Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra:

Az elhallgatás poétikája

 

Kísérlet Paul Celan lírapoétikájának körvonalazására, a költő életművének hét paradigmatikus darabjának kronológiai sorrendben történő elemzésén keresztül

 

 

 

BEVEZETÉS

Paul Celan költészete újra és újra kihívás elé állítja az értelmezőket. Habár az életmű alapélménye mindenképpen a második világháború és a holokauszt traumája, az értelmezési lehetőségek ennél nyilvánvalóan szerteágazóbbak. Amennyiben reprezentatív képet kívánunk kapni e költészetről, nem könnyű feladat úgy kiválasztani néhány művet, hogy azok valamiképpen a körülbelül hétszáz verset magába foglaló életmű keresztmetszetét legyenek képes nyújtani. Korai verseiben Celan még rengeteg költői képpel, metaforával veszi körül mondanivalójának lényegét, ám egyre tömörebb kései, hermetikus versei egyre inkább a csend, az elhallgatás irányába tartanak. Amennyiben a pálya elejétől a végéig szemléljük az életmű darabjait, úgy joggal beszélhetünk az elhallgatás poétikájáról, mind a versek terjedelmét, mind pedig motívumrendszerüket, metaforavilágukat és retorikájukat illetően.

 

A nemzeti fordulat kisprózája

 

Tematikus, narratív és műfaji alakzatok Tormay Cécile húszas években írt elbeszéléseiben

 

 

A fordulat ténye

Nincs különösebb okunk kételkedni annak a vonatkozó szakirodalom által sűrűn hangoztatott megállapításnak az érvényességében, hogy az 1918-1920 közötti időszak sajnálatos eseményei – a háború elvesztése, a forradalmak, hazánk köztársasági államformájának átmeneti megvalósítása a maga áldemokratikus anomáliáival, ezzel nagyjából egyidőben a Trianont de facto megelőző, máris elszenvedett területvesztések, majd a Tanácsköztársaság terroridőszakának polgárháborús és háborús állapotai, végül pedig a trianoni békeszerződés döntése alapján de jure is bekövetkező országcsonkolás – valóban „éles cezúrát” jelentettek Tormay Cécile pályáján is, mint annyi más, a századelőn működő írónk gyakorlatában, munkásságában úgyszintén, illetve a magyar történelemben egyáltalán.

 

Az innen-létből sohasem elég”

 

Lászlóffy Csaba Iker-köteteinek olvasásakor

 

Tágas, tervszerűen rendezett univerzumba lép az olvasó, aki Lászlóffy Csaba Iker-köteteivel – ahogyan ismertté vált az egyidejűleg megjelent két kötet - barátkozik. Az Iker-kötet becenév egyrészt pontos, mert bizonyos témák mindkettőben megjelennek, másrészt félrevezető, mert az egymástól elkülönítet kötetekben másféle, erőteljesebb hangsúlyt kapnak az egyes témák, míg a másikban más témák jelentkeznek mint a lényegi kérdések hordozói. És nemcsak ez a két kötet fonódik egymásba: Lászlóffy korábbi köteteinek alapgondolatait is tovább viszik ezek az újak. Korábbi kötetének, Az Éden kényszerképzeté-nek gondolata, az elveszített Éden utáni reménytelen sóvárgás többször is megjelenik ebben a két kötetben is: „ kinek szupercsárda hazudta Éden-/ hitét vagy képzetét” (Pózok a sebezhetőn 33; a kötetek címeinek nagy kezdőbetűivel jelzem, melyik kötetről van szó, az arab szám az oldalszámot jelzi; Á a jele az Átörökített magány-nak ), a Pózok a sebezhetőn cím „pózok” szava többszörösen visszatér mindkét kötet verseiben, ugyanabban a jelentésben: kénytelenek vagyunk szerepeket játszani, pózokba vágni magunkat a túlélés érdekében.

