VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
ÉJJEL A BORI TÁBORBAN
Barátom, eljöttem megint, kijátszottam a láger vérszomjas kutyáit, éber őreit.
Hajtsd ölembe megkínzott fejed! Ne szenderítsen halálba a bánat! Nézd, itt toll és papír, olvasd a világra szörnyű bűneit! Ne enged eltörni a gondolat szép lián láncát, hogy a lélek fényességét homállyá alázzák, segít a szó, halhatatlanná esküszöl vele! Kelj föl! Ne rogyasszon földre a fájdalom! Holnap is eljövök, hozom testvéri csókom, némaságom…
Erény helyett ma pénzre hajt a nyegle, s fakadnak új bolond litániák – milyen világ jön így a gyermekedre, s a szép fajunkra, mondd, milyen világ?
Reményt hozott az értelem sok éve ezer viszály s a pusztulás után, de most parázsra hull az oldott kéve, saját tüzében hamvad el bután.
A tradíció nem hallgatag, szótlan múlt. Mint az elbeszélést saját folytatódása, Teszi a lét a nyelv vágóasztalára. Aki elolvassa, az mindenki belássa.
Amit elgondolni képes, azt ki is találja. A történelmet összekösse a jövővel a szája. Azzal, amit mond, a formát megtalálja. Amit más nem vesz észre, azt a szöveg látja.
Valami mindig mozdul, mielőtt felismerném. Egy illat, ami a kabátod ujján maradt, egy árnyék, amit nem vet semmi.
Talán a fény hajlott meg, vagy csak a testem emlékezete – ahogy a régi padon a nap melege még ott lóg a hiány szélében, mint egy mellény, amit levetettél, de én még mindig viselek.
Sétálok szobáról szobára, nehezen találom a helyem. S bár szívemben erős a hála, mégis, mi dolgom már nekem? Ez: újragondolni magam, hiszen mindkettő kirepült, vitte céljaim, sok szavam, s hagyott itt nekem csendes űrt.
Hosszú évek alatt
Kiderült, erkölcseink hasonlítanak, szerelmünk színe egy, ám szöges fakírágya felsértette hátam, gyengülő vágyaim megszaggatta, próbálta száműzni a fáradó szenvedélyt
(a Szent Lőrinc folyó és a Gananoque találkozásánál, Ontárió, Kanada)
a víz csak hallgat és Szent Lőrinc szobra sem kérdez mert ő már ismeri az első mozdulatot a teremtés utáni csendből ahogy a mindenség kiszakad az egyből és lettek teremtve szívformájú kövek, testek agyagból amikre rálehelt még egyszer és utoljára az isten mielőtt kivetette volna mindet a partra a sárban lélegző fák gyökerei közé
Márkus László nyomán
szürke szakállam
két epizód között
a szemeidben a szádon mandulaillatú phüszisz lepedék a tájon az álom az új szubjektivitásról fecsegő destitutív ontológia vágya ha megül a szemedben a részvét feltárul a nem-lett-mégse szép szabálytalanságtana
ÚJBESZÉL
Hisz tudod, beszéltük is, új szavakat és emotikonokat kell kitalálni, ne légy türelmetlen, segíts inkább a falak mögé látni és felfejteni a mítoszképző erőket, mikből neked is szépen kijutott, falovaikat húzzák érted népek és angyalok, szavunk s tudásunk sincs rá elég, hogy mi volt az ősiség törvénye előtt, lükecek harca tán s eladdig pázsitos, hol nem kerget a honi tatár, s hergel egymás ellen ébredőt s fuzsitost, a jelzőlámpa is villog, jöttödre vár. Vasárnap van, hetedik nap. A téren siculok, phrygeszek, etruscusok.
a mélyaltatásban
Söpröm az avart,
Se szó, se dal, sem meddő dünnyögés, nem használ a csend ellen ma semmi, ha kiüríted méregpoharát, s a holnapoddal próbálsz szembemenni. A holnapod az idő tengelyén, mint megfáradt nyikorgás fennakad,
Nem tudtam, hogy Czé már két éve meghalt. A Kancsendzöngán járt fényfácánt szelídíteni,
fekete varjakból képkeret lassan a tavasz űz el telet minden mi eddig megfagyott olvadva vált majd alakot
fekete varjakból képkeret rügyekre mosolygó fellegek tüzforrón hirtelen jő a nyár tavasznak híre se hamva már
űzik az embert űzik annak se könnyű aki üldöz kegyelmet ugyan kitől
Ha lenne még hely melletted, elárulna. Ha közelebb jönnél, magaddal lennél határos. 
|
Fűkő Béla: Belső evolúció (Forrás: holdkatlan.hu)