VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Jelenet „Az első kettő” című filmből Kép forrása: vertigomedia.hu Áprilisban érkezett meg a magyar mozikba Szövényi-Lux Balázs első nagyjátékfilmje, Az első kettő. A romantikus drámában egy amerikai lány és egy magyar fiú távkapcsolata nem várt fordulatot vesz, és egy napjuk marad, hogy eldöntsék kapcsolatuk további sorsát. A rendezővel beszélgettünk. Már gyerekkorodban eldöntötted, hogy rendező szeretnél lenni. Mi vonzott a filmben? Nagyon érzékeny gyerek voltam, és különösen fogékony a művészetekre. Bár nagyon szerettem a zenét, nem tanultam hangszeren játszani. Amikor otthon a szüleim feltettek a lemezjátszóra egy Vivaldit vagy Mozartot, nagyon erős érzelmi reakciót váltott ki belőlem. Történeteket, képeket találtam ki a művekhez. A szüleim odafigyeltek rá, hogy mit nézhetünk a húgommal. A muzsika hangjaötéves koromban nagyon erős benyomást tett rám. Tudat alatt hatott rám a zene, és egyszer csak rájöttem, hogy a film, azon belül a rendezés érdekel igazán. A mozgókép számomra mindig az érzelmi utazásról szól, sosem a technikai oldalról közelítettem meg. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Aki ismeri Géczi János József Attila-díjas költő pályáját, pontosan tudja, hogy nem lehet vele csupán egyetlen dologról beszélni, mivel a munkássága rendkívül szerteágazó. Ha azt mondom, író, költő, biológus, képzőművész, 1981-től a nyugdíjba vonulásáig szabályos egyetemi pályát befutó tanár és kutató, talán még nem is mondtam el mindent. Most a képzőművészeti énjére voltam kíváncsi, hiszen hamarosan kiállítása nyílik 2023 Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben, a Művészetek Háza Dubniczay-palotában. Budapesten, a Szent István parkban találkoztunk, de hamar rájöttünk fotós kollégámmal, hogy inkább a sűrű betonrengetegbe kellett volna menni, hiszen Géczi – a rózsa szimbólumtörténetének kutatója lévén – nem tudott betelni a Márk Gergely nemesítette, éppen rügyező rózsák ágyásaival. Beszélgetésünk témája most mégsem a rózsa, hanem a közelgő kiállítás, ahol megláthatjuk, hogyan lesz plakáthulladékból műalkotás. Hogyan tartozik az írói léthez a plakáttépés? Mediterrán-mániás vagyok, a hetvenes, nyolcvanas években – háromévente lehetett – Görögországgal kezdtem ismerkedni, majd átszoktam Olaszországba, leginkább Rómába. Az egykori nyugat tehát délen kezdődött számomra. Az olasz főváros sajátossága és egyben különlegessége, hogy minden darabkájában egyidejűleg háromezer év van jelen, a háromezer éve együttesen képes megjelenítődni. Ahhoz hasonló épületek alkotják a várost, amelynek alsó szintjén ókori színház lapul, az első emeleten viszont huszonegyedik századi, forgalmas ékszerbolt húzódik, amelynek a falán Pollock-festményt látni, az üzlet fölötti szinteken pedig középkoriasan maradt lakásokban helyiek élnek. Róma jelenében ott a város és egy birodalom múltja.
