Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Nap símul zord bérctetőkre,
hómezőket hímezőkre.
Ág moccan – friss csönd az erdő,
harkály szól, sapkás kereplő.

Szél – csitulva hópihékkel,
kört ír, s varázsvesszejével
jégre – tünde-könnyű kéz,
kristályfény forgót igéz.

Lenn szoknyás fák ingó karja
vékony páncéllal takarva
parton széncinkét hintáztat,
szárnya kél sok-sok pisztrángnak.

 

Figuratív csönd méter magasan
Végesség tudatom spagettival csomózom össze
A virtuális szabadság hullámhosszán zúgolódnak az angyalok
Isten saját hátát festi
A Sátán megsúgja mi a pokol:
Sejtnek lenni ismeretlen szervezetben
Az almát kiharapom a Bibliából:
Péniszek jázmint virágzanak
Szeméremajkak lanyhán tapsikolnak
Gyerekek kétéltűvé serdülnek...
A hiba is meghibásodik
A felnőttek egylakivá konokulnak vissza
A múzeumok fegyvereket mutogatnak
A zálogház csontkollekciókat gyűjt

 

„engemet ha árván hagytok,
ti is egyedül maradtok”

Utassy József
​Szélkiáltó című versére

Legyen, aki magát inti,
legyen, aki magát inti:
hadd ne legyek olyan, mint ti,
hadd ne legyek olyan, mint ti:
legyen, aki magát inti

Medrét aki maga vájja,
medrét aki maga vájja:
vigyek vizet a Dunába,
vigyek vizet a Dunába:
medrét aki maga vájja.

 

(Kortsmáros Zoltán és társai
II. performance-a)

Ne a sötétbe
gyere a fényre
lépcső ívére
felfelé húz a tér
térhuzat

huzattalan ne unj
ne untass
opál nyugalom
ringását érezd
térj be
üvegízű tengeráram
hullámterébe
vonj lépések ütemébe
lábnyomokba
zongoraszóba
hulló dallamívbe
hangléptek
nyilalló csendjébe
a csönd érted kiált
vedd át a rezonanciát

 

Gátőr

Bogár a padlón lassan lépked, majd gyorsul a lába
Felrohan a falra a hulló meszet hat láb szántja
Kilel a hideg.

Kenyeret rágok addig is élek, serceg a lámpa
Állok a parton két harapás közt meghal egy szárcsa
Feje a tied.

Kenyeret rágok addig is élek, serceg a lámpa
Bogár a padlón lassan lépked, majd gyorsul a lába
Állok a parton két harapás közt meghal egy szárcsa
Felrohan a falra a hulló meszet hat láb szántja
Feje a hideg.

 

Balaskó Jenő emlékére

jön a csődbüntetett vadorzók nyálában
áztatott homály a radar rágta űrben
és elhangolódott szonár pulzál
a hídlábak között halott lányokat keres hiába
miközben a korlátokból kipattanó rugókkal
csavargók szemébe vág a trükkmester
az álomteraszon rokokó filozófiák születnek
és a fénydublőr végighazudja a kommentelők éjszakáját
rüheskedők páncélozott kutyákkal indulnak
a rácsokon át hogy bekerüljenek a tavaszi fűsodorba
ha már életfagytig koptatták a jéghúrokat
kordonsétáltató kismamák között
szavamból kitúr a birtokos rag

 

a tv-híradó tűz

A tv-híradó tűz
elemészt áruházat,
embert,
látványosan
falja áldozatait.
Nagy vörös sárkány,
orrából a füst
égig gomolyog.

 

37.
válasszunk magunknak
billogot kedvesem
riogassuk egymást
ha nincsen ellenség

új hazát építünk
épül-szépül a bastillle
mária valéria
válasszunk magunknak telepet

mikor az országúton
átment az országcsirke
már lehetett tudni
hogy lesz elég farhát

lesz elég grillcsirke
aki gondolkozik
így aztán már nekünk nem
nem kell fáradoznunk

 

Déri Miklós portréi alá

az ember néha elbitangol a csordától
elkezd elmúlogatni eltöri ezét azát
leesik róla ami végső soron felesleges is talán
újra harci pelenkát ölt rigolyásabban viseli
mint hajdanán nem tudja tegnap mi volt
csak azok a gyermekkori pofonok

néha elered a könnye észre sem
veszi mindössze azt érzékeli ha a macska
lenyalja a cseppeket a dorombolást
talán még észleli a sötét csendben
őt simogatja a végső leheveredés előtt
kiforgatja lyukas zsebeiből az összes felgyülemlett
galacsint zsebpiszokká mumifikálódott szerelmeket
elvetélt izéket némán elillant méltóság
a ráncok az elmúlás dohos szaga
álcázza magát mintha
még élne lenne valaki pedig
félig-meddig már csak valami

 

Se itt, se ott már nem bolyong, helyét
keresni nem merné, szerény, bebújt,
de észrevenned nem szabad, megint
egy vers mögé, mint hajdan, éppen úgy,

a szenvedést kell rejtjeleznie,
s a kódot aztán elfelejteni,
üzenni mindhiába, nincs kinek,
forgatja bár a nyelvét, földagadt,

a sok pofont utólag érti meg,
nem kellett volna megszületni se,
s ha mégis, más szülőktől, máshová,
más hold, más égbolt, más csillag alatt,

 

Kárón-morajjal futja reggelét
a Nagy Közút, a flaszter istene,
prüszköl, ha fáj, de húzza, húzza még
s ha gyomra megtelt, akkor sincs tele,

te ácsorogsz, vagy ülsz, ha rázatod
háromszázhúszért ezt a kis szakaszt,
végálmodásig mennyi bánatot
vehettél volna, már ki tudja azt.

