Szépirodalom – Versek és slam poetry

Motorrevü

Isten motorral közlekedik Jeruzsálem és Róma között.

Itt a bizonyíték. Motor- és robogó
„szümpozium” zajlik a Kőszikla Parkban.
High-tech ruházatok, bukósisakok szín-
kavalkádja, kockás benzintankok.
Narancssárga, golyóálló mellények tánca,
és mily gyönyörűséges Harley-Davidsonok!
Ezüst és fekete „lovak” pompája.
Egy megújult Danuvia, akár egy kos,
forog a hegedű alakú színpadon.
Két kormánya, mint két sófár.
A Guzzi szöcske, ahogy felsír, kis sztakkatók hallatszanak.
A Triumph antilop, a Honda párduc,
a Gilera leopárd, a Yamaha egy karcsú díva,
úgy formatervezett, mint egy húsos kancsó.

Kimagasló ponton 
szirének hangján fütyül a mély, 
kötélhíd a hegy tetején 
szinuszvölgyben táncol. 

Fölöttem keselyű köröz, 
fél, elhagyja a szárnya, 
nincs baj én elkaplak, 
dögevő angyal. 

Kimagasló ponton 
szirének hangján fütyül a szél, 
egy ballon lóbálja magát, 
légcsapdába esve. 

OTT

Közelebbről? Mindenekelőtt: benned, hiányként. Hiszen fizikailag nincs
jelen, és ennek a körülménynek persze tökéletesen tudatában vagy.
Ám a psziché hogyan is érhetné be ennyivel? Egyszerű, de ravasz trükkel
simán erényt kovácsol a szükségből. Az érzetek szintjén ellentétébe
átfordítva, előhívja a hiány hiányát. Ahelyett, hogy elkendőzni
próbálná, még nyilvánvalóbbá teszi. Kivetítéssel az anyagihoz csak-
nem a megszólalásig hasonló, eleven valóságot alkot magának.
Így születik meg a dédelgethető, megérinthető, testet öltött hiány.
Egyszóval OTT, benned és belőled kiszakadva, körötted. Vagyis: mindenütt.

Újraindítás. Hiába mar, megint
önmagam fogalmazom a mának át,
álmaim ködét magányba lépte mind
éber oldalam. Habár jövőbe lát

alfa állapotba’ némelyek szerint,
nem hiszem. Talán a hajnal így talált,
én ma bent vagyok magamban, és te kint
dúdolod dalom akármi dallamát;

ALKU

Becsüljétek a hibáimat; 
cserébe én is így teszek 
az ‘elviselt’ dolgaitokkal!
Meg tudunk ebben egyezni?
Veszek csokit, plüss-dögöt, palack
piát, vagy amit akartok;
ésszerű kereteken belül,
persze. A tőkétlenség nem 
töketlenség, és ti sem vagytok
mesügék, a mínusz két
és feles harmadik szememben.

bútorok – költők – skatulyák

a bútorok be vannak skatulyázva
akár a költők
a szekrényeket is méretre
árúsítják és veszik
mint a költőket
a szobákat
melyekbe beerőszakolják a
méretre szabott bútort
mindenki DÉDELGETI
a skatulyák
elbírják a költőket

A rend körvonalai

Op. 01.  

Arrébb tologatja a kis dolgokat, hogy tisztán lássa
A nagy ügyet. Azután azt is félreteszi, már nem látja olyannyira
Fontosnak. De előbukkannak így a régebbi, apróságnak tűnő restanciák,
Kérdően merednek rá. Velük is kezdeni kellene valamit.
Kívánná a lomtárba az összes intéznivalót,
de lefagy a globális mátrix.
Makacsul ragaszkodnak az elméjéhez,
percről percre új alakban bukkannak fel.
Valami átfogó megoldásra áhítozik a tudatalattija.
Mire elalszik.
Nem lehet nyugton, folytatja a szemhéjak mögött is
a keresést.  

Anyu eltűnt.
Feloldódott a hétköznapokban,
elfedte magát make-upokkal,
elszitált a porrongy verésében,
elkeveredett a krumplifőzelékben,
elsétált Humphry Bogarttal a naplementében,
elfolyt az örökös könnyeivel,
kivonta magát hó végi kifizetendőkkel,
lefutott a harisnyáján,
elcseppent az anyatejjel,

1
betakarózni mások mozdulataiba
ha már nincs hova menni

felbontani egy üveg bort
tányérra borítani a csipszet és
bonyolult szavakat kitalálni a magukkal játszadozó

testek barikád álmain elzuhantakra
miközben verejtékembe szívódnak a fotelszövet bordázatai

Vér csöpög szivacs-szerű, nyálkás tapintású,
zöldpenésszel bevont kenyérdarabkára.
Keress tizenegy hálószövő pókot, nevük,
mint az apostoloké (Zelotes Simon
hiányzik, mert ő Ezra Pound versébe költözött),
s tartsd együtt mindezt negyvenkilenc napon át!