 

Cédulák egy/a („)Költészethez(”)

 

Turczi István (lírai) életművének átfogó értékelése – az Áthalások kötet okán és ürügyén

 

 

Indulási korszak vagy stílus? (A műfajteljesség értelmezéséhez)

Egy több műfajú írónál (is) rendszerint a lírikusi tevékenység az életmű legfontosabb rétege (akárcsak a puszta vagy tisztán lírikusnál), különösen akkor, ha a kezdetek szintén ebben a műnemben találhatók, ha a későbbiek során is domináns marad ez a szelet az irodalmi term(el)ésen belül és ez az állapot várhatóan a pálya végéig megmarad már. S azért is így van ez, mert a kifejezés, a formálásmód kivitelezésbeli szélsőpontjait a lírai aktivitás mutat(hat)ja meg a leginkább – a stilárisan-retorikailag, szövegalkotási szempontból a legnagyobb fesztávolságokat felmutatni tudó költészet azt, hogy mire képes az adott alkotó összességében. Egyáltalán: ez a tevékenységi, viszonyulási, elsajátítási, működ(tet)ési összesség annál sokrétűbb és (így) érdekesebb, mert a „költészetcsinálás”, a vers művelése igazán sok apró impulzus és momentum, szempont és kritérium alapján szerveződik, mozaikosan rakódva össze teljesítménnyé.

 

A nemzeti fordulat kisprózája

Tematikus, narratív és műfaji alakzatok Tormay Cécile húszas években írt elbeszéléseiben

 

 

A fordulat ténye

Nincs különösebb okunk kételkedni annak a vonatkozó szakirodalom által sűrűn hangoztatott megállapításnak az érvényességében, hogy az 1918-1920 közötti időszak sajnálatos eseményei – a háború elvesztése, a forradalmak, hazánk köztársasági államformájának átmeneti megvalósítása a maga áldemokratikus anomáliáival, ezzel nagyjából egyidőben a Trianont de facto megelőző, máris elszenvedett területvesztések, majd a Tanácsköztársaság terroridőszakának polgárháborús és háborús állapotai, végül pedig a trianoni békeszerződés döntése alapján de jure is bekövetkező országcsonkolás – valóban „éles cezúrát” jelentettek Tormay Cécile pályáján is, mint annyi más, a századelőn működő írónk gyakorlatában, munkásságában úgyszintén, illetve a magyar történelemben egyáltalán.

 

Hieronymus Bosch jegyében

 

Az induló Vitéz György lírájáról

 

Vitéz György egyik korai verse a Hieronymus Bosch címet viseli. Amennyiben a németalföldi festő világát: „nevét” az induló költő líraszöveg-állományát átfogóan jellemző emblémának fogjuk fel metaforikusan vagy akár allegorikusan, úgy ez az értelmezői gesztusunk könnyen átfedésbe kerülhet a recepció egyik alapvető megállapításával, miszerint ha itt dalokról van szó, akkor ezek a dalok bizony groteszkek.[1] Persze, amennyire furcsán hangzik elsőre, hogy egy dal groteszk legyen, legalább annyira érdemes azon is elgondolkozni, hogy vajon a dalszerűség modellje alkalmas-e a líra-szöveg esszenciális megragadására – úgy a most vizsgált szerzőnél, mint általában?

 

PAUL CELAN KÖLTÉSZETE

MAGYAR RECEPCIÓJÁNAK ÁTTEKINKTÉSE, VALAMINT LEHETSÉGES HATÁSA A KORTÁRS MAGYAR KÖZÉPNEMZEDÉK
LÍRÁJÁRA

 

 

1. BEVEZETÉS

Mára már köztudomású tény, hogy Paul Celan, a háború utáni Európa paradigmatikus költője többek között a magyar költészetre is erős hatást gyakorolt, mely hatás a mai napig érezhetőnek bizonyul, akár egészen a kortárs magyar középnemzedék alkotóiig elérve.

