Szemle

Nem túl sűrűn játszott mű Liszt Ferenc Requiemje. Templomi koncerten alig tűnik föl, aminek oka lehet az is, hogy felépítése elég sajátos, nem tartalmazza a mise liturgiájának valamennyi elemét. Ami még különösebbé teszi, nem a könnyen összehozható templomi vegyeskarra írta Liszt, hanem a férfiember fájdalmát talán egy árnyalattal markánsabban megszólaltató férfihangokra.

Tovább az olvassbele.com cikkére >>>

Szobrot emelt már az akkor nyolc hónapos terhes, karok nélkül és rövidebb lábakkal született jó barátjának, bronzba öntötte Pamela Andersont, valamint transznemű pornószínészeket is, igazán ismertté viszont a 25 évvel ezelőtt elkezdett, a saját vére felhasználásával formázott önarckép-szobrai tették – hogy csak néhány, meghökkentő munkát említsük Marc Quinn életművéből. Utóbbi egy folyamatosan futó projektje, amit öt évente megismétel, hogy így mérje fel az eltelt idő nyomait arcvonásain. 2006-ban készült mellszobrát most a londoni National Portrait Gallery-ben is kiállították, klasszikus portrékkal együtt.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

Szerintem Vörös István boldog ember. Boldog ember, mert az Úrral és/vagy a Hölggyel beszélgethet. Pedig hát ki fordulhat manapság az Úrhoz/Hölgyhöz, ki beszélhet, ki imádkozhat, vagy ki mesélhet csak úgy egyszerűen a világról, amikor egymáshoz is alig szólunk, amikor csendes gyászban morzsoljuk a köztünk burjánzó űrt, amikor nem is olyan régen még az olvasószemüvegünket is elhagytuk, utoljára pedig akkor imádkoztunk, amikor lejárt a parkolójegyünk? – Izabella Carranza recenziója.

Tovább a gittegylet.com cikkére >>>

Habár Pintér Béla és Társulata legújabb bemutatója, a Fácántánc cselekménye háromszázhúsz évvel ezelőtt játszódik, mégis a Kelet és Nyugat között ingázó, mindig az aktuális hatalomhoz alkalmazkodó, de azt a saját érdekei szerint bármikor kijátszó vezetői réteg látlelete, amely ma aktuálisabb, mint valaha.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

Különös és misztikus hangulatú, a népmesék és a legendák világát idéző látványtár fogadja Samu Géza (1947–1990) emlékkiállításának látogatóját a Pesti Vigadóban. Maga a szobrász is mesebeli figuraként sejlik fel a gazdag képzeletből felöltöztetett művek, fotó- és filmdokumentumok közvetítésében. Utóbbiak között látható az a performansz, amelyben Samu mint magányos küldetését teljesítő mesehős szülőfalujából a hátán cipeli a fővárosba egyik emblematikus művét, a Szarvasteknőt.

Tovább az mno.hu cikkére >>>

Történelem és legenda, realitás és horror fonódik egymásba Cserna-Szabó András új regényében, a Sömmi.-ben, ahol Rózsa Sándor is hozzájárul ahhoz, hogy 1849-ben győz a magyar szabadságharc. Pécsi Györgyi írását olvashatják. - See more at: http://www.irodalmijelen.hu/2015-dec-9-0815/ordoguzes-magyar-modra#sthash.RHGxtqPk.dpuf

Tovább az irodalmijelen.hu cikkére >>>

Amit Tar ugyanis a nyelvezetében, azt Horváth a mozgásvilággal teljesíti be. Ha tetszik, valós mozdulatokká transzponálja mindazt a szövegmozgást, amit Tar a novelláiba ültetett.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

Nem végkiárusítás, nem zár be, nem szűnik meg a Három Hét Galéria. Eredeti kép keresi eredeti gazdáját. Karácsonyi ajándék is lehet. Nyugodt szívvel ajánljuk. Tanújelek a mából. Nem füstjelek, nem szállnak el és fel a képbe álmodott gondolatok. Értékük örök, bennük az ötlet és a szellem találkozik. Kortársművek.

Tovább az ujmuveszetfolyoirat.hu cikkére >>>

Küzdelmek, tévelygések, útkeresések. A 28 éves színész, Farkas Dénes édesapja, a csengeri születésű Osztojkán Béla roma költő, író, újságíró verseiből állította össze azt az önálló estet, amelynek tervét régóta dédelgette, de most jött el az ideje, hogy a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában láthassuk.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

Január 21-én mutatják be Kern András Gondolj rám! című, Vámos Miklós novellájából rendezett új filmjét, amelynek a színész nemcsak rendezője, hanem főszereplője is.

Tovább a szinhaz.hu cikkére >>>

Nem itt, Bécsben. Hiszen ott látható a Political Populism című kiállítás, a Kunsthalle Wien-ben. Bécs pedig közel van. És mégis messze.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

„Svédországban mindenki bevándorló”, legalábbis ezt olvassuk a tizenkét éve északra emigrált Szeles Judit Ilyen svéd című verseskönyvében, amely a befogadó ország közéleti problémáit, élővilágát és történelmét, az ott élők különleges szokásait és szenvedélyeit tárja az olvasó elé nem kis iróniával, a hideg statisztikai adatokat is felhasználva.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

Randall Jarrell, az amerikai költő és irodalomkritikus életművéből mindezidáig egy válogatásnyi verset ismerhetett a magyar olvasó, Tandori Dezső fordításában és értő áttekintése kíséretében. A kötet már 1972-ben, hét évvel Jarrell halála után megjelent, de az olvasói recepcióban mutatkozó lemaradást az is tompítja, hogy szerzőnket az angol nyelvterületen sem elsősorban lírikusként (több jelentősnek tartott költészeti antológiából is kimaradt), sokkal inkább kíméletlenül problémaérzékeny és széles látókörű kritikusként tartják számon.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

