Keresés a honlapon:

Csák Gyöngyi versei (Éjjel a bori táborban, A legutolsó töredék)

 

 

 

ÉJJEL A BORI TÁBORBAN

 

Barátom, 

eljöttem megint, 

kijátszottam a láger vérszomjas kutyáit, 

éber őreit.

 

Hajtsd ölembe megkínzott fejed!

Ne szenderítsen halálba a bánat!

Nézd, itt toll és papír, 

olvasd a világra szörnyű bűneit!

Ne enged eltörni a gondolat

szép lián láncát, hogy

a lélek fényességét homállyá alázzák,

segít a szó, 

halhatatlanná esküszöl vele!

Kelj föl! Ne rogyasszon földre a fájdalom!

Holnap is eljövök,

hozom testvéri csókom, 

némaságom…

 

 

A LEGUTOLSÓ TÖREDÉK

 

Egyformán vérzek, kívül és belül

Hasonlít-e a születés előtti semmihez,

majd a halál utáni űr?

 

Torkomnak szorítja kését az elillanó,

lélegzetem láncol még e perchez.

Személytelenné nem gyávulhatok,

most sem, az utolsó töredékben.

 

Testem kegyetlen telében

kétségbeesve vacog már a szív.

Múlok. Madár a perc, mert elrepül,

sebezhetetlen szárnyain.

 

Sajátos szögből nézem a tájat, 

Még vonszolódom csöndem rónaságain. 

 

Szavaimból rég kihalt a pátosz,

de felemlékszem a kevés emberit….

Ahogy szűnik az örökös havazás,

látok lepkelobogós nyárba,

 

hol Fanni mosolyában a béke kék….

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-12-06 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.