Szépirodalom – Versek és slam poetry

költész'

hánynod kellett és

a ruhád is csupa szép-

irodalom lett

Pénelopé fürdik

kollázs a Világárnyék c. antológia címeiből

Pénelopé fürdik a parton

figyelmébe ajánlom

a közismert panorámát

ó bolondok fejedelme

1907-ben a Kada utcán

anyu függönyöket horgolt

Pénelopé jutott eszembe

a vállalati vacsorán

horgolta a közismert függönyt

Európa parajdi szögletében

a tékozló fiú bátyja

egy bolond magyar

Tavaszi egyszerű

Egyszerű ez így.
Délelőtt. Március. Tavasz.
Bimbózik. Serken. Rügyezik.

Rigóhang. Táj. Dallal tele.
Mosolygok. Bajszom
fogtanyák nádfödele.

Gerle. Csőrében vékony ág.
Valahol fészek. Másutt egy
magban mozdul a világ.

Délelőtt. Március. Tavasz,
de a virágok között, alvó
ügynökként lapul a gaz.

A schengeni malac

Nem sikerült egymás mellé ülni, izgatott különalvás

a repülő rákpáncél alatt, Charleroi-ban valahogy

kipiszkált minket a személyzet, innentől te vezetsz, kísértetbusz

után kétórás vonatút, megint elalszom, csobbanások, dörmögő erdők

az üveg mögött,  áttetsző kalauz, testmelege hamarabb

ébreszt a hangjánál, kis híján vigyázzba vágom magam,

megérkeztünk, ijedtség, hogy épp ahol vagyok, az a helyem,

patkány-mítosz

viccesen indult a dolog
áginak támadt
az a kényszerképzete
hogy az éjjelre nyitva hagyott
erkélyajtón
bejöhetnek a patkányok
eleinte jót nevettem a dolgon
aztán rájöttem –
tulajdonképpen
hiába csuknánk be
azt az erkélyajtót

Elvira Lindo

Cádiztól New Yorkig futni csak a hírért, névért?

Fejezetekbe szorítani minden megbánnivalót?

Én tőle, egy nőtől tudtam meg a nőkről a legfontosabbat:

férfi létemre, akárhogy igyekszem, nem ismerhetem ki őket.

Még szerencse, hogy mi, férfiak, nem menstruálunk (micsoda szörnyszó!),

világunk áttekinthető, végülis könnyen rendszerezhető:

A fiú gyorsítót szed, a papa belövi magát, a nagypapi piál.

Napi 40 dzsoint után reggelre olyan lesz az agyunk,

mintha fejünket vattával tömték volna ki, vagy habgumival, laticellel.

Veszett

Mint a gyilkos tette

Színhelyére úgy térek

Vissza hozzád

Megfojt a mentőmellény

Ha túl szorosra húzod

Felgyújt amire benzint locsoltál

Mint fához kötött állatba

Vágja beléd fejszéjét

Az ordító hiány

Metafora

úgy kell egy képet felvillantani

mint éjben pásztázó reflektorok

fényébe ugró szarvas-csapatok

látványa, vártatlan, s megtartani

a ráhatás illékony pókfonalát;

valóság, hasonlat hol egymásra lel

megdöbbent, elámít, lehengerel,

s a érzelem sűrített kivonatát

Elolvadt

Felülről figyeli a várost. Ahogyan a megcsalt

feleség tört mosollyal rohan fel a lépcsőn:

időre megy. Mintha a másik, lopott pillanatok

az ő perceit biztosítanák ki, a mindjárt robbanó

órát. A szerető lassan készülődik: késni fog.

Kiszámíthatatlan, pontatlan, az árnyéka el-

mosódik a fürdő falán. A van és a nincs közti

behatárolhatatlan, végtelen mező, ahol egyetlen

Kabát alá kötözött bomba

I.

Az első szabályt nem felejtheted:

bárki bárkivel helyettesíthető.

Te is egy vándorral,

veled is a zsarnok.

Nem számít, mi volt a jeled.

A cseréről mindig a pályán kívül döntenek.

hirtelen

gombaspórák bújnak

nyakukat feszes ernyővászon

alá rejtve

tétova lépcsők

kínálják fel megadóan

lucskos testüket

az utcalányok során

Edgar Lawrence Doctorow

Sok év múltán jelentkezett skypon Mary C. Parkins egy éjjel,

dühös szerelem volt a miénk, hústépő, rövid, de atommáglya hevű,

azt kérdezte, megírta a doktoriját, elküldené, Doktorowról, s nevetett.

OK, megírta a Ragtime-ot, remekmű,

világirodalmi, irodalomtörténeti, satöbbi, ellenkeztem,

de mit üzenhet a mai európai pengetaréjú kerítések közé?

A kérdező kedv

Éjjel nyílt meg az Ötlet Öböl.

Mint egy retrospektív tárlat.

A test szólt. S a másikat kívánta.

Akkor azt találtad mondani, hogy a nyelvhez

nem tartozik út. Mert már eleve ott tartózkodunk,

ahová vezetnie kellene.

Cipő, táska, kulcs.

Raktad sorba a szavakat „Erre fel!”

S így lett A kelleténél személyesebb.

Jegyzet az erdő széléről

Az ablak: világítóudvarra.

A ruhák: mind összehajtogatva.

Alvó fejedben fürgelábú adatok.

Ez a deep web, állig takarva figyelsz.

A kisasztalon kulcsok, gyógyszer.

Hirtelen énekelni kezdesz.

A csend kifeszül, mint lepedő, amit hasítanak.

láblóbázva

            "ül mellettem. zöldhajú, kicsi lány. lóbázza lábát"

                                Zápor György

azt ígérted meggyógyulunk és

én elhittem neked még akkor

is amikor simogattam a jobb

kézfejed és folyamatosan

meséltem az eltévedéseimről

anyádról apádról a versekről

a gyerekekről akik illusztrálják

a mesekönyved és beszéltem

zöldhajúról is mennyire

meglepett apróságában

nem maradt más

Cortázar átiratok

nekilátott hogy felnyissa
a paradicsomkonzervet
kötszerollóval
s amikor újra feltekintett
addigra eltűnt minden
nem maradt más a tenger helyén
csak a tenger
a végtelen piros
bepólyált látóhatár

*

talán a saját
lelki üdvéért könyörgött
talán az enyémért
de annyi biztos
hogy sokat beszélt
a káposztáról

*

BESZÉD

Hallgatózik a konkrétum.

A csönd fülébe harap.

Nem bánja a fülbevaló.

Kinyílik magától.

o

A kiöltött nyelv:

stég,

de mi ma sem

fogtunk semmit.

o

Magda néni

1952. január 31-ik napján a

Budapest VIII. kerület Százados úti

Általános Fiúiskola  I./b. osztályos tanulója

Birtalan Ferenc félévi bizonyítványába

olvasásból elégtelen jegyet kapott

a beszélgetés és írás 2-es se fényesítette a helyzetet

Schinger Lajosné osztályfőnökünk

egyértelművé tette képességeim mire predesztinálnak