VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
A KULTer.hu új sorozatában, a Könyvjelzőben arra kérjük az irodalmi élet szereplőit – írókat, költőket, szerkesztőket, kritikusokat –, hogy osszanak meg három kötetet, folyóiratot vagy cikket, amit a közelmúltban olvastak és hatást gyakorolt rájuk. Elsőként Veszprémi Szilveszter ajánlóját közöljük. Fancsali Kinga: Nem a haláltól, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2025 Rengeteg szépség van Fancsali Kinga Nem a haláltól című verseskötetének felnövéstörténet-narratívájában: az őszinteségből és a szembenézésből életigenlés fakad, ahogy egyre beljebb haladunk a könyvben. A feszültséggel teli, tagadással megidézett halál a címben olyan ígéretet jelentett, amelyet beváltottak a szövegek. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Egy emberről emberre vándorló démonról szól Fliegauf Bence legújabb nagyjátékfilmje, a Jimmy Jaguár, amely szeptember 11-től látható a magyar mozikban. Az egyik főszereplővel, Balla Eszterrel beszélgettünk pályája kezdetéről, a Fliegauf Bencével való közös munkáról és a független filmezésről. Moszkva tér, Kontroll, Szezon – a filmes pályád három olyan alkotással indult, amelyek kultstátuszba kerültek itthon. Hogyan gondolsz vissza erre lassan 25 év távlatából, és mennyire adtak lökést a pályádnak? Amikor ezeken az alkotásokon dolgoztunk, még nem tudtuk, hogy milyen lesz a fogadtatásuk. Hosszabb folyamat volt, mire kultuszfilmekké váltak, emellett akkoriban még nem volt akkora online visszhangja a filmeknek, mint ma a közösségi médiának köszönhetően. Amikor a Moszkva tér készült, még gyakornok voltam a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Amikor elkezdtük forgatni a Kontrollt, már leszerződtem a társulathoz, így az előadások miatt sokszor nem tudtam filmszerepeket vállalni. Ha jól emlékszem, akkor a Kontroll díszbemutatóján sem tudtam részt venni. Csodálatos volt az indulás, de aztán következett egy körülbelül tizenöt éves szünet, amikor nem kaptam jelentősebb filmszerepeket. A színházi életem haladt tovább, de a filmes pályámat nem tudta megalapozni ennek a három alkotásnak a sikere. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Az ismerős-ismeretlen Jelenések itt lírikus-pszichikus kiterjedések… Mozdulat- és rezgésfázisok (tudat)módosult hullám-áramlásai. Hasadások, megbomlások és összemosódások dinamikus folyamatai. Belső jelenetek kivetülés-jelenései… Prológus Ősbarlang-szájból Ez a kitűnő tárlat most Miklós Árpád sokoldalú művészeti tevékenységének egy-egy szegmensébe ad betekintést! A művész grafikai, festészeti és animációs filmes munkássága összeér – és szimultán módokon is jelen van. A festmény-teremtmények kitágult elme-tereiben, koponya-szféráiban a fiktív tájkép(zet)ek megsokszorozva futnak, homokszemcsésen mocorognak… A tér-idő térkép-képzete átformálható. A képzelet mindenható – suttogja 77-szer a révüldöző leíró-ábrándozó… Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Az utóbbi években elárasztották a magyar könyvpiacot a cicás és kávézós japán könyvek - de vajon mi lesz a sorsa a cicátlan, kávézókban szegény japán szépirodalomnak? Kiss Marcell Macuie Maszasi regényéről. Macuie Maszasi japán szerkesztő 2012-ben, ötvennégy évesen tette közzé az első regényét A vulkán lábánált, és a kétségkívül kései pályakezdő ezzel a művével a kortárs japán szépirodalom egyik leginkább figyelemreméltó alkotójává vált. A regényt magyar nyelven idén, vagyis tizenhárom évvel az eredeti után jelentette meg a Magvető Kiadó. Ebben a tizenhárom, de leginkább az elmúlt négy-öt évben a magyar könyvesboltokat a korábbi évtizedekkel összehasonlítva elárasztották a japán kiadványok.
