VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Mikor a 2023. decemberi Alföld-lapszám szamaras illusztrációi a Szamarak Költői Társaság legkisebb csacsijának – jelen bevezető írójának – figyelmét is felkeltették, kénytelen volt utánanézni mi is az az Első Magyar Szamártár, amely a lap hivatkozása szerint a képek forrása volt. Az öreg Google-keresőmotor azonban elveszett, mint szürke a ködben. A Szamarak Költői-díj 2020-as, első átadásakor, ami egyszersmind kézzelfoghatóvá is tette az idők kezdete óta létező elismerést, a díj átadói – köztük jelen ministráns csacsi is – Tolnai Ottó egyik levelére hivatkoztak, amit Tolnai Kertai Csenger első kötetének fülszövegeként-előszavaként írt, és amelyben Tolnai Ottó – legalábbis interpretációik szerint – Csengert a Szamarak Költői közé emelte: így a szamárdíjátadás lendületét Tolnaitól eredeztették. Tovább az ujforras.hu cikkére >>>
2024. augusztus 8-án –a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban idén már hat ország 15 helyszíne vesz részt és 50 zenekar fellépésre kerül sor itthon és külföldön Rostás Mihály „Mazsi” (a Lakatos Mónika és a Romengo és a MazsiMó – GipsyMó zenekarok alapítója és zenekarvezetője) kezdeményezésére. Az eseménysorozat arca Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX életműdíjas roma énekesnő. A Nemzetközi Cigány Dal Napja a sokszínűséget ünnepli legendás cigány és nemcigány művészek részvételével évről-évre bővülő helyszín- és programkínálattal.
Simon Zoltán – vegyes érzületekkel elegy, technikailag képzetten összetett – művészetét, grafikai, illetve egyéb sorozatait egyaránt definiálhatjuk úgy, hogy: egyféle építkező, lebontó, analizáló, bizonyos folyamat-gesztusokat újra redukáló lélek-kép-tani, lírikus-bonctani művészet. Ironikus Halálugrás egy másik valóságba. Mikor Isten elbóbiskol: sok démon is elő-iszkol. Kisördögök keringőznek, fortélyokat előfőznek… Elfekvőben, kéklő gőzben elidőznek – majd (a jelenségekkel megtelt, jelennek nevezett, dimenzió-csapdával keretezett képzeletben) elkezdődik egy belső vadászat, egy szürreális találkozás-kísérlet, képtelen lények képes, képverses képleteinek képlékeny kép-jelenése, sőt: képi fabuláinak, kicsavart bebontakozása és befordított kibontakozása, tovább-képzése (is)… Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Görcsi olyan világba hív, amely egy generáció aktuális kérdéseire keresi a választ: a Magyarországról elkívánkozó, elvándorló, külföldön szerencsét próbáló nemzedéknek ad hangot. Arról beszél, miért kényelmetlen ebben az országban élni, a szabadság formái miként nem teremthetők meg itt és: milyen akadályokba ütköznek máshol/bárhol. – Jánossy Lajos kritikája Görcsi Péter Várni a 29-esre című regényéről. Első kötetes szerző művéről, ráadásul nyomban egy regényről írni megfontolásra intő, körültekintést igénylő vállalkozás. Mind az elvárások, mind az eredmény szempontjából mérlegelőbb nézőpontra szoruló művelet, mint a kortárs irodalom áramaiba már beágyazott írókról szólni. Görcsi Péter ráadásul tetemes korpusszal rukkolt elő, vaskos kötettel; nagy téttel indul. Tovább a litera.hu cikkére >>>
