története is, de fejlődésregényként és egy meghatározó korszak lenyomataként is olvasható. A szerzővel, Finy Petrával beszélgettünk. Az 1968-ban érettségi előtt álló fiatalokról az édesapjától tud sokat, a maiakról pedig az egyik lányától. Milyen különbségeket és hasonlóságokat lát a mostani és az akkori 17-18 évesek között? Az alapattitűd nem változott: akkor és most is a fiatalok feladata, hogy a saját identitásukat, önmagukat megtalálják, megkonstruálják, addig feszegessék a határokat a szüleiknél, amíg ez lehetséges. A szülői reakció nagyban különbözik: támogatják-e ebben őket, vagy sem. A családi örökség is eltérő, de leginkább a politikai, gazdasági és kulturális környezet. Látszólag most óriási szabadságban és a lehetőségek világában élünk. A ’68-asok szegényebb helyzetből indultak, de apámmal és több évfolyamtársával is beszélgetve azt érzem, hogy lelki értelemben gazdagabb világban éltek, több volt a lehetőségük, dacára annak, hogy az egy konformistább világ volt, ami próbálta ledarálni az embereket. Hiába van ma rengeteg lehetőség, nem igazán élnek velük. A szeretethiány és a megfelelési kényszer miatt sokkal inkább megalkuvóbbak, mint az apám korosztálya volt ilyen idősen. Az a lázadás, az állandó kérdésfelvetés, hogy elgondolkodnak a körülöttük lévő dolgokon, most kevésbé érezhető. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Steven Soderbergh formai játéka minden bizonnyal elborzasztja majd azokat, akik a marketing alapján egy plázahorrorra számítanak, viszont bőven ad muníciót azoknak, akik a különleges megoldások mögött látni akarják a szétbomló család tragédiáját és a rendező társadalmi analízisét is. Enyhén spoileres kritika. Nem igazán készült az elmúlt évtizedekben olyan filmtörténeti könyv, ami Soderbergh 1989-es Szex, hazugság, videó című filmjét ne tartaná korszakalkotó műnek. Az akkor mindössze 26 éves rendező első egészestés munkája valódi revelációnak számított a témaválasztása (a széthulló kapcsolatok mellett hangsúlyozottan a női szexualitás), illetve elsősorban a médiumra való reflektálása miatt (az egyik főszereplő videóra veszi, ahogy nők a saját szexuális vágyaikról mesélnek). Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Lawrence Lessig Remix(1) című könyvében rámutat arra, hogy a képek, a videók és a zene az Internet és a közösségi média elterjedésének következtében ugyanolyan szerepet töltenek be ma, mint korábban az írás. A felhasználók más és más kontextusban(2) adják közre, és tetszőlegesen módosítják, utalnak rá, mintegy „idézetként” használják, úgy remixelik a különböző médiákon terjesztett kultúra darabjait, mint a szakács a fűszereket annak érdekében, hogy valami újat hozzon létre.(3) Ezek a kevert intermediális tartalmak olyan mértékben váltják fel az írást, hogy Lessig szerint ez utóbbi hasonló pozícióba került, mint a középkorban a latin, és szinte már csak az elit használja kommunikációra.(4) A digitális forradalom és a Photoshop elterjedése óta az ifjúsági és gyermekirodalomban is találkozhatunk ezzel a jelenséggel, beszkennelt vagy lefotózott tárgyak, textúrás papírok, szövetek képét kombinálják rétegként a digitális vagy bedigitalizált kézi rajzzal. A jelen cikkben a rajzok és fényképek kombinációjával elkészített illusztrációk kapcsán igyekszünk rámutatni a fotográfiák megváltozott státuszára az ifjúsági és gyermekirodalomban, amihez Pap Kata 0–2 éveseknek készült képeskönyveit tekintjük át. Tovább a kepiras.com cikkére >>>
Nem sokkal 77. születésnapja előtt, 2025. február 28-án elhunyt Fecske Csaba, József Attila-díjas költő, meseíró, publicista, közölte a hírt költőtársa és barátja, Vass Tibor. Fecske Csaba 1948. március 10-én született a Borsod megyei Szögligeten, 1962-ben költözött Miskolcra. Huszonnégy évig dolgozott a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál különböző beosztásokban, eredeti foglalkozása öntőipari technikus. Szabó Lőrinc-, Pro Literatura-, József Attila- és Utassy József-díjas költő, író, publicista, meseíró. Tovább a litera.hu cikkére >>>
A Városmajor 48 Alapítvány februári író-olvasó találkozóján Károlyi Csaba az elmúlt év végén kisdíjjal kitüntetett Bakos Gyöngyivel beszélgetett döntésképtelenségről, férfi és női narrációról, valamint a referenciális olvasás görbe tükréről. Az esemény helyszíne ismét az Art Department volt, ahol február 15-ig megtekinthető volt Tandori Dezső képzőművészeti alkotásaiból készült kiállítás, A feltételes megálló. Bakos Gyöngyi bevallotta, hogy nagy tervei közé tartozik az összes Tandori-könyv beszerzése, mivel óriási hatással voltak rá a szerző saját írásai, illetve fordításai is, például a Beckett-drámáké. „Február 13 a halálának évfordulója. Egyfelől megkerülhetetlen, de kicsit marginális is, valahogy a kettő együtt. Óriási életmű, nehéz megfogni, átlátni, nehéz őt olvasni is, de érdemes.” Tovább a litera.hu cikkére >>>
Egymásba oldódva – Endokrin rezsimek címmel különleges kiállítás látható március 2-ig a Trafó Galériában. Az egymástól látszólag távol eső területeket összekapcsoló tárlat művészeti alkotásokon keresztül vizsgálja a hormonok életünkre gyakorolt hatását. A nem mindennapi vállalkozást szociológia-elméleti nézőpontból elemzi az alábbi írás. A Trafó Galéria aktuális kiállítása alapvetően érdekes és fontos témát választott, amely mindannyiunkat személyesen vagy közvetetten, családtagjaink, barátaink, illetve más emberi és nem emberi lényekkel való együttérzésünk révén érint, azonban Szalipszki Judit kurátor koncepciója és a művek nem fogalmazták meg e téma valós, egyéni és társadalmi, valamint politikai tétjeit. Bartha Máté nemrég megjelent enigmatikus fotókönyve ambiciózus kísérletet tesz épített környezetünk, a város rejtett összefüggéseinek felkutatására. Az Anima Mundi egy metafizikai keresési folyamat feltárását, feltérképezését és rendszerezését összesíti, amely a fotográfus eddigi munkásságának is fontos állomása, korábbi munkáinak egyfajta kicsúcsosodása. Harmónia, diszharmónia, káosz, rend, mind alkotóelemei a könyvnek, amelyben a látvány töredékek saját rendszert alkotva, egyszerre vezetik és hagyják magára az olvasót. A sorozat és a könyv címének jelentése a platóni filozófiából vett „Világlélek/-szellem” koncepcióban gyökerezik. Eszerint a szemlélet szerint létezik egy mindent összekötő, egyetemes szervezőelv, melyben minden mindennel összefüggésben áll. A projekt azonban nem ennek az erőnek a létezését akarja bizonyítani, hanem az emberiség azon alapvető igénye előtt tiszteleg, hogy hite van egy kiismerhetetlen, nálunk magasabb rendű rendezőelvben. A könyv nyolc fejezeben reflektál mai korunk nyomasztó kakofóniájára és a benne rejlő sötétségre, miközben felfedi rejtett szépségét is. A várost veszi vizsgálódási terepként, amelyet leginkább egy reneszánsz tudóshoz hasonló karakter szemszögén keresztül szemlél.
Northrop Frye óta nem kevés tanulmány született a Biblia irodalmiságáról. Többen gondolják (gondoljuk) úgy, hogy nemcsak irodalmi műfajok nyomai találhatók a bibliai könyvekben, hanem az irodalmi kifejezés a Szentírás egyfajta létmódja, amely elválaszthatatlan a kinyilatkoztatástól. Tovább az ujnautilus.info cikkére >>>
Az Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmek rendszerint komoly társadalmi kérdéseket feszegetnek és megrázó emberi sorsokat mutatnak be. A kategória 2025-ös filmjei olyan aktuális témákról szólnak, mint a kolonializáció, a háborús bűnök és a szexuális visszaélések. A különböző kizsákmányolások részletezése mellett a készítők mégis minden történetben képesek kiemelni valamilyen felemelően emberi momentumot. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Egyre több fiatal művész és művészetközvetítő dönt úgy Magyarországon, hogy kilép a megszokott keretek közül, és alternatív művészeti közösségek létrehozásával megteremti a kivonulás, a közös alkotás feltételeit, még ha csak egy rövid időszakra is, amikor az elmélyülés és az együttlét valóban megvalósulhat. Ezek a kezdeményezések válaszul születtek a művészeti mező szűkülő lehetőségeire, ahol sokszor hiányzik a kísérletezésre alkalmas tér. Az új közösségek a természettel való szorosabb kapcsolatot és a tudásmegosztást helyezik előtérbe, miközben demokratikus működési elveket követnek. A Köz.kemp, a Bábel tábor és a Magyarkúti Művésztelep ebben a szellemiségben jött létre, képviselve az önszerveződés és autonómia iránti elkötelezettséget és radikálisan újragondolva a művészeti közösségépítés lehetőségeit. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
Hol van a gondolkodás és hol van a lélek? Mitől válik valami valódi irodalmi értékké? Mi az, amit biztosra tudunk? Könyvjelző sorozatunk legújabb részében összegyűjtöttük a digitalizáció számos pozitív és negatív hatását, amelyek egyaránt alakítják a kortárs irodalom működését: az olvasókat és az alkotókat is. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
|