A Hazai Attila Alapítvány szakmai zsűrijének döntése alapján ebben az évben Szőcs Petra veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket. A díjátadó május 6-án lesz a Nyitott Műhelyben. A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1,2 millió forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs szerzőt, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság. A díjat 2023-ban nyolcadik alkalommal adják át a Nyitott Műhelyben. A Hazai Attila Alapítvány szakmai zsűrijének döntése alapján ebben az évben Szőcs Petra veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Tovább a litera.hu cikkére >>> A Zsolnay utca a pécsi belvárostól a Gyárvároson át a Budai vámig tartó, egységes utcaképet nélkülöző útszakasz, amely azonban figyelemre méltó építményekkel büszkélkedhet. Ezeket mutatja be Cseri László fotóesszéje. Az utcaképnek akadnak olyan elemei, amelyek az utcajegyzék szerint ugyan más utcákból közelíthetők meg, de a Zsolnay Vilmos utca látványát meghatározzák, mint például a Tudásközpont, a Lánc utcai rendelő, a Kodály Központ vagy a Garami József Labdarúgó Képző Központ. A Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, illetve hivatalos becenevén Kaptár kulturális központ Pécs Balokány elnevezésű városrészében. Az intézmény látja el Dél-Dunántúl információs és dokumentumigényét, de közösségi, kulturális és szabadidős programok rendezésére is alkalmas. A tizenháromezer négyzetméteres, négyemeletes épületbe költözött a Csorba Győző Könyvtár (a korábbi városi, megyei könyvtár) és a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Központi Könyvtára, valamint a PTE Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtár. Az épületben kialakítottak két kétszáz fős előadótermet és egy konferenciatermet, továbbá vannak kutatószobák és internetes munkaállomások is. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Ladik Katalin az avantgárd örökségét viszi tovább. Költő, performer, színésznő egyszerre, ahogyan művei is születésüktől többlényegűek, nem elvonatkoztathatóak az előadásuktól. Hatvan év alkotótermését reprezentálja az Idővitorla című könyv. Anyagát maga a szerző válogatta Bíró Tímea segítségével. Szerkezete mégsem az időrendiségen, hanem a tematikusságon alapul. Így kerülnek a ciklusokba a fiatalon és idősebb korban írt alkotások. Ahogy a ciklusok (Elindultak a kis, piros buldózerek, A gyönyör és a halál szédült kerekei között, Féknyom a téridőben, Homo galacticus, Bukott angyalok, Lilith) a témán, a bennük szereplő versek a motívumokon alapulnak. Tovább az orszagut.com cikkére >>> A Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással életművéért kritikusdíjat adományozhat olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához. 2023-ban Ecsedi Erzsébet színművész kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. A Színházi Kritikusok Céhe eddigi életműdíjasai: Törőcsik Mari (2011), Senkálszky Endre (2012), Zsámbéki Gábor (2013), Fodor Tamás (2014), Molnár Piroska (2015), Székely Gábor (2016), Radnóti Zsuzsa (2017), Lázár Kati (2018), Pogány Judit (2019), Csíky András (2020), Szakács Györgyi (2021), Cserhalmi György (2022). Tovább a kritikusceh.hu cikkére >>>
Tóbi fogad a kapuban, aki új családtag Benkőéknél. Egyet van ideje vakkantani, mert Imre és felesége, Julika már érkeznek is – a kapun belül már barátként üdvözöl a kiskutya fotós kollégám oldalán. A dokumentarista fotográfia egyik élő legendájának házába érkezünk, s ahogy ő fogalmaz, tárgyai, emlékei között idézzük fel azt a hatvan évet, ami azóta eltelt, hogy először nyomta meg az exponáló gombot. – A határvölgyi lakótelepen töltötte gyerekkora nagy részét. Mit hozott magával otthonról?
Aligha utaztunk volna Bécsbe egy magyar nyelvű bábszínház bemutatójára. Csakhogy olyan magyar meséket mutattak be szombaton, amelyeket Magyarországon csak 18 évnél idősebbek nézhetnének meg és eddig egyetlen színház vagy színtársulat sem tűzte őket műsorára. A Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában 2020-ban megjelent Meseország mindenkié című mesekönyv a leggyakoribb olvasatban érzékenyítő – más olvasatban homoszexuális propaganda, megint más olvasatban pedofil – antológia (amely külföldi kiadásának támogatása miatt Demeter Szilárd a Petőfi Kulturális Ügynökség egyik kuratóriumát is feloszlatta). Eddigi első és egyetlen helyszínként Bécsben kapott zöld jelzést arra, hogy színházi átiratban mutassák be gyerekeknek és felnőtteknek. A kortárs szerzők meseátiratait tartalmazó gyűjtemény meséiből hármat dolgoztak át színpadra, ezeket Pille Tamás rendező és a könyv szerkesztője, Nagy Boldizsár közösen választotta ki.
A konstruktivisták által keresett szerkezet tulajdonképpen a világ igazi, rejtett belső szerkezete. Boris Groys
Sosem hitte el a leghívőbb ember sem a judaista-keresztény kultúrában, hogy a világ teremtése hat nap alatt végbement, mindig akadtak, akik bőséggel találtak kiegészítendőt, uram bocsá’ korrigálandót, az elmúlt századtól kezdve pedig fölforgatandót. Ebbe akár az az önkritikus belátás is beleférne, amely szerint a „kritikai” gesztusok elhamarkodottak voltak, érdemes visszakozni – amíg egyáltalán lehet. Baudrillard – közönyös paroxizmusában – úgy látja: már nem térhetünk vissza az információ és a média előtti történelemhez… Az idő folytonossága (hiszen csak akkor számíthatunk egy jelenetsor visszatérésére, ha létezik múlt, jelen és jövő, és fennáll közöttük a folytonosság) egyre kevésbé biztosítható. Nem kevesebbet állít, mint hogy az információ megöli a történelmet. Ebben mindenképpen van igazság, úgy tetszik, egyre inkább az információ (a média) válik eseménnyé, aminek sora legföllebb virtuális történelem lehet.
