VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Próza Fotó: MTI / Balogh Zoltán Bevallom, engem szórakoztat saját tökéletlenségem, amíg azzal nem ártok senkinek. Az élet oly sok pontján kell maximalistának lennem, hogy egyszerűen szükségem van pár dologra, ahol félrecsúszik a glória, foszlik a szivárvány, recseg a hanglemez, felválik a tapéta, kilóg a gatyamadzag – igazából csak húzom az időt, mielőtt színt vallanék. Amúgy is ritkán térek rögtön a lényegre, ez is egy gyenge pontom. Megint elmondok előbb egy-két történetet. A jogosítványomat elsőre megszereztem ugyan, de nem szerettem a vezetést. Renault-n tanultam, az öcsémnek Trabantja, a vőlegényemnek Wartburgja volt, ez háromféle sebességváltót jelentett, ebből kettő egymásnak pont ellentétesen működő kormányváltó volt. Ezek alkalmazása meghaladta a képességeimet.
Azokon a száraz darabokon. Megmagyarázta neki. Síkos homloka volt. Akkor tehát a homlokán legördült a vízesés, háromlábú tehenek szaladtak, felálló tőgyekkel, ablakkal, az utcán nyikorgó pontok, emelő és fül, meg egymás mellett, a kovácsoltvas száraz pora. Tartásra alkalmas ima. Porhó lebeg. A száraz homok között földi felszerelés. A hőmérséklethez tartozó pára. Általános érvényű vízszintes zajok. Egy centimétert levág belőle, mellé helyezi, leragasztja. Egyesíti magas (s zín von alo n). Nagy sebességű elméletekben elkeverednek. Alulról felfelé tekintve vizsgálják a távolság pontjait. Az iskolában, önmagában, kíméletlenül, reménykedve. Igazságtalanság ellenére szeressétek Istent. Lovak iparkodnak szép hajszában. Legyetek szépek szeretni. Legázolja valósággal, fáradtan. Nyállal keveri, összetépi, megrágja. Megmutatom, íme valamennyi összesen. Fűvel betömködi. Elmondom, hogy dadogott és töröl(g et te) a szemét. Csikós pontok a legelő talpán, lovashajók, lihegő hó, hajszálak kinyomtatott papíron. Rózsaszín lovak a Szamos partján, lovasroham. Bőrének fényes simasága arányosan. Az a feladatuk, hogy finom bevonatúak. Falon szétkent üzenetek. (M ost m ég bék e), kinyomott mitesszerek, késsel kapart, kapaszkodó (kop on yák), kopogó, sietős, talp nélküli csendes borok. Megemeli, köszön a szeme. A természet örvényét látta maga előtt, amiből semmit nem mondhat el. A bácsik dolgoznak, a bácsik (atom b om bát) készítenek, berregtetik a repülőgépet. A bácsik lezuhannak. Száraz darabokban hevernek, légyölő grimaszokkal, senki szerepében, a bácsik. Másokra omolva, zokogva, vad tekintetű. Azért hívom, mert a testében, folyadék van, a folyadékban mindenféle ocsmányság és szitkozódás, a szitkozódásban derű, a derűben kifeszített vállak. Terebélyes, ágyúgolyóktól megrongált kerek szoknya. Csillogó árnyékban fésüli a haját. Terebélyesedő kerek x
Kép forrása: tarcankinalom.blog.hu Kezdetben teremté Isten az eget és földet. Ipolyi úr számára meg egy „jó” szomszédot. Ott illatozott a konyhája kb. egy méterre a szerencsétlen könyvelő remegő orra előtt. Télen még hagyján, de nyáron, amikor valamennyi ajtó, ablak tárva-nyitva állt, Ipolyi úr minden reggel kávéillatra ébredt. Kár, hogy magas vérnyomása volt, ennélfogva sohasem ihatott kávét. Délben szinte naponta sercegett a hús Kecskésné tűzhelyén, a könyvelő így ismételten ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb szagok áramába került. Hétfőn hurkát sütöttek, kedden színhúst, ezt követte a töltött káposzta, birkapörkölt... A diétázó férfi kívülről fújta a menüt, Kecskés szomszéd vicceit, rokonai, ismerősei nevét, miután nemcsak a szagok, hanem a hangok is terjednek ám, következésképpen a böfögéstől a szellentésig minden áthallatszott. Aztán betoppantak a vendégek. Puszi, puszi! Örülünk, hogy látunk! – áradoztak Kecskésék végig a kis szobában, ahova úgy befészkelték magukat, hogy sem a vendégek, sem a hőség, de még Ipolyi úr áriái sem űzték őket beljebb.
Kép forrása: polyakboraszat.hu Amikor az uszodából hazaértem, Tibi bácsi és Ili néni a nagyszobában terpeszkedett a kanapén. Tibi bácsi csokit hozott, mint mindig, Ili néni is épp úgy bökött, mint mindig, Pisti meg már alig várt. Nem örültem. Be is akartam menni a szobámba, aztán mégis maradtam, hogy Pistit ne kelljen magammal vinnem. Inkább én is bólogattam. Kép forrása: Pixabay Újságíró vagyok. Bár erről papírom nincs, de gyerekkorom óta az szerettem volna lenni. Helyette jogász lettem, akikből Tiszát, Dunát lehet rekeszteni. Szerencsére adódott egy lehetőség, hogy a helyi újságnál külsősként bedolgozhassak. Nemrégiben tartották a Városi Színházban a Magyar Vers Ünnepét. Jó téma, egyből lecsekkoltam a szerkesztőnél, hogy hadd mehessek én. Jut néhány sor a lapban, ezt rutinból megoldom, és a tiszteletdíjból kifizetem az elmúlt havi albérletet. Megkaptam a munkát. Megbeszéltem a szervezővel a dolgot, mondta, hogy az előadás kezdete előtt húsz perccel legyek a művészbejáró portájánál, keressem őt. Szokásommal ellentétben pontosan érkeztem. Mondtam a portásnak, hogy kit keresek, és az előadás miatt jöttem. A portás fehér lett, mint egy pingponglabda, és elkezdett üvöltözni, hogy − Biztonságiak, biztonságiak! Nem tudtam mire vélni a dolgot, mert emlékezetem szerint semmi köz-, vagy a színház erkölcseibe ütköző dolgot nem követtem el. Kép forrása: kocsmaturista.hu Este. Hármasban a család. Viktor épp beszélgetett feleségével, Nikolettel. Géza meg a kisautókkal játszott. – Nem tudom, meddig bírom ezzel a segéllyel! – Amíg engem látsz, nincsenek anyagi gondjaid! – Köszönöm, de magamnak is keresni kéne a kenyeret! Nikolett búsan hallgatott. Majd kiment a konyhába rágyújtani. Viktor csak a felesége miatt nézett tévét, egyébként ki nem állhatta. Jobban szeretett olvasni. De már ő sem bírt a vérével. Volt persze egy kis pénze. Addig forgott a fotelben, míg végül lement a sarki ivóba.
1. Hordozza a szemét rajtatok, kerék rajtatok, háló zuhog, kalapos férfiak minden újságosbódéban, hótulipán és karácsonyfa. Fe r gete g csattan sima ágyékon, tragédia nembeli g árd a, mint a cirkusz, melyet a négyzetméter föld ből kivágtak, erős kezed épít a sz ánt óföldön. Még jobban kiélezett láncok és szíjak, kijelenthetem, hogy véleményem szerint állították fel. Kezeld az álmodat csil lagt a la n éjs zakán, feszesen vetített motorokat teker cseltek, az ellens úly hidat le bo ntj ák, széttet t láb ú hidak készülnek, lo bog ó fejű iránytűk mut a tnak a t öm egbe, sír a lány a felmenetel tilalmáért. Nehezen viselik el a sz üks ég es számításokat és a vég zetet. Egysz er egy dol og mint a na p, kiegészíti az érd em et, rep ülő gépek és forg ástestek csalnak sza bad ak ara tot. Sebbel-lobbal, mint amikor költekezel. Verik a cöl öpöket, és ácsolják a holtte temeket. Víz felet ti jármű ültet zabot szent munkában. Csö vek és zabt enge ralattjárók, nyolcke rék meghajtású ter ep járók és folyómedrek. A küldöttség engedélyezésére való tekintettel bizonyos mértékig. Meg er ő s zak oltá k, elég időt szentelni ennek. Szemben a jéggyárral lekötelezne soraimmal. Ugyanis, ha megfelelő lesz a visszatérés. Ez szég yen, teljes módon arra vetemedett. Laza dolgok, még ott is, hacsak nem. Hosszú dolgokban a fejtegetés kötelező csupán. Mondható a többi előírás is. És dúlá suk el lenére. Felhasználja a város feletti emeleteket. A hidak akaratát aka rom keresztülvinni. Hőemelkedéssel és magas érveréssel járt. Súlytalanabb országok lebegnek a légüres térben. A föld vonzása kis bubo rékokban kellem etlenséget okoz. A súlytalanságban te vagy a legszil árd ab b. Ú t m u tatás született nem bíztató kérdőjelként. Viszonyok kö zött nem folytath atta. Cso dálatos m ódon egyikük ko ronájával. Sőt még tovább megyünk lehető séget nyerni. A sovány angyalok közös vezetés alá kerültek. Soványan él és rokonszenvezik, könnyebb vele küzdeni. Szelényi Anna: Felemelkedés Te olyan kemény nő vagy, hallom gyakran, és azt is, hogy irigyelnek. Pedig dehogy vagyok én kemény, csak becsapom őket a magamkészítetette álcámmal. Az elmúlt években annyiszor bújtam már bele, hogy lassacskán hozzám nőtt.
Tudom, ez mit jelent. Sérült nő vagyok. Szerepjátszom, így védem meg magam, rejtem el érzékenységemet.
Nagy igyekezetembe beleszürkülve és szétfolyva simulok környezetembe. Alkalmanként mégis felcsillanok, ha váratlanul rám vetődik a fény, de olyankor is, amint tehetem, visszaigyekszem az árnyékba, elrejteni előtörő érzelmeimet.
Bújócskázom, meg ne lássanak, fel ne ismerjenek, ne bántsanak. Magén István: A pillanat 14. Az ottani szám os tömeg listájára. Kül önleges alkatrészek az el lenállás. A kérdéses ügyekről az alábbi hat ó s ágoknak. Brutalitásokkal a törvény kezdete óta. Esetek voltak, amikor amúgy. Munkan élkülivé, hogy elt ávozott. Kérd ezősködik neve felől, azt titok fedi. Sze mélyeke t leszűrt kezetek nyilvántartásába. 15. Letartóztatása, sőt. Egymást követően. Erőfe szí téseit már elvitték, (k)óráb(b)an azt helyeselték. A fejleményekben lévő cso mó áttelepülése. Magyar áz atok. Megelégedve. Színlelt ko oprodukciós és kontrollcsoportok. A siketek fölé a múltból. Nyaka morcos, arcát is verték. Kötélen az elmúlt hónap folyamán. Leereszkedtek. A gerl epárt nem egy esetben, vagy galambfiókát. Házasságot kötöt tek, vígoperát léptek a dalárdában.
Kép forrása: Pixabay A súlyos, szürke vasajtó dörrenése. A szélroham mely rövid, őszülő hajába belekapva, fülébe sivítva, váratlan és szokatlan erővel veszi körül. A magány érzése, melyet oly sok éve nem tapasztalhatott, hiszen nem volt egyetlen pillanat sem, amikor egyedül, kémlelő, ellenőrző pillantások nélkül létezhetett volna. A szabadsághoz hasonló állapot megízlelése, amelyben nincs szigorú keretek közé zárva, szabályozva és meghatározva minden mozdulata és tette. Az első pillanatban mámorító érzés csalóka voltának felismerése, amikor nem is annyira tudja mint inkább érzi hogy bár szabadon mehet pár métert akár jobbra akár balra, helyzete és lehetőségei mégis ketrecbe zárják, mely nagyobb ugyan mint a régi, és láthatatlan rácsokkal veszi őt körül, mégis meghatározza, eldönti és kényszeríti arra hogy életét egy szűk, szegényes és nyomorúságos esélyeket kínáló ösvényen terelje tovább. Egyedül áll a sivár városszéli utcában, és bár tudja, hogy nem fogja senki sem várni, csak most érzi igazán hogy milyen a magárahagyatottság. Börtönbeli munkája eredményeként van pár ezer forintja, egy váltás fehérneműje és a hajléktalanszálló címe ahol talán befogadják. Na és a felügyelet, ahol hetente jelentkeznie kell.
Kép forrása: pexels.com
1. Hajnal – ébredés Első pillantása az ablakokra esik. Négyszögletes darabokban jelzik, hogy közeleg a reggel. Már nem lehet elaludni, pedig jó volna. Második pillantás – a fejét kissé oldalra biccenti. A fotelra szórt ruhák, a székre terített kabát, a szék alá rúgott cipő látványa a hányinger torz előjeleit csalja az arcára. Csend van. Lehunyja a szemét. Kissé felenged a szája köré írt keserűség és a szemöldöke tövében ráncolódó szorongás. Harmadik pillantás – a fej ezúttal nem moccan. Bámul a plafonra, aztán sóhajt és lehunyja a szemét. Megszámlálhatatlan nappalt és éjszakát töltött ébren. Az ő életében az arány 3:1 az ébrenlét javára. Bárcsak alhatna. Kellene egy falat álom. Az álom kikapcsol, felüdít, pihentet. Belésulykolták annak idején, katona korában: az alvás is fegyver! Ezért aludnia kell, amikor csak teheti, amikor módja, lehetősége van rá. Mert nem tudhatja, mikor lesz rá ismét alkalom. Lesz-e egyáltalán? Akkoriban egy kifeszített ruhaszárító kötélen is képes lett volna aludni.
Kép forrása: Pixabay Juli nénit olvasás közben nem lehetett megzavarni. A délután az olvasásé volt. Kótyagos öregasszony volt. Az orosz irodalmat szerette. Valaha maga is kommunista volt. Élt felnőtt fejjel a második világháborúban. Szörnyű időket is átélt sajnos. Talán ezért ilyen házsártos. Nyolcvankét éves volt. Fiával élt együtt. Miklós kénytelen volt az öreg bogarait eltűrni és lenyelni. Majd hirtelen a nagy idillben kopogtatnak. A szomszéd volt az. Miklós ajtót nyitott. – Juli nénit keresem! – szólt Tünde. – Most éppen olvas. – Azért csak ide tud jönni, nem? – Megkérdezem. Otthagyta az ajtóban álló Tündét s Juli nénit arra kérte: – Keres a szomszéd! Juli néni letette a könyvet s az ajtó elé állt görcsösen.
Carl úgy tett, mintha a kamerát igazgatná, de igazából csak várt; nem akarta a kolléganője nélkül elkezdeni a kísérletet. Janet egy bögre gőzölgő kávéval érkezett meg, amit „gondosan” a poháralátét mellé rakott; igazított egyet kócos haját (nem segített rajta), megdörzsölte karikás szemét, majd játékból az asztalra hajtotta a fejét, és horkolás hangokat adott ki. – Elhalaszthatjuk, ha nem alkalmas most – ajánlotta fel Carl. – Nem, dehogy is! Ez a napom fénypontja. Meg az ebéd. – Miért, mi lesz ebédre? – Fogalmam sincs, de csak jobb lehet, mint egész nap a statisztikai mutatókat elemezni. Miről is szól a kísérlet? – Megadtam fotókat különböző sakkfigurákról. A program feladata az, hogy a kamerán keresztül figyelje a táblát, és ismerje fel az állást. Van kedved elindítani? Fotó: Cseri József Vajon mikor költözhetett belém ez az örökre megkésett tavaszi fáradtság, az őszi mélabú, tudom is én micsoda. Habár tartós kapcsolatban élünk, aminek manapság megfizethetetlen értéke van, nehezen bírjuk egymást, ma is megpróbáltam kihajítani. Legalább arra a kis időre, amíg bírnom kell szusszal a hegymeneti létet. Tulajdonképpen a bevásárlólista megírása a hős lelkiállapotának kivetítése a tájba: szitál a hamuszürke köd, homályba vesznek a szemközti házfalak, csúsznak a földön a lecsupaszított fákról a nyálkás falevelek, csipked a dér. Ez akkor is lenne, ha nem így lenne, de így van, és ha tetszik, ha nem, muszáj elindulni. Kényelmes öltözék, strapabíró bakancs, banyatank. Legalább ötféle helyről kell összeszednem a heti betevőt. A változatosság ez esetben egyáltalán nem gyönyörködtet. A mélabú nyúlós, izzadtságtól ragacsos arcát nem sikerül se napszemüveg, se smink mögé rejtenem.
