VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Türelem- és bizalomjátékok, játék párban vagy egyedül. Játék az idővel. Emese Tóthová legújabb sorozata a felnőttkori játékosságot vizsgálja, és annak a helyzetnek a fontosságára hívja fel a figyelmet, amely megengedi, hogy tét nélkül játsszunk, kísérletezzünk, kizökkenve a hétköznapi cselekvésekből. A játék ugyanis egy mentális állapot, nem csak a célja és a kézzelfogható hasznossága a lényeg, hanem a ránk gyakorolt hatása is. A játékoknak saját belső rendjük van, meghatározott szabályok mentén működnek, amelyeknek egyszerűsége megnyugtató kontrasztként hathat az élet sokszor kiszámíthatatlan történéseivel szemben.
Tizedik alkalommal adják át idén a Margó Irodalmi Fesztiválon a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, amelynek célja a kortárs irodalom és az olvasás népszerűsítése, valamint hogy ráirányítsa a figyelmet a pályakezdőkre. A 2024-as felhívásra ötvenkét érvényes pályázat érkezett. Közülük választotta ki a szakmai előzsűri (Bakó Sára, Codău Annamária, Dobos Barna, Kolozsi Orsolya és Zsembery Borbála) a legjobb tíz kötetet. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
A Rimini Protokoll évtizedek óta a színház határait kereső-feszegető előadásairól, projektjeiről, formátumairól ismert. A nézőkben gyakran felmerül a kérdés munkáikat látva: színház ez? A jelen és közelmúlt riminis projektjeinek elemzésén keresztül azt szeretném bemutatni, merre is tart manapság az egyik legkísérletezőbb német dokumentumszínházi társulat, és rajta keresztül: merre is tart(hat) majd a színház. A Rimini Protokoll önmagát labelként identifikálja. Azaz a Rimini Protokoll nem más, mint egy címke, mely gyűjtőnév alatt együtt és külön is dolgozó művészek különböző műfajokban (színház, installáció, kiállítás) alkotnak. A Rimini Protokollt 2000-ben hozta létre Helgard Haug, Stefan Kaegi és Daniel Wetzel. Eleinte gyakran jegyezték együtt a munkáikat, ám az utóbbi években inkább az lett a jellemző, hogy egy-egy előadásért külön-külön felelnek. A Rimini Protokoll neve hallatán egy jártasabb színházbajárónak a Magyarországon rossz beidegződéssel civilnek nevezett szereplők – riminis szakterminussal élve én konzekvensen szakértőnek nevezem őket – által prezentált dokumentumszínházi előadások jutnak eszébe. Tovább a szinhaz.net cikkére >>
„Ezúttal olyan irodalmi emlékhelyeket kerestünk fel Szekszárdon, amelyekhez Pécsnek, a pécsi irodalomnak, a Jelenkornak köze van” – Ágoston Zoltán és Cseri László fotóesszéje. Pécset Szekszárddal számos irodalmi kapcsolat, szerzők és művek kötik össze. Már a szekszárdi Garay János, akiről a tolnai megyeszékhely főtere nevét kapta, s akinek szobra e téren áll, Pécsett, a mai Nagy Lajos Gimnázium elődjében járta iskoláit kamaszként az 1820-as években. Hasonlóképpen volt ez Babitsnál is, aki, mint Karinthytól tudjuk: „Született Szegszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szegszárdra, nehogy »Szegszárdon Születtem, Szinésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
– Úgy van! Felteszem, sajátosan fényes gyöngyházszínéről ismerted fel. – Igen, meg a jellegzetes, spirálisan felszálló gőzéről – csicsergett lelkesen Hermione. – Úgy tudom, mindenki más és más illatúnak érzi, attól függően, hogy mihez vonzódik. Nekem például olyan, mint a frissen lenyírt gyep meg az új pergamen meg...”