Papp-Zakor Ilka Az utolsó állatkert című novelláskötete számomra 2020 nagy meglepetései közé tartozott, és hamar az egyik kedvenc megjelenésem lett az év kínálatából. A szenvtelen elbeszélői hangot nemcsak merész képalkotások jellemezték, de olyasfajta humor is, amely a tragikusan furcsa történetekben egyrészt semlegesítette a horror tapasztalatát, másrészt viszont a hétköznapiságukat erősítve kellően nyomasztóvá tette őket. Papp-Zakor tehát a novelláival bizonyította, hogy az általa művelt prózanyelv megsüvegelendő esztétikai teljesítményekre képes, ezért az új kötet kapcsán az egyik fő poétikai kérdésem az volt, hogy mennyire tudja működtetni azt egy másik struktúrában. Mert ha Az utolsó állatkert rendelkezett is egy központi motívummal — amennyiben annak darabjai a kudarcos átalakulások folyamatleírásaként voltak olvashatók —, a regénykohézió megalkotása egyéb eszközöket is igényel.
Még néhány napig látogatható a Société Réaliste alkotói kollektíva retrospektív tárlata az acb Galériában. A kiállítás apropóján a csoport egyik alapítójával, a Franciaországban élő Gróf Ferenc képzőművésszel készítettünk interjút. ArtPortal: Az interjúra készülve azon gondolkodtam, mikor találkoztam először a Société Réaliste névvel. Könnyen lehet, hogy nem ez volt az első alkalom, de rögtön eszembe jutott a nemrégiben elhunyt Tamás Gáspár Miklós előadássorozata Guy Debord-ról, a szituacionista művészetről és 1968 szelleméről, amit egyetemista koromban lelkesen látogattam. Ez több mint tíz éve lehetett, a Société Réaliste második “ötéves tervének” a közepe tájékán. TGM az egyik előadáson épp arról beszélt, hogy a romantika zsenikultuszának kialakulása óta a szituacionisták voltak az elsők, akik radikális kísérletet tettek arra, hogy szakítsanak azzal a hagyománnyal, miszerint a nyugati művészet történetét individuális alkotók és műveik írják. Emlékszem, valami olyasmit mondott, hogy a művészeti intézmények és a kapitalista kultúripar logikája szempontjából még akkor is alkotói individuumról beszélünk, ha ezen individuum mögött valójában egyszerre több alkotó is áll. Mint például a Société Réaliste esetében – tette hozzá példaként TGM. Kikből állt pontosan a Société Réaliste, mettől meddig működött, és mire vonatkozik az acb Galériában még pár napig látható retrospektív tárlat címében az “első ötéves terv” kifejezés? Tovább az artportal.hu cikkére >>> Végh Attila író, rendező Titkok erdejében című filmje officially selected lett, ahogy ő maga írta a Facebookon, beválogatták a filmfreeway Cannes Film Awards elnevezésű fesztiválra A természetfilmről ez az egy, de gyönyörű felvételünk van, amit Attilától kaptunk, így arra kértük, meséljen nekünk a remek hír hátteréről. – Hogyan, milyen procedúrán keresztül jutott ki a filmed? – Ahogy előző filmemet, A bennünk élő Börzsönyt, úgy ezt is beneveztük néhány filmfesztiválra. Van már néhány fesztiváldíja a filmnek, de a cannes-i beválogatásnak is nyilván nagyon örülök. Maga a verseny április 30-án lesz, de nem fűzök hozzá nagy reményeket, hiszen dokumentum kategóriában versenyez a film, és nem hinném, hogy ezt a kategóriát egy természetfilm nyerné. Mindegy, nekem már ez is nagy öröm. Tovább a librarius.hu cikkére >>>
