VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
Jambusos évszakok
Tél… ...amint a tél kezét fogom, vacogni jaj, van ám okom. Fehér a lépte, jéghideg, fagyos-halála rám sziszeg, s a dér ölelte szemfedél- tavaszt, reményt, ma nem mesél. Mogorva, szürke most e tél, lefejtve nézd, a csipkeszél...
*
GENERALPAUSE
A csend emberi gesztus, akár a tagolt beszéd, a hangsorok fogköze, a némaság abortusza. Képes akár várakozó, sejtelmes, fenyegető, puha és meleg is lenni. A csend egyénre szabott, az én csendem az, amikor a hangszedő tűje leereszkedik a bakelitlemezre, s fut még néhány barázdakört, míg valahol a múltban levegőt vesz Saljapin esetleg Benjamino Gigli, fölzeng a Szabadság-kórus, a Török induló, vagy ahogy épp kanyarogva bezakatol szobámba a Chattanooga Choo Choo.
1
Zuhanyzói hableány, a csinibaba
Vanda Vénusz Szép Irén végtagfuttatása Utáni első megnyilvánulása a földön. A baba jó bőrnek nincs kereke, csak egy Bődületes menetoszlopa.
Habtestén nagymérvű szervcserék Mentenek végben: Hajtóműve e jónői gépnek, Jó bőrnek, pöpec szerkezetnek, – Másodszorosan nem épnek; Most teljes karja, lába ment kezdetnek - Bizony nem kerek kerék, Se túlnani tűzoszlop, De hengeres, formás húsoszlop.
itt volt az íróasztalom
SZÁMŰZETÉSBEN
Minden kellék kint vár a kertben, egy egész készletet halmoztál fel a naponta gürcölés műhelyében, most is folyton készülődsz, azonosulni kívánsz a feladattal, büszkén és önérzetesen, pedig eleged van már a fejedben zakatoló ajtódörömböléstől, szabadulni akarsz talajlakó rögeszméidtől, amelyek feltöltik sejtjeidet, s engedik, hogy egyfolytában moralizálj egyszemélyes tengeralattjáródban, mely ott vesztegel a tükörsima elhallgatás vastagodó iszapjában.
Halmosi Sándor versei (A hosszú nevű, Olympia, Cseppben a tenger, Fado, Tonzúra II, Domine Tiberius)
A HOSSZÚ NEVŰ
alig hajló térdű aki a másikra mint más alfajra tekint a mámor másik bugyrából iszik – már ha van mit – másokat előszobáztat térdepeltet felebarátja asszonyát házát ingatagságát elirigyli mindig a másik megváltásra vár mert a mostani túl kényelmetlen merész ugyan ki áll meg ebben az alfajban a jó gazda hizlaló tekintete előtt ha appell van ha mocskos péntek véres csütörtök ha időnap előtt
ugyan ugyan
válság van uram a közerkölcsök romlása mondják mondjuk lehet benne valami kis igazság a múltkor se jött össze a becsületgól a szépítés pedig rajtunk nem múlott A-középtől Z-középig minden parlamenti patkó minden szektorából zúgott a megannyi deus és exmachina itt állunk megcselekedtük amit megkövetelt a haza
mea culpa mea culpa mea circus maximus
Akik megelégeltétek az árfolyam-ingadozásokat akik a másik Aranyborjúhoz imádkoztok a mi szent tehenünk helyett meg lesztek számlálva egyenként és lesztek ti rögzítve jó nagy adatbázisokba onnan is kivesznek még nagyobba tesznek onnan is kivesztek kinek kinek az ő nagy érdeme szerint
alázatunknál csak a szerénységünk a nagyobb és a miheztartási láz
A mindennapi etikai kódexünket bunkós botunkat édes kis szütyőnket add meg nekünk ma de holnap is és mindig holnapután nagy a mi szükségünk tudod nagy a háztartási hiány
Nagy kitettségünkben minket ó nagy kitett el ne hagyj!
városi elbeszélés törzsi legenda nyomán i két szirttetőn két sas fészkelt két szirttetőn magasan felhőtlen boldogságuk szavakkal le nem írható mikor összeadja őket az ünnepi összeadó és beszéd generátor
két szirt között se közel se távol csillogott a víz Alkutnama tükre
köd volt kollázs Tandori Dezső műveiből még jár a láb még néz a szem
Édes Uram, adjál áldást Fájdalmamhoz hű sóhajtást (enyhülésre hűs óhajtást) Fejem alá fényes párnát Páratlan galambhoz párját
Édes Uram, küldjél jelet Hol találkozhatnék veled (felém fordíthatnád fejed) Minek hívtál, minek küldtél Harangszóba menekültél
hazudd hogy virágoskerted őrizetlen nyikorgó kapuját nem kutyák rágták rúgták s nem ugatta el a hold az éjjel szívemről feslett virágaid nem bomlottak az estikékkel és pletykába nem keveredett a fekete föld szóbeszéddel jó lenne egyetlen rögnyi csend egyetlen harapásnyi rend e szeglet-nélkül épülő felekezetnélküli temetkezésben
hazudd hogy a tegnapi kenyér héja nem szádat kezdte ki úgy van már lassan a búza is gyomrából a nyarat kiégeti egy embernek készült étektől kapott rontás ha gyötri terem pitvaraidba feleidbe gyűjtött káromlások ha fájnak feledj megszokott látvány a fájás szemednek ne takard míg mulatsz a fejkendővel kötött kontyú asszonyok érettek a dajkaénekhez
vén hárs hegyélen sziklához gombolyulva levele sincsen - petét rakott a lepke: libbenő szárnyon eltűnő élet -
A BEÉPÍTETT ÜGYNÖKÖKKEL
egyre nehezebb nem ájulnak el senkitől átlátnak a szitán nem
Ma mintha csukla-csuklanék, a szám s a gégecsutka ég… Miért mereng a gond azon, ha jó italra szomjazom?
Ezért akartam inni csak, de hangom újra megbicsak- lik itt, az úton, oly sután e gyenge vodkakorty után.
ÚGY
Az időjárás-előrejelzésben erőst kételkedem, gyakran tévednek a jósok, lám most is, pedig, ha lenne kanyargó utcára nyíló ablakom alatt amolyan rangos, fénytükrözőre szidolozható, kifele dőlő bádoglap, már kopogna is rajta az őszi gyöngyeső, az üvegszálfüggönyző, s mint torlómotor után kerozinfelhő az égen, mint a komótos kismutató a nagyobb nyomában, mint javítást áhító, gondos hibajegyzék, úgy vágyakozhatnék hozzád, utánad, akár régen levert térdű kisgyermekként a mesetávoli faluvégen, de hol nincs párkány, nincs eső, csepp sem, s még szerencse, hogy az időjárás-jelentésben csak derű van, átfutó felhőzet mögül előtörő ragyogó napsütés most, s bennünk bolondítón bandzsa, ciklon-szerelem.
[szemlesütve]
szemlesütve hátráltunk faltól a falig nem maradt már semmi – bizalom is alig – elhittelek – kár volt – kódom sincs már hozzád a kitagadástól mégis jobb a fogság
könnytelen magányban egy huzatos téren hiánypótló kávét szürcsölget a szégyen álmainkat bontja vissza a szűk este s ránk zuhan egy emlék összetépett teste
Remélem mindig újra, hogy mi állunk ott a szírt fokon, hogy a reumagörcsös kezek nem belőlünk préselik ki épp az életet. Nehéz ám. Nehéz állni ott a vakító reflektor fényben, ahogy vizslatva vannak a pórusaink… Hisz a sok vaksi szem nem is azt látja, amire mered.
„Na, meg meritek tenni, szírtmászók?!“ (Na mi lesz?! Lesz-e ugrás, vagy nem?) . . . Tegnap éjszaka elalvás előtt elképzeltem, hogy milyen lenne a világ ha látná azt, hogy milyen vagyok, töprengtem, hogy elidőzne-e azon, egyáltalán, hogy kérdés-e, hogy te milyen vagy… . hogy ő milyen… és én milyen vagyok. Milyenek? Szörnyetegek? Szentek? Jákob létráján az angyalok.
Nagy Zopán: Duplex 2009
mert a szemnek koporsó a vonzás a fogaknak hullaház a nyak kezeinknek tenger lesz a mozgás bőrzátonyokra hullámzanak felrázott sör a tenyér csónakján habja csordogál két ujjbegyen rúzsfoltok a női mosdó falán egy zsúfolt szórakozóhelyen az izzadt levegő összereccsen
HÉT MONDAT AZ ABÚZUSRÓL
Ahol abúzus van, ott abúzus van. Nemcsak a láthatóban De minden smink alatt Minden szájon Minden csendes órán. Abuzál mindenki Mindig és mindenhol És mindig a másik. Te sem vagy más világ. Egyek vagyunk a bántásban A bajban is egyek. Halkul az áldozat. Csendet veszt a tettes.
Tavasz nappalra és éjszakára
Egy hosszú kocsma maradt a környéken, a múltra emlékeztet dohos szaga, a részegeket most sem tartják féken, fejükön eltörik pár szürke pala.
Kopognak a kopott biliárdgolyók, zöld posztó reped, riasztó hallani, célzottan repül a piros poroltó, súlyosak az ifjak rekedt dalai.
Vizenyős arcok jól játsszák a tanút, kannás borba vergődő légy költözött, a csendes holnap felettébb szomorú.
Mély pillanatban virágzik a közöny, döbbenet sincs, ha lassan kattog a szív, valaki mégis villogó mentőt hív.
|
