A zongora – most jut eszembe, hökken meg Leó – úgy vicsorítja a fogsorát, mint sok dühös oroszlán, amikor egy nagy fogsort csinál együtt. Csakhogy a zongora szépen muzsikál meg zenél és szól, az oroszlánok meg csak horkolnak-brummognak-hörögnek összevissza.
Sehogyan sincs hajnal, pedig már fél négy is lehet. Hát ez mi a fene? – mondja Leó, Bizonyára nagyon tél van vagy pedig a hajnal a sötéttől nem látszik.
Ajjaj, a spenót! – tűnődik ismét Leó –. Zöld, fű-szerű vacak, hiába fűszerezed. De "sicc, mind megenni" – mondja anya –, "ettől leszel derék legény, mint Popeye" (s popejnak olvasod – tudod). Hogy a csuda vinné el!
Az iskola már kezdi szorítani a lábam. Ezért is sántikálok, főleg rosszban. Vagyis, csak úgy sántikálok, minden hátsó gondolat nélkül, különösen csütörtökön. El is késem, persze. Nem én tehetek róla, hogy éppen csütörtökön az első óránk matek!
Azt hiszem, egyelőre tűzoltóparancsnok leszek. Nem baj, hogy nincs bajszom, meg trombitálni sem tudok éppen. A szirénázáshoz annál jobban értek. Őrültül szirénázva felmászom a lángoló felhőkarcoló közepéig (tűzoltólétrán persze) és számba röpül a sültgalamb.
December huszonegyedikén szépen öltözzetek ám fel a világvégére. Hogy szép öltözetben (öltönyben, nyakkendőben, ruhácskában, szép cipellőben) haljatok majd meg. Ami engem illet, én valószínűleg átaluszom a kataklizmát és pizsamában leszek, paplan alatt. Így aztán lemaradok majd a világvégéről.
És a papírszalvétával tudtok-e bánni? Először is egyetek mákos tésztát. Aztán jól törölgessétek meg a szátokat a szalvétával és kész is van a szép fekete-pöttyös repülőgép, csak össze kell hajtogatni
kitárom kabátomat a halleluja-szívű szélbe s fenyőfát harap mellembe vásott sugaraival a nap a nap -- melyben meghalt kisgyerekek fekete kesztyűi imádkoznak szüntelen – hegyekkel és kávéházakkal labdázik bennem akár nehéz evezőjével kharón de nem melegít ha fázom
Ó, istenem, mivé lettem, már más alszik énhelyettem. Már más alszik énhelyettem, álmomba is őt helyeztem. Ő is alszik már helyettem. Ő is éber már helyettem.
Egyszer sétálgattam a nyolcadik kerületben. Csak úgy, szinte céltalanul. Aztán váratlanul hasra estem. Amikor magamhoz tértem, nem volt körülöttem senki. Megvolt a pénztárcám is. Döbbenten ugyan, de tovább mentem. Jobbra néztem, ott egy ház volt. Balra néztem, ott is egy ház volt. Szinte el se hittem, hogy ez a nyolcadik kerület. Házak minden felé. Én meg csak sétálgatok itt, mintha nem lenne jobb dolgom egy másik kerületben. Például.
Annak idején Belgrádban, vagy inkább Zimonyban volt egy tévészereplésem. Verset olvastam valami akkor megnyílt új „pláza” előtt. (Mercator?) Másnap kellett bevonulnom „katonai szolgálatra”, egy évre,
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.