Kép forrása: Pixabay Hajnalodott a kis szabolcsi faluban. A nap első sugarai gyengéden simogatták a szobácska szegényes bútorzatát, előbb a szekrényre vetültek, majd lassan továbbkúszva elérték az ágyban fekvő lány sápadt arcát, kócos, szőke haját. Teréz szemei kinyíltak, első pillantása az órára esett. Megnyugodva vette észre hogy időben ébredt, hiszen az őt Budapestre vivő vonat indulásáig még bőven van ideje. Ráadásul tennivalója kevés akadt, mivel az előző napokban már mindent előkészített. Szegényes ruhatárát összecsomagolta, féltve őrzött kincseit, néhány könyvét, halott szülei fényképét, az édesanyja által készített terítőt szépen elhelyezte a bőröndben. Csecsemősírásra lett figyelmes. Nővérének, Magdának a gyereke felébredt, és a szokott módon, lármásan követelte a jussát. Várt egy kicsit, de a szülők persze nem mozdultak, így hát még egyszer, utoljára bement hozzá, és felemelte ágyából. A csecsemő azonnal elhallgatott. Aztán kiment vele a konyhába, a sezlonon átcserélte az átázott pellust, megmelegítette a tejet, és megetette a hangosan cuppogó gyereket.
Magén István: A lény Az Évike kezében fogva tartottakat jött csodálni. Az irodalom halhatatlan, egy személyes. Érvényesen kijelentem, megosztozom veled. Egyszer elfecsegted, hogy kirohantál a defibrillátorért. A Duna parton zajlik a forrás. (Konkrét vizimunkára termesztett növény.) LIBERÁLIS. Viszik és megy, elszíneződik, kántálja a mondókákat, meztelen testek a melegben, a hideg szobában, (Markolja Évike mellét.) csendes és harcias szaporodást. A sérülés sem torzítja el őket. Saját szemeddel mutogattál, míg mások autóba ugrottak. Alszik a csillag, visszanéz, önkéntelen mondatok, nagyfenekűek, eljátszadoznak a csönddel. (Szemléletes találkozások.)
Illusztráció: Gulisio Tímea Strici volt ez, bogaram, strici, hát miért akarod a barátoddá tenni? Add már fel, kutyából nem lesz szalonna. Lásd őt végre, lásd, ami volt és könnyebb lesz neked. Mire jó újra és újra csalódni benne? Mert lásd, veled én is csalódok, mert szeretlek, mert látom, vársz. Várod, hogy ember legyen, hogy barát legyen, de hiába várod. Így akár csodára is várhatnál, mert strici volt ez, szivem, strici, ő mondta. Férfiak titkos, soha be nem vallott, soha nyílt színen nem vállalt vágya volt. Strici, akinek női futottak. Aki alatt nők voltak, nők dolgoztak, hogy neki mindene meglegyen, és mindenből a legjobb, mindenkor. Hát erre vágysz? Erre? A legjobb, legdrágább kocsik cseréjére, legjobb ételekre és italokra. És luxusdrogokra? Mert erről nem beszélt, de kipróbálta biztos ezt is, a legjobb italok után, ki, mert unatkozott. És unalmában és jódolgában mást se tett, mint kereste az egyre és egyre jobbat önmagának. Utazó lett, bejárta keresztül-kasul a jólét birodalmát, és elvett mindent, amit pénzért adnak,minden jót, ami megvehető. És vonult a falkájával, a nőstényfalkával ide és oda, tényleg utazó volt, szedte össze a jobbnál jobb lányokat, ment oda, ahol előbb ütötte fel a fejét a válság szörnye, ment előbb a szabolcsi almáskertek kihaló faluiba lányokat szedni, a legszebbeket, a legkezesebbeket, a leginkább kiéhezetteket húsra, jövőre, jó szóra. És ment, mint házasulandó ifjú, és tette a szépet, és lányok mentek és belekóstoltak a jólétbe, és aztán az sem érdekelte őket, hogy nem feleségnek mentek, csak ágyasnak, és nem ágyasnak, csak falkatagnak, pénzszerző falkatagnak.
Orsolya készülődött a piacra. Hatvankét éves asszony volt. Már nyugdíjas, magát látta el mindenben. Főzni akart valami finomat. A bukszáját a szatyorba tette. Elindult. Egy jó kilométerre volt onnan a piac. Mikor megérkezett, a kofák már üdvözölték. Jól ismerték Orsolyát. Hagymát, paradicsomot, és paprikát akart venni… De meg is vette. Viszonylag olcsón. – Jöjjön máskor is! – kérte az egyik kofa. – Jövök! – mondta Orsolya. Majd hazatért. S mikor a konyhába fordul nem hisz a szemének: fiát látja ott ülni, Dávidot.
Azért szólhattál volna, hogy várjak még egy kicsit. És el is terelhettél volna. Rám bízhattál volna valami lóti-futi apró munkát, ami kimaradt, amit elfelejtettél napközben. Hogy ne menjek le rögtön az öltözőbe. Hisz szeretlek és becsüllek is, s mióta egy éjszaka elmondtad, hogy sokadiknak, váratlannak és anyád méhe által alig-alig megtartottnak születtél,még tiszteltelek is. Vagyis inkább sorstársamnak tekintettelek, mert én meg farfekvéssel, félfulladtan születtem. Hát azonnal összekötött bennünket a rossz magzatkor(ság), anyáink méhének vétlen, ártatlan, akarattalan kegyetlensége. Ezért a születésed utáni bajaidat már nem is kellett volna sorolnod, de soroltad. Soroltad mégis a túlélők ritka, szokatlan büszkeségével. Mert te nem csak és egyszerűen túlélted a kórokat, a kamaszkori agyhártyagyulladást, a nőgyógyászati gondot, majd a pajzsmirigy valamicsoda kórt, hanem lábra is lendültél rögtön. Mint egy keljfeljancsi baba, vagyis keljfeljancsi, mert az voltál mindig is, ha a sors betegség vagy bármi formájában hanyatt lökött, azon járt az eszed rögtön, hogy hogyan és mikor tudnál talpra ugrani. Hát téged tényleg érdemes volt hanyatt lökni a sorsnak, mert aztán micsoda öröme telt benned, látni, ahogy újra és újra talpra szökkensz. Ehhez vagy szoktatva, na, és látom is rajtad sokszor, hogy idegesít a nyugalom. Ha sokáig, ha egy-két óráig rendben megy minden, és nincs semmi extra, akkor elkezdesz nyugtalanul körbenézegetni és körbehallgatózni. Mintha várnád, hogy történjen végre valami rossz, történjen meg a rossz. Hisz úgyis az lesz, mindig csak az, hát jöjjön már, jöjjön mielőbb. Ehhez vagy szokva, mondom, és én is megszoktam már ezt a nyugtalan várakozást kétóránként tebenned. Vigyázok is, nehogy átterjedjen rám is az izgatottságod, az az oktalan, néma gyomorlyuggató felajzottság.
Tizenegy óra két perc volt, amikor a szomszédban megkondult a nagytemplom toronyórája. A főúr Anna tekintetét követve irány változtatott a konyha felé menet. Elégedetlenül igazította meg a fehér kendőt balján. Kinyitotta a falióra keskeny szekrényének ajtaját, s visszább tolta a nagymutatót. Jobbjával combmagasságban hessegető mozdulatokat tett, így jelezte a lánynak, hogy ideje lenne odébb állnia. Anna kelletlenül ellökte magát a barna faburkolatos faltól, amelynek támasztásával töltötte az utóbbi negyedórát. Lábai elnehezedtek, mereven lépkedett, mint egy fababa. Gyomra fájt az erős ételszagtól, amely teljesen átjárta a helyiséget. A fiatalurak ma este marhapörköltben fogadtak. A kenyeres fiú szerint fejenként a nyolcadik adagnál jártak. Ma este ő is csak kibicelt, hiszen sem galuskát, sem kenyeret nem fogyasztottak a bajnokok. A társaságukban ülő kisasszonyok, Ilonka és Marietta, már abbahagyták a tettetett érdeklődést; ők arcvonásaikat versenyeztették: ki tudja jobban elleplezni a nyakba csorgó pörköltszaft és a fogakba akadt húscafatok láttán fel-feltörő undort. Fehér csipkés zsebkendőjükkel legyezgették az arcukat, néha bele-beletemetkeztek az orgonával illatosított damasztba. Hiába, a mocskos tányérok felől lengedező zsír- és a szalonkabátok alól kipöffenő izzadtságszagot már nem nyomhatta el semmi. 
|
Magén István:Bolygók
