Az elmúlt időszakban komoly vitákat generált a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. alapítása és elindulásával kapcsolatos hírek. Az ügy kapcsán a JAK, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága 2016. január 19-én közös levelet nyújtott be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter részére. A levél teljes terjedelmében olvasható.
Az Önkritikus portré című, három helyszínen, a kArton Galériában, a Latarka Galériában és a 115-106 Lakásgalériában futó projekt záró eseménysorozatának része, amelyet Borsos Lőrinc hozott létre Szenteleki Gáborral és Oltai Katával közösen.
Életről és halálról, hitről és tudásról, saját otthonáról, a megállás fontosságáról, a Jack London emléktúra titkos részleteiről, arról, hogy az irodalom ajtó, és a pipáról beszélgettünk Centaurival az első videóinterjú harmadik, befejező részében.
A Békéscsabai Jókai Színház fontosnak tartja a színházi előadásokról szóló szakmai párbeszédet, és szerepet is kíván vállalni annak fellendítésében. Nézd kritikusan, amit látsz! címmel február elejétől ingyenes kritikusképzést indít a környék középiskolásainak, melyet a József Attila- és a Magyarország Babérkoszorúja díjas Zalán Tibor író-dramaturg vezet majd. Elsősorban felsőbb évfolyamos diákokra számítanak; az egyetlen elvárás a színház feltétlen szeretete és az, hogy az alkotói műhelymunkában rendszeresen és lelkesen vegyenek részt.
Az elmúlt években két meghatározó kiállítást is rendeztek Budapesten, melyek rávilágítottak arra, hogy az erdélyi kortárs képzőművészeti élet korántsem megkerülhető. Az Európai Utasok címet viselő tárlatnak 2012-ben a Műcsarnok adott helyet, ahol egy képzőművészeti alkotóközösség, a kolozsvári Ecsetgyár tagjai által reprezentatív módon ismerhettük meg a szellemi és művészeti frissességről számot adó alkotásokat.
Miért éppen én? Darvasi Isten. Haza. Csal. című kötetének novellái mind egy szálig ezt a kérdést járják körül, miközben már a könyv címében is csupa pont van és kijelentés. Nincs is nagyobb fricska, minthogy ezek a könyörtelen és kegyetlenül súlyos szövegek olyan alapértékekként számon tartott címszavak alatt jelentek meg, mint Isten, haza és (csonka) család. És nincs fájdalmasabb, mint az utánuk következő pont.
A kormány 150 millió forint támogatással, amit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő biztosít, irodalmi tehetséggondozó programot indít „a magyar irodalmi élet felfrissítése” érdekében, írtuk meg a múlt héten a Hvg.hu nyomán. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. kormányhatározat alapján jött létre, 3 millió forint törzstőkével és 147 millió tartalékkal, a cég felügyelőbizottságának tagja Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is.
Sorkin, Boyle, Fassbender, Winslet: fantasztikus alkotógárda varázsolja vászonra Steve Jobs karakterét, világát és élete néhány szimbolikus fellépését. Ínyenc dráma kezdőknek és haladóknak, inspirációra szorulóknak és rajongóknak, gépzseniknek és filmszeretőknek.
A Szépirodalmi Figyelőben ezúttal Lakatos István Csudálatos show című képregényét olvashatjuk, melyet a szerző a stand up comedy hívószóra készített. Lakatos István 2014-ben megkapta a Műút nívódíját képregény kategóriában, 2010-ben az év képregényrajzolója lett, 2009-ben és 2010-ben pedig a legjobb kép-novella, tehát rövid terjedelmű képregény kategóriában vihette haza a magyar képregényes szakma elismerését, az Alfabéta-díjat.Horgony Dobozváros című könyve lett 2012-ben az Év Gyermekkönyve, Óraverzum című munkája 2014-ben az Év legjobb ifjúsági regénye díjban részesült. Rossz regényekről és meg nem valósult ötletekről beszélgettünk.
Danyi Zoltán kapta a Mészöly Miklós-díjat, míg az emlékplakettel Kocsis Imre Antalt ismerték el a keddi Mészöly Miklós Emléknapon. Az író szülővárosa, Szekszárd és a Mészöly Miklós Egyesület 13. alkalommal rendezte meg az eseményt.
2016. január 4-e van, bezárt a ludwigos Pop Bazár, mehetünk a Tescóba kínai leveskonzervért. 1995. január 14-e van, megnyílt a merlines Volt Bazár, mehetünk a közértbe magyar húskonzervért.
Hondromatidisz Rigaszra, az idő előtt elhunyt képzőművészre, a halk szavú és komoly, néha pedig lobbanékony és szenvedélyes alakra mindig jóérzéssel gondolok vissza. Az, hogy a debreceni képzőművészeti életre kezdtem alaposabban odafigyelni a nyolcvanas évek vége felé, neki is köszönhetem. Egykori munkahelyem kiállítóhelyiségében futottam véletlenül össze vele és feleségével, tárlatrendezés közben.
Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító vehette át a Kölcsey Társaság által alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra napjának alkalmából rendezett szatmárcsekei ünnepségen vasárnap.
...nem „csak" egy lányt erőszakolnak meg, nem „csak" ő válik a társadalmi hierarchiában felette álló férfiak kiszolgáltatottjává, hanem vele együtt a puszták népe már nem is a női, hanem a nemtől és korszaktól független emberi kiszolgáltatottság szimbóluma lesz.
Kultúrák közötti hídverő volt Wifredo Lam, akinek halála óta kissé elfeledett életművére mostanában nagyszabású kiállítások irányítják újra a reflektorfényt.
A Litera Szabadnapló 2016 címmel egész éves netnapló-pályázatot hirdet. A próbanaplók beküldési határideje folyamatos. Oldalunkon havonta egyszer olvashatóak majd a pályaművek. Várjuk a jelentkezéseket!
Az egyetem alatt a Liget folyóirat köréhez kerültem közel, ami kiváló szellemi műhely volt, a legnagyobb elmékkel. Horgas Béla a Liget folyóirat szerkesztője és alapítója nagyon sokat foglalkozott az írásaimmal. – Acsai Rolandot Szűcs Balázs Péter kérdezte.
Furcsa dolog az emlékezés. Most, hogy tisztelői a londoni King’s Cross pályaudvar ominózus 9 és ¾-dik vágányánál gyászolják a Golden Globe-díjas színészt, rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb filmbéli szerepében nem is őt, hanem a megjelenített hőst látom. Különböző karaktereket játszott olyan természetességgel, hogy csak most tűnt fel, hány arca létezik a filmkockákon. Képzeljük csak el, mi lett volna ezekből a történetekből Alan Rickman nélkül… – Ürmös Attila írása
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.