VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Szőcs Petra kapja a 2023-as Hazai Attila Irodalmi Díjat
A Hazai Attila Alapítvány szakmai zsűrijének döntése alapján ebben az évben Szőcs Petra veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket. A díjátadó május 6-án lesz a Nyitott Műhelyben. A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1,2 millió forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs szerzőt, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság. A díjat 2023-ban nyolcadik alkalommal adják át a Nyitott Műhelyben. A Hazai Attila Alapítvány szakmai zsűrijének döntése alapján ebben az évben Szőcs Petra veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Tovább a litera.hu cikkére >>>
Megjelent: 2023-04-28 06:00:00
|