Szolnokról a Bárkán és a Vígszínházon keresztül Szombathelyre vezetett az útja. Csonka Szilvia a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító tagja. Kitartóan készült a pályára, majd főszerepek sorát játszotta el, de számára nem a színház az egész világ. Hogyan kerültél színházközelbe? Nem voltak családi előzmények, édesapám kőművesmester, édesanyám varrónő. Mégis nekik köszönhetem az első – közvetett – színházi élményeket. Szolnokon éltünk, és nekik bérletük volt az ottani színházba. Mindig megvártam, hogy hazaérjenek az előadásról, és kifaggattam őket, hogy mit láttak. Valahogy ösztönösen érdekelt, hogy mi történhet ott. Aztán megnyertem egy mesemondóversenyt, és ezen felbátorodva, amikor édesanyám látott egy hirdetést az újságban, hogy gyerekszereplőt keresnek a III. Richárdba, azt mondta, megpróbálhatnám. Így lettem Clarence lánya ebben a Fodor Tamás rendezte előadásban. Beleszagoltam a színház levegőjébe, és nagyon megtetszett. Gyerekszeplőként láthattam színpadon három későbbi szombathelyi kollegámat, Szerémi Zoltánt, Vlahovics Editet és Mertz Tibort, akik akkoriban Szolnokon játszottak. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Noha a szobrászat a képzőművészet egyik legősibb ága, mégsem kap akkor figyelmet, mint a festészet vagy a grafika. Pedig érdemes többet foglalkozni vele, elemezni mai helyzetét, vagy írni olyan képviselőiről, mint Melkovics Tamás, aki a harmincas éveiben járó szobrászgeneráció egyik legígéretesebb tehetsége. Chance of Waves (Hullámok esélye) című mostani kiállításával hároméves alkotói periódus eredményét mutatja be. Moduláris elemekből épített organikus szobrokat és egy megskalpolt, üreges fejet, amelyet mütyürkék, színes formák töltenek meg. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Izgalmas, ugyanakkor a műfaj hőskorát idéző tendencia, hogy rövid időn belül két opera is született ugyanabból az irodalmi alapanyagból. Csak fél éve mutatták be Eötvös Péter Valuskáját, június végén pedig a Berlini Állami Opera legújabb kortárs operaprojektje, Marc-André Dalbavie Az ellenállás melankóliája című műve is színre került, amely szintén Krasznahorkai László azonos című regényéből készült. Július 4-én, a sorozat második előadásán jártunk. Az elmúlt néhány évadban a Berlini Állami Opera rendre bemutatott egy kortárs operát, amely az intézmény megrendelésére készült. Két éve Eötvös Péter Sleeplesse is ebbe a sorozatba tartozott, most pedig egy újabb magyar vonatkozású premiernek örülhettünk. A francia szerző, Marc-André Dalbavie műve Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből készült, érdekes egybeesés tehát, hogy egyetlen évad alatt két, azonos irodalmi szövegen alapuló opera ősbemutatójának is tanúja lehetett Európa zeneszerető közönsége. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Ma este nem én vagyok itt a főszereplő, mégis, el kell mondanom, nem volt egyszerű dolgom ennek a nyitóbeszédnek az összerakásával. Milyen gondolatokkal nyissam meg Bánki Ákos 'UJJ-képek' kiállítását itt, a K.A.S. Galériában, amely kiállítás anyagát és alkotóját oly’ sokféleképpen lehet megközelíteni? Kezdhetném onnan, ahonnan a Wikipédia is kezdi: „Bánki Ákos, Kazincbarcika, 1982, absztrakt festő és kurátor”. Folytathatnám eddigi pályája ismertetésével, kiállításaival, díjaival. Bevallom, a cikk írása előtt beütöttem Bánki Ákos festőművész nevét a Google-ba, kíváncsi voltam, mit tudnak-írnak róla a világhálón. Elsőre ez a sor jelent meg: „Bánki Ákos, Kazincbarcika · magyar”. Ez utóbbi, nyilván az állampolgárságára vonatkozik, de én hirtelen – valószínűleg nem véletlenül – a nyelvre asszociáltam. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
Nem című könyvének budapesti bemutatóján Kemény Lilivel, valamint Szöllősi Barnabással Mán-Várhegyi Réka beszélgetett. Mán-Várhegyi Réka: Lili megírta élete első huszonhét évét regényben. A kötet a su\curesale gondozásában jelent meg. A könyvsorozat 2023 szeptemberében indult; minden darabja ugyanezzel a borítóval jelenik meg. Lanczkor Gábor Szaturnuszi mesék, Harcos Bálint Széria és Szabó Marcell No Room című könyve után ez a negyedik könyv. Hadd osszak meg veletek egy egészen friss örömhírt: a Magyar Könyvtervezés díját idén szépirodalom kategóriában a su\curesale könyvek nyerték el. Gratulálunk Nagy-Balogh Györgyinek és Perczel Júliának, köszönjük Halász Ivánnak a kivitelezést. A szöveg menet közben többször kijelenti, hogy a szerzője nem képes írni. Az első publikált mű, a Madaram című kamaszkori verseskötet után jön egy törés, a tehetséges gyerek leblokkol, és az elbeszélés harmadik személybe vált. Innentől a regény vagy húsz kudarcról számol be, amikor Lili írni, később rendezni próbál. Bemutató szövegedben azt írtad, Barnabás, hogy a Nem „szabadsággyakorlatok könyve”, illetve „beszámoló Kemény Lili minden kísérletéről, amelyeknek célja az autonóm és szabad létezés”. Reménybeli íróként annak idején én is sokat gondolkodtam, mi hiányzik ahhoz, hogy komolyan csináljam az írást, és az első válaszom az volt: önbizalom. Számítson, hogy leíródik, amit írok.
Bérczes László – aki Kiss Mónika mellett az Ördögkatlan egyik alapítója – a fesztivál mezítlábosságáról, az offline-lét fontosságáról, süllyedő hajókról és a vízenjárásról is mesélt a Népszavának. „Lehet, hogy gőgös vagyok, de tizenhetedszer miért kell nulláról gyűjtenünk a pénzt? Ez nagyon megalázó.” Interjú. Miben különleges az Ördögkatlan? Összművészeti mezítlábas fesztivál, ahol egyenrangúnak tekintjük az összes minőséget fölmutató műfajt, függetlenül attól, hogy az éppen trendi vagy nem, sok látogatót hoz vagy keveset. Számunkra egyformán fontos a Carson Coma és Háy János, Korniss Péter és Dresch Mihály, a kortárs tánc és egy populáris, népszerű vígjáték. A legbátrabban kísérletező színházi vagy zenei produkcióknak is örülünk. Kiss Mónival, akivel a kezdetek óta együtt szervezzük a fesztivált, megtapasztaltuk, hogy olyan sokféle és igényes a közönségünk, hogy ez nem jelent kockázatot, ugyanakkor azoknak is szeretnénk élményt nyújtani, akik nagyon ritkán találkoznak akár színházzal, akár képzőművészettel, performance-szal, tánccal. Persze, veszünk „kész termékeket” is, a Kiscsillag koncertje nálunk „csak” Kiscsillag-koncert. De a legtöbb fellépő nem egy estét, hanem 4-5 napot tölt a katlanban, ami lehetővé teszi a közösségi élményt, kapcsolatok kialakulását. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Zoób Kati divattervező számtalanszor bebizonyította, hogy a divatiparban készülő ruhákra is tekinthetünk úgy, mint képzőművészeti alkotásokra. De hol van az a pont, amikor divat és képzőművészet egybefonódik? Meddig lehet fenntartani ezt az egységet? Vajon a ruhákra is lehet kiállításokat építeni? Még tél volt, amikor Puccini Manon Lescaut című operájának magyarországi bemutatóján láttam az általad tervezett jelmezeket. Arra gondoltam, hogy ennyi ruha egyetlen előadásra? Nem bánod, hogy ilyen rövid ideig láthatta a közönség az alkotásaidat? Az opera nagy reménye, hogy jövőre ott lehet a Torre del Lago-i Puccini-fesztiválon, éppen ezért eleve úgy készült, hogy megállja a helyét egy ilyen rangos eseményen. Az előadáson dolgozó minden alkotó abban bízik, hogy a hazai bemutató után egy tovább cizellált formában a nemzetközi közönség is láthatja a Manon Lescaut című operát. Ugyanis egy kivételes esemény, lenyűgöző a színpadméret, a nézőtérméret, minden grandiózus, ráadásul mindez Puccini kedvenc nyaralóhelyén, Torre del Lagóban kap otthont. A fesztivál élménye messze túlnő önmagán. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Radnai Dániel Szabolcsot a Jelenkor júniusi számában megjelent Reményi József Tamás-életútinterjúról írt kritikája kapcsán Fenyő Dániel kérdezte. Reményi József Tamás munkásságának ritkaságszámba menő jellemzője, hogy az irodalmár szerepre alapvetően társas tevékenységként tekintett. Ezt példázza a szoros együttműködése Tarján Tamással is. Az utóbbi időszakban hasonló folyamat a te esetedben is érzékelhető: a Petőfi-bicentenárium alkalmából Owaimer Oliverrel működtél együtt, a Petőfi-beszélgetések című interjúsorozatot készítettétek közösen. Mit ad hozzá a kritikusi tevekénységhez ez a társas működés? Azt hiszem, a beszélgetőkönyv sokoldalúan bizonyítja, hogy az irodalmi körforgás mennyire soktényezős és csakugyan társas tevékenység – én is így tekintek rá. Jóllehet, Reményihez hasonlóan én sem vagyok szépíró, így arról nincsenek igazán tapasztalataim, milyen, amikor egy publikálásra szánt vers, novella vagy épp nagyobb lélegzetű próza többek kezén formálódik, de a Mindig volt egy szigetemben nagyon érdekes példáit találhatjuk meg az efféle szerző–szerkesztő-kapcsolódásoknak, a műhelymunka apró részleteinek. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Az EtnoRomot a nagy múltú Kalyi Jag együttesből kivált énekes páros, Balog József és Künstler Ágnes alapította 2005-ben. A roma folklórból építkező saját szerzeményeikbe swinges és jazzes elemeket is kevernek, illetve bemutatják az arab, balkáni, spanyol és orosz cigánydalokat is. Kétszer is elnyerték a Budapest Fringe Fesztivál szakmai fődíját, és több koncertet adtak külföldön is: Marokkóban, Svédországban, Japánban, Norvégiában, az USA-ban és még számos országban. Januárban új lemezzel jelentkeztek, de már elkészült a következő album anyaga is. Künstler Ágnes énekessel remek hangulatú koncertjük után beszélgettünk a K11 Művészeti és Kulturális Központban. KULTer.hu: Januárban új lemezetek jelent meg, ez immáron a negyedik. Mesélnél nekünk kicsit a lemez stílusáról, és hogy milyen szempontok alapján válogattátok ki a dalokat? Kicsit jobban visszatértünk a gyökerekhez. Az EtnoRom arról is híres, hogy néha jazzes, néha swinges játékokat is bedob a cigány zenébe. Ezek mind megférnek egymás mellett, merthogy a romák ezt is játsszák, azt is játsszák, amazt is játsszák. De mi elsősorban a folklórt képviseljük, és most úgy éreztük, hogy ezen a lemezen inkább a hagyományosabb dolgokat szeretnénk elkészíteni. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Isabel Muñoz spanyol fotográfus a 20. század közepén először Spanyolországban, majd az USA-ban folytatta fotográfiai tanulmányait. Több évtizedes művészetének visszatérő kérdései között mindig is az ember és a tánc foglalt helyet, miközben az országokat járva kutatott eltűnt világok után, s egyre inkább elmerült a civilizáció kezdetének és a szent táncok témájában. Így 1990 és 2007 között megfordult Kubában, Burkina Fasóban, Egyiptomban, Törökországban, Maliban és Kínában is. Majd kambodzsai útja során fordult a tánc mellett a következő témák felé: testi megcsonkítás, gyermekkereskedelem, rabszolgaság. Mindazonáltal a képei ugyanúgy mesélnek az etnikai kisebbségek reprezentációiról, a hagyományos rítusokról, mint az eksztázisról is.
„– Akkor mi vagy? – Ivott a palackból, de nem érzett semmit. – A mátrix vagyok, Case. Case felnevetett. – És mire mész vele?” Amikor tíz évvel ezelőtt a sajtó megírta a „30 éve jelent meg a Neuromancer” témájú cikkeket, kötelező körként sokan összeszedték, hogy mi valósult meg a regény elképzelt jövőjéből és mi nem. A mesterséges intelligenciákkal kapcsolatban akkortájt az volt a közvélekedés, hogy hát igen, a szerző, William Gibson ezt kicsit túlképzelte, hiszen az MI csupán az életünket segítő algoritmusok formájában létezik, emberszerűen viselkedő vagy pláne emberfeletti MI-k a kanyarban sincsenek. Újabb tíz év elteltével ezt ma már nem lehet ilyen határozottan kijelenteni, hiszen a kanyarban egészen ijesztő dolgok tűnnek fel a művészek automatizált kihasználásától az igazság felülírásáig. A legokosabb talán annyit mondani a témában, hogy lássuk meg, mit lehet majd írni az ötvenéves évfordulón.
Harmadik éve fut a Katona József Színház és a Rákospalotai Leánynevelő Intézet közös projektje. A teátrum Behívó elnevezésű színházpedagógiai programjában kilenc hónapig tart az a kreatív, csoportos munkafolyamat, amiben az intézet bentlakói és a kívülről érkező jelentkezők együttesen vesznek részt. A heti rendszerességű foglalkozásokon közös játékok, színházi, zenei és képzőművészeti gyakorlatok segítségével ismerhetik meg egymást, és még inkább saját magukat. Megrázó női sorsok villantak föl a projekt zárásaként bemutatott, sok zenével és humorral fűszerezett produkcióban, amit a rákospalotai intézetben, valamint két alkalommal a Sufni színpadán lehetett látni. A munkafolyamat során két világ ért össze: a kint és a bent. Az előadás pedig a nézőknek is megmutatta, hogy az ilyen találkozásokból milyen fontos dolgok születhetnek. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
A holokauszt 80. évfordulója alkalmából az Auschwitzban mártírhalált halt négy pécsi festőművész, Károly Ernő, Kellermann Emil, Király Lajos és Roder Judit műveiből július 5-én nyílt kiállítás a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában. Az 1921-es pécsi születésű Király Lajos édesapja Király Aladár építőmérnök, édesanyja Schwarz Berta, nővére Király Erzsébet. A szülők elváltak, édesapja Budapestre költözött. Király Lajos iskoláit Pécsett végezte, a középiskolában Gábor Jenő volt a rajztanára, majd később Gebauer Ernő, illetve Martyn Ferenc tanítványa lett. 1942-ben, Fülep Lajos és Elek Artúr támogatása ellenére sikertelenül felvételizett a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Tehetséges fiatal művészként képeivel többször szerepelt a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának csoportos kiállításain. A vidéki zsidóság deportálásának megkezdésekor Budapesten, apjánál tartózkodott, s a híreket hallva hazautazott Pécsre. Anyjával és nővérével együtt deportálták. Nővére, Erzsébet túlélte a holokausztot, s Király Lajos művei az ő, majd halála után két fiának, Zádori Ivánnak és Zádori Péternek a tulajdonában maradtak fenn. 2010 júliusában műveiből kamarakiállítást rendeztek a Pécsi Zsidó Hitközség dísztermében. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Hogyan ismerjük meg önmagunkat, ha nem őrizzük szüleink emlékét? Miből teremtsük meg az emléküket, ha a háború minden emléket megsemmisített? Tompa Andrea újabb életképregénye az egész létünket meghatározó kérdéseket feszeget, de a történelem monumentális távcsöve helyett az egyén szemszögéből térképezi fel a számunkra történelemkönyvekből ismert romániai valóságot a II. világháborúban és az azt követő időszakban. Vizsgálódásának középpontjában az egyén áll, aki a töredékes közösségi emlékekből igyekszik megteremteni és sajátjává tenni a maga emlékeit. A Sokszor nem halunk meg műfaja így kevésbé a történelmi regény felé, inkább a hézagos, a történelem egyes eseményeit kiemelő, más aspektusait kihagyó, szubjektív fejlődésregény felé tendál. Nem tisztán a dosztojevszkiji lélektani hagyományt követi. Kirajzolódik ugyan a szereplők lelki világa, de a mélybemenő pszichologizálás helyett a párbeszédekben kimondottak hordozzák az érzelmi töltetet, ami bármiféle pátoszosság hiányában nyersebbnek, naturalistábbnak, de fájdalmasan valóságosnak hat. Tovább az ujforras.hu cikkére >>>
A rejtélyes cím A. Tóth Sándor festőművész monogramja, az alcím pedig arra utal, hogy egy sorozat első részét láthattuk. Idén tavasszal minden szempontból megújult a veszprémi bábszínház. Egy lakótelepi művelődési ház kényszerű társbérletéből a vár alá költöztek, az egykori piarista gimnázium tornatermének impozánsan felújított épületébe. Új igazgatója van a színháznak Markó Róbert személyében, aki egy összművészeti csapatot vitt magával, melynek Kocsis Pál művészeti vezető, Boráros Szilárd tervező és Nagy Orsolya dramaturg mellett tagja Ladányi Andrea táncművész is. Az első olyan előadásuk, amely már ötletében is az új vezetéshez kötődik, a június 22-én bemutatott ATS – Táncoló festmények volt. Annyira bíztak benne, hogy négy nappal később ezt hozták magukkal a kecskeméti bábfesztiválra, mintegy jelképes névjegyátadásként: itt vagyunk, ezen az úton indultunk el. A szakma – ahogy ez a bábosoknál szokás – nyitottan és lelkesen fogadta a bemutatkozást. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Milyen furcsa, hogy a társadalom díjazza, egy rendszer olykor elvárja, hogy az ember elrejtse az érzelmeit, tagadja, titkolja, szégyellje. És mennyire kirekesztő a közösség akkor, ha az ember mégis kinyilvánítja – Három kérdésünkre a hét írója, Terék Anna válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén. Mit olvashatunk tőled a klubban? A készülő kötetemből választottam egy nemrég írt szöveget. A versben egy amerikai veterán beszél az ún. Balkán-szindrómáról. Nemrég néztem egy dokumentumfilmet az atombombáról, amelyben többek között arról is beszéltek, hány Celsius-fokos a robbanás, amiről eszembe jutott, hogy utána kéne nézni, vajon nálunk milyen bombákat dobhattak le 1999-ben, és azok hány fokon égették el azt, ami alattuk volt. Végül addig kutakodtam, míg meg nem tudtam, hogy kazettás bombákkal és szegényített uránnal bombáztak bennünket, utóbbi, bár elhanyagolhatóan radioaktív, mivel nehézfém, a földbe, vízbe jutva eléggé mérgező. Szerbia és Koszovó területén a mai napig vannak fel nem robbant bombák, amelyek összegyűjtése túl sok pénzbe kerül, ezért halasztódik már lassan 25 éve. Tovább a litera.hu cikkére >>>
|
![](https://nepszava.hu/i/12/6/1/1462614.jpg")
