VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Mohamed Mbougar Sarr a perifériáról robbant be a francia és a világirodalomba Az emberek legtitkosabb emlékezetével - most viszont az Ugyanolyan emberekkel még érzékenyebb témához nyúlt. Földes Györgyi kritikája. Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író Magyarországon két dolog miatt lehet ismert, s mindkettő irodalmi díjakhoz kötődik. Az egyik, hogy – nagyon fiatalon – 2021-ben La plus secrète mémoire des hommes (Az emberek legtitkosabb emlékezete) című regényével elnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat, a másik pedig, hogy a neve belekeveredett egy másik díjhoz – a német Haus der Kulturen Welt díjához – kötődő vitába, ahol sokan megkérdőjelezték, hogy a nyertes szenegáli több, a shortlistre bekerült írótársával egyetemben tényleg esztétikai teljesítménye, vagy inkább identitáspolitikai szempontok alapján érvényesült könnyebben, mint az ún. „fehér heteró férfi” szerzők (többek között Nádas Péter).
Bámulatra méltó a táncosok teljesítménye. A különbözőség és az egység tökéletes harmóniáját teremtik meg a színpadon. A kanadai Catherine Gaudet társulata 2022 tavaszán egy másik előadással, A csodálatos elhalványulásával már járt a Trafóban. Arról az előadásról Hojsza Henrietta írt kritikát. (Itt olvasható.) Megállapításai túlnyomó része a most elhozott koreográfiára is igaz: a rendkívül hosszan kitartott, lassú kezdet, a körkörösség és a repetíció, a testhatárok feszegetése, a táncosokból kiszakadó hangok, no és a flow, amire egyszer csak mi, nézők is felülünk, és nem is hagynak leszállni minket az előadás végéig. Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>
Az immár második alkalommal megrendezett Analog Sparks Nemzetközi Analóg Fotópályázat egy magyar–amerikai fotóművészeti együttműködés eredménye, melynek ötletadója Kóti Réka fotográfus, az Analog Sparks Instagram közösség és az erre alapuló fotópályázat és kiállítás sorozat alapítója. A pályázat és a hozzá kapcsolódó kiállítás megvalósításában alapító partnere Hossein Farmani a New York-i Lucie Foundation vezetője és a nemzetközi House of Lucie galériák alapítója. Az Analog Sparks második évében ismét 8 kategóriában várta az analóg médiummal dolgozó fotográfusok pályaműveit. A felhívásra több mint 1500 pályázat érkezett, 52 országból, amelyet idén is egy független nemzetközi szakmai zsűri bírált el. "'Nem írsz sokat, nem sziporkázol, tapogatod a billentyűket napra nap. Igyekszel annyit felfogni a körülötted kialakult helyzetből, amennyi nem veszélyezteti közvetlenül az életben maradásodat. A valóság nem szimmetrikus, és válság idején ez az egyetlen valódi kapaszkodód, akár az a hosszú bot egy kötéltáncos kezében. Mikor reggel munkába menet megkérdezi a feleséged, hogy „mi mára a programod?”, arra csak azt tudod felelni, hogy megpróbálsz életben maradni. Van az a helyzet, mikor minden vakolat lemállik, a személyiség jól felkent máza leomlik rólad, és ott marad az ember ádámi, évai meztelenségben. Az egyszerűség tanít a valódira, minden más felesleges gönc, fecsegés, megtévesztő társadalmi akarat védőburka."