Jelen tanulmányban többek között három, véleményem szerint a középnemzedék reprezentatív kortárs magyar költője, G. István László, Jász Attila és Schein Gábor néhány rövid versének összehasonlító elemzésére vállalkozom. Talán köztudomású, hogy az említett három költőtől nem áll túl messze a hermetizmus, mint költői beszédmód, e hermetizmuson keresztül pedig mindenképpen kimutatható Paul Celan költészettörténeti hatása is, mind a lírai beszédmódon, mind a retorikai megnyilvánulásokon, mind a motívumok hasonlóságán keresztül.

Mielőtt azonban részletesen rátérnék a középnemzedékhez tartozó három költő lírájának a celani költészettel feltételezett rokon vonásaira, úgy gondolom, mindenképpen rövid áttekintést érdemel Paul Celan magyarországi hatástörténete, melynek egészen máig ható eredménye, hogy viszonylag fiatalnak mondható kortárs magyar költők egyes versei még mindig mutatnak bizonyos Celan-hatásokat.

 

JELENTÉSVADÁSZAT –

Paul Celan néhány szokatlan

szóösszetételének vizsgálata

 

 

Bevezető

Paul Celan költészetének egyik jellegzetességét a szokatlan szóösszetételek használata kölcsönzi, mely már viszonylag korai költészetében is megjelent, illetve végigkísérte munkáját egészen 1970-es, tragikus haláláig. Nyelvszemléletéből kifolyólag minden bizonnyal amellett, hogy lerombolja a hagyományos emberi nyelv szerkesztési szabályait, korlátait, mely elgondolása szerint már nem alkalmas magasabb tartalmak kifejezésére, mindenképpen új, a korábbinál magasabb szintű, más szabályok szerint működő költői nyelvet akart létrehozni. Ezen költői nyelv alapegysége nyilvánvalóan a szó kellett, hogy legyen – a szó, mely mindenképpen olyan nyelvi jelnek tekintendő, mely folyamatos mozgásban, más szavakkal való kölcsönhatásban létezik, önmagán mindig túlmutatva.

 

Ifjonti életmű?

Kapcsolódó tanulmány Kántás Balázs négy irodalomtudományi szakkönyvéhez

 

 

Át lehet-e a törni a nyelv/rácson?

(Nyelv/Rács/Törés – Közelítések Paul Celan költészetéhez)

A korához képest kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal irodalomtörténész, Kántás Balázs Paul Celan munkásságáról írott tanulmánykötete[1] azért is figyelemre méltó darabja a magyarországi Celan-recepciónak, mert ez idáig ez a könyv a legterjedelmesebb összefüggő kommentár magyar nyelven a 20. század prominens költőjének életművéről. Számos felróható hibája és/vagy vitatható állítása és módszertani aspektusa ellenére olyan irodalomtudományi szakmunka, mely a szintézis igényével lép fel, azaz a benne foglalt tanulmányok a lehető legtöbb nézőpontból igyekeznek megvizsgálni, körüljárni a celani életművet.

 

Paul Celan Meridián című beszéde mint művészetelméleti manifesztum

 

Paul Celan Meridián című előadása értelmezhető egy komplett művészetelmélet, azaz viszonylag jól körülhatárolható esztétikai elképzelések költői manifesztumaként. Amennyiben magából a textusból, s nem elsősorban a recepcióból indulunk ki, úgy talán megtehetjük azon állítást, mely szerint a költészet, a szépség nyelv általi előállítása Celan megítélése szerint mindenképpen magányos és keserves tevékenység.

 

A közvetlenség illúziója –
utalások a medialitásra 
Paul Celan költészetében 

 

Bevezetés 

Jelen tanulmányban Paul Celan költészetének egy véleményem szerint igen fontos aspektusával, a medialitással, azaz a közvetettség/közvetítettség-közvetlenség problémájával kívánok foglalkozni, rávilágítva arra, a médiumok általi közvetítettség és a közvetlenség lehetetlen vagy szinte-lehetetlen volta, illetve e közvetítettség elleni küzdelem vágya miként jelenik meg a költő néhány ismert és kevésbé ismert versében. 

