oksi, vernisszázsolok: lehet fogyasztani a lélek jól lakott, most hát a test..
(a kamerába les kalimpál)
felsoroltak sok régi jó havert, hogy a pingvinben ingyé’ volt a kevert, (no, ilyen volt éppen, mint ez a rímpár) s hogy nagyanyám csinos kiskosztümjében jártam, "nyár van, hát nyár van!" s honunk alatt a méteres félalakos Dávid gipszszoborral a kőbányait szerette Ő is, s köszöni, jól van! a hegedűtokban Satyánál vo-hó van, s a napos kacsám pórázon vezetve hogy csillogott a szöges nyakörve reggelente mikor már 5-kor vártunk a szeszre szisszenetre s a kisz klubban este elzártunk minden csocsót és Keroacot hintettük a népre záróra után szálltunk kultúr-szomj bután a prágai „gépre” mint később Varsóban is "szolidárnoscs!" a jam session-földalatti várost, hogy véget érjen hamar
Farkas Molnár Péter (1952-2020) Fotó: Hegedüs János (Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport)
...megint az éjszaka.
Nyúlok a dobozért, bevésődött mozdulattal, aztán megáll a kezem, nem gyújtok rá mégsem. Férfi vagyok, a fenébe is! Csak kibírom valahogy! Én ne bírnám?
Olvasok tovább. Japán története, már nincs romantika, nincsenek magányos hősök. Nincs íze, zamata az életnek, kihal az ősök tisztelete, felbomlik az évszázados rend, szamurájok helyett ipari munkásokra van szükség. A szamurájok pedig holtan fekszenek egy mezőn, Tom Cruise visszamegy özv. Szamurájnéhoz, és ülteti a rizst...
Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, 2017 Nyíregyháza (Kép forrása: Wikimedia Commons)
Fátyolba burkolt, tompa fényű tükör, mikor eső öntözi. Nyíregyháza. Még pontosabban Szent István utcája. Régóta nem jártam arrafelé. Több mint másfél éve. Akkor is inkább kerülőutakat tettem. Végig a Bocskai úton. Egész a Kossuth térre. Vannak pillanatok, mikor az örök érvényű, járt utat járatlanért el ne hagyj mondás gyémántszilárd bölcsessége megkopik. Egyszerűen csak fényét veszti. Legutóbb ezt éreztem. És tudtam, csak folyik ki az ujjaim közül az idő. Megállíthatatlan. De nem bántam. Hideg volt. Tél volt. Csak kóboroltam. Apám és anyám a csillagokból néztek le rám. Tán mosolyogtak. Tán könnyeztek. Tekintetükkel kísértek, úgy hiszem. Minden utcasaroknál, minden fordulónál, padoknál, parkoknál, épületeknél rekonstruáltam a visszahozhatatlant. A múltat. Akárhová mentem, mindenhol üdvözöltek. Élők és szellemek. Emlékek. Különös gyermekkor. Ifjúság. Önmagam.
M. Szlávik Tünde (Kép forrása: aranygyapju.blog.hu)
Altatóorvosi vizsgálatra kellett ma mennem, izgultam rendesen, hiába nyugtatgattam magam, hogy ez még nem a műtét. 9.52-re voltam előjegyezve, Misi agyára mentem, mert hamar el szerettem volna indulni, hogy inkább ott várjunk, mintsem elkéssünk. Végül bejött egy munkahelyi telefon, addig én enyhe nyomásgyakorlásként beültem az autóba. 9-kor indultunk, 9.25-kor már a parkolóházban köröztünk. Ha 25 perc alatt ideértünk, csak megtaláljuk majdnem ugyanennyi idő alatt, hová kell menni, még az én befékezett teknősbéka tempómmal is – gondoltam. S lőn.
Magén István: 1. sz. képlet (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)
Lázadoznak ott, ahol eredetileg kultúrház, rádió, csalán volt. Én vagyok a fürdőmedence, mondja Somfainé, vagy az egészségház, vagy az öltöző, és megosztom a szabadságot. Egy gyönyörű cseresznyefa a magasból, majdnem meghaltam magam, mondja. Nevetek, kiengedem a levegőt a kezemből, összetörik, elgurul. A tükörképem kereszülreped. Az éghajlat láttán merészelem kimondani, hogy tudatosan ellenőrzött, könnyű. Somfainé arcán látszik a sivatagi vándorlás, a felfedezés. Beborult tekintettel, egyre távolabb, már-már a képzelet peremén. Utána nyúlnak, belemarkolnak, a hullámok jeleznek, letépik Somfainé ruháját. Beborult, rémesen néz ki a délelőtt. Kinéznek a porból, bámulnak rá, Somfainé ugrik, repül, magára vonja a figyelmet. A szünet alatt felrajzolja, hogy semmi. Áll, gyere be,mondja, a pasas eltűnődik. és éhes is, belép a kápolnába. Csupa pamutszövet, rikkant egyet, meglóbálja, önmagára mutogatva tördeli a kezét. A csengőhang elhagyja a fedélzetet, a hanghullámok füzérben szerveződnek, szívük van, Somfainé elfordított fejjel táncol. Oda jár, rendes ember, a nyakáról veszi le a térdét. Somfainé dölyfösen párbeszédbe elegyedik Somfaival.
Csengődi Péter Fotó: Molnár Attila (Kép forrása: csega.hu)
A sok ajtó közül odamentek az egyikhez, ami pontosan ugyanúgy nézett ki, mint a többi; az ezredes azonban mély levegőt vett, mintha már akkor bánta volna. Bekopogott, vagyis pontosabban bedörömbölt az öklével, amit ő magam még mindig az illedelmesség rugalmasan nyújtogatható kategóriájába sorolt.
– Hm – mondta, jelezve azt, hogy mondani szeretne valamit, csak szeretné, ha előbb rákérdeznének, hogy mit szeretne mondani.
– Mit szeretne mondani? – kérdezte az ezredes, belemenve a játékba.
– Magamtól azt hittem volna, hogy ezen a bázison biztosan van valami modernebb módja annak a jelzésére, hogy ki szeretnénk nyittatni az ajtót.
B. Tóth Klári: Keresztút - borító (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)
Elmúlt a tavaszi szünet, iskolakezdet.
Az utolsó szüneti nap eszembe juttatja az iskolát. Diák- és tanárkoromat is.
A reggel fontos kommunikációval kezdődik.
– Tata! – csetel hozzám unokám, Péter. – Írnom kellene a húsvétról valamit. Ez a föladat, szünet után be kell adnunk, a tanárnő szigorúan leosztályozza az ilyesmit. Van egy ötleted? Súgjál, tata!
– Gondolj vissza arra a mesémre, amelyet később is oly sokat emlegettünk!
– Virágvasárnapon Jézus urunk beszamaragolt Jeruzsálembe. Ünnepre érkeztek a népek, mégis, ha visszagondolunk a nagyhét történeteire, a keresztre feszítés kegyetlen végrehajtása jut eszünkbe először, és nem a bevonulás pálmaágakkal lengedező boldog békeüzenete.
M. Szlávik Tünde (Kép forrása: aranygyapju.blog.hu)
Gyerekkoromban senki nem ijesztgetett csúszómászókkal, legfeljebb a fiú osztálytársak jöttek túl közel az arcomhoz egy-egy cserebogárral – ami ugye mégsem csúsz-mász állat, kivéve, ha kiszedik a lábait, brrrr –, hogy nézzem meg, ez egy királynő, mert piros a tora. Farkas sem lakott a Bence-hegyen vagy a Vitéz-kanyarban, mégis gyakran játszottam azt, hogy gyorsan be kell ugrani a megvetett ágyba, s alaposan be kell takarózni, különben elkapják a lábamat a kígyók, meg hogy úgy kell elbújni a „bunkerben”, hogy akárhányan szorongunk is az ebédlőasztal alatt, senkinek ne lógjon ki egy végtagja se, mert azt megeszik a farkasok.
Magén István: A szakadék (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)
Rázkódás nincs, minden kezdés örömteli elfoglalták az erdőt az embereit, a legszegényebbet is (Szegénylegény), (Kopog, vés, tekeredik.) Úgy tartja a kezét, mint a színházban, görbe a határ és az ujjak, az ajak még feszes implantátum.
A kiállítóterem pilléreit pontosítani kell. Meglátod milyen tulajdonságai vannak. Nők összetekeredve. A szokásos pszichodinamikus elrendezés szerint. Én csak annyit tudok, mondta, hogy egy moziban ülök. Fejjel lefelé csúszós (szolgálat). Megissza a halált, jóofa. Kézirattal jelentkezik, vési a követ teátrálisan, felhívja magára a figyelmet, a hülyéket meg kell becsülni, mondja, szilánkok a szemben, türelmetlenül és görcsösen. Remény. A kígyó azt hiszi, hogy mindenki felett ítélkezhet. (A tiszteletreméltó vadak a történelem újraolvasásában hisznek.)
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
