VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Magyarország sok szempontból vízfejű ország, mivel nagyon sok minden Budapestre koncentrálódik. Különösen jellemző ez a kultúra területére, noha számos vidéki városban is komoly kulturális élet zajlik. Az egyik ilyen fontos város Pécs, ahol 2023 nyarán a szokásosnál is intenzívebb művészeti életnek lehetünk tanúi. Szeptember 24-ig tart Pécsett a 2. LOKART Fesztivál, mely ugyan alapvetően kiállításokról szól, ám számos más, zenei, színházi és performanszelőadás, szakmai beszélgetés, filmvetítés kíséri. Az 1. LOKARTot 2021-ben, a Covid után rendezték, melynek akkor az volt a legfőbb célja, hogy a pécsi művészeket támogassák. A fesztivál kurátorai: Fekete Valéria, Kozma Zsolt, Százados László. Idén ez az esemény nemzetközi részvevőkkel is bővült: Pécs testvérvárosaiból érkező művészekkel, akiket Lyonból Isabelle Bertolotti és Eszékről Valentina Radoš válogatott. A kurátorok mellett működő szakmai és műkritikusi zsűri a különböző díjakról döntött. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Az ellentmondásosan értékelt kassáki életmű több ponton hasonlóságot mutat a Magyar Műhely szellemiségével. 2. A Magyar Műhely és köre az avantgárd szellemiségben A Magyar Műhely folyóiratot 1962-ben alapította három 56′-os emigráns értelmiségi Párizsban1. A lap 1962. április 14-én jelent meg, május elsejei dátummal, ezer példányban kezdték terjeszteni. A lap indulásakor a szerkesztőbizottságot Czudar D. József, Márton László, Nagy Pál, Papp Tibor, Parancs János és Szakál Imre2 alkották, közülük Nagy Pál és Papp Tibor (majd néhány év múlva) Bujdosó Alpár neve azóta összefonódott a folyóirat és műhely nevével. Az „ős-szerkesztő triásznak” nevezett alapítók munkássága az irodalom és a kísérleti költészet mellett a tipográfiára és a könyvkiadásra is kiterjedt. A Magyar Műhely elnevezés a létrejövő közös alkotómunkára és kísérletező terepre3, valamint a külföldi közegben a magyar irodalom iránti elkötelezettségre is utal. Az emigráns kulturális közeg jellegzetességeinek rövid ismertetése rávilágít a Magyar Műhely sajátos kultúraformáló szerepére. Tovább a librarius.hu cikkére >>> A bábszínház otthona korábban a Pilch Andor tervei alapján 1905-ben a Pécsi Jótékony Nőegylet számára készült épület volt Pécs belvárosában. A Bóbita innen 2011-ben költözött új helyére: ezt az épületet mutatják be Cseri László fotói. Az Európa Kulturális Fővárosa 2010 Pécs program egyik legjelentősebb fejlesztése a Zsolnay-gyár leromlott állapotú és zömében hasznosítatlan műemlék épületeinek felújítása, és a különféle kulturális, közművelődési és oktatási funkciók ide telepítésével egy pezsgő kulturális negyeddé és rekreációs területté történő átalakítása volt. Az egyik felújított épület a Bóbita Bábszínház otthonává vált. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Hogyan kapcsolódik össze a kiegyezés környékén Szlavóniába települt magyar parasztok és egy sváb–magyar család története? Boldogabb az anyaországban az élet? Miként beszélhető el mindez egy nagyanya sorsát a középpontba állítva? Ami biztos: Milbacher Róbert regénye valóban „nagyregény”. A Keserű víz Milbacher Róbert negyedik regénye vagy legalábbis negyedik szépirodalmi könyve (ha nem számoljuk meseregényeit), hiszen a Szűz Mária jegyese novelláskötetnek is tekinthető. Ebben az esetben tetszetős fejlődéstörténeti elbeszélést alkothatnánk, mely szerint a szerző pályájának íve az elbeszélésfüzértől a szinte esszéregény Léleknyavalyákon és a térben és időben független két cselekményszálat mozgató Angyali üdvözleteken keresztül a legutóbb megjelent műig, a „nagyregényig” tart. A Keserű víz cselekményszálai immár összeérnek, s bár az elsődleges narrátor többször panaszkodik vállalkozásának kudarcáról, mégis létrejöhet egy nagy (család)történet, és kirajzolódnak az események hátteréül szolgáló társadalmi és kulturális tablók. A regényt két egymástól elkülöníthető elbeszélő meséli el: az egyikük a cselekményre a jelenből visszatekintő, az elbeszélhetőségre reflektáló narrátor, a másikuk a szlánavodai alapítási eseményeket harmadik személyben tolmácsoló, ám az elsődleges elbeszélő tudásával (helyenként tudatlanságával) rendelkező elbeszélő. Fejezetenként váltják egymást (illetve az elő- és utóhangot is egyes szám első személyben olvashatjuk). Mi az oka az elbeszélői hang váltakozásának? Kézenfekvőnek tűnhet, hogy a nagyanyja halálának bekövetkezése után a nagyanya életére visszatekintő narráció a szubjektív elfogultság miatt különül el az egyébként neki alárendelt, részben a nagyanyja történetének előzményeit elbeszélő harmadik személyű narrátortól. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Egy gitáros, aki nem elégszik meg egyetlen stílusirányzattal. A Kéknyúl mellett többek között a Subtonesban és Szalóki Ági zenekarában jatszik, de a színpadon olykor Horváth Charlie mellett is láthatjuk. Csókás Zsolt a PASO-val közös próbatermükben fogadott. Már tíz éves koromban is volt zenekarom – énekeltem és gitároztam. Nagyon tudtam a C-dúr akkordot, és azt gondoltam, ha ez ennyire jól megy, akkor könnyű lesz a többi is. Ezt a tiszta, zene iránt táplált lelkesedést igyekszem megtartani a mai napig. – Meddig élt ez a zenekarod? – Négy évig. A következő állomás már a Kőbányai Zeneiskola volt 2006-ban, ahol első két évben Kormos János oktatott, az utolsó évben pedig Babos Gyulához kerültem, aki később a Jazz Tanszakon is tanított. Intenzív egy év volt! (nevet…) Tovább a papageno.hu cikkére >>>
Delirium & The Seven Haiku címmel látott napvilágot Aranyi László (Frater Azmon) kétnyelvű, azaz angol és magyar szövegeket tartalmazó „verseskötete”. A műforma megnevezése, a vers, azért kerülhet idézőjelbe, mert a szerző a köztes formák, a képversek, a szövegversek avatott képviselője térségünkben. Tovább a szovetirodalom.com cikkére >>>
A költőverseny zsűrijének döntése értelmében a nagydíjas Farkas Wellmann Endre mellett különdíjat vehet át Jóna Dávid Patchwork című verséért, a Térey János-díjat pedig Payer Imre Rapszódia tájakról, időkről című alkotása érdemelte ki. A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992-ben indított költőverseny ezúttal is igazi irodalmi fesztivál lesz. A programsorozat Borbély Szilárd, a Nincstelenek című, számos nyelvre lefordított regény szerzője, nemzedéke egyik legnagyobb költője emlékét felelevenítő kiállítással kezdődik, Tamus István grafikái lesznek láthatók a Kisfaludy Galériában. A hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartanak ünnepséget, majd este hatkor az Anna Grand Hotel dísztermében adják át a költőverseny díjait. A díjazott költők ezúttal is felolvassák verseiket. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Első alkalommal szervezi meg a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány a Nyolc Ág Stúdióval együttműködésben a KÖZÖD? – Budapesti Részvételiségi Fesztivált szeptember 8. és 10. között a Szeszgyár közösségi parkban. A háromnapos rendezvényen számos workshop, foglalkozás, pódiumbeszélgetés fogja gyakorlati és elméleti szinten tárgyalni a kultúra és a közösségek kapcsolódásának lehetőségeit, a részvételiségi módszertan jövőjét, de a szervezők gondoskodtak a bensőséges hangulatú, klasszikus fesztiválstruktúrákról: akusztikus szólókoncertet ad Szabó Balázs és Naisván is.