Az idei költészetnapi tárlat megnyitója előtti izgatott zsibongás április 11-én a VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában a 19. századi párizsi Salon korát idézte meg, ahol az impresszionisták megjelenése hatalmas viharokat kavart. A KÉVE Művészeti Társaság Petőfi év – az alkotók üzenetei című kiállítása nem váltott ki ekkora izgalmakat, de a gyülekező érdeklődők szép száma már sejtette, hogy valami különleges készül. A társalgást a felcsendülő hegedű hangjai és Kakucs Ajna balett-táncos porondra lépése állította meg. A társával, Kocziha Barnabással együtt előadott balett jelenettel a szerelmet, a szerelmes költőt idézték a nézők elé. (Mindketten a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei, a felkészítő koreográfus Szentiványi Richard, a Győri Balett magántáncosa volt.) Lírai táncelőadásuk nagyszerű felütése volt az este különleges, bensőséges hangulatú kiállításának. Szalai Zsolt (a lenti képen) beszédében hangsúlyozta, hogy ünnep ez az esemény, a költészet ünnepe, de a nyitó tánc a zenével, a képek és irodalmi szövegek együttese összművészetivé emelte az estét, mutatva, hogy a művészet él és utat tör magának a hétköznapok monotonitása közben. Tovább a gyoriszalon.hu cikkére >>>
It’s fine címmel nyílt kiállítás a Palotanegyedben nemrég debütált, Mária utcai underground, pincegalériában, a Bunkerben. Az It’s fine művészeti csoport és mozgalom első kiállítása statementként mutatja be nyolc művész és a kurátor ironikus világnézetét és mintegy „közérzeti kiállításként” kontextusba helyezi a mindennapi nihilt a kortárs reflexiókkal. A Latarka Galéria megszűnése óta nemigen látni olyan hasonló kezdeményezéseket, ahol a klasszikus galériás közegből kilépve láthatunk fiatal művészek kezdeményezéseit bemutató tárlatot. Így üdítő színfolt a budapesti kulturális életben a Bunker Galéria, amelynek kiállítását a Godot Labor szervezte, kurátora pedig Cserhalmi Luca. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Én is kívülálló vagyok, nem vagyok sehol biztonságban – jelenti ki zokogva egy zuglói megállóban Jónás Tamás új regényének egyik szereplője. Arról pedig, hogy mit kell értenünk kívülállóság alatt, a szöveg egy másik pontján világos definíciót kapunk az elbeszélő-főhőstől: „Mivel legfőbb törekvésem mindig is az volt, hogy a lehető legtöbb dologból maradjak ki, amit az élet kínál, akkor, amikor elveszettnek éreztem magam, egyszerre a legnyugodtabb is lettem: történhet bármi, már haszontalan dolog tiltakozni. Kíváncsi lettem, mi vár arra, aki megengedi magának, hogy sodródjon. Az első lépéseket persze meg kell tenni, és már az is meghatározza valamennyire, mi történhet, hogy merre tartanak, illetve merre nem ezek az első lépések.” A regény néven nem nevezett elbeszélő-főhőse tehát sodródik. Kérdésként persze felmerülhet, hogy lehet-e valakit hősnek nevezni mindaz alapján, ahogyan a szó szoros értelmében keresztülbukdácsol a mindennapokon, és az egyik drogos kalandból a másik szerető karjaiba zuhan. Erre a határozott válaszom, hogy igen, lehet. Elvégre a narrátor az alkalmi kielégüléseket hozó szexuális aktusok és tudatmódosító szerek bűvkörében rendezett tébolyult ámokfutásában a látszólagos céltalanság és a vergődés közepette – sőt nem kismértékben ezek helyett – olyasmit akar meglelni, amit egyébként sehol nem talál. Éspedig azért nem, mert kívülállóságra van predesztinálva a gyerekkora óta.