A médiumoknak és a medialitásnak napjainkban szinte számtalan fajtája ismert. Éppen ezért úgy gondolom, érdemes sorra venni olyan verseket, melyek talán lehetővé tesznek olyan értelmezést, melyen keresztül többek között a medialitás problémáira is engednek következtetni. Elsőként talán érdemes az egyik legősibb, ugyanakkor a költő által már saját korában is tökéletlennek tartott médiumról, az emberi nyelvről néhány szót ejteni.

 

Az Ellenállás története és a történelem

 

A magyar-francia kapcsolatok terén a második világháború két történelmi érdekességgel is szolgál. Az egyik a földrajzi távolság ellenére is sokakat érintő hadifogság, franciáké Magyarországon és magyaroké Franciaországban. A másik a magyarok szerepe a francia antifasiszta Ellenállásban. Ennek magyar szépirodalmi feldolgozásaival foglalkozunk az alábbiakban.

 

Bevezetés

Jelen tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy a fordíthatóság kérdését Paul Celan egyik ismertebb versének különböző magyar, illetve egy angol fordításán keresztül megvizsgáljam. Mivel azonban figyelembe veendő tény, hogy a celani költészet, legalábbis a szerző kései költészete hermetikus, azaz a megértés, a dekódolás elől elzárkózó szövegek együttese, megítélésem szerint mindenképpen érdemes áttekintésszerűen megvizsgálni Paul Celan nyelvszemléletét, melyből talán világossá válhat, miért is jelenthet problémát egyes Celan-szövegek németről bármilyen célnyelvre való adekvát fordítása. Dolgozatom első részében éppen ezért röviden áttekintem és értékelem a celani költészetből minden bizonnyal kiolvasható nyelvszemléletet, második részében pedig rátérek a fordítás és a fordíthatóság esetleges elméleti és gyakorlati problémáira, a celani költészet általam reprezentatívnak tekintett darabja, a Fadensonnen – Fonálnapok kezdetű ismert költemény és különböző fordításai kapcsán.

 

Ha pragmatikai szempontból közelítünk az elbeszélő prózához, akkor világos, hogy kevés kivételtől eltekintve az önreferencialitás és a tisztán irodalmi referencialitás (az intetextualitás révén) ritka. A narratív jelleg (értve ez alatt most főként hagyományos narrativitást: antropomorf szereplők történetének a mesélését) előrevetíti, hogy a befogadó saját életvilágának értékviszonyait működteti az olvasottakkal kapcsolatban – a szerző pedig természetesen számol ezzel. Mint ahogyan a lapos didaktikusságot kerülendő arra is ügyel – jó esetben –, hogy a szöveg ne egyetlen rögzített értelem, értékítélet dekódolására legyen csupán alkalmas.

 

Kétségtelenül Celan a XX. század egyik legtöbbet elemzett európai lírikusa, irodalomtörténeti jelentősége okának és költészete lényegének megítélésében pedig a szakirodalomban az elmúlt húsz évben kisebb-nagyobb eltérések mutatkoznak. A következőkben megkísérlem áttekinteni, egyes hazai és külföldi szakirodalmak miben látják Paul Celan költészetének lényegi vonásait és a szerző irodalomtörténeti jelentőségének lehetséges okait, illetve ennek kapcsán bizonyos következtetéseket levonni.