A hosszú évek óta Berlinben élő, bár egy éve Magyarországon tartózkodó képzőművész, vizuális alkotó, Szauder Dávid is ott lesz a szeptember 11-én a Magyar Zene Házában megrendezésre kerülő konferencián, az AI Summiten, ahol minden a mesterséges intelligencia körül forog majd. Az eseményről, a kezdetekről és a hatásokról meg persze a mesterséges intelligenciáról és a vele végzett alkotói munkáról beszélgettünk Szauder Dáviddal. We Love Budapest: Amikor először belefutottam a képeidbe az Instagramon, egyből a szürrealisták jutottak az eszembe, közülük is elsősorban René Magritte. Megállja a helyét a párhuzam, vagy ha nem, akkor kik voltak hatással rád? Tovább a welovebudapest.com cikkére >>>
A 6SZÍN Teátrum júniusban mutatta be a Kizárólag az utókor számára című, Janikovszky Éva naplójából készült előadást Keresztes Tamás rendezésében. Az előadás szereplőivel, Sodró Elizával és Martinkovics Mátéval a napló aktualitásáról beszélgettünk. KESZTE BÁLINT INTERJÚJA. Revizor: Hogyan érkezett hozzátok ez a felkérés, és mi volt az első reakciótok? Sodró Eliza: Surányi András készített két éve egy hangjátékot a naplóból, amiben én lehettem Éva hangja. Mivel kislánykorom óta nagyon szeretem Janikovszky Évát, már a felkérésnek is borzasztóan örültem. Úgy érzem, hogy Évával van valami hasonló a személyiségünkben. Mikor gyerekkoromban olvastam a műveit, mindig úgy éreztem, mintha azokat a gondolatokat mondaná ki helyettem, amik ott vannak valahol a fejemben, csak még nem találom őket. Az ő hangját mindig kicsit a sajátomnak éreztem. A 6SZÍN Teátrumból Földvári Péter keresett meg a színpadi adaptáció ötletével, én pedig azonnal, boldogan mondtam igent. Tovább a revizoronline.com cikkére >>>
Az Alföld Online új körkérdésében nyári írótáborok műhelyvezetőit kérdeztük tapasztalataikról. A második körben Codău Annamária, Áfra János, Kiss Tibor Noé és Smid Róbert válaszait olvashatják. Hogyan élted meg az általad vezetett műhelyt, milyen tapasztalatokra tettél szert általa? Miképpen készültél rá, és mennyiben történt más, mint amit elképzeltél? Amikor elvállaltad, voltak-e benned valamiféle kétségek? Áfra János: A kreatívírás-tanítás maga is alkotómunka. A műhelyezés közösségi cselekvésként szintén azzá tehető, és ez utóbbi alapállás az egyes szövegekkel való munkát is áthangolhatja. Ha képesek vagyunk így tekinteni a folyamatra, a résztvevők alkotótársakká válnak, és ez a lehetőségek sokaságát hozza magával, egyúttal egy védőhálót is képez. A csoport tagjai támogatók és támogatottak – a közösen eltöltött időben nem csak írni, hanem szerkeszteni is tanulnak, egymást építik. Azt tapasztaltam, hogy egy ilyen közegben gyakorlatilag bárki képessé válhat a kreatív energiák felszabadítására, valamilyen mértékű fejlődésre. Tovább az alfoldonline.com cikkére >>>
Családias hangulatban készül Lakos Nóra második egész estés alkotása egy tizennégy éves gyerekszínésszel a főszerepben. A Véletlenül írtam egy könyvet forgatási sajtónapján jártunk, ahol a film rendezője és producere mesélt a 2025-ben megjelenő családi moziról. Júniusban indult és a nyár végéig tart a Véletlenül írtam egy könyvet című családi film forgatása. A Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című holland regény alapján, a JUNO11 Pictures gyártásában készülő egész estés alkotást a 2020-ban bemutatott Hab direktora, Lakos Nóra írta és ő is rendezi. A történet főszereplője Nina, aki korán elveszti az édesanyját, és az írás segítségével dolgozza fel a traumát. A magyar–holland koprodukcióban készülő alkotás munkálataiba egy forgatási sajtónap keretében nézhettünk bele. A szervezők a Szabó Lőrinc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium parkolójában fogadták az újságírókat. A helyszínen Sümeghy Claudia, a Véletlenül írtam egy könyvet egyik producere és Lakos Nóra mesélt a filmről. A rendező úgy fogalmazott, hogy áldás van a produkción, mert mindig akkor süt ki a nap vagy kezd el esni az eső, amikor arra éppen szükség van, így az esőgépet még nem kellett használniuk az ötvennaposra tervezett forgatás harmincöt napja alatt. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Augusztus 30-án indul a várpalotai INOTA Fesztivál. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt audiovizuális eseményén hat ország neves fényművésze, összesen 13 installációval fogja expresszív módon megvilágítani az inotai hőerőmű emblematikus területét. A négy napos rendezvény szervezői nagy hangsúlyt fektettek a világító installációk és a kortárs, elektronikus zenei produkciók összehangolására. Kálmán Mátyást és Besnyő Dánielt, a fesztivál vizuális kurátorait Zachar Vera a műtárgy.com munkatársa kérdezte a hazai viszonylatban merőben innovatív kezdeményezésről, a művészeti projektek hátteréről. Műtárgy.com: Hogyan született meg a Fesztivál ötlete? Kik is pontosan az alapkoncepció megálmodói? Miért az inotai helyszínre esett a választás? KM: Az ötlet legalább két helyről származik. Az egyik a Besnyő Dani, aki szervezőtársam, a fényművészeti programnak vele együtt vagyok a kurátora. Dani vezet egy Secret Mapping Experiment néven működő projektet, amiben én is részt vettem korábban. Elhagyatott emlékműveket, épületeket vetítettünk meg különböző országokban az éj leple alatt és publikáltunk róluk fotókat. Ennek keretein belül már nagyon régen kinézte magának az inotai helyszínt. Tavaly szervezett is ide egy pilot projektet a fesztiválhoz INOTA [re]opening néven. Ekkor az erőmű kürtőjébe készített egy installációt, emellett volt néhány további audiovizuális performansz az ipari komplexumhoz tartozó művelődési házban. Ezzel párhuzamosan, vagy lehet, hogy már korábban is, amikor Veszprém nevezett az Európa Kulturális Fővárosának címére, szintén beleírták az inotai hőerőmű helyszínét a programtervükbe. Végül Dani cége a Centrum Production Brand az NVC zenei szervező csapattal kiegészülve pályázott az EKF-hez és tőlük kaptunk támogatást arra, hogy létrehozzuk a fesztivált. Azóta egyébként csomó embertől halljuk, hogy régóta álmodtak ide különféle programokat. Nyilván a két évtizede üzemen kívül helyezett erőmű és a három emblematikus hűtőtorony sokaknak beindította a fantáziáját. Dani és én alapvetően már 20 éve dolgozunk együtt különböző vetítéses projekteken. A zenei rendezvényszervező kollektívával a kezdetektől egy audiovizuális fesztiválban gondolkodtunk. Tovább a mutargy.com cikkére >>>
Világa sötét, mégis vicces. A vicces talán nem jó szó rá, de valamiféle „csak azért is” derű fénylik át rajta. Abszurd történetein addig-addig borzongunk, míg teremtőjük arcán lelki szemeinkkel meg nem pillantjuk a Buddha-mosolyt. És akkortól már minden sorát halálosan komoly paródiaként olvassuk. Pilinszkyhez hasonlóan te is mondhatnád, hogy „mindig a nyomorúság lim-lom tájait kerestem”. Visszatérő motívum nálad, hogy hőseid valamiféle marginális, sőt társadalmon kívüli pozícióban vannak, és ennek megfelelően azok a helyszínek is az otthontalanságról, kitaszítottságról, sehova sem tartozásról beszélnek, amelyeken mozognak, és amelyek számukra mégis otthonosak – igaz, más tér nem is kínálkozik számukra belakásra. A létezésük kissé lebegő, ők pedig szinte besorolhatatlanok, hiszen a regényalakokat általában a környezetük alapján értjük meg. Miből