 

Elég legyen, fortyog
a felépítmény muszklim alatt.

A kígyószérum repedt alkudozása, mint erőmű
tiltakozik a fémgyökök tétovázása ellen.
Pecabotom fonnyadó sátrával hamvvedreket
lehetne rekeszteni. -

Elég legyen a pesszimizmusból, hogy a rózsák
csak szúrni képesek,
elég, hogy pódiuma lesz a delíriumnak,
elég az önkéntes levitációból,
elég megbúbolni a szenzoros szalagkorlátot,
elég a kacatteremben feltámadó rezsiköltségből.

 

Írnom kéne rólad egy verset szépet és őszintét
Ám ki feküdne le velem
Ha azt mondanám ronda vagy bébi erre izgulok
Kampó orrodon csúszom le horpadt gyomrodba megnézni
Mi történik a wc-be dobott legyekkel

A takaró alatt emberszag van
A te szagod az én szagom a mi szagunk
Nagyokat szippantok belőle gyorsan mintha lopnék
Holnap már másé leszel másé leszek
Ha még leszünk egyáltalán

 

őszül

Ősz van. Hideg ujjakkal a szívemben
matat. Mint egy sokat látott, néma
nővér, biztos kézzel old és köt.
Nem tudom magam tovább mesélni.
Elvesztettem a fonalam.

 

az emlékezet szétesett darabjai
megmozgatnak valamit bennem
azon kapom magam
hogy próbálok összerakni valamit
ami nem olyan
másmilyen
és mégis mintha olyan lenne
vagyis hasonló

látom
ujjaim remegnek
így hát abbahagyom
aztán
hogy ellazuljanak izmaim
homokot pörgetek ujjaim között
száraz kutyaszar marad tenyeremben
majd formákat rajzolok
a homokba
törlöm aztán újra és újra
jelek vonalak körök

 

"A guttermuttert nem hiszem.
A harisnyakötőt sem." (Lázár Ervin)

szemérmetlen lassúsággal
hántom le magamról megunt
ifjúságom kinőtt jelmezét
darabról darabra foszlányról
foszlányra szórom szét magam
körül mint sztriptíztáncosnő
a felesleges ruhaneműt
rafinált mozdulataim
fennakadnak a fák ágain
az oszlopokon a kerítésrácsokon
ott díszeleg a nyomomban a sok
hiábavaló gesztus a csipkés
göncök a bugyik a melltartók
a harisnyakötők és a kombinédarabok
haszontalan társaságában
megátalkodott céda
mindenre képes vagyok
még arra is hogy a végén
magamon felejtsek valami izgatót
hagyok a halálnak is felfedezni valót

2012. március

 

Még hogy ifjúság! Ő aztán tényleg rosszkor volt rossz helyen.
Földalatti hadiüzemben rabszolga Drezda bombázásakor.
Az ott, az a lakli, mondta rá mutatva a kápó,
s ő szótlanul hordta megégett bajtársait.
Azóta mérhetetlen gőggel lenézi az emberiséget,
képtelen megbocsátani a vele, velünk történteket.
Sem a teremtett világnak, sem a teremtőnek.
Tényleg langaléta, kosaras termetű, beszorult légiutas.
84 év alatt sok minden megesik, még annak ellenkezője is,
de ő mindig igyekezett tisztességes alkut kötni a sorssal,
három sajátja mellé még négy gyermeket örökbe fogadott.
Álmaiban vörösbegytojás-kék bársonyszmokingban
jazzt hallgat, karamellafüstös bluest.
Humanista, néha tiszteletlen, többnyire mosdatlan szájú.
Apropó, amióta műfogsora van, szorongva, ül a repülőgépre.
Üzeni: Aki annyira lenézi az arabokat, próbáljon meg
nagyobb mennyiséget szorozni vagy osztani – római számokkal.
És bár eleve elhatároztam, hogy nem játszom ki ezt a kártyát,
végül csak ide kell biggyesztenem: Kedves feleim, emberek,
még mindig így van ez (más fordításban: még mindig így megy ez)!

 

Bevallom, fölöttébb zavarba hoznak.
Olyannyira, hogy egyszerűen nem is
tudom, hova tegyem őket. Nincs ilyen
madár — mondanám, ha nem repkednének
mindenfelé csapatostul, eleven
cáfolataként minden eddig ismert
aerodinamikai törvénynek.
Öntelten érteni vélem a psziché
működését, szeretet és gyűlölet
logikáját. Mi több, még a szeretve
gyűlölködését is. Csakhogy lehet-e
akár csak közelítő pontossággal
dekódolni a gyűlöletvezérelt,
s mégis önzetlennek tűnő szeretet
mind valószerűtlenebbül burjánzó
médiamegnyilvánulásait? Rész-
vét és habzó száj árukapcsolását?
Nem szégyellem, de nem is hivalkodom
vele: gyanakvó vagyok. Továbbra sem
mondhatok mást, mint hogy nincs ilyen madár.

 

Ül, vár, elszalad

ül mellettem.
zöldhajú, kicsi lány.
lóbázza lábát, dudorász,
jegykendőjét hímzi,
majd, ha talán,
nem előbb,
szerelmének adja.
csigát fest a cérna.
a rendelő előtt a padon.

sandít,
belekezd.

csiga viszi az időt,
örvénylik a háza,
darálja az esztendőt,
se keze, se lába.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal