Hány hektáron fér el békésen a lélek? Nappal is kell útlevél az alvilágba? Ki fogadja be azt, akit ember sem? Csak a szív tolvajkulcsa illik minden zárba.
Van, aki elhiszi, hogy mindent elveszít? Ki kopog? Valaki még kószál a kertben. Hol botorkál az, aki nem tud elmenni, vajon mit nem lehet elmondani versben?
körbeüljük az asztalt kártyavárat építünk tányért csapkodunk pálcát törünk egymás feje fölött szeret-nemszeretet játszunk miközben a sarokban egy légy a pók hálójában vívja haláltusáját
Mire gondolhatott a kisfiú, amikor a gyereklét rácsán keresztül bámulta a félelmes világot, szemével egy kúszónövény türelmetlen, fényéhes indáit követte, évekkel később a mindent beszövő repkényt a házon, amelyből nagyapját vitték el.
még talán öt perc és átballagok a holnapba, mint gerard mester szürke kofferjével, mint sára , akit hívhatnék akár szárainak is, ám őt magához rendelte a fennebbvaló, kinek nevét nem illik kimondani
eljön majd a hamvazószerda ideje is, és kezdetét veszi a negyven napos böjt: beköszönt a tavasz, kivirágoznak a penész ette házfalak, az égre szálkásodó vasbetont befutja a vadkomló, s a város szegénysorán paprikás krumpli illatát veszi szárnyára a szél
időm véges, tavasz szárnyán repülnek az évek, fiatalabb sem leszek már, de minek is lennék ifjú, sorsom ugyanez lenne; korai öregség, két ránc pergamen vékony bőrömön, szívem, mint a berepülőpilótáké, egy öklömnyi lüktető húsdarab, ami végül az enyészeté lesz, jobb esetben pedig fű sarjad sejtjeimből ami ősszel elszárad, ám várja a kenyérdagasztó májust, hogy új életre keljen
Bogár ha nézel messziről csapódok szürke őszvégen legalább neked nem kell mondanom nem így akartam nem egészen pedig azt súgtad te is még megérdemlem a szerelmet de hát kinek kell a fájás jajaimmal kinek kelljek
az angóra sálammal nem tudom mi lett ahogy a nyaraimmal se kutatok minden szegletet mások a virágok a nevetések hol a kék nagykockás olaszos ingem az a zárt kétgombos fazon eltűntek a májusok is
jött a sötétruhás ember azt hittem megöl a hasa aljába állt a kés megtorpant csodálkozva nézett a fekete nyélre megingott rogyott a térde jajra nyílt a szája
minden álmomban valami rossz van már az elalvás is nehéz kis nyugtató fél Eunoctin vacak az éj és kín az ébredés valamit nem érek el soha persze mindig de valahogy mégsem máskor majdnem meghalok kicsit csupán soha nem egészen
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