 

A Kádár-kor ideológiailag szabályozott irodalmának sajátos vonulatát képezik azok a művek, amelyek az akkori közelmúlt kollektív történelmi traumáinak feldolgozásához kívántak hozzájárulni. A traumatikus korszakok között speciális helyet foglalt el az 1949-1956 közötti időszak, a „fényes szelek” nemzedék reményeinek meghiúsulásával, az önkényuralom, a hatalomnak való kiszolgáltatottság tapasztalatával. Az erőszakos iparosítás és városfejlesztés kényszerű életformaváltással és értékválsággal járt együtt, és nem kedvezett az erkölcsi integritásukat megőrizni próbálók kilátásainak. A különböző társadalmi rétegek tagjai eltérő egzisztenciális válságokat éltek meg, közös vonás azonban, hogy a korlátoztt nyilvánosság és a megfélemlítés politikája lehetetlenné tette a traumák feldolgozását. Ezt próbálták pótolni a lehetőségekhez mérten a kor írói egyes műveikben. Ennek egyik változata a „személyi kultusz” éveinek bírálata – mintegy a pártszerű önkritika kollektív formájaként. A ma újra tapasztalható, a kritikai értelmiség ellen irányuló politikai kampányok idején érdemes megvizsgálnunk, hogy a 60 évvel korábbi (elvileg ellenkező ideológiájú) intézkedések milyen értelmiségi szereplehetőségeket tettek lehetővé, valamint hogy ezek negatív erkölcsi és egzisztenciális vonatkozásait mennyire voltak képesek feldolgozni, vagy legalább műveikben tematizálni a szilencium árnyékában egyensúlyozó írók. (Tegyük hozzá, hogy a – részben az általunk emlegetett írók közreműködésével készült – filmek valószínűleg szélesebb körben hatottak, de ezeket itt nincs időnk tárgyalni.)

Érthető módon, a kor irodalmának szerény kritikai potenciálját nem azok az írók jelentették, akik maguk is a Rákosi-rendszer ideológiájának áldozatai voltak, legjobb esetben is több éves hallgatásra ítélve. A Nyugat harmadik nemzedéke és az Újhold köre, az ún. „polgári humanista” írók az enyhülés idején kompromisszumra kényszerültek – jellemzően tartózkodtak (legalábbis 1956 előtt) a közéleti állásfoglalástól. (Leginkább Szabó Magda egyes regényei említhetők a történelmi múlt feldolgozása kapcsán kivételként: Az őz; Az Ajtó.) A korszak feldolgozásának különböző szakaszai természetesen a politikai engedékenység aktuális mértékével is szorosan összefüggtek. Az első korszak az ötvenes évek, amelynek 1956 utáni szakaszát természetesen sajátos elfojtás jellemezte, legalábbis azok számára, akik nem ellenforradalomnak tekintették a „sajnálatos eseményeket”: ők 1956 helyett a Rákosi-kort bírálták. (A rendszer pedig ezzel azonosulva elhatárolódott a „hibáktól” és mosta kezeit.) A közelmúlt feldolgozásában az ötvenes évek második felében inkább azok vettek és vehettek részt, akik maguk is hívei voltak a rendszernek. (Jellemző, hogy a náluk idősebb Örkény Babikja kéziratban maradt 1982-ig.) A később különböző írói és politikai utakat bejáró fiatalok közé tartozott Csurka István és Moldova György éppúgy, mint Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Gáll István.

Speciális változata a rendszerkritikának a szatíra műfaja, amelynek leghíresebb darabja Bacsó Péter 1949-ben játszódó A tanúja, az 1969-ben forgatott, de 10 évig be nem mutatott film, amelynek regényváltozata 1980-ban jelent meg. A kor szatirikus ábrázolásaként megemlíthetjük Mesterházi Lajos Egy élenjáró termelőszövetkezet kimagasló eredményei című kisregényét.

Sokatmondó, hogy a kor ideológiai támaszai közé tartozó, írószövetségi és egyéb pozíciókkal rendelkező írói is kivették a részüket az ötvenes évek – persze szocialista szellemű –bírálatából. Elég Dobozy Imre, Vészi Endre, Mesterházi Lajos, Darvas József, vagy éppen Berkesi András nevét említeni. Dobozy Hatalom nélküljének (1979) párttitkár hőse 1945-ben még hisz a tisztességes kompromisszumokban, Darvas József Részeg esője (1963) is a kor politikai és erkölcsi konfliktusaival foglalkozik. A korabeli társadalmi konfliktusokat mutatja be Hegedűs Géza A Kálmánszeghyek című regénye is, ahogyan Katkó István regényei, többek között a Félszívű apostolok (1959), A nap adja az árnyékot (1961), a Vadhajtás (1973).

Különleges Lengyel József esete, aki nem a magyar, hanem a sztálini önkényuralmi rendszer áldozata volt, csak 1955-ben térhetett haza Magyarországra, ahol a rendszer baloldali kritikusa volt. Igéző című műve nagy elismerést keltett, Szembesítés című regénye viszont (amely külföldön Szolzsenyicinéhez hasonló reputációt hozott neki) csak 1988-ban jelenhetett meg hivatalosan.

A kor egyik kiemelkedő elismertségű írója Déry Tibor, akinek Niki című kisregénye az állattörténeten keresztül a diktatúráról szól, ahogyan a Szerelem című novellának is ez adja a hátterét. 1956-os szerepéért börtönbüntetésre ítélték, itt írta a G. A. úr X-ben című szatirikus disztópiát. 1963-tól újra megjelenhettek művei, 1964-ben a regény is.[1]

 

A hatalom által ellenőrzött diskurzusban jellemző írói megoldás, hogy a hatalom és az erkölcs kérdéseiről parabola- vagy példázatszerű közvetettséggel szóló művek fejezzék ki a rendszerkritikát – amely viszont így irányulhat a múlt mellett a jelenre is, értelmezéstől függően. Ilyen Illyés Gyula Kegyenc című drámája és Sánta Ferenc Árulója, Mészöly Miklós Magasiskolája,többek között. Nem véletlen, hogy a magyar film hatvanas évekbeli fénykorának is jellemző jelentésközvetítő megoldása a társadalmi-történelmi parabola. A hasonló témaválasztású filmek is (Gábor Pál filmjei, az Angi Vera, 1978-ban és a Kettévált mennyezet, 1981-ben) jelzik, hogy a 70-es évek végén sem lezárt téma még az önkényuralom. (1978-83 között számos „ötvenes évek”-film készül különböző műfajokban, ide tartozik Kovács András Ménesgazdája is, Gáll István regényéből). A hagyományos, realista próza eszközeivel él Gáll István Ménesgazdája (1976), Rónay György A párduc és a gödölye (1978) című regénye, miközben a prózafordulat képviselői új megoldásokat alkalmaznak, Esterházy Péter Kis Magyar Pornográfiája az iróniát és az utalásos jelleget, Nádas Péter (Egy családregény vége) és mások (Lengyel Péter, Bereményi Géza) a családtörténetet. Az 1977-ben megjelent Egy családregény vége hátterét a Rajk-per adja, és az egyszerű realista ábrázolásmóddal szakító regény egyik jelentésrétege kétségtelenül a kor értékválságát tematizálja. Az 1974-89 között betiltott Konrád György korélményei leginkább A cinkos (1983/1989)[2] című regényében jelennek meg. Bodor Ádám munkássága szintén említést érdemel a totalitárius rendszer működésmódjának ábrázolásának sajátos groteszk-ironikus változataként.

 

Látható, hogy a rendszerkritikai diskurzus a hatalom számára szelepként működött a túlzott belső feszültség levezetésére – ezért ha korlátozottan is, de működhetett. A Rákosi-korszak traumái feldolgozásának különböző megoldásai, témái, motívumai közül ma is érdkes lehet az értelmiségi szereplehetőségek és erkölcsi határhelyzetek vizsgálata. Ez már az ötvenes évekbeli Csurka-írásokban is felbukkan, de a 60-70-es évek fiatal írónemzedékei számára jóval fontosabb. Ezt jelzi Rubin Szilárd Csirkejáték (1963), majd Somogyi Tóth Sándor Próféta voltál, szívem! című regénye (1967).