Másodjára vágok neki a kiállítás tizenkilenc stációjának. Már tudom, több órás bolyongás vár rám a labirintusszerű termekben, még akkor is, ha ezúttal kísérőm Szilágyi Ákos, El Kazovszkij barátja, műveinek kiváló ismerője. Megtudom, hogy El mennyire szeretett utazni, elsősorban vonaton. Látom őt, amint a transzszibériai vasúton ül, nézi a tájat, mint egy képregény kockáit. Mindig úton volt, akárcsak most is. Sehol sem áll meg a szerelvény, soha sem ér célba. Most engem visz vonatán, ő vezeti a mozdonyt. El Kazovszkij is önmaga labirintusában bolyong, kutat-keres valamit és valakit. Önmagát, a szerelmet, a szépséget. Amit csak úgy őrizhet meg, hogy levágja fejét, tárgyiasítja. Angyal és kutya is. Fekete angyal és sakál is.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

Hogy kinek állítanék én emlékművet? Fogós kérdés. Természetemnél fogva riasztanak az emlékművek, a szobrok, amelyek valamilyen személy kultuszára utalnak, mert ugyan az emlékezetnek, az egyéni és kollektív emlékezetnek szüksége van kapaszkodókra, de azt mindig az aktuális kurzus dönti el, hogy ki kap és ki nem kap, egyszóval engem nem inspirál az ötlet, kivéve, ha olyan zseniális emlékműre gondolok, mint Pauer Gyula és Can Togay elhagyott cipői a Duna-parton. Az felülírhatatlan és megfellebbezhetetlen. Ebben a városban az az én emlékművem. Ha egyszer látta őket az ember, már mindent tud a városáról. Beleértve persze a túlpart remekül kivilágított filmgyári díszletét, hajnalban és alkonyatkor. Egyébként megjegyezni kívánom, annak, hogy Nelson Mandelának még életében szobrot állítottak Londonban, annak például örültem. Annak volt bukéja./p>

Tovább a beszelo.c3.hu cikkére >>>

Elkészültünk, itt a vége, szerintünk ez volt a tíz legjobb könyv idén, amelyek közé befért két komoly verseskötet is. Az év három legjobb könyve erősen különbözik egymástól: az egyik olyan, mintha a sötét utcán megvernének, a másik versbe szedett nagy ívű katasztrófaregény, a harmadik pedig egy klasszikusnak látszó identitáskrimi, amennyiben az a tétje, hogy a nyomozás végére kiderüljön, kik is vagyunk valójában. A listázó számára az év vége kemény lelkiismereti meló, mert hiába olvassuk végig az évet, csak maradnak kérdések bennünk. Az biztos, hogy idén is kiemelten kezeltük a magyar szerzők munkáit, mert nemcsak az a célunk, hogy bemutassuk az év legjobb könyveit, hanem az is, hogy jelezzük, nem kell megijedni attól, ha kortárs magyar regényt vagy verseskötetet sodor elénk a szél.

Tovább a konyves.blog.hu cikkére >>>

A kiállításon látható művek az emlékezet, emlékezés nagyon csendes, ám annál mellbevágóbb dokumentumai. Ilyen értelemben a Saul fia c. sokszorosan díjazott filmnek szöges ellentéte. Amíg a filmben annyira nincs tér, nincs levegő, annyira szűk minden, és nagy a szükség, szűkében vagyunk mindennek, még az emlékezetnek is, még emlékezni sem tudunk – mert térszűkében emlékezni sem lehet! –, itt éppen a tágasság, a tág tér, az emlékezetben és az emlékezésben való szabad mozgás, lubickolás teszi, hogy majd minden mű előtt dermedten állunk. A kilenc alkotó közül öt sorozatot készített. Ez is fontos. A sorozat kicsit olyan, mint a szobor: körüljárható és maga is körüljár. Éppen a linearitása tériesíti a mondanivalót. Dimenziónövelő Wächternél a szöveg, Chilfnek a Dudenhez készített lapjai esetében a történelmi távlat, a múltba való visszanyúlás növeli meg a dimenziót; Szabó Eszter Ágnes csokoládéja esetében pedig úgy érezzük, mintha a múlt falát áttörve, a múltból kapnánk egy tériesült emléket.

Tovább az umuveszetfolyoirat.hu cikkére >>>

Álomvilágban járunk. Egy rocker fekete, fém- és terepszínű álmában. Amelyben egy neves teátrum az ő kőkemény metálzenéjével fogadja látogatóit. Az álomban egy viharsarki, vásott cigánygyerek megkomolyodva, könnyűzenével csinál világkarriert, és élete delén járó hősünk rögökkel teli útjáról egy metálban jártas literátor elhivatottan regényt ír. A kötet bemutatóján a helyi városvezető Metallica pólóban fogadja és faggatja őket. A rockzenész beteljesült álmára pedig színültig töltött széksorokban kíváncsiak tinédzserek és ezüstüstökűek egyaránt. Álom az álomban.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

Nonfiction Franzentől, őzős betyárregény Cserna-Szabótól, a 21. századi felesleges embere és egy francia prófécia is került ötvenes listánkra.

Tovább a konyves.blog.hu cikkére >>>

Ezzel a címmel rendezett konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata művészettörténész és gyakorló népművész tagjainak, valamint a tagozat néprajzos ösztöndíjasainak részvételével a Vigadó Makovecz termében december 16-án. A szakmai tanácskozásra az esztergomi Keresztény Múzeum vallásos néprajzi vendégkiállításának alkalmából került sor.

Tovább az mma.hu cikkére >>>