Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszék

Az olvasás, az értelmezés, az írás, a szöveghagyományozás, a kulturális-művészeti javak hangsúlyozottan szellemi – és nem másmilyen – használata által kijelölt tevékenységi kör a főszöveg (női) középponti figurájához illetve a kerettörténetben előlépő (női) elbeszélőhöz kötve: ez a központi szövegszervező elv Bródy Lili harmadik, a megelőzőek után négy évvel megjelent regényében. Az Első ütem tehát feltétlenül hosszabb alkotási vagy legalábbis érlelési periódust feltételező mű, mint a női író gyors egymásutánban, ugyanazon naptári év folyamán megjelent első két regénye,^[2] amely nem élt a kulturális kódolás eszköztárával – legalábbis a kifejezetten szellemi javak valóban szellemi jellegű befogadásának, esetleg mindjárt (további) teremtésének értelmében nem. Ehhez képest az újabb nagyepikai mű szellemileg jóval tradicionalistább beállítódás nyomait hordozza magán. S már csak keretessége miatt is sokkal „hagyományosabb” narrációjú azoknál, a keretbe foglalt eseményeket illetően pedig feltétlenül szokványosabb történetmondású, értékelésű. A kiérlelt mondandó, a mű üzenete is meglehetősen „egyszerűnek” tűnik fel, ami azonban korántsem valamiféle szimplaság tünete; voltaképpen a feladatvállalás az igazából alapvető itt: a (női) személyiség megképz(őd)ési folyamatának nyomon követése egy kamaszból éppen fiatal felnőtté érő lány élményein, benyomásain, reflexióin keresztül.^[3]

Amennyiben a Villanyspenót néven ismertté vált elektronikus irodalomtörténeti kézikönyvről beszélünk, egyvalamit nem árt leszögeznünk: a digitális szöveggyűjtemény semmiképp sem tekinthető egyszerűen azonosnak az elődjéül szolgáló, Neospenót néven közismert A magyar irodalom történetei című háromkötetes, Szegedy-Maszák Mihály professzor főszerkesztésével jegyzett irodalomtörténettel. Ebből kifolyólag a Villanyspenótra nem feltétlenül érvényesek azok a kritikák sem, melyeket annak idején nyomtatott formában megjelent elődje, a Neospenót kapott.

Habár a Villanyspenót eredetileg valóban a Neospenót digitalizált változataként kezdte meg pályafutását, elég hamar el is különböződött a nyomtatott könyv formájában napvilágot látott irodalomtörténettől. A Neospenóttól való első szembeötlő különbség, hogy míg a megjelent háromkötetes irodalomtörténet lezárt, immár bővíthetetlen szöveg, addig annak hálózati verziója folyamatosan bővülő, lezáratlan irodalomtörténet-folyam, melybe voltaképp bárki küldhet fejezetet elbírálásra. Ilyen folyamatosan bővített és bővíthető irodalomtörténet eddig nem nagyon létezett a magyar irodalomtörténet-írás folyamán, főként nem a XX. században, mikor az irodalmi művek kanonizációjába és az irodalomtörténeti narratívák kialakításába nagymértékben beleszólt a politika.

Vajon fennáll-e az a veszély, hogy a Bujdosó könyvére vonatkozó különféle, igen vegyes, gyakran erősen ingadozó értelmezések, a körülötte időnként feltámadó viharok maradandóan, talán „mindörökre” meghatározzák Tormay Cécile (1875-1937) életművének átfogó olvasását? A kérdést retorikusnak minősítjük, illetve legalábbis habozó igennel felelünk rá. S azt is hozzá kell tennünk: az újabb Tormay-olvasatok nem ritkán az irodalomszakmai relevancia területén kívül születnek meg, vagy amennyiben mégis inkább e terrénumhoz tartozóként értékelhetjük azokat, úgy eléggé élnek a politikai-publicisztikai attitűd bizonyos elemeivel. Ám még ilyenként is meglehetősen ritkán s akkor is többnyire kisebb lélegzetű értelmezések formájában születnek meg valóban érdemleges formátumban, ami kezdetben mindazonáltal nem így volt.

