VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Korábbi cikkünkben a külföldi kiállítások voltak terítéken, azonban a hazai művészeti szcéna is érdekes és sokoldalú tárlatokkal kecsegtet az őszi időszakra. A műtárgy.com kiállításajánlója. 1. A Galimbertik. Galimberti Sándor (1883–1915) és Dénes Valéria (1877–1915) életmű-kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 2024. október 10. – 2025. január 26. 2024 őszén Galimberti Sándor és második felesége, Dénes Valéria műveiből látható kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Galimberti házaspár a 20. századi magyar képzőművészet meghatározó szereplője, a kiállítás azonban a két művész munkáin túl kiegészül Galimberti első felesége, a cseh származású Lanov Mária – főleg Magyarországhoz köthető – festményeivel, és édesapja, Luigi Galimberti hagyatékával is. Galimbertiék tevékenysége a plein air naturalizmustól a szecesszión, majd a fauvizmuson át a kubizmusig, sőt bizonyos értelemben a futurizmusig ívelt, miközben hasonlóan nagy utat jártak be Európa térképén is. Tovább a mutargy.com cikkére >>>
Két évvel ezelőtt debütált az Utolsó befutók (Slow Horses), melynek legnagyobb hiányossága, hogy nem a Netflixen vagy valami frekventáltabb felületen fut, mert még mindig nem ismerik elegen. A Mick Herron regényeiből készülő brit kémthriller a negyedik évadába lépve sem veszít a lendületéből. Kritika. Nem egyszer panaszkodtunk már mostanában a sorozatipar általános állapota miatt: az előző évtizedben még aranykorát élő műfajt az utóbbi években számos nehézség sújtja, és ennek logikus következménye, hogy a streamingcégek is inkább biztosra mennek, és kevés a kiemelkedő, neadjisten merész produkció. Ennek ellenére a 2020-as évtized is produkált már néhány elsőrangú, visszatérő sorozatot: A mackót és az Ipart már méltattuk itt, és hasonlóan lelkesen számoltunk be az Utolsó befutók (Slow Horses) első évadáról két évvel ezelőtt.
Egyszeriben nem lesz hely a mellkasban a levegőnek. A máskor észrevehetetlen könnyedség körülményessé lesz. A testi harmónia a múlté. A levegőt jóval intenzívebben veszed, mint egyébkor, de ez most nem segít. A közvetlen környezet fokozatosan válik neutrálissá. A többiek sziluettje elmosódóban. Kicsit később már tökéletesen egyedül vagy. Hiába próbálod hatalmas adagokban a szádon keresztül nyelni a levegőt, mégis kapkodva beszélsz. Az erősebb rosszullét a végtagok zsibbadásáig tart. Magányodban csak a bizakodás marad, hogy a remélhetőleg nem infarktusközeli állapot lassacskán elmúlik.
Tobzódás, lendület és felszabadultság jellemzi leginkább műalkotásait, legyen szó festményekről, domborított vásznakról vagy akár kerámia tárgyakról. Az ő művészetében a vonal is alkothat teret, és az intuitív gesztusfestés is lehet nyomat. Bóbics Diána szereti átgondolni és továbbgondolni a rögzült művészeti technikák alkalmazását. A folyamatos kísérletezés és a műfajok közötti átjárhatóság tartja fenn dinamikusságát, hogy mindig elevenen vibráló műveket alkothasson. Célja ugyanis a létező valóság visszamutatása a vásznakon. De ne lepődjünk meg, ha képeit nézve nem látvány utáni konkrét festészetet látunk. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Simon Márton ötödik verseskötete, a Hideg pizza a költő saját kiadója, az Okapi Press gondozásában jelent meg szeptemberben. A gyűjtemény tökéletesen konzerválja mindazt, amit a költő eddig letett az asztalra, és rávilágít mindarra, amit majd a jövőben letehet. Hideg pizza. Ízlelgetjük, emésztgetjük, elsőre kicsit furcsa, kicsit szokatlan, kissé rágós, de azért csúszik, hisz az alapanyag nem változott, a termék mögött álló koncepció ugyanaz, az íz ugyanolyan – na jó, talán az utóíz nem, de pizzának azért pizza, még ha hideg is. Persze jelen esetben a pizza nem „az” a pizza, hanem Simon Márton ötödik verseskötetének metaforája, bár ezzel talán nem árulunk el akkora titkot. Tovább az index.hu cikkére >>>
Elsőfilmes rendező filmje a rovarirtótól megbetegedő emberekről, de fordított nézőpontból, a főszerepbe egy hitvány védőügyvédet helyezve. Mindez egy jó adag szánalmas humortalan szócsépléssel megfejelve az érzéketlenség elkendőzése végett. Ez a Hősök lehetünk. Franciaországban Godard, Truffaut és a többi újhullámos alkotó örökségét mintha már teljesen felváltotta volna a középszerű és felejthető vígjátékok végeláthatatlan sora. Természetesen egy nemzeti filmgyártást nem lehet általánosan jellemezni a leggyűlöltebb műfajával, hiszen pl. Justine Triet Egy zuhanás anatómiája is teljesen megérdemelten nyerte el a cannes-i Arany Pálmát tavaly, meg amúgy a francia szerzői film is köszöni, jól van – de az kétségtelen, hogy az ottani finanszírozásnak köszönhetően rengeteg fércmű éri el a mozikat. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
2023 szeptemberében a MODEM és a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének együttműködésében mesterszakos építészhallgatók egy kurzus keretében foglalkoztak azzal, hogy a művészeti kar épülete a város melyik területén és milyen formában valósulhatna meg – olvashatjuk Don Tamás kurátori felvezetésében az Intézményfikciók című kiállításon, amely egy debreceni művészeti kar létrehozásának lehetőségeit latolgatja. A közös munka kiindulópontja Magyarország fővároscentrikussága a kultúra területén, e vitathatatlan tény mellett látnunk kell ugyanakkor, hogy regionális szinten kulturális-művészeti szempontból is nagyon jelentős központok alakultak ki. S habár ezek az ország általános vízfejűségére nem jelentenek megoldást, szerepük igencsak érzékelhető számos területen. Ilyen regionális központnak számít Magyarország második legnagyobb városaként – a kultúra mellett a gazdaság, az oktatás és a tudomány területén is – Debrecen. Az észak-alföldi – de tágabb értelemben a keleti – régiónak túlzás nélkül ez a település a legfontosabb centruma, amelynek a története a polgári fejlődés egyik jellegzetes példáját mutatja, hiszen mint iskolaváros mindig figyelmet fordított a tudomány és a kultúra fejlesztésére. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Milyen egy jó látszatregény? Bölcsen csapongó vagy fájdalmasan realista? Amikor minden csak „mintha”, és öltáncot lejt nekünk a kétely? Novák Valentinnél nincs uborkaszezon, hiszen még porzik az út a nem régiben megjelent Repedés után, máris itt van a következő menet: A remete. Látszatregény – hirdeti az alcím, és valóban, újra egy szimulált világ tárul fel előttünk, ami látszólag azonos a mi dimenziónkkal. Ugyanakkor az egyedi hangvétel és a páratlan ábrázolástechnika mellett továbbra is megmutatkozik a klasszikusok beható ismerete és a kimeríthetetlen fantázia. Karakterei plasztikusak, élők és sokrétűek, a metafizikai futamok pedig igen elgondolkodtatók. Egy izmos, sziporkázó, minden szöget fején találó történetfolyamról van szó. A kötet két nagyobb blokkra lett osztva, az első rész eleje pedig meg nem nevezett pályatársakat, az irodalmi rendezvények farvizein himbálózó hölgytüneményeket, kékharisnyákat, profi dilettánsokat, költőlidérceket, kikerülhetetlen szakmai szituációkat és írótípusokat parodizál. Az isten Tokajban (Intim-betét) esetében említeni sem kell, melyik prominens Írótáborban játszódik a jelenet, ahogy a felbukkanó, jellegzetes tucatkarakterek sem szorulnak magyarázatra. Tovább a hitelfolyoirat.hu cikkére >>>
A budapesti Light Art Museum új kiállítása, a Phantom Vision némiképp túllép az intézményt meghatározó szűk, fényművészetre épülő műfaji kereteken. Ahogy a tárlat alcíme is utal rá, a hétköznapi érzékelést meghaladó, felforgató vagy akár megkerülő szenzuális stratégiák felé fordul – olyan érzékelési és észlelési módok felé, amelyek már léteznek, vagy a közeljövőben válhatnak valósággá, esetleg teljes mértékben spekulatívak. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
A megjelenése után egyből komoly indulatokat kiváltó Nem című regényével debütáló Kemény Lili nyerte idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a csütörtökön tizedjére megrendezett Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján adtak át. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az első prózakötetes szerzőkre, és ezen keresztül is népszerűsítse a hazai kortárs irodalmat. A díjat korábban Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, Vonnák Diána, legutóbb pedig Visky András nyerték el. Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója azt mondta, a Nem mindenféle értelemben határsértő regény: az énelbeszélés, az egyén és a politika, a családi mitológia, a testiség, a valóság és a fikció és az elbeszélhetőség határait kutatja, és határsértő az olvasói elvárásokkal szemben is.