Az Én vagyok a kapitány dickensi szentimentalizmussal átitatott felnövésnarratívája az európai menekültválság bemutatásához kínál új nézőpontot. Matteo Garrone Oscar-díjra jelölt alkotása mágikus realizmussal mesél örök érvényű történetet korunk meghatározó társadalmi krízishelyzetéről. A főszereplők, két fiatal szenegáli fiú, Seydou (Seydou Sarr) és Moussa (Moustapha Fall) Dakarból szeretnének Európába jutni egy jobb élet reményében. Nem a szegényes körülmények, a nélkülözés, a rossz családi helyzet vagy az esetleges háborús konfliktusok lehetősége üldözi el őket az országukból, hiszen a srácok az adott körülményekhez mérten viszonylagos jólétben és békében élnek: van otthonuk, járnak iskolába, a tanítás utáni munkájukból pedig félre is tudnak tenni. Mégis mi veszi rá őket tehát a veszélyekkel teli, hosszú utazásra? Seydou és Moussa sok más kivándorlóhoz hasonlóan nem látja a változás esélyét saját hazájában, ahol a jövő nem tartogat lehetőségeket. Ha többet akarnak elérni az életben, és karrierre vágynak, akkor meg kell próbálniuk máshol boldogulni. Hiszen az illegális menekültek számára a számos kihívást tartogató, bizonytalan cél is több perspektívával kecsegtet, mint az otthon biztos kilátástalansága. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Intimitás, explicit pózok, szoci munkásnők, szexről való beszéd. Sárkeresztesen vagyunk, Fülöp Lulu nemrég költözött vissza ide a fővárosból. Árnyas fákkal szegélyezett kert veszi körül a műtermét, ami csak mostanában nyeri el végső formáját. Viszont ahogy alakul maga a tér, Lulu is úgy nyúl egyre bátrabban az anyaghoz és az alkotáshoz. „Mindig is a művészeti pálya érdekelt, gyerekkorom óta folyamatosan rajzoltam is, de aztán egy textiltervező képzést és a METU textilszervező BA-ját és formatervező MA-ját elvégezve az alkalmazott grafika irányába indultam el, saját márkát alapítottam, a Lululoveland-et, amin belül sokféle tevékenységgel foglalkoztam. Illetve foglalkozok most is”. Tovább az artkartell.hu cikkére >>>
A sokszínű programban „két és fél” ősbemutató is szerepel. „Nem afféle életműszámvetést tűztem ki célul, inkább az utóbbi évtized terméséből válogattam” – mondja a Nádor Teremben megvalósuló szerzői estről Hollós Máté. Ősbemutatóként hangzik el egy hegedű szóló és egy tárogató-zongora duó, valamint egy kantáta, amelynek már meglévő két tétele (Tóth Árpád és Radnóti Miklós versei) közé egy harmadikat írt (József Attila), ami ugyancsak itt szólal meg először. A legrégebbi kompozíció a Kankalin duett édesapja, Hollós Korvin Lajos versére, amellyel tíz éve, a 60. születésnapi budapesti szerzői estjét „lekéste”, s végül a Filharmónia által szervezett szegedi koncerten hangzott el. A zenész barátok – Hollós Máté kompozícióinak gyakori megszólaltatói – ezen az estén is főszereplők lesznek. Csak a rendszeres partnereket említve: az énekesek közül Horti Lilla, Wiedemann Bernadett és Pataki Bence vagy a hangszeresek sorában Baráth Nóra, Fülep Márk, G. Horváth László, Kerek Ferenc, Kiss Gy. László és Virág Emese. „Az a legmelengetőbb, amikor egy előadó egy darabom megszólaltatása után újabb iránt érdeklődik, sőt felkér, hogy írjak neki, ami kockázatos, hiszen a sötétbe ugrik. Öregedvén egyre többször fordul elő, hogy olyanok is kézbe veszik kompozícióimat, akik addig nem – netán nem is éltek még, amikor írtam azokat. Az a megnyugvás, ha alig kell hozzászólnom, mert világosan beszél hozzájuk a kotta.” Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
A krimiírók valóságossá teszik a szólást, miszerint „csontvázak hullanak ki a szekrényből”. Nem csupán átvitt értelemben, miszerint titkokra, elrejtett dolgokra bukkan az, aki keres, hanem szó szerint értelmezve is. Na, nem éppen a szekrényből, de áldozatok csontvázai kerülnek elő, a skandináv szerzők esetében a hegyekben megbúvó barlangokból, a tófenékről vagy a talajból, ám nem onnan, ahol helyük lenne. Douglas Preston és Lincoln Child Vérvörös part című regényében egy borospince falába vájt üregből bukkan fel egy nagyon régi csontváz – hiánya. Pendergast – szó szerint és átvitt értelemben is – „különleges” ügynök, ugyanis furcsa módon elvállalja, hogy felderíti, ki tulajdonította el egy szobrászművész értékes borgyűjteményét. A nyomozás során rábukkan a csontváz hiányára, ami elképzelhetetlen irányokba és mélységekbe vezeti a Massachusetts államban játszódó történetet. Tovább a magyarszo.rs cikkére >>>
Kardos Andreának szívügye, hogy a pécsi rajzfilmstúdió története méltó helyet találjon magának a város emlékezetében. A kezdetektől egészen 2012-ig dolgozott a Pannónia Filmstúdió pécsi műtermében, majd annak utódjánál, a Funny Film Kft.-nél. A cég megszűnését követően az archívumnak él és különböző programokat, kiállításokat szervez. Andi néhány éve Németországba költözött. Augusztusi hazalátogatásának két esemény volt az apropója: a Múzeumutca Plusz keretein belül megvalósult filmvetítés, valamint a pécsi rajzfilmkészítés 45 éves jubileumi kiállítása, ami a Kemence Galériában volt látható. Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>
Szomorú szívvel értesültünk arról, hogy Székesfehérvár közösségét ismét veszteség érte. Életének 77. évében 2024. szeptember 23-án elhunyt Gelencsér Ferenc fotóművész, a Szent István Király Múzeum egykori munkatársa. Gelencsér Ferenc 1964 óta több mint ötven évig volt a Szent István Király Múzeum munkatársa. A fotóművész egyéni látásmódját számtalan kiadvány őrzi. Választott szakterületének, különösen a műtárgyfotózásnak egyedi művelője volt. Gelencsér Ferencet szakmai alázata, hitelessége tette a modernkori magyar fotográfia kiemelkedő egyéniségévé. A rendszerváltó évek egyik meghatározó székesfehérvári szereplője és dokumentátora volt. Magáról és szeretett hivatásáról és a sok mindent meghatározó érdeklődéséről korábban így vallott: „Mi a fény írói vagyunk, fény nélkül nem lehet... Lefényképezni nem tudok mindent, csak amit igazából látok.” Tovább a szekesfehervar.hu cikkére >>>
Milyen irodalmi műfajt generált a Csillagainkban a hiba? Milyen funkciója van a gyógyíthatatlan betegségeknek napjaink irodalmában? És tényleg igaz, hogy sosem halt meg annyi tinédzser az irodalomban, mint a 2010-es években? Kiss György kritikai áttekintése a sick lit történetéről. Ha végigfuttatjuk a szemünket a friss irodalmi műfajok listáján, egy kérdés egész biztos felmerül bennünk: tényleg van olyan, hogy „sick lit”, azaz betegirodalom? Az elnevezés ugyanis megtévesztő, vagy legalábbis nem elég pontos: attól függ, hogy definiálja az olvasó a betegséget és mit tart testi-lelki rendellenességnek. A „sick lit” gyűjtőnévként funkcionál, amely elsősorban halálos betegekről szóló irodalmi művekre vonatkozik, másodsorban (bár jóval ritkábban) azonban azokat az írásokat is jelölheti, amelyek mentális zavarok köré építik a cselekményüket. Mindemellett pedig a különböző fertőzéseket és kórságokat követő, ezek következményeként kialakult fogyatékosság is a betegirodalom visszatérő témái közé tartozik.
A cica rúgja meg az iskolát Nem mindegy, hogy rendszeretet vagy a rendszer etet, és te pedig nyeled a menzai mérget. Szimler Bálint úgy vés be egy óriási Fekete pontot az oktatás ellenőrzőjébe, hogy közben a fejünkre hulló ablakok alól eltáncoló kivert macskának érezzük magunkat szekunder szégyenünkben. Komoly tünete a jelenlegi oktatási válságnak, hogy egy éven belül a második megkerülhetetlen magyar alkotás mutatja meg mozgóképen, hogy mennyi sebből vérzik a teljesen elavult pedagógiai szemléletmód, amiben az iskolarendszereink működnek. Tavaly év végén a Magyarázat mindenre egy végzős, érettségiző diák kálváriáját mutatta be pár igen feszült napba sűrítve, most pedig egy szüleivel külföldről hazaköltözött ötödikes diák beilleszkedési kihívásait követjük végig egy egész tanéven keresztül a Fekete pontban. Bár mindkét film itthon játszódik, és nem titkoltan mutat fityiszt a honi oktatás fejeseinek, szerencsére olyan kérdéseket is felvet, amik már az egész nyugati kultúrában megjelenő iskolai problémákra is reflektálnak. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
XXI. századi valódi polihisztor: képzőművész, József Attila-díjas író, költő, egyetemi tanár, biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Géczi János tárlata nem csupán a Műcsarnok Kamaratermében látható, hanem az intézmény falain kívül is folytatódik. Bárki betekintést nyerhetett a kiállítás előkészületeibe, amikor a vernisszázs előtt néhány nappal a Műcsarnok nyílt napokat hirdetett. Sokan éltek a lehetőséggel, hogy alkotás, installálás közben figyelhetik meg a művészt, a kulisszák mögé pillantva. Összehangolt szervezés eredményeképp a tárlat megnyitójának napján pedig a Vers a peronon című akciórendezvény keretében Géczi János Ismét a rózsáról című verse volt hallható a Műcsarnokhoz közeli kis földalatti megállóiban. „S ki az, aki kizárólag a szövegben / él, s hogyha feltűnik, megvilágít a rend, / amiként ujjaival fogja a rózsát?” Megfelelően érzékelteti a művész sokoldalúságát, erős kötődését a közterek sajátos világához a kiállítás méltó felvezetése. A kurátor, Szerdahelyi Júlia a művésszel szorosan együttműködve valósította meg az izgalmas kiállítást és a különleges kísérőeseményeket. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Háy János ír lírát, prózát, esszét, drámát, szabadidejében zenél, rajzol és fest. Ő az egyik legtermékenyebb kortárs magyar szerző, közel negyven kötetet jegyez. Legutóbbi regénye, a Boldog boldogtalan idén tavasszal jelent meg, míg új verseskötete, a több mint ezeroldalas Negyven év októberben érkezik. A József Attila-díjas szerzővel többek között a boldogságról mint elvárásról és a felejtés szükségességéről beszélgettünk, de az is szóba került, miért létfontosságú a társadalmi mobilitás biztosítása. A Boldog boldogtalan azért tűnik szerencsés címnek, mert mindent elmond a regény szereplőinek kiterjedt számáról, és közben azt is megengedi, hogy elgondolkozzunk azon, van-e egyáltalán olyan ember a világon, aki valóban boldog. Miért foglalkoztatja a téma? Ez a boldogságügy, azt hiszem, eléggé túl van habosítva. Ha Jézus klasszikus boldogságbeszédét nézzük, akkor az a boldog, aki méltó arra, hogy bekerüljön Isten országába. Aki arra méltatlanul él, az ne is számítson a boldogságra. Manapság számomra ez a megnevezés, hogy boldog, inkább a kereskedelemhez és a termeléshez kötődik. Boldog leszel, ha megszerzel magadnak bizonyos dolgokat, tárgyakat és vagyontárgyakat.
Amit Keresztury hiányolt a regényben, „a vallomás őszinteségét, bűntudatát vagy dacát, sorsszerűségét vagy lázadását, egyértelműségét és véglegességét”, azt az átdolgozó és rendező Zsótér Sándor és a dramaturg, Ungár Júlia – négy ragyogó színész segítségével – meg tudta adni a nézőknek a Trafó nagytermében. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
A címben felsorolt események a vízzel, annak időbeliségével és az emberhez köthető viszonyával foglalkoztak. Tették ezt misztikus irányból épp úgy, mint a lokalitásban fellelt valós történetek alapján. Négy év alatt négy helyszínen és négy tematikával jött létre a sorozat (Csongrád, Palotai-sziget, Nevesincs-tó, Boszorkánysziget). Az egyestés, sötétedés után, némán vezetett túrák során bejárható tárlatokat a napfordulókra és nap-éj egyenlőségekre időzítették. Az alkotások idomultak az adott esemény tematikájához, a választott helyszínhez, reflektáltak annak hibrid, kulturális, természeti vagy épp mágikus jellegére, és a közeget óvva jött létre a csendes alámerülés. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
Erdélyi színészekkel és a Dallas Bobby-jával érkezik szeptember 26-án a magyarországi mozikba Vékes Csaba gombfoci-fanatikusokról szóló romantikus vígjátéka. A Lepattanó premierje előtt beszélgettünk a film egyik főszereplőjével, Derzsi Dezsővel a forgatás benyomásairól és a Romániában élő magyar színészként megtapasztalható filmes lehetőségekről. Nehéz eldönteni, hogy a mi az abszurdabb a Lepattanóban: egy gombfoci-Európa-bajnokság vagy az apa és fia között feszülő szerelmi háromszög. Miután Kálmán (Scherer Péter) csapatát anyagi gondok miatt az utolsó pillanatban kizárják a verseny selejtezőjéről, irodista fia, Oszkár egy téves utalásnak köszönhetően hatalmas pénzösszeghez jut. Amennyire csoda, annyira nehéz döntés is Oszkár részéről, hogy támogatja-e apja őrült mániáját. Lepattanóban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház színészei is játszanak: a gombfocista Attit Fekete-Lovas Zsolt alakítja, Derzsi Dezső pedig az említett Oszkárt. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Kondor Attila a kortárs magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója, egy páratlanul konzekvens és tudatos festészeti gyakorlat épített fel az elmúlt évtizedekben. Mindig lenyűgözött az a következetesség, ahogy lépről-lépésre, fokról-fokra haladva nyitott meg maga előtt újra fejezeteket művészetében. Amikor a mai megnyitóra készülve még a nyár folyamán megnéztem műtermében a már befejezett, elkészült műveket és izgalmas diskurzust folytattunk ezekről, már akkor világos volt, hogy Kondor Attila ezen kiállításával ismét a festészet kontemplatív útjainak keresésére indul: az emberi szemlélődés természetben és épített környezetben való elmélyülésének lehetőségét, azaz a cselekvő vita activa és a meditatív vita contemplativa közötti feszültség feloldását kutatja. Erre a kiállításra festett sorozatai is megerősítenek bennünket abban, hogy elmélyült vizsgálódásaival a neki rendelt utat választotta, amely szervesen következik munkásságának korábbi fázisaiból. Érdeklődésének középpontjában továbbra is ember és természet viszonyrendszere áll, a megfigyelés és a művészi újraalkotás gesztusaival kiegészítve. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
A futár olajozottan végezné munkáját, embergépként haladna előre, tudata azonban másképp működik. A filosz-identitást megalapozó, mélyben munkáló szövegek szüntelen kizökkentik, versekről, elbeszélésekről, művészetfilozófiai szövegekről szóló gondolatbetörések térítik el – Márjánovics Diána kritikája Borsik Miklós Futárlíra című verseskötetéről. Az utóbbi évek magyar lírájában és prózairodalmában megképződni látszik egy szövegtípus, amelynek léte nemcsak a kortárs irodalom alakulástörténetének stációját jelzi, hanem a mai magyar kultúra állapotáról, az írói-értelmiségi életlehetőségekről, a humaniórák társadalmi megbecsültségéről is képet ad. A szövegcsoport darabjai egészen különböző poétikai törekvéseket mutatnak, más-más műfaji elemekkel operálnak, egymáshoz aligha hasonlatos nyelvet alkalmaznak, és a kötetek mögöttes gondolati tartalma is gyökeresen eltérő – a kiadványoknak mégis közük van egymáshoz. Kocsis Árpád: Oktopusz (2017), Toroczkay András: Boldog emberek (2021), Erdős Virág: könnyei (2022), Kun Árpád: Takarító férfi (2022), Görcsi Péter: Várni a 29-esre (2024) – egytől egyig olyan önéletrajzi indíttatású szövegek, amelyek forrása a szerzők peremtapasztalata. Bölcsészeti stúdiumokat végzett férfiakról és nőkről – költőkről, tudósokról, szerkesztőkről – szólnak, akik a korábban erős identitást képző tudásanyagukat, értékes talentumaikat kényszerültek hátrahagyni, hogy egy radikálisan eltérő közegben érvényesüljenek: oslói raktárban dolgozzanak, Berlinben takarítsanak vagy ételt hordjanak ki Budapesten. Tovább a litera.hu cikkére >>>
A Színikritikusok díját gyerek- és ifjúsági előadások kategóriában 2024-ben az Örkény Színház Klara és a Nap című előadása kapta. Neudold Júliát, a produkció egyik rendezőjét és íróját kérdeztük a koncepcióról és persze arról, hogy mi kell egy hatásos ifjúsági előadáshoz. Gratulálok a Színikritikusok díjához. Mit jelent ez számodra? Köszönjük, ez az előadás igazi csapatmunkából született. Megerősített abban, hogy az együttműködésen alapuló színházi munka nekem való és eredményes módszer. Hárman dolgoztunk a koncepción és a rendezésen, Fodor Orsolya, Hajós Zsuzsa és én, a látványtervezői feladatokat is megosztottuk, és a színészek, sőt a fénytervezőnk is kivette a részét ezekből a kihívásokból is. Túlléptünk a hagyományos munkamegosztáson, és azt hiszem, ez végül mindenki örömére szolgált, mert felszabadult, kreatív, konstruktív légkört eredményezett. És örülök, hogy egy részvételi előadás kapta a díjat. Az előadás színházi jelenetekből és interaktív részekből áll – lehetőséget kínál a közönségnek a történet befolyásolására és az előadás által felvetett kérdések megvitatására. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>> 
|
Háy János – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