Fohász a páternoszterekért

Forrás: Papp Géza, Fohász a páternoszterekért

Sorra tűnnek el a páternoszterek
(Az új előírások ma tiltják)
Néha, amit a haladás diktál
Praktikus unalom felé vezet

Mindegy az ember szeret, nem szeret
Valamit - ne vágyjon izgalomra!
Legyen jelene, de jövője, múltja
ne – csak bajjal jár a képzelet

A Vörösmarty téri ORI székház
A Moszkva téri Postapalota
A sajtóház a Blaha Lujza téren

Páternoszterről soros liftre vált át
- EU szabvány, modern kaloda -
S a kamaszok nem állnak benne kézen

A Hős

Szeretem nézni ahogy beléd megy
Vagy kijön belőled valami
Te vagy a minden és a semmi
Megszüntetni majdnem olyan érzés
Mint alkotni csak könnyebb
Belenyúlni az életbe hatni a világra
Bemesélni az embernek
Hogy ufók szellemek nincsenek
Csak magától féljen
Leszedálni nehogy rájöjjön
Nem más mint betöltetlen lyuk
A dicsőségfalon

A nő, aki nem akart tejelni nekem,
kincstelen gyerekkort vásárolt a számomra
az egyik szocreál játékboltban. Talán
a régi Blahán, vagy a folyton Örsön álló
Sugárban. Hánytam persze rá és magamra
is, mint keresztet a pap a boszorkányokra.
Egy ideig bírtuk egymást cérnával, majd
elszakadt közöttünk valami, mint anno a
köldökzsinór. Mérték nélkül maradtunk egy
számító, gépies világban; s a népies
halál-hitben kerestünk biztonságot, de
a nő elbaltázta és nem mentünk tropára
az (Ön gyilkos?) jelenetben. Én tagadom

Ne hagyj keménynek lenni, szélben lengni,
mint nyirkos, csonka ágat a kert, a ház alatt,
terítsd rám szálló szoknyát selymét,
s meg ne alázzalak.

Fényben keringő gyöngygombos blúzt, inget,
combodról lehámló harisnyát is, óriás-
kígyót, mely combközödig elnyelt,
s kifejtlek belőle, légy csak más, légy annyi más,

Pengeél

Estélyi szép ruha, ha volna benne test,
de lágyan bújna mellé frakkosan az est.

Estélyi szép ruha, a szoknya libbenő,
csillaggal hintett égen táncolhatna ő.

Friss szellő emelné a kabátszárnyakat,
de jaj, ha a gavallér nadrágja szakadt.

Gazdája rest vasalni pengeéleket,
gyűrt nadrágjába halni jár az élvezet.

História
Grószfater No. 2.

picinyke volt
szikár szívós

agyon se lehet
csapni mondták

mégis elmúlt
magától

tán negyvenkilós
kőkemény
alföldi
parasztember

karrierje szépen ívelt

tizenhat lehetett talán
kitántorgott csikágóba

A sómaszk visszanéz

„A szél az arcodon ha sót talál, nem kérdi,
honnan. A tenger és a könny egylényegű”

Miklya Zsolt

Sót találni a recepciónál
hatalmas rózsaszín sókristályt
megnyalni aztán kiinni a kancsót

ízlelni sót az arcon tengerre gondolni
kihajózni a nyílt vízre nem nézni hátra
elrúgni a csónakot rúgni partot medret

Zuhanás

Füstként illanó percruhát
Gombolunk egymásról szótlanul.
Ujjaink közt homokóra idő pereg.
Nem ígérsz. Nem ígérhetek.
Nehéz titok lakatja lett a szánk.
Nem nyit ajtót és nem tár ablakot.
Egymás tükrében néma igézet a vesztünk.
Fehér éjszakában arcod fürösztöm míg
Jégborrá fagyott csókban izzik a vágy.
Kettőnk fals kadenciája koppan
Megsárgult billentyűzeten mert
Függőágy Nap és Hold között a létünk
Hullócsillagok a felszakadt szemek
A Tejút kendőjén némán hallgat
Tanúnk a Végtelen.