A dél-koreai Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat. Folyamatosan frissülő hírünkben röviden bemutatjuk a nyertest. Néhány héttel 54. születésnapja előtt, a Növényevővel nálunk is befutott dél-koreai Han Kang nyerte az irodalmi Nobel-díjat "történelmi traumákkal szembenéző, az emberi élet törékenységét feltáró intenzív lírai prózájáért", jelentette be a Nobel-díj bizottság. Ahogy Mats Malm, a Svéd Akadémia állandó titkára elmondta, Han épp befejezte a vacsorát a fiával, amikor telefonon elérték a Nobel-díj hírével: teljesen átlagos napja volt, és abszolút váratlanul érte a díj híre.
A Kiscelli Múzeum LUGO: Á.R.A.M.L.Á.S című kiállítása Lugosi Lugo László, a néhány éve elhunyt fotográfus munkásságának állít emléket. A művész egyedülálló krónikása a budapesti mindennapoknak, a 70-es évektől egészen napjainkig. Különös fogékonyságánál fogva éppen a város megszűnő, átalakuló arcát mutatja meg, mestereket, bezárt gyárakat, rozsdaövezeteket, de képein láthatjuk a 80-as évek underground kultúrájának örökké a tiltás és a tűrés határán mozgó arcait is. Olyan pontos és személyes képet fest a korról és a városról, mint Proust, de ő toll helyett fényképezőgéppel írta történetét. Lugosi Lugo László igazi reneszánsz ember volt, életműve sok tízezer fényképből állt, huszonegy önálló fotókönyv, mintegy félszáz általa szerkesztett kortárs művészeti album, publikációk, sőt rövidfilmek is szerepelnek alkotási között. A nemrég elhunyt művész hatalmas életművet hagyott hátra, hiszen fotóművészként sorozatokban gondolkozott, legfőbb témája pedig Budapest volt. Dokumentálta a város eltűnőfélben lévő világát, a látható Budapest építészeti kincseit és az emögött megbújó emberi történeteket, a láthatatlan Budapestet is. Tovább a welovebudapest.com cikkére >>>
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál negyedik napján, szeptember 29-én mutatták be az Irodalmi Bázis standján a BÁZIS irodalmi és művészeti egyesület legújabb, Hálózati organizmusok (2024) című líraantológiáját. A kötetbemutatón az antológia szerkesztője Németh Zoltán és az antológiában szereplő szerzők közül Nagy Hajnal Csilla, Peer Krisztián és Simon Márton vett részt. A költőkkel és a szerkesztővel Bakó Sára beszélgetett. A szlovákiai BÁZIS irodalmi és művészeti egyesület idén is egy rendkívül gazdag programmal állt elő a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Az egyesület által 2022-ben megszervezett Szlovák Díszvendégség programsorozatához hasonlóan ez éven is négy napon át folyamatosan zajlottak irodalmi felolvasások, beszélgetések, gyerekkönyv-bemutatók és kerekasztal-beszélgetések az egyesület Irodalmi Bázis nevű standján. A főszerepet most is a kortárs szlovák irodalom szerzői és fordítói kapták, a magyar fordításban megjelent köteteik ismertetésén kívül sor került még néhány BÁZIS-tag könyvbemutatójára, valamint a közép-európai régióban tevékenykedő irodalmárok, folyóiratszerkesztők eszmecseréjére.