Csurka Hamis tanújának paraszti származású vidéki tanítója lelkiismeretére hallgat egy kulákper tanújaként, így megtapasztalhatja a hatalomnak való kiszolgáltatottság érzését, ami talán rosszabb, mint maga az elbocsátása. Bojtor László esetének haszonélvezői természetesen gerinctelen és tehetségtelen talpnyalók, jelezve, hogy minden politikai klientúrára épített rendszer alapja a kontraszelekció.

Rubin Szilárd Csirkejátékának hőse is első generációs értelmiségi (és Csurka Bojtorjához, Gáll Busójához hasonlóan szintén Baranya megyei); fiatal író, aki „proli” létére nem találja helyét az új társadalmi rendben, a „burzsoá” értékrendben nevelkedett Carletter Orsolyával kötött házassága tönkremegy, végül öngyilkos lesz.

Somogyi Tóth Sándor elmegyógyintézetbe jutott hőse a fényes szelek nemzedékéhez tartozik, volt népi kollégista Szabados Gábor újságíró és író kezelőorvosának meséli el, hogyan lett az egykori prófétából konformista, hedonista, aki azonban nem bír „hazugul élni”, inni kezd, alkoholista lesz, családi élete tönkremegy.

Lengyel József már említett Szembesítése több szempontból is kivételes. Egyrészt, mert azon kevés mű egyike, amelyeket megírtak és betiltottak – tehát írója kivonta magát a megszokott belső cenzúra alól. Mindezt ráadásul nem a kommunista rendszer ellenfeleként, hanem annak radikális, eszmehű baloldali kritikusaként. Sajátos a mű sorsa azért is, mert csak szűk körben ismerték, 1988-as megjelenése pedig a szocializmus építő kritikájához nemigen járulhatott hozzá – mint ahogyan rombolni sem nagyon kellett már. Lassú Endre, az író több műben is felbukkanó alteregója próbálja megőrizni hitét az eszmében, amit éppen a kommunista rendszer, a személyi kultusz fenyeget.

Értelmiségi szerepkonfliktusok, erkölcsi dilemmák megszólaltatója a már említett Magasiskola, valamint A párduc és a gödölye is. Gáll István regényében egy jó szándékú, cseléd származású fiatal pártfunkcionárius (Busó János) megpróbáltatásait ismerjük meg az állítólagos szabotázsokés összeesküvések paranoid légkörében élnek nemcsak a rendszeridegen horthysta ex-katonatisztek és –tiszthelyettesek. A rendszerhez lojális, munkásszármazású Gáll Istvánt érthető módon elsősorban a munkáskáderek problémái foglalkoztatták (már Csapda című regényében is). Bonyolultabb volt a helyzete a Nyugat harmadik nemzedékét képviselő Rónay Györgynek, az elkötelezett katolikus értelmiséginek, aki osztályellenségként a negatív oldalát élte meg a szocializmus építésének. Élményeinek traumatikus jellegét mutatja, hogy Naplójából megismerhető sorsáról, elhallgattatásáról, hátrányos megkülönböztetéséről, kortársai elvtelen kompromisszumairól, pálfordulásairól még az 1970-es években sem írt. Utolsó regényében Dr. Stoll Aurél nyugalmazott törvényszéki bíró utólagos lelkiismereti válságát mutatja be, miután a Rákosi-korszakban – Rákosi, a „Főnök” személyes nyomására – részt vett egy koncepciós perben, amelyben szabotázs vádjával halálra ítéltek egy ártatlan embert. A kérdés ma is aktuális: felment-e a felelősség alól a politikai kényszer ténye? Ami miatt a Rákosi-kor (és nem kevésbé a nyilasuralom időszaka, a holokauszt) évtitedekig trauma volt, az a tömeges együttműködés, a felelősség tudata. A nyilvános kibeszélés, szembenézés nélkül megbocsátás nem lehetséges, legfeljebb elfojtás, felejtés – hogy azután újra alkalmunk legyen elkövetni ugyanazokat a hibákat, bűnöket, elvtelenségeket a mában.