Varga Viktor médiaművésszel Németh Domonkos Tamás beszélget. Hogyan kerültél erre a pályára, milyen előzményekkel lett belőled alkotó? Gyerekkorom óta érdekelt ez az egész, hobbi szinten fotózgattam-videózgattam, 3D-vel is foglalkoztam, az összes technikai, digitális képalkotási terület érdekelt, de inkább reál beállítottságú voltam. Mégis fotó szakra jelentkeztem, és nem bántam meg. Éreztem, hogy abból, amit egyetem előtt csináltam, hiányzik valami, és ez a gondolkodás volt. Abban a pillanatban, hogy bekerültem egy gondolkodó közegbe, valami átkattant, és elindultam ebbe a konceptuális irányba, elkapott az alkotás öröme. Tovább a jelenkor.net cikkére>>>
Mágikus képek P. Boros Ilona munkái. Sem festmények a szó hagyományos értelmében, de grafikák sem, sőt – bár van némi kitüremkedésük a térbe – síkplasztikáknak sem mondhatók. Mágikus tárgyak, meditációs objektek, melyek anyagaikban hordozzák a múlt jelenlétét, formájukban a kortárs gondolatot. P. Boros a Városi vegetáció összefoglaló címet adta műveinek. A vegetáció értelmezhető fogalom, benne rejlik a természet dús együttese, a sokrétű és sokszínű növényvilág, fajták és fajok, sajátos egyedi képződmények teljessége. Hogy ez a városban merre fordul? Látjuk az elszáradt fák csoportjait, a hamuszürkére váltó zöldeket, a kopár földet borító növénykék és utcai szemét egybeérő halmazát. Disztópikus kép. P. Boros ezt a maga sajátos módján, az ősi világ varázs-motívumaival, egykor volt formarendek újjáélesztésével mutatja nekünk. Tovább a kepiras.com cikkére >>> Amanda Gorman Ne kérdezd, kik vagyunk című kötetét a Van Helyed Rendszer növendékei fordították magyarra. Bódis Krisztát, a Van Helyed Alapítvány Gorman-projektjének vezetőjét és Dányit Danit, a szakmai mentort a résztvevő fiatalokkal együtt kérdeztük a közös munkáról. KULTer.hu: Kérem meséljenek kicsit a módszerekről és a munkafolyamatokról! Hogyan kezdtek neki a fordításnak, hogyan zajlott a csapatmunka és milyen egyáltalán ebben a felállásban, kezdő fordítókkal, kezdő fordítóként egy verseskötet átültetése más nyelvre? Bódis Kriszta: Röviden? Izgalmas. Bővebben: szerintem fontos hangsúlyozni a kontextust. A fordítók a Van Helyed Alapítvány által létrehozott és működtetett rendszer növendékei közül pályázhattak a feladatra. Ők egyúttal a Van Helyed Rendszerének első növendékei is, akik közül a legidősebb kilenc éve a közösségünk tagja. A Van Helyed Rendszeren belül az egyik alkotásközpontú szolgáltatásunk, az általam vezetett Irodalmi Műhely tagjai között hirdettük a Gorman műfordító projektben való részvétel lehetőségét. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
„Csodálatos ez a kontrollált káosz, ez a rendezett értelmetlenség” ‒ írók írókról sorozatunkban Toroczkay András ajánlja Szijj Ferenc Növényolimpia című könyvét. Először a feleségemtől hallottam róla. Őt nem érdekli az irodalmi élet, süket minden irodalmi divatra, senkiről nem tud semmilyen pletykát, viszont cserébe irdatlan mennyiségű könyvet fal fel. Ezért is érdekes számomra, mit gondol egy-egy műről. Gyakorlatilag vakteszteli az irodalmat. Amikor pár éve hazahozta a Növényolimpiát a könyvtárból, nem tudta, hogy a szerző verseket ír. Nekem volt valami fogalmam róla (egy könyvét olvastam, a Kenyércédulákat, aminél nem találkoztam sűrűbb, nyomasztóbb, rosszkedvűbb, szépirodalmibb verseskötettel). Ehhez képest volt meglepő, hogy Ildi olvasás közben fel-felkacag. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
A Japánból származó papírszínház műfajának hazai története 2009-ig nyúlik vissza. A Csillaghegyi Mozgásjavító Általános Iskola egyik tanára fordult a Csimota Kiadóhoz, hogy tanulóik speciális igényeihez tervezzenek mesekönyvet. A kiadó egyik tulajdonosa, Csányi Dóra, aki részben Franciaországban él, ahol már régóta ismert, sőt az oktatásban is alkalmazott a papírszínház, ebben a japán műfajban, a kamishibaiban találta meg a megoldást. A kezdetben csak gyógypedagógiai célokra szánt eszköz használata időközben az óvodai gyakorlatban is mindennapossá vált, sőt az oktatásban is egyre nagyobb teret hódít. Tasi Katalin ösztöndíjasként hosszabb időt töltött Japánban, mégis csak hazaérkezése után ismerkedett meg a papírszínházzal, és lelkes támogatója is lett ennek a műfajnak. Elmesélte nekünk, hogy miért. PRAE.HU: Jogi kutatóként voltál Japánban ösztöndíjas, mégis ott kezdett formálódni benned a gondolat, hogy meséket írj. Valljuk be, a két terület elég távol áll egymástól. Mi ösztönzött erre akkoriban? Valóban, a Japán Oktatási Minisztérium kutatói ösztöndíját nyertem el 2001-ben, és az Oszakai Egyetemen voltam kutató egy évig. Ez az egy év a Japánra való rácsodálkozáson és a japán jogon túl elég nagy tanulási folyamat volt, önmagamról is. Azt biztosan megtudtam, hogy nem én leszek az a jogász, aki a japán polgári jog bugyraiba fogja beleásni magát az elkövetkező években. 
|
