VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetryTiéd e ház Tiéd e ház, de csak ha véded, ha óvod, fog megóvni téged, azé, ki benne él, ki lakja s világra ráadásul kapja, akár a gyermek is szülőjét, tavaszra nyárt s a nyárnak őszét.
E ház csak ház s mindenkié ez, ki benne él s iránta érez, jóból elég is ennyi, hogyha tiéd a kertje s bent a konyha és mind, mi benne forr, hogy össze az élted másokéval kösse.
távolodás mozaiktükörben
„De virrasztván a számkivettetésben, mert nem alhatom akkor éjszaka, hányódom én, mint ezer levelével, és szólok én, mint éjidőn a fa” (Pilinszky) hazafelé a HÉV-en végig arra gondoltam, lehetséges-e úgy távozni az életből, ahogy ezt eddig szándékoztam. megfontoltan, hangos szó nélkül, talán kicsit még mosolyogva is, mert a bekövetkeztethetetlennek hitt hamarosan bekövetkezik, és megszabadulhatok végre a latolgatás kényszere alól, nem kell többé vállalnom döntéseim következményeit. körülöttem már szétolvadt a nap, sehol egyetlen visszarendeződésre utaló mozdulat, ha
minden olyan kicsiben olyan óvatlanul olyan lágyan olyan könnyedén kezdődik el oda sem figyelsz nem látod meg nem érzed meg ahogyan lassan egyre jobban megszorul egyre jobban egyre mélyebben egyre fontosabban egyre fel rúghatatlanabbul egyre jobban ezt mondanád egyre jobban aztán már érzed szorul szorul egyre gyorsabbra veszed a lépteidet egyre keményebbre Mezsgye
eddig vonszoltam s letettem
Jonas Karlsson
Gyanítom, rossz ripacs csak a Svéd kir. Drámai Színház tagja, hiszen, ha több lenne, minek adná fejét írásra? Nem ezüstkanállal a szájában született, ez tény, de így hamar tudomásul vehette, hogy az életnek ára van, s mert az élet ott valahogy önmagában véve is gyönyörű, egyértelmű hát, hogy arrafelé többnyire elég sokba kerül.
Versekről verset írni
marhaság kis örömök felsrófolt kudarcok jobbvilághittel kocsmaszagban cipelsz magaddal néhány arcot aztán egy ablak egy nem lassító vonat akár messzi rím ha visszacsenget Elmúlások
I.
Nõnek az árnyékok piszkosszürke felhõkön lomha keresztek úsznak megfeszített álmos pillanatok eltűnök hirtelen
Foltokban roskad a táj fáradt pislákoló alkonyok bennem még a csend remeg karácsony visszfényei úsznak egy óriásplakáton
Eltört váza-énem üzen az alkonyat egy vérből valók vagyunk könyörgök Háti temetni akarok a rádió portáján
A rádió portáján felhívta a 280-as melléket. Lementem hozzá Megunt sláger Pókerasztal Hagyományos zöld posztó. Pókerasztal Igaz, eddig csak on-line ismerem On-line viszont gyakorta ott marasztal
Az ember itt sok mindent megtapasztal Például, hogy ez tiszta küzdelem Hagyományos zöld posztó. Pókerasztal Pepe Canalejo: Keputoamo / flamencós versek
Egykutya - rumba –
Egykutya, ugat vagy sem eurót az utca lukas zsebemben:
Éles-e az a fog vagy sem, amivel rágódok ringyó életen:
Egykutya, jóllakok vagy sem: hasamban lenyelt sok-sok sohasem:
Tűnő nap s putrik bilincse: otthonom La Chanca: mennyek kilincse!
La Chanca – romanegyed Almeríában Ember a tájban
A zebegényi dombok karéjában reszketve bújik a Duna, mint különös opál ékszer. Itt-ott már látszik, hogy az ősz piros-sárga színeivel felfalja a nyarat könyörtelenül, noha a halandó valami állandóságot remélne. A szeptember eltünteti az augusztus mézszíneit. Ember, állat érzi a változást. Tilosban
Ahogy lehunyod a szemed Közben Ahogy a kocsiajtót bevágod Utána Daniel Kehlmann
Német anyanyelvű, de osztrák, Münchenben született, de Bécsben él. Művészregényt ír, de hősének - bizarr, akár a belvárosi exkluzív sztriptíz-ruha butik, vagy a féllábú favágók seggberúgóversenye - egy öreg, vak festőt teremt. Elég képtelen ötlet, de ugye … ELV-VÁGYÓDÁS
"Tárd ki az összes ajtót, a szél hadd seperje Ki a sok szalon-tunyaság szülte eszmét, lila párát... A dagály tölti meg nagy barlang-öblü lelkem, s egy eszme, Hogy eléd álmodhatom tarka bohócok karavánját...”
Fernando Pessoa: Képtelen óra (Lackfi János fordítása)
birodalom voltam duzzadó izmaimban kötél feszült csapkodott még a szűk vitorla jégcsapokon pilla remegett az éji fagy és elszorult az etetőn madaraim torka
jártam hegyen és lágyöblű tengerparton olykor visszalengett még habzó hullám lánylelkű napsugár a bűnre éhes pardon a só íze könny szerelmek múltán Lény, aki beszédként él
A reggel egy dallam. Beleszületünk hajnalban. S valahol van egy összhangzattan. Mely szerint indul a futtatás. S a kotta csupa zsenialitás. Egy szubsztancia kivár. Akármit lépsz, megtalál.
Egy elcsórt virág eleinte az ember gyakrabban jár a megboldogultnak ugyan mindegy de a lélek olyankor csöndesül
három helyre vagyok hivatalos – ez farkasrétre vonatkozik – úgy terveztem most csak hozzád megyek vettem egy csokor tarka virágot
kertészek dolgoztak a szokott helyen s mert arrébb kellett menni mondtam nézzünk el öcsihez
NÉVNAPOK
a naptárban számok és napok társaságában nevek sorakoznak
némelyik arcot idéz mozdulatot emléket csók ízét ölelés intenzitását
Tornácon Egy láthatatlan billentyűzeten futkos a költő ujja reggel óta. Kopog az eső szenvedélyesen, mintha életösszegzésre kénytelen szökevény írná sorról sorra memoárját, a tornácra húzódva.
Itt jegyeztük el egymást, mondja. Szeme az élénk széltől könnybe lábad. Itt meg, emlékszel, számolgattuk a korán érő csípős paprikákat. Akihez beszél, már nem hallja, a zeniten túl muzsikálgat. 
|
