Keresés a honlapon:

Tóth Olivér: A magam igazával

 

 

 

A magam igazával


A magam igazával akartalak megnyerni magamnak

késsel szeletelni a kenyeret ágyat nyerni a vajnak           

valahogy így akartam beléd hatolni
hogy érezzem az önzés örömét

s ma úgy látlak mint egy szűz és szemérmes nőt

akit megerőszakolnak majd hirtelen eszmélés nélkül
elönt a vér

az indulat megkapaszkodva a tudatban érvényesül
verset akartam
fehér falba süppedett angyalkázó gyermek lenni

akit a tisztaság hűsen betemet

valahogy így képzeltem el a verset
mint egy ékes fogsort

mint Mózes táblakövének törvényeit

melyeknek lapjairól leolvasom az igazat

de ma csak kimondatlan szavak megbúvását

megalkuvó imák dallamkottáinak megvetett ürességét érzem

hátam mögé gyűjtöttem minden érdemi mondanivalómat

bőrömre kövesedtek a szárnyalások a feltérképezett egek

a hátrahagyott hegyek az elcsitult lábak nem akarnak nyomot hagyni

jobb szeretnek lebegve bújdokolni mintha nem is léteztünk volna
te meg én                                                                                           

a verset valahogy úgy képzeltem el

mint egy anyából kiszakadó életet kezdő gyermeket

aki ha életben marad  ha nem

rendbeli jutalmát megérdemli

szoptatója melleiből kifogy a tej                                                         

egyre szűkebbnek érzi az ölelést

mert látja a szárnyalást az eget a hegyet

a kánaáni feloldozást  a seoli feszületet

hogy önigazának hitében teremtődjön

koplalását elégítse késsel szelet kenyérrel

mert mint a mindent úgy képzeltelek el

mert nem kell több a jóság koldusainak

mint a minden.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-07-25 09:03:26

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.