Auschwitznak köszönheti az életét. Ezt mondja magáról Jeles András rendező, és ezt a brutális alapélményt ragadja meg a fia, Nemes Jeles László a legújabb filmjében. A családtörténete feldolgozásának nehézségéiről, a film lenyűgöző színvilágáról és a Kádár-rendszer metaforájává hatalmasodó hentesről kérdeztük az alkotót. Az interjú az Oscarra nevezett Árva észak-amerikai premierjén, az 50. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon készült. A saját családod története képezi az Árva alapját. Édesapád gyerekkorában mi mozgatott meg annyira, hogy azt évtizedekkel később filmre vitted? Az egész történet érdekelt, iszonyatosan nagy hatással volt rám, azzal együtt, hogy nem velem történt, hanem az apámmal. A saját eredetem foglalkoztatott. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
Két hónappal az El nem mesélt történetek megnyitása előtt fejeztem be egy sztorit. Elmesélem, miről szól a szöveg. A posztapokaliptikus Somogy megyében járunk, a novella hősei pedig egy Burgess Gépnarancsának kölykeihez hasonló banda tagjai. Annyi mindenképpen megkülönbözteti tőlük őket, hogy ezek a világvége-utáni somogyi fiatalok fakó sültös sapkákat hordanak, nem piszkosszürke kravátlikat, és Ludwig van Beethoven szerzeményei helyett a kilencvenes évek gördeszkás zenéiért vannak oda. Éjszakánként fáklyákkal felszerelve skandálják a refréneket a kátyúkkal teli 67-esen, a nappalok viszont túl forrók nekik. Olyankor inkább kimelegedve kenegetik a csapágyakat, hogy egy nem túl szép napon a rég bezárt Rippl-Rónai Múzeumba tévedjenek. A hajdani vármegyeháza vastag falai közt elvégre enyhébb valamelyest a kánikula. Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>
Lapot indítani olyan, mint kirakni egy történetet a betűlevesben. Megvan, mit akarsz, ha valamelyest ismered az irodalmi mozgásokat, akkor körülbelül azt is látod, miből; de hogy mi lesz belőle, hová fut ki, bírja-e, bírod-e szusszal, az kitudhatatlan. – Ma 30 éves a Parnasszus folyóirat. Az ünnepi alkalomból az alapító főszerkesztővel, Turczi Istvánnal beszélgettünk. 30 éves a Parnasszus! Ennyi időt kell hát visszamennünk, hogy felidézzük az indulás időszakát. Hogyan jutottál arra a gondolatra, hogy költészeti folyóiratot gründolj? Voltak-e előképeid, pontosabban mintáid a világból? Magyarországi összefüggésekben biztosan páratlannak tekinthető az akció … Pestiesen szólva, adom ezt a szót, hogy ’akció’. Parnasszus-akció! Végiggondolva, ebben a 30 évben legalább annyi akciófilmbe illő jelenet zajlott le velünk, mint ahány az irodalmi szcénához köthető. Ahogy kalandvágyból, mindenféle televíziós előképzettség nélkül lehetőséget kaptam, hogy csináljak egy irodalmi vetélkedőt, aminek a Parnasszus címet adtam! De milyen vacak volt, atyaég! Pontosabban én voltam rossz benne, merev, görcsös és unalmas. Viszont az általam kiválasztott játékosok, főként lányok, olyan csinosak voltak, hogy a nézők megbocsátották botladozásaimat. A műsor egyetlen pozitívuma az volt, hogy így heti 20 plusz percet kapott az irodalom. Három évig ment, aztán amikor jött a két kereskedelmi tévé, és seperc alatt eltakarítottak minket a színről, gondoltam egy erőset, és ugyancsak kalandvágyból, korhatár nélkül elkezdtem szervezni az azonos című, színes, szélesvásznú, magyarul beszélő költészeti folyóirat indítását. Először néztek rám, mint borjú az új kapura, és legyintettek, jól van, öcsisajt, csináld csak, nem sok vizet zavarsz, egy év alatt úgyis kimúlik magától ez a szerencsétlen ötlet. Tovább a litera.hu cikkére >>>
„Színházat szeretnénk csinálni, ezt is és itt is.” A zalaegerszegi Kvártélyház történelmi levegőjű, átriumos udvarában idén 19. alkalommal várta a nézőket a város nyári színháza. E közel 20 év tapasztalatairól, a ZA-KO Fesztiválról és saját bemutatóikról a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ügyvezetőjével, Tompagábor Kornél rendezővel beszélgettünk. Beszélgetésünk időpontjában már csak a Zalai Táncegyüttes hagyományos évadzáró estje van vissza az idei évadból. Hogy látod, miben volt más az idei szezon a korábbiakhoz képest? Azt remélem, a nézőknek is érzékelhető, hogy folyamatosan próbálunk fejlődni. Műszakilag nem nagyon tudunk, ebből a szempontból a lehetőségeink korlátozottak, ahogy a befogadóképességünk is. Az udvaron található szökőkút miatt a nézőteret sem tudjuk megnagyobbítani. Ez abból a szempontból nem is baj, hogy a bővüléssel talán elveszne a játéktér intimitása. A Kvártélyház egy bensőséges városi színház, a belváros legközepén, ez az egyik vonzereje. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Forró júliusi délután érkezünk Miszlára. Rövid örömteli üdvözlés után hamarosan az árnyékos traktuson kortyolgatjuk a hűsítő üdítőt, ízlelgetjük a hangulatot, beszélgetünk, ismerkedünk, átadjuk magunkat a lassúságnak. Közelebbről-távolabbról már találkoztunk, de idén is jöttek újak, akik korábban még nem voltak a művésztelepen. Izgatott várakozással tekintünk az előttünk álló hétre, hogyan alakul, mennyire lesz relaxált a csapat, mennyire inspirálják az emberek egymást, mennyire mély, beszélgetős és mennyire pezsgő a társaság. Ígéretes a fiatal festők, grafikusok, a világlátott képzőművészek, a kitekintő iparművészek és a karakán szobrászok találkozása. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
A hazai kortárs szerzők színe-java ellátogatott a városba az elmúlt pár napban. A PécsLIT izgalmas könyvbemutatókkal, rendhagyó irodalomórákkal és különböző off-programokkal várta az irodalom szerelmeseit. A jubileumi fesztivál az olvasás világnapján, szeptember 8-án indult Háy János és Kollár Klemencz László KutyaGOló című zenés irodalmi estjével, ezután egymást követték a jobbnál jobb programok. A PécsLIT vendége volt többek között Terézia Mora, Szabó T. Anna, Röhrig Géza, Szécsi Noémi, Erdős Virág és Kemény Zsófia. A fiatalabbak pedig találkozhattak például Rojik Tamással, Zágoni Balázzsal, Simonfalvi Ancsával, Zalka Csengével, Takács Viktóriával, de a középiskolásat több rendhagyó irodalomórára is várták a szervezők. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
„Tudod, hogy hol vannak a gyerekeid?” – ezzel a mondattal ijesztgette az amerikai televízió évtizedeken keresztül a szülőket, hátha sikerül beléjük egy kis felelősséget is riogatni és jobban odafigyelnek a kölykökre. A Fegyverek című új amerikai film ennek a mondatnak a logikus folytatása: azt nem tudjuk, hol vannak, de azt tudjuk, hogy elhagyták a házat, és elfutottak a sötétbe. Zach Cregger (Barbár) filmje azzal kezdődik, hogy az álmos kisvárosban kitárulnak az otthonok ajtajai, és egy osztálynyi általános iskolás gyerek, elég fura testtartásban, hajnali negyed kettő után pár perccel mérgezett egérként lohol valahova. A szomszéd veranda automatikus fényei felkapcsolnak, de nem veszi észre őket senki. A kamerás ajtócsengők rögzítik a rohanást, de csak pár méterig. Mindenki tanácstalan, főleg azért, mert egy komplett osztály tűnt el. Pontosabban mindenki, kivéve a szótlan, félénk Alexet. Ő marad egyedül Justine (Julie Garner) tanárnő osztályában, és ez a pedagógus lesz az, akit aztán kipécéz magának a teljes kisváros. Nem kell sok, és máris felfestik az autójára, hogy „boszorkány”.
A Magyar Fotográfiai Múzeum legújabb kiállításának a témája az absztrakt fotográfia, amely a fotóművészet egyik legizgalmasabb és legösszetettebb területe. E műfaj lényege nem csupán abban áll, hogy eltávolodik a látható világ közvetlen ábrázolásától, hanem abban is, hogy újfajta látásmódokat és értelmezési lehetőségeket kínál. Ezúttal Gál Teodóra, Schór Ádám, Simon Gellért és Szabó Liza munkáin keresztül nyerhetünk bepillantást az absztrakt fotók izgalmas világába. Az absztrakció nem esztétikai díszítés, hanem konceptuális állásfoglalás: az észlelés működéséről, a valóság viszonylagosságáról, a képalkotás szabadságáról szól. Ebben az értelemben az absztrakt fotó nem a világ egy darabját mutatja meg, hanem inkább annak egy lehetséges lenyomatát – torzítva, redukálva vagy épp újrarendezve az elemeket. Az absztrakt képek nézése másfajta figyelmet kíván. A felismerés megszokott kapaszkodóinak hiányában a néző aktívabb szerepbe kerül: nem az a kérdés, mit látunk, hanem az, hogyan értelmezzük, amit látunk. A forma, a fény, a tér és a ritmus itt nem illusztrációként, hanem önálló jelentéshordozóként működik. Ez a megközelítés felszabadító és egyben kihívást jelentő is: le kell mondanunk a megszokott olvasatokról, hogy újfajta értelmezési lehetőségek nyíljanak meg.
Kopognak. Odacsoszogok a bejárati ajtóhoz, fülelek, tényleg kopogás-e, nem a beépített szekrényből jön-e mégis ez a hang, tudom, hogy majdnem üres, de sosem lehet tudni. Megszólal az ajtócsengő, ezt a hangot utálom talán a világon a legjobban, még a kaputelefonénál is jobban, mert aki ezt nyomja, azt már csak egy ajtó választja el tőlem, már majdnem bent van, a küszöbön van, a csengő hangja durva, tolakodó, irritáló, fémes kerregés, generált hang, tíz éve ezt is kicserélték, amikor a kaputelefonokat újrahúzták az egész házban, mert már szinte sehol nem működött. Kétféle ember szokott olyan agresszív lenni, hogy becsönget egy kopogás után, az egyik, aki valahogy bejutott a házba, és el akar adni valamit, vagy kérdőívet akar kitöltetni, a másik a Rudi. Ő néha nem is kopog, azonnal a csengőt nyomja. Egy közepesen hosszú, határozott csengetés. Az embernek összeugrik tőle a gyomra. Tovább a szifonline.hu cikkére >>>
Kis magyar antihorror Mit vár az ember egy Fliegauf Bence-filmtől? A “mi világunk” és a “másvilág” közötti forgóajtóra állított kamerát (ahogy megfogalmazza saját maga érdeklődését egy interjúban)? Szkeccs-szerű történetszövést? Akár tempóbeli lassúságot, akár formanyelvi vagy financiális minimalizmust? (Az elmúlt évtizedben inkább utóbbi.) Atmoszferikus tájképeket? A Jimmy Jaguár ezek mindegyikét tartalmazza, sőt, ilyen értelemben talán ez az eddigi legtisztább Fliegauf mozi. Az embernek azonban mégis hiányérzete marad a végén, mert a hatáskeltés ellen indított hadjárat sajnos magát a filmet is elhatástalanítja. A Tisza partra dob egy ladikot, benne egy megkötözött emberrel, akiről kiderül, hogy szerb háborús bűnös. A tettes a híres kortárs költő, Balfi Marci (Peer Krisztián) és társa, a fiatal Tojás (Major Erik), akik a híresztelés szerint egy Jimmy Jaguár nevű démon sugallatára hajtották végre tettüket. Az ügyben nyomozás is indult Katalin nyomozó (Balla Eszter) vezetésével, illetve civilek is a végére akarnak járni a dolognak (pl. Léna – Jakab Juli, az önmagát alakító Gulyás Marci, vagy éppen, áldokumentumfilmről lévén szó, magának a filmnek nyersanyagot szolgáltató stáb). Mint kiderül, nem csak Bafi Marcit és Tojást hálózta be Jimmy Jaguár szelleme, de egy szekta is épült a kísértet köré, melybe Léna beépülni igyekszik – ám a beépülésből végül tényleges hódolat lesz, nem is akármilyen. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
Javában zajlik a PécsLIT fesztivál, a könyvbemutatókat, rendhagyó irodalomórákat, gyerekprogramokat rengetegen látogatják, több esemény telt házzal zajlik. A fesztivál harmadik napjára mi is kilátogattunk, Erdős Virág könyvbemutatóján vettünk részt. A jubileumi PécsLIT szeptember 8-án indult Háy János és Kollár Klemencz László KutyaGOló zenés irodalmi estjével. A programok azóta is folyamatosak, a hazai kortárs irodalom képviselői egymásnak adják át a helyet a Tudásközpont előadóiban. Szeptember 10-e, a fesztivál harmadik napja is elég sűrű volt, a délutáni programsorozatot 16 órakor Kemény Zsófi könyvbemutatója nyitotta, utána Fancsali Kinga következett. Ezután 18 órakor két helyszínen párhuzamosan futottak a programok, Fábián Tamás és Erdős Virág várta az olvasókat, akik 19 órától Terézia Mora kötetbemutatójára, végül Röhrig Géza előadására ülhettek be. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
Feydeau stílusát és fogásait tanulmányozva írom a ma játszódó bohózatomat, hiszen a korabeli Franciaország újgazdag, parvenü, kivagyi alakjai nem állnak távol a mai NER-világban hirtelen meggazdagodott figuráktól. – Három kérdésünkre a hét írója, Kerékgyártó István válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén. Hogy mikor, milyen körülmények között gondolható el egy írói pálya kezdete, nehéz válaszolni. Aligha van rá recept. A hét írója, Kerékgyártó István esete is ezt támasztja alá. Anélkül, hogy az életrajz szövevényes hálójába vetnénk magunkat, talán elég, ha annyit rögzítünk: Kerékgyártó 47 évesen érkezett meg az irodalomba. Vagyonregény című könyvében a személyes és akkor már történelmi súlyúnak tekinthető tapasztalatai összegződnek; az íróit megelőző, úgynevezett civil élete, inkluzíve a rendszerváltás során az államigazgatásban, különösen a privatizáció és a média területén látottak indították arra, hogy megpróbálja epikus formára hozni az akkor még kimondottan közeli, avagy aktuális figurákat, döntéseket, eseményeket. A könyv jelentős érdeklődést váltott ki, ám Kerékgyártó kritikai fogadtatása a további regényeivel vált élénkké.
Kiss Mari eljátssza a kiborulás és a másokat is kikészítés ezernyi árnyalatát. Alföldi Róbert pedig megrendezi, hogy egy család tagjai és „kapcsolt részeik” hogyan nyúzzák le csaknem a szó szoros értelmében is egymásról a bőrt az Augusztus Oklahomában című darab előadásában, melyet a szombathelyi Weöres Sándor Színház kiváló társulata a Városmajori Szabadtéri Színpadon vendégszerepelve mutatott be.. Már akkor is eléggé utáltam ezt a darabot, amikor Eszenyi Enikő, miután igazgató lett, a Vígszínházban megrendezte. Az előadásban sok mindent szerettem, de Tracy Letts szövegét sokszor nehezen viseltem. Hibridnek tűnik. Olyan mint egy Eugene O'Neill darab, mondjuk az Utazás az éjszakába, és valami szappanopera keveréke. Komoly dolgok vannak benne felhígítva, mint amikor a nemes bort felvizezik. Lidérces családi dráma tereferébe oltva. Miközben minden szereplő totálisan taccsra kerül, többen könnyed poénokat mondanak. No jó, persze egy kis fekete humorral fűszerezve, bölcsességeknek mutatkozni akaró közhelyekkel. Ez egy ideje amúgy is módi, a bulvárkomédiák is gyakran mélységet imitálnak, el akarják hitetni, hogy a lélek lidérces bugyraiban járnak, de általában csak a felszínt karistolják. Vagyis hazudni próbálnak, méghozzá jelentős sikerrel. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Kinek mit jelent a Balaton? Nyaralást, nyugalmat, szabadságérzetet, játékot, többségünknek feltöltődést, egy alkotó esetében viszont inspirációs forrást is. Arról, hogy Szabó Zsolt Isparomar életében milyen szerepet tölt be a magyar tenger, az a kiállítás mesél, amelyen balatoni tematikájú zománcképeit, sejtelmes és op-artos fotográfiáit vonultatja fel.
„A habokon / visz ladikom / csillámfodor a / Balaton” (Weöres Sándor: Balaton) Szabó Zsolt Isparomar a Pécsi Tudományegyetemen és a párizsi Sorbonne-on tanult. Analóg fotókkal, zománcképekkel dolgozik. Fotóművészeti munkásságára többek között André Kertész, Moholy-Nagy László, Giorgio de Chirico, Piero Manzoni művészete hatott. Művei analóg filmre készültek, nem alkalmazott digitális képalkotó rendszereket, ám újabban markáns irányváltás látszik a pályáján. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
A Gaucho Gaucho csendes, minimalista film, amit pont eszköztelensége tesz hatásossá. Egy letűnt korról mesél és arról, hogy szabályaink sokszor mennyire öncélúak. Bár kevés filmről van szó, amelyek ráadásul nem is feltétlenül kapcsolódnak közvetlenül egymáshoz, sajátos tematikai csoport kezd egyre népszerűbbé válni a kortárs filmkultúrában. Az utóbbi években több film került a hazai mozikba (többek között a War Pony és a Pásztorok), amik olyan határhelyzetekről beszélnek, amelyekben a karakterek vagy visszatérnek a természetbe, vagy eleve olyan közösségben élnek, amely nem a kortárs kapitalista világrendünk szabályai szerint működik. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Rég borzolta úgy kortárs művész a hazai kedélyeket, mint a pécsi születésű, jóideje Londonban élő, harmincpár éves Bozó Szabolcs. New York, Velence, Hongkong után végre itthon is meg lehet ismerkedni az alapvetően színes, lendületes, és egyfajta korszellemet, jelenkori érzéseket nagyon plasztikusan hordozó festményekkel. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>> 
|
Balla Eszter és Fliegauf Bence a „Jimmy Jaguár” díszbemutatóján. Fotó: Paseczki Lidia (Kép forrása: kortarsonline.hu)
Forrás: 1749.hu
Turczi István – Fotó: Győrffy Anna (Forrás: litera.hu)
