Keresés a honlapon:

Pápay Eszter: Mint Szindbád…

 

 

Mint Szindbád…

 

Idekucorodott

hozzám a nyárvégi csönd.

Hozzám simult lágyan,

s most együtt hallgatunk.

A szívverése – akár csak az enyém.

(Szótlan és szelíd.)

Rokonok vagyunk…

 

Az idő két part között nyugszik,

s a krónikás,

(ki nekrológot írna)

ólomittas,

mély álomban szendereg.

Csak lélekzik tudatlan minden:

hull kábultan

a narancsvirág szirma,

s a nap fényében

bársony-permetek.

 

Lásd, úgy vagyok itt,

mint Szindbád,

ki utolsó útján

kincset talál.

 

Egykedvűn

csomagol vitorlát,                                                   

dalát  dúdolja

vad mélység felett  -  

                                                                                                                                           

s már nem rettenti halál.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-06-13 07:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.