Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt mini-esszéi (Mindenütt középpont, Energia és ábránd, Aki most néz)

 

Mindenütt középpont

A végtelen és az átfogó megértés soha el nem múló faggatása, kérdőre vonása az univerzum szerves része. Az értelem beljebb hatol, mint szeretne. Alea a véletlen. A szerencse alakzataiból kirajzolódó magamutogatás. A szép, exhibicionista ara. Izgatottan, de tétlenül figyeli a feltárás kimenetelét. Ilinx: a mámor, az ész trónfosztása. Agón, a versengés és a küzdelem. A játék, mint teremtő aktivitás. „A természet létté merevedett értelem”? Schelling mondata. Az anyag pedig egyszerűen kialudt szellem. Rorty meg azt mondja: a kitűntetett központ nélküliség tud beszélni. A meta filozófia gömb-könyve ez. Interakcióban lévő ágensek. Középpontja mindenütt van, kerülete sehol. Ez is Rorty. Ezért semmi és senki nem periférikus. A tárgyak szunyókálnak. Az előző világkorszak befagyasztotta a mondatokat. Methexisz: a részesedés. Mimézis és anamnézis, visszaemlékezés. Arisztotelész tagadta a számok és az ideák elemi, alkotó szerepét. A természet és a szellem egysége szerinte megbomlott a háborúság és a harag kiáradása során. De az Örökkévaló helyre tette.

 

Energia és ábránd

Egy ásítás átlényegül, megmoccan az inggallér. Hologram fut át a konyhán. Egy kijelentő mondat, mint szobor. Kis gúny-parcellák, szó-butikok. Hajléktalan szempillák. Dió-barázdált, alvó fantázia-szappan. Kesernyés kaktusz. Energia és ábránd. kontúr. tónus és rés. Odalapult rituálé. A festményből kilépő, meztelen asszony. Odabújik hozzám és a számba nyúl. A nyelvemet keresi. Majd a szótöveket kitépdesi a szemöldökömből, mintha gyomlálná az „ecsetek kertjét”. Szimfonikus piktor. Hangjegy alakú szőrszálakat szedeget le a bársony- székekről. Lám, az idő is szó. Szövi valaki. Hozzáérek. Lágy.

 

Aki most néz

Egyetlen létet ad. Erre minden ember más-más életszakaszban talál rá. Tejben-vajban fürdeti egy ideig a koreográfia, majd megmutatja, hogyan kell hálát adni minden lefekvésért, elalvásért. A meleg ételért, a fájdalommentes nappalokért. Jön hét elgurult év, azután már minden mozzanat beérik. Másnak lát, mint annak előtte, aki most néz. Az inkvizítori maszk leesik, kibámul az érző idő. A traumákért is köszönet jár az Úrnak. Kibírtuk, megerősödtünk. Azután jön egy újabb kanyar, frontális konfliktus és megint hinni kell. Felállni. Majd a csillagok úgy néznek ránk az égből, mint segítő kezek. Ez van, legyen. Amennyi lehet. Majd egy kis öröm-sziget. Újra az érdekek. Ebből is az apokalipszis visz ki. A felfedés. Tiszta leleplezés. Jöjjön a színpadra a tudattalan és árulja el, mit akar súgni?

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-05-27 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.