fakad a vonzalmad a marginális hősök és a marginális helyszínek iránt? Miért élnek ezek az emberek ennyire kívül mindenen? A családomban transzgenerációs tapasztalat a szegénység. A nagyszüleimnek boltjuk volt, amelyet a második világháború után elvettek tőlük. Ezt bukdácsolás, majd egyre mélyebbre csúszás követte. Anyám megalázott, kiszolgáltatott bérelszámoló volt. A mai napig előttem a jelenet, ahogyan egyszer a bicikli csomagtartóján körülbelül tíz kiló aktát hozott haza. A főállása mellett lottóválogatással és pulóverkötéssel is próbálkozott, de minden kísérlete befuccsolt. Apám akkor hagyta el, amikor velem terhes volt, és a sok magányos küszködés idegrendszeri problémákat okozott nála. Nagy eredmény volt már az is, amikor mi ketten sok évvel később 16 négyzetméteres minigarzonhoz jutottunk, és végre elköltözhettünk az alkoholista nagyapámtól. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Pápai Zsanett énekes-dalszerzőként a glitchtronika, valamint az art-electro hazai képviselője, de a zene mellett immáron több mint két évtizede az absztrakt festészet is magával ragadta. Az idei év során számos munka gyümölcse érik be, hiszen mind a MOMkultban, mind a Három Hollóban bemutatkozik művészetével. Zsanettet a kezdetekről, a zenéről és festészetről, valamint az inspirációiról kérdeztem. KULTer.hu: Jelenleg az Imitation elnevezésű formációban zenélsz, azonban zenei múltad régebbre nyúlik vissza. Mikor és honnan indultál, s hogy érzed, merre tartasz? Gyerekkoromtól kezdve sok kreatív tevékenységet folytattam párhuzamosan, s a zene volt az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb ezek közül – a festés, a tánc és egyebek mellett. Elég sokára találtam meg a módját annak, hogy valóban hivatásszerűen foglalkozhassak ezzel. Már felnőttként a fősuli mellett kezdtem komolyabban énekelni tanulni, először magántanárnál, majd különböző konzikban. Utóbbi vezetett oda, hogy jazzénekesként, már profi zenészek társaságában mindenféle színpadokon találtam magam – BMC, Müpa, A38 stb. Ez sok tekintetben szép időszak volt, nagyon kellemes emlékeim vannak például az akkor még kulturális programokkal teli bulinegyed kedvenc szórakozóhelyein való rendszeres fellépésekről, ahol hétről hétre összegyűltek a rajongók és barátok, akikkel a koncerteket hajnalig tartó kocsmázások követték. Tovább a kulter.hu cikkére >>> Vizuális és érzéki utazásra invitál Maya Rochat A Föld költészete című kiállításával (Princz Zsófia)
Nagyszabású kiállítás keretein belül mutatja be a MEP Maya Rochat svájci művész munkásságát. A kísérletező fotográfus egyedi formanyelvet fejlesztett ki, amely több tudományágat is érint: fotográfia, festészet, videó, installáció és performansz. Rochat vizuális montázsokat kreál családjáról, barátairól vagy környezetéről készített fényképek, illetve festmények, nyomatok vagy kollázsok segítségével, és olyan anyagokat használ, mint a vegyszerek, fehérítő, festékszóró spray vagy ragasztó. Az alkotói folyamat soha nem ismétlődik. Úgy tekint gyakorlatára, mint "egy játékokkal teli dobozra [és] minden alkalommal új szabályok és célok merülnek fel". Képeket rétegez, digitálisan vagy fizikailag módosítja őket, és az átlátszósággal, a textúrával és a színekkel való játékkal felerősíti jelentésüket. Multimédiás művei a művészkönyvektől és nyomatoktól, a képkereten túl a környező térbe is kiterjednek, magával ragadó installációk és videóvetítések formájában. A kiállítás Maya Rochat művészi pályafutásának 12 évét követi végig, a 2010-es években készült első műveitől a legújabb projektjéig, a „Poetry of the Earth” (2022) című alkotásáig.
…a meseautó az álmok világába tartozik, nekünk meg kell elégednünk a prózai részletekkel. Nem tudom, a fiatal korosztály hogy van vele, de 35-40-től felfelé valószínűleg azok vannak kevesebben, akik nem látták a Meseautó 1934-es eredeti és/vagy a 2000-ben készült remake változatát. A népszerű filmeknek pedig előbb-utóbb megszületik a színpadi feldolgozása is. Így történt ez ebben az esetben is, ráadásul nem is egy, hanem több színpadi átirat született, amelyek aztán bejárták az országot Kecskeméttől Nyíregyházán át Kaposvárig. A zalaegerszegi Kvártélyház Szente Vajk és Galambos Attila színpadi átiratát használja, amelynek a zenéjét Bolba Tamás szerezte. Ahogy a „musical comedy” műfaji megjelölés is jelzi, ebben jóval nagyobb szerepet kap a zene, mint az eredeti filmben – persze az újonnan született dalok mellett a híres Meseautó című szám is elhangzik. Az egerszegi előadásban Berkes Dániel zongorajátékával élő zene is erősítette a zenei vonalat. (A hangosítás nem tökéletes beállítása miatt sajnos az előadás elején a dalszövegek egy része nem volt érthető, de ezt később orvosolták.) Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Augusztus 16-án ünnepelte századik születésnapját Dávid Katalin Széchenyi-nagydíjas, nemzetközi hírű művészettörténész, művészeti író, az MMA rendes tagja. A hazai keresztény művelődéstörténet korszakos alakja legismertebb munkáiban a keresztény ikonográfia és a bibliai jelképek világát tárja fel. Professzor asszony írásban válaszolt a Magyar Kurír kérdéseire. – Tízgyermekes örmény családba született. Édesapja Dávid Lajos professzor, a szegedi Egyetemi Gyógyszertár, valamint a Gyógyszertani és Gyógyszerismereti Intézet igazgatója volt, feleségével együtt mélyen hívő katolikus. Mesélne a családjáról, származásáról?
A filmszínészettel akkor találkoztam előszőr, amikor megnéztem az Éhezők viadalát; akkor tudatosult bennem, hogy ez egy igazi szakma. Mesélj, kérlek, a színházzal, a színészettel való első találkozásodról! A filmszínészettel akkor találkoztam előszőr, amikor megnéztem az Éhezők viadalát, akkor tudatosult bennem, hogy ez egy igazi szakma, ami nem csak abból áll, hogy sírunk és szerelmesek leszünk, hanem van egy igazi sztori, amit csak eljátszának az emberek, de mégis olyan, mintha abban a pillanatban benne élnének. A színházzal már gyermekkoromban is találkoztam, az első előadás, amire emlékszem, és nagy hatással volt rám, az a Dzsungel könyve, Nagy Regina rendezésében, majd hét évvel később játszottam is benne, mint farkas, majom, őz és asszony, a Harag György társulatnál, akik önkéntességre való jelentkezést hirdettek. Itt előszőr egy szilveszteri előadásban voltam statiszta, és ezzel párhuzamosan az iskolában készültünk egy jótékonysági előadásra, emiatt elkértek órákról, így délelőtt az iskolai előadást próbáltam, délután meg a színházba mentem próbára. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ennek így van értelme, és bárcsak ezt csinálhatnám egész életemben. És akkor rájöttem, hogy ez egy opció, választhatom ezt is.
Ugyan még csak művészi pályája elején jár, már egy ismertebb kiállítótérben mutatkozhat be Németh Dávid festőművész. A Nagyházi Contemporaryban (NaCo) látható vásznai az absztrakció jegyében születtek, kompozíciónak formái, színei egymással interakcióba lépnek. A 2020 szeptemberében megnyílt NaCo viszonylag friss a hazai galériás világban. Alapítója, Nagyházi Lőrinc, a családi vállalkozás egyik fontos szereplője. Édesapja, Nagyházi Csaba már a kilencvenes években dédelgette egy galéria létrehozásának tervét. Nagyratörő elképzelését megvalósítva 1994. április 14-én megnyitott a Nagyházi Galéria és Aukciósház. A kiállítótér műtárgyak és régiségek széles kínálatát mutatja be, aukcióikon festmények, szoborok, grafikák, bútorok, szőnyegek, órák, ékszerek és népművészeti tárgyak is szerepelnek. A NaCo ezt a vállalkozást kibővítve a kortárs művészetre specializálódott. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
|