Haragban a világgal, de főleg az anyámmal, vagy mittomén, majd kitombolom magam a spanokkal egy videóban, amit aztán feltöltök erre a tök új weboldalra, a YouTube-ra. Felnőni sosem egyszerű, hát még a közösségi média hajnalán, amikor egy pillanatra minden pubertáló kamasz elhiszi, hogy csetelve immáron gyerekjáték az ismerkedés. Igenám, csakhogy a technológia ekkor még nincs felkészülve a hús-vér találkozások buktatóira. Így például, ha a kiszemelted váratlanul neked szegezi a kérdést, hogy milyen színű Yoda, netán arra kér, utánozd E. T. hangját, szúrópróbaszerűen tesztelve, hogy tényleg láttad-e a filmet, akkor ne számíts segítségre. Okostelefon hiányában – jobb híján – önmagadat kell adnod, márpedig ennél ijesztőbb dolog aligha létezhet egy tinédzser számára. Sean Wang önéletrajzi ihletésű nagyjátékfilmje az elevenére tapint ennek a fojtogató érzésnek, míg a millenniumi generációnak egy másik, sokkal fájdalmasabb gyomrost is bevisz azzal, hogy 2008-at retróidőszakként ábrázolja. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Bajusz Orsolya Patkánykirály című könyvének műfaja teóriafikció: a főhős fiktív, az alaphelyzet (formális és informális függések konkrét testetöltése) szintén fiktív, de a leírt események megtörténtek, a mondatok elhangzottak, vagy leírta őket valaki. Az elméleti háttér valódi, mindenhol pontos forrásmegjelöléssel dolgozott a szerző. A könyv elképzelt világában a biohacking (testhackelés) elterjedtté válik, és társadalmi rétegenként más divatok is megjelennek. A tudástermeléssel foglalkozóknak patkányfarka lesz, ami valójában egy jeladó-vevő antenna, és a patkányfarkak elkezdenek csomósodni, patkánykirályokat alkotva. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>> A PRÓZAMARATON egy új, 2023-ban induló program, amelynek célja a kortárs novellairodalom népszerűsítése. A legjobb novellák és íróik egy helyen, egy időben. Az év novellaválogatottjában idén huszonöt író „lép pályára” Az év novellái 2024 antológia szerzői közül. Az írásokat irodalmi folyóiratokból és portálokról válogatta a szerkesztő, Toldi Éva irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár. A hétórás maraton alatt óránként négy írót kérdeznek kulturális újságírók, és a szerzők fel is olvasnak novelláikból. Tovább a magyarnaplo.hu cikkére >>>
Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festménye valójában egy kiterített horoszkóp, a mindenség rajza, amelynek középpontjában Jézus ül. Az utolsó vacsora kódolt üzenetet, titkos tudást közvetít. Ahogy minden ember horoszkópja. Mert mindenki születésének óraképe magában foglalja mind a tizenkét csillagjegyet. A hétköznapi ismeret, hogy ti. valaki a Szűz vagy a Vízöntő jegyében született, csak a Nap helyzetéről ad számot. Míg a Nap által jelzett tudatosságunkról tudván tudunk, azért a többi jegy is szerepet kap, noha sokszor csak mint tudattalan tényező. Leonardo keresztény jelenetbe öltöztette a csillagfejtők eme tudását. Az asztal, azaz az ekliptika kerületére ültette be apostolait a tizenkét csillagjegynek megfeleltetve, majd kiegyenesítette a kört. A negatív, nőies jegyeket (föld- és vízjegyek) Krisztus bal oldalára, a pozitív, férfias jegyeket (tűz- és levegőjegyek) Krisztus jobb oldalára helyezte. Ennek megfelelően a kép bal oldala árnyékba borul, a jobb pedig fényteli. Az apostolok a jegyek elemi felosztása szerint hármas csoportokban ülnek Jézus körül. Balról jobbra haladva sorrendben: föld-, víz-, tűz- és levegőjegyek. Közülük a tűzjegybe sorolt Nyilas-szimbólum kiemelkedik – ő a szívét nyitja meg Jézus előtt.. Ez az írás az Olvasat - Irodalom és irodalom oldaláról lett kimásolva. Minden jogot fenntartunk! Közvetlen elérése a másolt szövegnek:https://olvasat.hu/pazmany-peter-csillagai/ Tovább az olvasat.hu cikkére >>>
Tavaly év végén megnyitották a látogatók előtt Michelangelo egykori „búvóhelyét” a firenzei San Lorenzo-bazilika Új sekrestyéje alatt, ahol feltárták a művész rajzait és vázlatait. Sz. Koncz István tudósítása a látottakról. Michelangelo hosszú vívódás után döntött végül az önbebörtönzés mellett 1530 végzetes nyarán. Nyomós oka volt rá. A firenzei köztársaság, noha majd’ egy évig fegyveresen is ellenállt, végül fejet hajtott V. Károly német-római császár akarata előtt, és elfogadta az 1527-es népfelkelés idején elkergetett Mediciek visszatérését. A köztársaság esztendeiben a művész az új hatalom mellé állt: a harcok megkezdése előtt a városfalakat a tervei alapján erősítették meg. Egyes források szerint felügyelőként is ellenőrizte a munkálatokat. Joggal tartott tehát a hazaköltözők, elárult, korábbi megbízói bosszújától. Kis helyiségben húzta meg magát, akkori „munkahelye”, az Új sekrestye padlózatán nyíló csapóajtó védelmében. A feltételezések szerint a San Lorenzo-templom priorja, Giovan Battista Figiovanni rejtette itt el (Medici) VII. Kelemen pápa haragja elől. Miután elnyerte a család bocsánatát, és kegyelmet kapott, bő három hónap elteltével szabadon távozhatott. Az akkor ötvenöt éves művész egészen addig folytatta firenzei munkáit, míg 1534-ben végleg el nem hagyta a várost. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Nem próbálok úgy tenni a következő húsz percben, mintha tudományos előadást tartanék Sopotnik Zoltánról.[1] Két okom is van erre, mind a kettő személyes. Egyrészt túl régóta és túl közelről ismerem őt – ez utóbbi alatt leginkább azt értem, hogy légvonalban körülbelül kétszáz méterre lakunk egymástól, és rendszeresen összefutunk valahol az Óváros–Alsógalla tengelyen –, így nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy most hitelesen eljátsszam az elfogulatlan ítész szerepét. Tulajdonképpen ez is adja az egyik apropóját a mai előadásomnak: Sopotnik Zoltán idén februárban lett ötvenéves, én pedig, kicsit megkésve ugyan, de ennek alkalmából szeretnék elmondani pár dolgot a költészetéről, azon belül is a kedvenc Sopotnik-kötetem, a 2009-es Futóalbum néhány darabjáról. Tovább az ujforras.hu cikkére >>>
Nem volt könnyű paravánokra rendezni a nagy térben a kiállítást, hogy a képek érzelmi kontextusba is helyeződjenek. Szarka Klárának sikerült. A fényképen megörökített – bármennyire is a valóságot megörökítő – csak látszatvilág, írja Susan Sontag, s azt is, hogy a fénykép feltalálásával megkettőződött a világ. Van egy folyamatosan történő és van egy olyan, aminek lenyomatai nem változnak az idők végezetéig, mert ahogy elkészült, úgy marad. Ez a fénykép. Azt írja, hogy megkettőződésével a világnak az a része, amelyik mögöttünk van, akárcsak egy perccel is, tanulmányozhatóvá válik. Minden fotókiállítás ezért rácsodálkozás a megállított időre.
|
