Videó

A Danubia Televízió videója




Keresés a honlapon:


Háy János: Az ország vezető rétege és értelmisége soha nem tudott ennyire keveset arról az országról, amiben él – Interjú (Rátkai Zsófi)

Háy János – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Háy János ír lírát, prózát, esszét, drámát, szabadidejében zenél, rajzol és fest. Ő az egyik legtermékenyebb kortárs magyar szerző, közel negyven kötetet jegyez. Legutóbbi regénye, a Boldog boldogtalan idén tavasszal jelent meg, míg új verseskötete, a több mint ezeroldalas Negyven év októberben érkezik. A József Attila-díjas szerzővel többek között a boldogságról mint elvárásról és a felejtés szükségességéről beszélgettünk, de az is szóba került, miért létfontosságú a társadalmi mobilitás biztosítása.

A Boldog boldogtalan azért tűnik szerencsés címnek, mert mindent elmond a regény szereplőinek kiterjedt számáról, és közben azt is megengedi, hogy elgondolkozzunk azon, van-e egyáltalán olyan ember a világon, aki valóban boldog. Miért foglalkoztatja a téma?

Ez a boldogságügy, azt hiszem, eléggé túl van habosítva. Ha Jézus klasszikus boldogságbeszédét nézzük, akkor az a boldog, aki méltó arra, hogy bekerüljön Isten országába. Aki arra méltatlanul él, az ne is számítson a boldogságra. Manapság számomra ez a megnevezés, hogy boldog, inkább a kereskedelemhez és a termeléshez kötődik. Boldog leszel, ha megszerzel magadnak bizonyos dolgokat, tárgyakat és vagyontárgyakat. 

Tovább a telex.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2024-09-23 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.