Itt Hermione elvörösödött, s nem fejezte be a mondatot, így aztán soha nem tudjuk meg, milyen illatú számára a szerelem.
Sosem késő elkezdeni - üzeni az irodalomba 54 évesen berobbanó Karin Smirnoff pályája, aki a Jana Kippo-könyvek elsöprő nemzetközi sikere után most Stieg Larsen Millennium-sorozatát folytatja. Patat Bence beszélgetett vele a Kippo-sorozat és a valóság kapcsolatáról, helyesírásról és a magyar vidékről. 1749: Nem gyakran fordul elő, hogy egy író ötvennégy évesen jelenteti meg az első regényét, és világra szóló sikert arat vele. A te pályádról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy átlagos volna. Fényképész végzettséggel rendelkezel, utcai büfét üzemeltettél, dolgoztál újságíróként, de tanultál többek között kreatív írást is. Észak-Svédországban egy faárugyárat is igazgatsz. Miért nem kezdtél el írni korábban? Talán úgy érezted, hogy (élet)tapasztalatokat kell még gyűjtened, vagy egyszerűen csak a tökéletességre törekedtél, mint az a kisgyerek, aki hároméves koráig meg sem szólal, majd bonyolult szerkezetű mondatokban kezd el beszélni? Karin Smirnoff: Alapvetően úgy gondolom, hogy a tapasztalatok megkönnyítik az írást, bár már fiatalkorom óta írok. Az első „íróképzőt” huszonévesen végeztem el, azzal a szándékkal, hogy írni fogok, de közbejött egy s más. Többek között három gyerek, más munkák és tanulmányok.
A tavalyi, példátlanul korán megrendezetthez képest később, az előző két évtized trendjéhez képest viszont korábban rendezték meg a Velencei Filmfesztivál és a Budapesti Klasszikus Film Maraton idősávja közé szorult CineFestet Miskolcon. A legfontosabb magyar filmes seregszemle 2019-ben veszítette el fő szponzorát, a Jamesont, ám tavaly óta egy tőkeerős hazai cég, a Mercedes-Benz Miskolc szállt be a CineFest támogatói közé. Talán ennek is köszönhető, hogy idén új nagyjátékfilmes szekció indult East of Europe néven, melyben kortárs kelet-európai produkciók voltak láthatók, köztük két premier előtt álló magyar film is. Bár a belépők 1.200 forintra drágultak (ami még mindig igen kedvező árfekvés), a fesztivál záróünnepségén büszkén jelentették be, hogy soha ennyien nem váltottak jegyet a CineFest vetítéseire. A hivatalos versenyprogram 2024-ben is kifejezetten erős volt, ám a rövidfilmes CineNewWave és a CineClassics jóval karcsúbb programmal jelentkezett, mint az előző években. Volt viszont kínai és török nagyjátékfilmes válogatás. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Gondolatrajzás Tóth Erzsébet Én lettem volna című életrajzi regénye körül Tóth Erzsébet legutóbb három éve jelentkezett hosszú – hat évnyi – hallgatás után a Kínai legyező című verseskötetével (Nap Kiadó, Bp., 2021). Az idei könyvhét igen izgalmas lehetett a Nap Kiadó számára, hiszen olyan könyvek kerültek a standjukra, mint például Petrik Béla: Barátság és szövetség életre-halálra: Görömbei András és Nagy Gáspár levelezése, 1974-1992; Kulin Ferenc: Kurzusok és diskurzusok. Politikai, eszmetörténeti és publicisztikai írások; Lőkös István: Trianon után. A tovább élő croato-hungarus tudat. Tanulmányok; Lukács Sándor: Amit őrizni tudsz. Versek. Ebbe a prominens sorba méltán illeszkedik Tóth Erzsébet Én lettem volna – Szilánkok egy életrajzból című könyve. Igazi meglepetés-könyv ez Tóth Erzsébettől, aki főképp veretes verseiben ad hírt önmagáról, a korról, az irodalmi közéletről és közérzékenységről egyaránt. És most itt van kezünkben egy 260 oldalas életrajzi csemege, de hogy valójában milyen műfaji terminussal emlegessük a művet, az még nem eldöntött eme sorok írójának sem. Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>
Öt fiatal művésznek ítélték oda 2024-ben a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában csütörtökön Budapesten. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a csaknem ötven jelölt közül kiválasztott tehetségeknek. A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Idén négy színművész, Borsi-Balogh Máté, a budapesti Örkény István Színház, Kovács Tamás, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Márkus Luca, a Vígszínház és Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, valamint Nagy Ilka Janka vágó érdemelte ki az elismerést.
A festő és szobrász Hans Mendler javarészt az absztrakt expresszionizmusból, a tudatalatti és tudattalan mélységeiből merít ihletet, olvashatjuk legújabb, Fantáziám körhintájában című kiállításáról Christina Ossowski tollából. A Széphárom Közösségi Térben nyílt tárlaton színezett faszobrait, nagy gesztusokkal festett vásznait láthatjuk. A Stuttgart melletti Neresheimben született Mendler a Bajorország határán fekvő Ulmban nőtt fel. 1971 és 1976 között a stuttgarti Művészeti Akadémiára járt, Gunter Böhmer, Hugo Peters és Horst a Bachmayer professzoroknál sajátíthatta el azokat a művészetbeli fogásokat, amelyek elengedhetetlenek voltak a pályára lépéshez. 1978 óta él és alkot Leonbergben, azóta számos kiállításon mutatkozhatott meg Bécsen át egészen Szingapúrig. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Átadták a XXXII. Salvatore Quasimodo Költőverseny díjait szeptember 6-án Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel dísztermében. Idén azonban egy elismeréssel többet kaphattak a pályázók: lapunk különdíjat alapított. A díjátadóra a Tagore sétányon megtartott ünnepélyes megemlékezést követően sétáltunk át, mely emlékezésen beszédet mondott többek között Gabriele La Posta, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója, illetve a Költőverseny Nobel-díjas névadójának szobránál elhelyezték a tisztelet koszorúit. A költőverseny zsűrije a következő alkotók pályaműveit ítélte a legjobbaknak: A nagydíjat Beck Tamás kapta Önarckép című verséért. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Idén augusztus végén immár 81. alkalommal nyitotta meg a kapuit a Mostra Internazionale d’Arte Cinematografica Velencében. Rég nem tapasztalt, fullasztóan párás hőség várta a fesztiválozókat az idén kicsit talán lassabban és csendesebben induló fesztiválon, ahol az első napok sajtóvetítésein még foghíjasok voltak a széksorok. Pedig a fesztivál idén is igyekezett szórakoztató és nagy érdeklődésre számot tartó alkotással nyitni a fesztivált, ezért is eshetett Tim Burton Beetlejuice Beetlejuice című filmjére a választásuk. Burton már jó egy évtizede azt nyilatkozta, egyetlen filmjéhez készítene szívesen folytatást, és ez nem más, mint az 1988-as Beetlejuice – Kísértethistória. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Black and White Photo Awards versenyét, amely a fekete-fehér fényképezést ünnepli. A művészeti verseny fejlődését jól mutatja, hogy idén komolyabb pénzdíjakat osztanak ki az új szponzoroknak köszönhetően, illetve egy új különdíjat is létrehoztak, amelyet egy magyar fotográfus nyert el. A korábbiakhoz hasonlóan a zsűri augusztus 19-én, a fotográfia világnapján hirdette ki idei nyerteseit. A Black and White Photo Awards 2024 abszolút győztese címet a kínai fotográfus, Haikun Liang nyerte el Destroy together című fényképéért, amely a kínai tavaszi fesztivál idején készült. Ez Ázsia egyik legnagyobb és legrégebbi ünnepe, amelynek csúcspontján petárdákkal és tűzijátékokkal felrobbantanak egy papíroroszlánt. A helyiek hagyománya szerint a telet szimbolizáló bábu felgyújtása jó szerencsét hoz, és elűzi a gonosz szellemeket. A felvétel ezt a pillanatot olyan képnyelvi megoldásokkal örökíti meg, amelyek részben a film, részben a festészet kifejezésmódjait alkalmazzák. A központi alak széles mozdulata, a robbanás fénye, és a szétrepülő darabkák a drámaiság és a pátosz formuláit használják, ami kevésbé gyakori napjaink fényképészetében.
…a sulykolt normáknak mindig vannak alternatívái, és ezeknek minden privát vagy hatalmi sulykolás dacára teljes szabadság jár. A melegekről szóló történetek és/vagy a tágabb körű LMBTQ-témák az elmúlt egy-két évtizedben a háborús színházi életünk frontvonalába kerültek, sőt, azon belül is azokon a szakaszokon tündökölnek leginkább, ahol a leghevesebbek a harcok. Én ezt szomorúan konstatálom, mert a nemi identitást mindenki magánügyének gondolom, amiről persze beszélni, megnyilvánulni bárkinek szabad, de fegyverként oda-vissza lődözni vele szerintem egyszerűen ízléstelen butaság. Provinciális is. Az érintettek hivalkodása ugyanúgy, mint a mások általi megvetésük. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Király Gábor a hazai kortárs művészeti szcéna kiemelkedő, sajátosan groteszk, ironikus látásmódú alkotója. 2006-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, azóta folyamatosan jelen van a hazai képzőművészeti kiállításokon. Közel húszéves eddigi pályája során számos díjat nyert, többek között 2005-ben Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjat, a Szegedi Táblaképfestészeti Biennálé és a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjait és a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíját (2020–2023). A kiállítás a pályakezdő évektől a napjainkig terjedő időszakban keletkezett festményekből mutat be válogatást, de betekintést nyerhetünk az alkotó szobrászi tevékenységébe is. Tovább az artkartell.hu cikkére >>>
Tavaly az év legjobb könyvének választottuk Knausgard Hajnalcsillag című nagyregényét, ezért természetesen kíváncsiak voltunk a folytatására is. A halál mibenlétét, az örök élet lehetőségét is boncolgató, hiperrealista részletességű, egyszerre lélektani és filozófiai regény, Az öröklét farkasai a hét könyve. Knausgard pályáján a hatkötetes autográfia, a Harcom után az Évszakok-tetralógia rövidebb darabjai következtek, majd a norvég író ismét nagy fába vágta a fejszéjét, és elindította a Hajnalcsillag-sorozatot. Az első részről a tavalyi tízes listánkon azt írtuk, hogy „úgy játszik a különböző hangokkal, témákkal (család, hit, függőség, kiégés, halál, kultúra, alkotás etc.), regiszterekkel, és úgy használja a zsánerelemeket, hogy végül mindenkit magával ragad. A Hajnalcsillag olvasmányos, izgalmas és elég sötét könyv, amiben misztikus dolgok találkoznak olyan, családon belüli borzasztó problémákkal, mint például az egyetemi oktató bipoláris feleségének esete”. Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
Szeptember 17. és 22. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Klasszikus Film Maraton, melyen restaurált klasszikusokat láthat a közönség. A fesztivál vezetőjével, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumának igazgatójával, Ráduly Györggyel beszélgettünk. Az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonon a sci-fi és a magyar animáció kapja a főszerepet. Miért ezek a műfajok kerülnek fókuszba, és milyen filmeket láthat a közönség? Kató-Kiszly István grafikus 1914-ben készítette el az első trükkfilmjét, ezzel vette kezdetét a világszerte ismert magyar animáció, amely idén ünnepli száztizedik évfordulóját. Van miről mesélni, és van mit megmutatni a közönségnek a műfajból. A sci-fi rendkívül izgalmas fejezetet nyitott a filmművészetben. Fontosnak tartottuk, hogy szűkítsük a tematikát, mert három fesztiválnyi idő sem lenne elég, hogy minden fontos filmet levetítsünk. Azokat az alkotásokat igyekeztünk beválogatni a fesztivál felhozatalába, amelyek a filmtörténet különböző időszakaiban megpróbálták előrevetíteni a jövőt. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Robusztus, földre helyezett, homokkal körbeölelt, súlyos fémszobrokat falakon látható, könnyed, frízszerűen összeálló akvarellsorozatok egészítenek ki. Két különböző műfajt és anyagminőséget jelenítenek meg Magyari Balázs alkotásai. Már nem először találkozunk földre helyezett, földdel körülölelt kiállításokkal a KAS Galéria terében. Néma Júlia Folyékony föld című tárlatának szobrai hasonló fogalomkört jártak körül, Kontor Enikő Vízszint-koordináták című kiállításának kerámiaszobrai a Magyariéhoz hasonlóan földből épített halmokba ágyazottan álltak. Most Magyari Balázs szobrászművész fémszobrai kerültek a földre. A kiállítást látva hagyományos nézőpontunkat újra kell értelmeznünk, hiszen a szobrokat nem megszokott módon, posztamensekre helyezve, szemmagasságba emelten látjuk, hanem lefelé tekintve kell szemügyre vennünk őket. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Herczeg Ákos könyvének a címe mintegy válaszol egy korábbi, recepciótörténetileg igen fontos gyűjtemény, az Ady-újraolvasó (1999) előszavának felvetésére, mely az Ady-líra „nyelvbe-visszatérésének” — voltaképpen nyelvművészetként értelmezése lehetőségeinek — az akadályait firtatta. A kötetnek ez a kiemelt, kutatási alapvetésnek vélhető reflexiója ma már nemcsak annyit jelent, hogy az interpretáció túllép egy hirdető-vallomásos versbeszéd énközpontúnak vélelmezett, posztromantikusnak ítélt állapotán, hanem azt is, hogy — bő két évtized múltán — egy újabb ideológiai-kulturológiai „fordulat” kellős közepén érvel a költői nyelv egyre inkább tagadott (vagy háttérbe szorított) teremtő elsődlegessége, esztétikai autonómiája mellett. Olyképp, hogy az Ady-újraolvasóban összefogott kezdeményezések alkotó kiterjesztése nyomán nem pusztán utóvédharcot folytat, hanem kritikailag néz szembe azon jelenkori tendenciákkal is, melyek ismételten a társadalomtörténeti „valóság”, a szociológiai „alapok” vagy a kulturális adottságok feltételeinek alárendelten szorítanák az irodalom művészetét újra az ideológiai-politikai szolgálólány szerepébe.
Ahol más megtorpanna, benne ott támad föl a küzdőszellem. Amikor más elégedett lenne, ő akkor kezd el keményebben dolgozni. Amikor más megpihenne, ő akkor keres új kihívásokat. Topolánszky Laurát az anyaság transzformatív erejéről, a szokatlan pályakezdés következményeiről és a szakmai célokról kérdezte az Opera Magazinban Braun Anna. Egy balatoni kisvárosban ülünk, néhány méterre a víztől, távol az Operaháztól és messze attól a kis belvárosi lakástól, amiről nem is olyan régen azt mondta egy interjúban, hogy ott van igazán otthon. Az elmúlt néhány év alaposan felforgatta az életét. Minden megváltozott, igen. Most kilenc hónapos a kisfiam, akit a férjem elvitt egy kis sétára, amíg beszélgetünk. Az egész terhességem alatt azt szajkóztam a babának, hogy jól kell aludnia, hogy a mami visszamehessen dolgozni, és láthatóan ez így is lett, csodálatos kisfiút kaptunk. Tovább a kultura.hu cikkére >>> 
|
