Videó

Az Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója




Keresés a honlapon:


Cselenyák Imre

Cselenyák Imre (Nyírkáta 1957. január 1.) elbeszélő, regényíró, zenész, dalszövegíró, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 

A Magyar Prózaíró Műhely Egyesület alelnöke, a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület tagja.

A gimnáziumi érettségi után munkásként dolgozott, főképp a gyógyszeriparban, de megfordult a katonaság alatt a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében is. Zenei vonalon tovább képezte magát, az 1980-as években ORI vizsgát tett, tagja volt a Vulkán, Hipnózis, Kontinens együtteseknek, mint zeneszerző-szövegíró-énekes. Jelenleg az Írottkő Műhely együttes örökös tagja. Legnagyobb sikereit a Kontinens együttessel érte el. Készültek rádió- és tévéfelvételei, sok legendás helyen fellépett: Metró klub, Budai Ifjúsági Park, Petőfi Csarnok  stb.
1989-ben újságíró tanfolyamot végzett, azóta ír novellákat, regényeket, kisprózái a C. E. T., a Polisz, az Új Holnap, a Magyar Napló, Debreceni Disputa irodalmi folyóiratok közlik, de olvashatók írásai a 24 ÓRA, a Kelet Magyarország és más napilapok, illetve a Gyöngy, Anna magazinok hasábjain. Az Írószövetség tagja. Budapesten, Dorogon és országszerte, valamint országhatáron túl (Felvidék, Erdély) irodalmi esteket szervez, író-olvasó találkozók résztvevője. Az Írószövetség Klubjában Gáspár Ferenc íróval szerzőket, szerkesztőket mutat be a Prózaműhely rendezvényein belül. Dorogon él, felesége Cservenka Rita, újságíró, művelődésszervező, felnőtt fiai Balázs (1989) és Tibor (1990).

Kötetei
·    Kamasz-tavasz (1993, regény) Ifjúsági lap- és Könyvkiadó 
·    Szidóni (1996, regény) Kráter Műhely Egyesület 
·    Nem történt semmi (1996, elbeszélések) Magán kiadás
·    Hé, Emberke! (1997, kisregény) Kráter Műhely Egyesület 
·    Eh, Menschenkind! (1999, a Hé, Emberke németül, Seneca-Togora
·    Reggelek (1999, novellák) Puedlo 
·    Fuldokló augusztus (2004, regény) Magyar Napló 
·    Schlaraffia (2005, regény) Magyar Napló 
·    Párhuzamos ellenirány (2007, elbeszélések) Puedlo - Coldwell 
·    Ágoston úrfi (2007, regény) Coldwell 


Regényei Jean-Pierre Montcassen néven
·    A halál vámszedője (2000, Puedlo)
·    Tajgerosz kegyeltje (2001, Puedlo)
·    A legionárius (2002, Puedlo)
·    Azálea (2003, Puedlo)
·    A fáraó lánya (2004, Puedlo)
·    Az egyiptomi kéjnő (2006, Puedlo)
·    A magyarok nyilaitól... (2008, Puedlo)
·    Attila, Isten ostora (2008, Puedlo)
·    A sivatag hercegnője (2009, Puedlo)
·    Az egyiptomi kéjnő (2009, Puedlo, második kiadás)
·    A fáraó lánya (2010, Puedlo, második kiadás)
·    A sivatag hercegnője (2010, Puedlo, második kiadás)
·    Az egyiptomi kéjnő (2010, Puedlo, harmadik kiadás)
·    Szamuráj és gésa (2010, Puedlo)
·    A fény leánya (2013, Gold Book)
·    Meliki (2013, Könyvmolyképző)

Művei a Holdkatlanon: