Keresés a honlapon:

Szilágyi József: Felmentő műszak

 

 

 

 

Felmentő műszak¹

 

Száguldani le, meg fel. Érzelmi libikóka az egész, mormolta László a kórházi büfé fülledt monotóniájában. Tanulmányozta a nyitva felejtett italautomata mechanikáját. Levenné a piros mentős zubbonyt, de mindig épp akkor… Ráncigálta a cipzárat le, meg fel. Itt is vagyok, meg nem is vagyok itt. Veletek meg nem is veletek, közöttetek, mert közétek kevert a sors, de egyedül vagyok, egyes egyedül. Miért nem tudok Ágnes nélkül élni?

Jelzett a csipogó: sürgős. Felhúzta a zipzárt, gondolatban megsimogatta a város másik szegletében ebédet főző Ágnes fürtjeit, aztán felhorkant. Hogy oda ne rohanjak! Oda meg vissza. Megmenteni egy életet!

– A szakápolónk mindig a büfében! – robbant be kollégája, a sofőr-betegszállító Pityu. László nyargalt utána a kórházi labirintuson át, azután bevágta maga után a mentőautó hátsó ajtaját.

– Eszméletlen sérült a Délinél – trillázta a sofőr mellett ülő Kertész doktor. Pityu beletaposott és az autó szirénázva kanyarodott a villamos sínek közé.

Végignézett kollégáin, az istent játszó mentőorvoson, és a mogorva, szófukar Pityu sofőrön, aki csak egyvalakit tud szeretni, az esetkocsit, „Robót”. Esküszöm, ezek még nálam is frusztráltabbak!

Ágnes nélkül viszont nem megy. Ágnes, ugye megigazítod? Ágnes, ugye elugrasz érte? Ágnest is utálta. Őt utálta a legjobban. Ági, ugye hozol nekem Esterházy-tortát? Ágika, drága, ugye nézel nekem zoknit? Nagyon utálta a feleségét. A felesége egyike volt azon néhány személynek, aki rendszeresen zaklatta őt, és rabolta az idejét. A drága időt, amit hullámerőmű kutatásra, az energiaprobléma végleges megoldására, az emberiség és a Föld megmentésére fordíthatna. De a felesége ebben nem volt partner. Elcsente tőle ezt az időt, módszeresen elszivattyúzta maradék félórácskáit, rendszeresen kiszipolyozta energiáit. A bolygómű kísérleteire keservesen összekuporgatott perceit egyszerűen leemelte az időfogasról és elvitte magával. A fürdőkádbeli szeánszát, amikor ellazulva kutatta elméje mélyén az univerzális forgattyú elvét, az asszony előre megfontolt szándékkal darabokra zúzta, kiszipkázta, és galád rikoltozásával, drágám, kérsz egy tiszta törölközőt, szétlyuggatta elméje tiszta szövetét. S amikor a víz alá menekült, az asszony habfürdővel üldözte: most is facsarja orrát az iszonyatos virágillat. Hihetetlen atrocitásoknak volt kitéve, Ágnes arroganciája nem ismert határokat. Mottójává lett Ingmar Bergmann mondása, a családi élet beavatkozás a magánéletbe.

Már a Vérmezőn szirénáztak, de merre tovább? Az aluljáró lejáratánál, az árkád alatt feküdt egy szerencsétlen rongykupac, de az utcát lerobbant turistabusz zárta el. Nyomás gyalog! Pityu, szirénázz körbe a kocsival!

Az autóból kikászálódva döntő lépésre szánta el magát. Magasabb szempontok szerint ítélkezik Ágnes felett. A sekélyes nép gyülekezete helyett önállóan kell meghányni-vetni dolgaink. A százötven darabos bögregyűjteményed helyett szelepülék marót és kerékpár alkatrészeket teszünk a polcra. Lesz végre terünk. És időnk.

Fojtott dühe szinte kibuggyant, amikor a folyamatosan utasításokat szajkózó Kertész doktorral az életmentő készletet nyalábolták a hónuk alá. Ágnes, te kommunikatív asszony, te szószátyár perszóna, akit azért rendelt mellém a sors, hogy elválassz a világ többi részétől, aki folyvást csacsogsz, hogy én néma és magányos maradjak. A lelked kiteszed, csak hogy az én lelkem bennem ragadjon.

A csődület között mégis megtorpant és fennhangon szavalta, áldjon meg az isten minden jóságodért, sok csacsogásodért és gonoszságodért! Megáldalaaaak.....! Nem, nem! Elhessegette ezt a képet, és nyargalt tovább a hordággyal az elképedt kívülállók között.

Ám a felső szint árnyékában is hullámerőműve ragyogott fel a szemei előtt. Egyetlen hatalmas létesítmény lenne Budapest szívében, csak a vacak Margit-szigetet kellene elkotorni, és ott tornyosulhatna a róla elnevezett erőmű.

Aztán hirtelen senkit és semmit nem látott, csak Ágnes kezeit, a félbevágott kisujját, amit annyira szeretett, a kezeit, amint megpróbálják őt megragadni, ahogy Ágnes kétségbeesetten kapkod utána, nehogy lecsússzon a mélybe, a pokol bejáratát alkotó daráló fogaskerekei közé. Fogd a kezem, Laci! De már Ágnes keze sem tudott segíteni, bukfencezett lefelé. Amikor újra látott, a hajléktalan mellett guggolt a dokival. Szerencsére mégsem a pokol garatja volt, csak egy kőzúzógép az árkád feltört padlatán. Jesszus, már látomásaim vannak! Bele fogok őrülni a mentőzésbe, meg Ágnesbe, meg a hullámgenerátorba. Megoldást kell találnom!

Közben már Pityu is körbeért a mentővel, na, tessék, ésszel kell rohanni! A sérült egy mocskos függönybe bugyolálva hevert a lépcső tetején, körülötte szétszóródott javai, demizson, két szakadt reklámszatyor. László ugrott, hogy vénát szúrjon, de egy holtsápadt, fogatlan alak véletlenül meglökte, és a felszakadt véredény vörös tartalma telepettyezte a kövezetet. Kertész doktor átkozódva vizsgálta a sérültet. Lélegzett, a pofacsontján horzsolás, kézfején zúzott sebek, ujjai között piros kartonszív. Hát persze, nyílt meg végre László szeme, hiszen ez nő! Pityuval hordágyra fektették a hajléktalant – a sürgősségi ellátás neki is kijár – és már indultak volna a mentő felé, de az orvos még az érkező rendőrrel vitatkozott, hogy vihetik-e vagy sem, életveszélyben van-e vagy sem. Az asszony nyöszörgött, szeme kifordult. Az utcán nézelődő kislányáért siető anyuka a tetem mellett ájult el, majdnem a vérfoltok közé.

Még ez a nyomorult is tartozik valakihez, pedig mióta az utcán élhet. Még neki sem mindegy, eszmélt fel keserves képpel László. Ha elkészül a hullámgenerátorom, nem lesznek hajléktalanok! Megtorpant, tágra nyílt a szeme, mintha fény gyúlt volna az agyában.

A fogaskerekek, a kötés, az együtt pergetett percek! Az izgatottságtól megtántorodott, elejtette a hordágyat, a sérült nő nyekkenve landolt az andezit lapokon. László hanyatt esett a kikopott lépcsősoron, koponyája nagyot reccsent egy lépcsőperemen, s amint ködösülő tekintetével az arca alatt terebélyesedő, orrából és füléből csorgó, lecsepegő tócsát figyelte, hűvösség áradt szét a testében. Rájött végre a hullámgenerátor titkára, ha megvalósítani már nem is fogja, s tudata utolsó rezdülésével még megsimogatta a város másik végében sürgölődő Ágnes fürtjeit, és mindenkinek, talán még saját magának is, megbocsátott.

 

  ¹Egy megmentés hiteles történetei

Mentőautó áll a sarkon. A mentősök egy hajléktalan fölött tüsténkednek. Négy szerző tollából megelevenedik a hajléktalan hányatott sorsa (Palóczi Zita: Gyűjtögetők), az egyik mentős zaklatott lelkivilága (Szilágyi József: Felmentő műszak), miközben a helyszínen nézelődők valamelyike is kifejti – vérszomjas - gondolatait (Rada Lívia: Egy kíváncsiskodó), és természetesen a mentőautó sem megy el szó nélkül az események felett, váltig csodálkozva az emberfélék különös viselkedési szokásain (Vincze Károly: Megmentő).

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-11-17 21:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.