Amikor virágot vittünk
a temetőbe, sütött a nap
és mégis sírt az ég.
Veri az ördög a feleségét,
dünnyögte mami,
de én kuncogtam,
mert tudtam,
hogy csak a fák,
mint papi engem régen,
csiklandozzák a felhőket.
Önnek írok, így felidézi bennem
régi életem - volt egy igen, egy nem -
s a nincs tovább félbeszakadt vitákat,
önnek írok fél esemesbe rontott
itt ragadt időt, eszement bolondot,
s a nincs tovább csepp monitorra szárad,
Ráolvasófüzér
fölöttem nyárfa cserreg
menny ólmos szérűje lóg
sárpoklos megmerült kárhozatig
alvad átkok cikkannak
dobrokolást dübögnek
ezertemetősült rögig
hajad három szálát kötöm
vacogó lombokra kötöm
vérem három csöppjét vegyítem
gyökös televénybe vegyítem
feleljenek fennen mikor
hétrétbólongó egek alján
ónkeseménen sátán kiüget
mikor veszett ordascsutakon
portyáznak nevemenhítt démonok
teszem kalászult keresztbe
hajad árva
három szálát
vérem eves
három hullatját
rájuktátosom megtartóanyámat
Ramazán volt, reggel,
sétáltunk kézenfogva, mezítláb a Hagia Sophia előtti téren át,
körülöttünk egy lélek se járt, de inkább: csak a lélek...
Nem féltetek? - kérdezik az ostobák.
Mióta hazajöttünk, azóta félek, itt sem magamat féltem,
Isztambult féltem, hol valaha talán éltem, éltem veled
és most újra élek: belülről égnek bennünk már a fények.
Miért félnék? Te vagy nekem, van két hazám,
örökké tart a reggel és a Ramazán.
Ha nem hívnálak
aggódnál, hol vagyok?
Hallgatóznál
a kapunyikorgás utáni csendbe?
Tűnődnél, hol vagyok?
A bokrot nem lehet
megkerülni.
A közeli
padon ültek.
Kellett a szó,
háborúzott bennük
a nem szabad.
Felhők zuhantak,
lecsukódott híd alatt,
Sétáló utca, sétáló magnó
Egyik sem az, ami.
A séta összement, mint a kávéház.
Gyermekkorunkhoz képest kopottabb, kisebb
a világ. A névtábláról eltűnt a gravírozás.
Mintha hazugság volna a múlt.
Akár a többes szám.
Ti? Ezt még elértétek?
És az Isten hol volt?
Veletek kellett, hogy legyen,
mert abban az Ő keze is benne van.
Ne figyelmezz minden beszédre,
amit mondanak!
Hogy meg ne éld,
ahogy szertefoszlanak
a szavak.
Előtted állok, s nézlek téged.
Minden olyan egyedül álló tekintetedben.
S mégis a felszín érdekli az elméd.
Rögeszméd: a kérdések és válaszok.
Téged az érdekel, a csillagok miért fénylenek?
Nem pedig az, hogy fénylenek.
Magyarázni s behatárolni akarsz mindent valahová,
Láncokkal lekötözni mindent, mi feletted áll.
Mert nem tudsz önmagadba nézni,
Mára már csak te létezel.
nekem nem fontos senki
csak mint tárgy
ba oltott lehetőség létezik
a nő visszafele pörget
ett pornófilm
a férfi pénzzel töm
ött papucs
a gyerek időrabló gonosz man
ó
kullancs vagyok
aki nem esik le soha
néha elhiszem hogy fontos
vagyok valakinek
Gyerekként,
barátként,
társként,
apaként,
társas lényként
süppedek vissza
a kozmikus magányba –
félelem,
várakozás,
vágy,
remény,
szeretet
szegét magamba verve
(2016)
Terjedt a harag, akár a penész
az ócska bérház sötét udvarán.
Kinéztem: a düh s e sok merész
hang oka mi, így kora délután?
(Formán merengsz, Nagyúr, a balladán?
Más dolgod úgysincs, ezt meg kell hagyni.)
A népen én merengek: gond van ám!
Megint kellett egy kandúrnak gyakni!
ma kerestelek itthon az udvaron
mondani akartam valamit neked
de csak fel s alá jártam a végtelenségben
a zöld fű ami érted nőtt fel árván áll most kint a kertben
s kutyád is hiába keresi ott az illatod nem találja
pedig beszélhetnénk még sok mindenről
mert úgy érzem az idő engem megöl
de már téged nem fog máshol vagy
el akartam mondani hogy hazajöttem
megírtam a szakdolgozatomat s levizsgáztam
vártam a buszmegállóban a hívásod de nem jött
azon gondolkodtam biztos dolgod van
és hogy majd később hívsz
de újra elkezdett tátongani az űr bennem
mert rájöttem nem beszélünk már többet
szavak hívnának téged de megtorpanok
a tekintetem keres az udvarban de már nem talál
az ösztöneim még megölelnének de elengedtelek már
csak ezeket akarnám neked elmondani
hogy megértsd hogy mit érez a fiad itt
Easy Rider,
könnyű,
s
gyors
menet,
a pusher
szállít,
a vevő
fizet.
Leült az állvány
elé. Üres vászon
nézi. Kavargó
lehetőségeket
mérlegel.
A táj megadóan áll.
Színkalauz,
vonások őre.
Viharfelhők dühével
tobzódik
a születés.
Siker érik,
kígyó sziszeg.
Tér-stílus,
tetszésvariánsok:
félrebillenő fejjel.
Árnyalatai
magyarázzák
a kéket, a sárgát.
Magába révül,
vászonra teremt.
Távolodik a
kiszolgáltatott táj.
szellemérés idején kicsordulok
és puha héján az édes nedvek
mirtuszkoszorús diadalútján
parázs hamu sosem keverednek
és kezébe emeli a lusta földet
mert belőle táplálkoznak mások
mint csalánnal teli kosárka éget
ha magad táplálod tagadásod
földre ömlik szép ívű halálod
alvadó opál üstökösnek látszik
mint magad úgy munkáld a világot
mert anyanyelvén vérzik el a másik
Lassan, lassan, lusta lassan,
órák szöknek szakadatlan,
úgy mutatnám kerub arcom,
csak hogy Téged megnyugtasson,
hogy ne mérgezzen a kétely,
és ne dermedj semmiségen,
elhűlve ne fordulj félre,
ne fagyjunk bele a télbe,
folyton legyen új kívánság,
természetes, semmi álság,
ecetes méz, édes, savas,
jóllakatva érezd magad!
O. Z. emlékének
Az égbolton fekete ménes trappol, eső lesz.
A Gellért-hegy partra vetett bálna. Párában, ködben
templomtornyok, hídcsúcsok tüskéi.
Suttogsz a vízbe, Pakson meghallja barátod.
Megy a szűk utcán, mintha az Akherón folyón
uszállyal menne,
gesztenyefák közt kullog a végtelenbe,
virágot szed Perszephoné lába előtt.
K iválogtva egyenként, méret szerint,
O tthon körömkefével tisztára mosva,
V égevágottan sorakoznak mint eleink,
Á rpád apánkkal a vereckei szorosba’.
S ok gerezdnyi fokhagymát hántok.
Z öldessárga kapor vár összekötve.
O ly szépek, akár az éretlen banántok.
S zerelmes-szépen bújnak össze.
U gyan, kisüt a Nap, ne siránkozz.
B orítsd a sót rá, ne sajnáljad.
O tt a kenyé,r szorítsd az üveg falához,
R á forró vizet, azzal kínáljad.
K alapnak tányért tégy tetejére,
A ztán harapd, ha a harmadik napnak vége.
Nagy Jánosnak („A magvető az igét hinti” - Kárpátalján című könyv szerzőjének)
Hited csupán
a Golgotáig ér.
Osztozni készülsz Vele,
szemébe nézni még.
Csupán csak
megérteni
az érthetetlent.
A nyolcadik napon:
Határ? Gyilkosok?
Sebek?
Osztozkodás? -
Énedet Ő elé teszed.
Beléd révülök…
Látlak Baska szikláin,
Sopron falain.
Szeretőm, társam, húgom,
s gyerekeim anyja vagy.
(2014)
