Keresés a honlapon:

Dunai Andrea: A helyzet magaslatán

 

 

 

A helyzet magaslatán

 

Vajon mikor költözhetett belém ez az örökre megkésett tavaszi fáradtság, az őszi mélabú, tudom is én micsoda. Habár tartós kapcsolatban élünk, aminek manapság megfizethetetlen értéke van, nehezen bírjuk egymást, ma is megpróbáltam kihajítani. Legalább arra a kis időre, amíg bírnom kell szusszal a hegymeneti létet. Tulajdonképpen a bevásárlólista megírása a hős lelkiállapotának kivetítése a tájba: szitál a hamuszürke köd, homályba vesznek a szemközti házfalak, csúsznak a földön a lecsupaszított fákról a nyálkás falevelek, csipked a dér. Ez akkor is lenne, ha nem így lenne, de így van, és ha tetszik, ha nem, muszáj elindulni. Kényelmes öltözék, strapabíró bakancs, banyatank. Legalább ötféle helyről kell összeszednem a heti betevőt. A változatosság ez esetben egyáltalán nem gyönyörködtet. A mélabú nyúlós, izzadtságtól ragacsos arcát nem sikerül se napszemüveg, se smink mögé rejtenem.

Ázik a csetres a mosogatóban, bugyog a bableves, nyúlik a barátfüle, morog a mosógép, kiteregetek a ruhaszárítóra, macskaszőr jobbról, alomtálca balról, szemetes, vécé, mosdó. A bevásárlás lehetne könnyed szabadgyakorlat, de nem lehet, ez kérem, akrobatikus torna; lépések, forgások, szaltók, egy kis Magyar-vándor az állateledel kiskereskedés, a kiskínai, élelmiszerbolt, pékség, gyógyszertár, drogéria, és piac között.

Két harminc év körüli férfi sétált el mellettem az utcán, hangosan beszélgettek. Hogy a házimunka milyen borzalmas, és hogy ők ezt semmi pénzért. Hogy bírják a nők? Nehezen. Mondtam feléjük fordulva, nyomatékosítva a pontot a szó végén. Nem, nem felkiáltójellel, így sokkal drámaibb. Ha másom nem is, állítólag dramaturgiai érzékem az van. A felét ingyen kaptam, a másik feléért megdolgozom. A metró aluljáróban érte utol őket a szó, hallottad, mit mondott a nő... Vártam valami reakciót, de mondhatni, drámai csend lett.

A gyors megúszásra játszom. Ez a sietség sokszor a rovásomra megy, de nem bírom a tömeget. A kapkodás meg a tévedés kistestvére. Agyonszorongom magam, csorog rólam a veríték, uristen, hogy nézek ki, látszik rajtam mindenem. Persze, tudom, hogy másokon is látszik, de nekem mégis úgy tűnik, hogy nagyon is rendben vannak a mások. Arra mennek, amerre kell, pont ott fordulnak jobbra, pontosan ott mennek át a zebrán, úgy, ahogy meg van írva. Nem sírnak, nem ordítanak, nem őrülnek meg. Utcán, köztereken nem illik. 

A pékség előtti bejáratnál a füvesített részen feküdt valaki. Ötvenes férfi lehetett, de a rongyos kabát, a csomókban összetapadt, hosszú ősz haj, a szakáll, a mosdatlan arc miatt meghatározhatatlan a kora. Nem mozdult. Senki sem figyelt a férfire. Közelebb léptem, szüksége van-e segítségre. Végre mondott valamit, de nem értettem. A szája és a feje véres. Az egyik cipőjének levált a talpa, kilátszott a zokni nélküli meztelen lába. Szerencsére közel az orvosi ügyelet épülete. Köszönik, de látták, ismerik, és egy kicsit felöntött a garatra. A férfi elfogadott tőlem egy zacskó kiflit.

A bolt ajtaján szinte állandó a kiírás, hogy eladót keresnek. Napi 14-16 órában dolgoznak, egyhuzamban több napot. Rabszolgatartás, panaszolta az eladónő. Láthatóan rettenetesen kimerült. Hetedik napja egyfolytában dolgozik, mert nincs váltás, ide senki nem akar jönni dolgozni az alacsony fizetés, és a megterhelő munka miatt. Véletlenül rosszul adott vissza az előttem álló férfinek, aki nem vitte túlzásba a felháborodást, de az eladónő elsírta magát, és kirohant az eladótérből. 

A piac melletti padon egy férfi ült. A negyvenes éveiben járhatott, tiszta, rendezett volt a ruházata, frissen vágott a haja, értelmes, szimpatikus arc, viszonylag jóképű. Magában beszélt. Érthetően, mintha éppen egy tárgyalást bonyolítana le a főnökével. Kérdezett, és válaszolt is a kérdésekre. A közelben egy árva lélek sem volt, de ő mintha látta volna azt, akivel beszélt.  

A drogéria előtti téren padok, buszmegálló, sétálgató emberek. Feltűnt egy magas, húsz év körüli lány, az arca kifejezetten szép, fekete hosszú haj, tökéletes alakján tökéletesen állt a farmer, divatos, színes edzőcipőt viselt. Először úgy tűnt, magnó szól a fülébe dugva, de nem. Fel-alá sétálva skandált valami szöveget, és egyáltalán nem zavartatta magát a hangosan kiabált bazdmegek vagy a(z egyébként is) kurva élet miatt. Hiába szóltak hozzá, nem reagált. Elhaladt mellettem egy idős pár, szerencsétlen, mondták. 

Aki a helyzet magaslatán áll, az az adott, általában válságos, nagy problémákat felvető viszonyok között szilárdan, magabiztosan létezik, cselekszik - az értelmező szótár szerint. Csak mázli, hogy ma épp én voltam ott.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-10-27 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.