Ki szereti a jó bort? Mindenki szereti a jó bort! De hogyan legyünk egyszerre szakértők, borimádók, borravalók, s borsznobok egyszerre? Most simán bevágódhatsz a legmenőbb társaságba is, ha beiratkozol gyorstalpaló borkóstolgató tanfolyamunkra.

Rába György 1969-es paradigmatikus műfordítás-története, A szép hűtlenek (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád versfordításai) a Nyugat nagy műfordító-nemzedéke három talán legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb alakjának versfordításait és fordítói ars poeticáját (?) vizsgálva mai szemmel kissé talán már régimódinak ható szemlélettel közelíti meg: a műfordítást, a fordíthatóság és fordíthatatlanság kérdéskörét, valamint a fordítások lehetséges esztétikai értékét elsősorban a fordítói hűség￿hűtlenség dichotómiája felől igyekszik vizsgálni.

Erkel Ferenc Bánk bán című operájának mind dramaturgiai, mind pedig zenei tetőpontjának tekinthetjük a Hazám, hazám… kezdetű világhírű nagyáriát. Megítélésem szerint mind az operaária szövege, mind pedig zenei kvalitásai megérdemlik az elfogulatlan figyelmet; az ária mint mű pedig úgy vizsgálható a legjobban, amennyiben több ismert, klasszikus, illetve talán kevésbé ismert, újabb felvételt és feldolgozást is viszonylag alaposabb elemzésnek vetünk alá. Ugyanazon zenei műnek eltérő korban, illetve eltérő kulturális közegben keletkezett és rögzített interpretációi egészen más hatást gyakorolhatnak a mindenkori befogadóra, illetve egészen más jelentéstartalmakat, konnotációkat hordozhatnak. Úgy vélem, először mindenképpen érdemes pár mondatot szentelni a nagyária szövegének, mint a zenei formától valamennyire elkülönülő textuális produktumnak, irodalmi műalkotásnak (?), hogy jobban megérthessük azon tartalmakat, melyeket a különböző feldolgozások hordozni képesek.

A kulturális mezőben szimbolikus jelentőségű, hatalminak mondható pozíciót elfoglaló Török Sophie alapvetően leminősítő bírálatát Bródy Lili Mancijáról, a pályakezdő írónő 1932-ben megjelent első könyvéről, annak egyben mindjárt az első regényéről is, így kezdi: „Bizonyos, hogy nem minden mulatságos olvasmány jó könyv is egyúttal. Vannak írásművek, melyek kétségtelenül ötletesek, szórakoztatók és ügyesen változatosak – mégis olyanok csak, mint az üres szipka: csak levegőt pipálhatsz belőle. Ezért célszerűnek látszik az írókat három csoportba osztani: vannak jó írók, rossz írók és vannak ügyes írók. Bródy Lili bemutatkozó regényével még nem lépett az ügyes írók sorába. Ő még korántsem olyan ügyes, mint pl. Ursula Parrott, akinek szemfényvesztő bravúrjai úgy aránylanak Bródy Lili naiv közvetlenségéhez, mint Newyork az Erzsébetvároshoz. Bródy Lili még válogathatna a lehetőségek útjai közt, egyelőre úgy látszik, hogy szívesen vállalná az Ex-feleség babérjait.”

Mindenütt középpont

A végtelen és az átfogó megértés soha el nem múló faggatása, kérdőre vonása az univerzum szerves része. Az értelem beljebb hatol, mint szeretne. Alea a véletlen. A szerencse alakzataiból kirajzolódó magamutogatás. A szép, exhibicionista ara. Izgatottan, de tétlenül figyeli a feltárás kimenetelét. Ilinx: a mámor, az ész trónfosztása. Agón, a versengés és a küzdelem. A játék, mint teremtő aktivitás. „A természet létté merevedett értelem”? Schelling mondata. Az anyag pedig egyszerűen kialudt szellem. Rorty meg azt mondja: a kitűntetett központ nélküliség tud beszélni. A meta filozófia gömb-könyve ez. Interakcióban lévő ágensek. Középpontja mindenütt van, kerülete sehol. Ez is Rorty. Ezért semmi és senki nem periférikus. A tárgyak szunyókálnak. Az előző világkorszak befagyasztotta a mondatokat. Methexisz: a részesedés. Mimézis és anamnézis, visszaemlékezés. Arisztotelész tagadta a számok és az ideák elemi, alkotó szerepét. A természet és a szellem egysége szerinte megbomlott a háborúság és a harag kiáradása során. De az Örökkévaló helyre tette.

[A következő fordítást a fordító még 2009 körül, végzős BA-anglisztika szakos egyetemistaként követte el.]

Lord Alfred Tennyson (1809-1892) volt a viktoriánus kor egyik legismertebb és legnépszerűbb angol költője, akit Wordsworth után Anglia koszorús költőjévé is megválasztottak. A szerző többek között III. Edward király egyenes ági leszármazottja volt, aki már fiatal korában híressé vált két költeményével, a Claribel és a Mariana c. művekkel, ezek után sok nagyra tartott kortárs költő, többek között maga S. T. Coleridge támogatta és egyengette a pályáját. Legszebb és legismertebb verseit fiatal korában írta, de még idős korában, nyolcvan év felett is aktív volt és egészen a haláláig alkotott. 83 éves korában, természetes halállal halt meg, a Westminster Apátságban temették el hatalmas tiszteletadás közepette.

Valamely irodalom- illetve kultúratörténeti témavilág vagy problémakör és az ahhoz társítható elméleti kérdések, megfontolások súlyát, a velük kapcsolatosan alkalmazhatónak látszó megközelítésmódok hatóerejét óhatatlanul próbára teszi a hozzá sorolódó jelenségnek, teljesítménynek már a jóformán véletlenszerű, önkéntelen, „gyanútlan” vizsgálata is. Akár mindjárt – akarva-akaratlanul – a „kanonizálás” igényével, szándékával felruházódva, vagy éppenséggel az ilyen gesztus elmaradása révén. Jó példa erre, hogy a gender-szempontú irodalomért(elmez)és iskolájaként, egyfajta iskoláz(ód)ási diskurzusaként tekinthető „nőirodalmi” kérdésfelvetésekbe Lesznai Anna nagyregényének értelmezése révén úgy bonyolódtunk bele mindjárt, hogy – természetesen! – eredetileg korántsem a kifejezett, ilyesfajta „konfliktuskeresés” szándékával fogtunk bele a mű vizsgálatába… Ám kommunikációs és véleményhatalmi, valamint általánosabb esztétikai kérdések és kihívások éppúgy előkerültek vizsgálódásaink során, vagy (és ez igazából csak utólag derült ki) álltak eleve azok hátterében, mint ahogyan az is nyilvánvalóvá vált: irodalomszakmai (poétikai) felvetéseket, feltevéseket szintén mérlegre kell itt tennie az értelmezésnek, s valójában az életmű egésze merült fel mindjárt, noha formálisan csak egyetlen, ámbár messzemenően kitüntetett darabjával összefüggésben.

A jelentésnélküli kontextus forrássá válása avagy a vérző kagyló sebében formálódó, bíbor gyöngy

A kétteknőjű és a fejszelábú kagylókat nézegettem a Britannica Enciklopédiában. A pörgekarúak és a lemezkopoltyúsok fajtái is lenyűgöztek, hiszen nagyon izgalmasak. De ezeknél még jobban érdekelt a nyéllyukak és a teknők sarokpántjainak eredete. A tapogatós, csillókoszorús törzsből valók ezek gyönyörű képződmények. „Az eszes szubjektum választ.” A teremtőt először, az Urat, mint gondviselőt, azután magát a csodát, amit létrehívott Isten, a természetet. A gyöngy tehát nem üvegbe zárt kőhab. A test könyörgése, mondtam róla tíz éve, eufemisztikus korszakom delelőjén. Az átélés katalógusa. Sok kis kártya, katarzis. Fejfájás-kisplasztika. Dinamizmus-rajz/láz.