 



[1] Vasy Géza írja és idézi Déry börtönbüntetése utáni újbóli megjelenése kapcsán: „ekkor Tóth Dezső a Kritika 1964. áprilisi számának élén áttekintő tanulmányt közölt a Hatalom, erkölcs, osztályharc kérdéskörének megjelenéséről a kortárs magyar irodalomban. Illyés Gyula, Németh László, Mészöly Miklós, Sánta Ferenc művei mellett Déry Tibor új regényével is foglalkozott. Szerinte e műből hiányzik a szocializmus. A tárgyalt művek összességéről jelentette ki, hogy:

»Ez a kihagyás – nem tematikus, hanem ideológiai értelemben – mindenütt ott lappang, és ez az oka annak, hogy az említett művek a személyi kultusz hatalmi torzulásának kritikáját sem szolgálják. Mert az absztrakt hatalom és az absztrakt erkölcs konfliktusaiból kimaradt néhány fontos igazság. (...) kimaradt valahol a személyi kultusz és a proletárdiktatúra kategorikus szembehelyezése, mert végülis a kettő elválaszthatatlansága a forrása a dezillúziónak, a hatalommal szembeni szkepszisnek, a kiutak illuziósságának.«” Ld. Vasy Géza: „Hol zsarnokság van” (Mundus Kiadó), 4. fej. – http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/hol-zsarnoksag-van/ch04.html

[2] Jellemző, hogy az 1974-78 között írt mű 1983-ban csak illegálisan került nyomtatásba, 1986-ban Püski kiadta New Yorkban, és csak 1989-ben jelenhetett meg Magyarországon.

 

Herczeg Ferenc: Ádám, hol vagy?

Herczeg Ferenc az Új Idők főszerkesztőjeként maga is azt az ókonzervatív irányzatot képviselte, mely stílusnak a lap más szerzői (Gulácsy Irén, Zsigray Julianna, Kosáryné Réz Lola, vagy Zilahy Lajos stb.) is alkotói voltak. Regényíróként szívesen fordult a történelmi regény amúgy is divatos műfaja felé. Ebben a tematikában, Az élet kapuja című kisregényével a Nobel-díjra jelölést is „majdnem” sikerült elérnie. A Kráter Műhely Egyesület gondozásában 2011-ben újra megjelent Ádám, hol vagy? című regénye alapvetően ennek a határhelyzetben levő műfajnak a megvalósulása némileg modern kerettel.Herczeg Ferenc: Ádám, hol vagy?

 

Mielőtt a címben felkínált témára rátérnék, szükségesnek tartom az irónia fogalmának körüljárását, értelmezéstörténetének felvázolását, s bemutatom, miként lehetne a középiskolai gyakorlatban az ironikus magatartásforma változatait irodalmi hősökkel példázni.

 

A Napváros elbeszélés a címadó darabja az 1936-ban megjelenő 15. kötetnek Herczeg Ferenc Válogatott Munkáinak Emlékkiadásában, a könyv megszerkesztése során nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, pozícióját tekintve is első a tizennyolc alkotás közül.

A történet látszólag két, valójában csak egy képzeletbeli városról, Nonáról szól. A bevezetésben Nona egy fiatal polgárát, a nagyrektor lányát, elrabolta az ellenséges város, Antinona (!) kapitányának kilencedik fia, Leif. A csúcspont pillanatában a fiatal katona meghalt a „saját” városa ostromában, mielőtt feleségül vehette volna az elrabolt lányt.  Napvárost a nonai nagyrektor támadta meg, hogy lányát, Filippát hazaengedjék, aki a zárásban vőlegénye halála után haza is tért és belepusztult a bánatba.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: