Szépirodalom – Versek és slam poetry

Minden elképzelésünkből
hajó lesz,
elindulunk végtelen kékséget
tükröző tengeren, csendünkből 

Adószakértő leszek lassan
meg tőzsdeügynök
és könyvelő
 
Pedig csak kettő
egyszerű kérdésre
nem kaptam választ
a hivatalban.
 
Felháborító és tanulságos.
 
Minden apró kis gesztenyét
magadnak kell kikaparni,
 
A hivatalnok csak
fizetett bábu
egy csicsás kirakatban,
 
aki nem azért ül ott,
hogy te megtudd a választ!
 

Talált utca. Kész boldogság.
Beragyogja szavak napja.
Rejtett szemekkel figyelik.
Ő csak sétál. Nincs kalapja.

Itt már semmi sem enyém,
csak a befeléfordulásom.
Csattan a szó, röpülnek a papirok.
Felhők közt zöld jádebuddha csücsül.
 
Elfordulni, mikor a a másikat vágják.
Lecsukott szemmel álmodni szebb jövőt.

Csalóktól függeni, sosem volt mennyország.
Anya másképp mondta. Most ki tévedett?

Mintha varázslat
ülne a cégen.
Mindenkinek ugyanaz fáj:
a munka.
 
Mintha nem is
közöttük élnék.
Befelé nézek és elhiszem,
hogy én
nem idetartozom!

Sokan vagyok.
Nagyon.
Akiknek írok.
Hagyom.
Semmi cifraság az asztalomon.
Laptopom monitorján gondolatom,
Sötét végzetfény, akárcsak én.
Én. Én.

Hatmilliárd magány a földtekén.

Most már én is tudom,
hogy nem szerették jobban
mint egy koszos kutyát,
akit csak muszájból tűrnek.
 
Kanál merül a sárga lébe
a tészta csúszik, a barna nyel.
A szőke félrelökte, sír.
Én meg csak... leültem enni egy ebédlőben.

A Tisza felett ballag már a hold,
Arra, amerre vonul a folyó.

Kanyarban füzes, kikötött hajók,
Ártérben víkendházak, nyaralók.

Neonfényben a Csónakház ragyog,
Elpihentek a kajak-kenusok.

A Torkolatnál Damjanich-szobor,
Győztes hadúr volt itt valamikor.

Sötéten mered, csillagokba tolva
A Vártorony s a Vártemplom tornya.

A Tisza folyik: múlt, jövő, jelen,
Ezüst szalagon ring a végtelen.

Hamerszki Erikának

Mint aki templomba tér be...

Az ünnepélyes csendben figyelve
mélyen átéli: minden szavaknál
szebben felzeng lelkében a zsoltár.

Hangtalan országba tévedtem én,
ahol minden hangtalan volt,
minden hangtalan, de nem csak kívül:
csontig, velőig hangtalan,
hangtalan,
hangtalan, hangtalan, hangtalan.

Bárki lehetsz.
Hopp, egy pecsét a papírra
Józsinak
egy vizsgálatról
amin meg se jelent.
 
Varázslat minden,
csak engem
nem tanított meg senki
az ilyen csuda-látásra!

Mellettem ült a tárgyalóban,
csak néztem, néztem a kezét.
Amúgy csinos, fiatal lány,
de mind az öt ujja kék!
 
És akkor látom, hogy viaszfény
villan végig a balkaron!
Tán elhagyta egy balesetben...
Megtudni már sosem fogom.

Dal a Rokkantakhoz

Rokkantjai egy vélt életnek,
Akad „ép” s értő társatok?
Teremtő Isten szép világán
Nehéz az Emberlét rajtatok.

Sújtó szánalom, gőg, megvetés,
Ájult hitetek segítsen,
Elfogadva a plusz-szenvedést,
Bennetek erősebb az Isten.

Érzés-szemetek, lesajnálás,
Csupán csak csipetnyi derű,
Valljátok mégis, lesz még más az Ember,
S győztes az Élet és nagyszerű.

 Olyan kevés
a MOST pillanat
minden halad
minden szalad
 
Olyan kevés
a szerethetés
Minden való,
alig mesés
 
Olyan kevés
a megnyughatás
minden csak nyűg
nem ár-adás
 
Olyan kevés
a tudom – hatok
Isten vagyok
Isten: VAGYOK!
 
Nem látjátok?
Nem értitek?
(Nem hallotok?)
 
Nem hallgatok..!

 
Néztek
mint egy furcsa bogárra,
nem értitek
a lényeget
 
Ez a világ csak
félreértés
 
Benne(d)
az Isten
integet!

Ha Isten volnék
szeretném a poloskát is
mint önmagam
 
De így?
Az egyoldalú ragaszkodásnak
EGY CSAPÁSRA
vége van!

Ha megjelen a mondatvégi jel
vonhatja le más a
tanulságot! kérdést?
valódi véget.
végetlen érvényt: 
utólag

 
Ma ráolvastam
a biokomos autóra
mert hat előtt
csörömpöl az edényekkel,
és mindig!
 
Aztán egy kis
halláskárosodásért
könyörögtem
-         hiába
mert mindig visszajön
és egyre táguló köröket
ír le.
 
Aztán gépfegyvert
kértem a kávé mellé
mert
hol van már karácsony?
 
És elhatároztam,
hogy kiállok vele az
erkélyre lőni,
mert
jövő héten is lesz kedd!

Tárt ablakomban áll a vár.
A középkori hű mása
lenne, lehetne, de már
csak kihűlt nyomeleme
mellé, belé, rátelepült korok
korunk szellemének.

 
Buborék ezüstje
egy lábfejen
ha elmerül a vízbe
apró oxigén molekulák
(lélegzik a bőr)
 
Zöld mohapárna
puha bársonya
ha rásüt
a februári nap
(kicsi sündisznó)
 
Apró te-neszek
párnacsöndbe gubbadó
pihe fürtöd
(álmos reggel)
 
Szemem, fényem
mosolyom
mint megtanultam
szeretni már
(valódi tükörkép)