Mi leszel, ha nagy leszel? – teszik fel gyakran a kérdést a felnőttek és a kapott válaszok olykor meglepőek. Korunk gyermeke már nem annyira akar mozdonyvezető, vagy villanyszerelő lenni, nagyot változott a világ. Így utólag visszatekintve, hogy emlékszel vissza, mi motoszkált benned gyermekként, mi volt a vágyad, az álmod, mi szerettél volna lenni?- kérdezem Botz Yvettet.
Gulisio Tímea, fiatal prózaíró (1989. Marcali), a költészet és festészet területén is sikereket ér el az utóbbi években. Szociális szervezői szakon végzett, jelenleg a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának képi ábrázolás szakos hallgatója. Tagja a József Attila Körnek, a Fiatal Írók Szövetségének, a Magyar Írói Szerzői Jogvédő Egyesületnek és a Katapult Kortárs Alkotóknak. 2014-től a Dokk.hu Irodalmi Kikötő szerkesztője.
Aki próbálta, tudja, hogy magyartanárnak lenni nehéz: a növekvő terhek mellett frissnek és hitelesnek maradni nem evidencia. Sulyok Blankával az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában végzett munkájáról, a kreatív írás felhasználhatóságáról, alkalmazási módjairól, a közoktatás problémáiról beszélgettünk.
Jullien Malland, a Seth Globepainter néven is alkotó francia street art művész hatalmas freskói a világ minden táján tűzfalakról, kőfalakról köszönnek ránk, de elhagyatott helyeken is felfedezhetjük őket. Csodálatos párbeszéd a mű a környezet és a néző között. Sok kép következik!
Bizonyára számos mozinéző könnyedén össze tudna állítani egy Tarantino-szótárat: bosszú, bőséges és trágár beszéd, bűn, dögös zenék, egykori sztárok, emlékezetes figurák, erőszak, felborult időrend, fekete humor, idézetek más mozikból, műfaji keveredés, Samuel L. Jackson… A rendező kapcsán talán nem is az az érdekes, hogyan menti át filmről filmre ezt a viszonylag terjedelmes eszköztárat, hanem az, ahogyan mindig változtat a bevett formulákon.
Nyírfalvi Károly Göröngyös árnyék című verseskötetének bemutatója, valamint a szerző, és ifj. Terényi István közös kiállításának megnyitója 2016. január 23-án, szombaton 17 órakor volt a Cinkotai Közösségi Házban.
Lehet, sőt könnyebb is úgy lavírozni a hazai szellemi élet útvesztőjében, hogy folyamatosan figyelünk az elvárásokra. Alexa Károly a kényelmetlenebb utat választotta: ami a szívén volt, az a tollán. Az irodalomtörténészt, a Lugas állandó szerzőjét arról is kérdeztük, milyen jövője van az irodalomnak.
Rónai Éva egyike a legszebb világú hazai gobelinszövőknek. Titokzatosság lengi körül a képeit, mint például újraszőtt kárpitját Hommage II. címmel, amelyet eltűnt apjáról készített, és amelynek az első változatát ellopták Mallorcán egy kiállításon. Harminc évre tekintünk most vissza.
Aki szereti a társadalomkritikus alkotásokat, valószínűleg imádni fogja Anton Gudin grafikáit. Az orosz művész görbe tükröt állít a mai kor embere elé, emellett hasonlóan abszurd, szarkasztikus humorral dolgozik, mint a rövid képregényeivel híressé váló Joan Cornellà. Anton Gudin előszeretettel csap le a közösségi médiától függő felhasználókra, de a szerelem témáját sem kerüli el.
Ilyen hidegben a fene sem vágyik a pusztaságba, Cserna-Szabó András József Attila-díjas író most mégis Rózsa Sándorról és többek között a Metallicáról, Sepulturáról és Lemmyről nyilatkozott. Andrást egy másik íróember, a több novelláskötetet és az Ektomorf-könyvet is jegyző Kiss László faggatta.
Legalábbis a Hyperallergic beszámolója szerint. A 2002-ben a New York-i 5. sugárúton megnyílt múzeum „Hardcore: az obszcén képek másfél évszázada” című kiállítása tényleg voyeurré teszi a gyanútlan látogatót?
Szövegíróként Ladik Katalin, rendezőként pedig Sorin Militaru nyerte meg az Újvidéki Színházban megtartott XV. Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyt. A szerzők közül a Tömöry Péter, Miklós Melánia, Kiss Csaba összetételű zsűri Bozsik Péter alkotásának ítélte oda a második helyet, Gobby Fehér Gyula szövege lett a harmadik. Ami a rendezőket illeti, Radoslav Milenkovićé lett a második, Gemza Péteré pedig a harmadik hely. Négy színész kapott elismerést kiemelkedő játékáért: Elor Emina, Banka Lívia, Kőrösi István és Pongó Gábor.
Fullajtár Andrea, ahogy még nem láttuk! A Katona József Színház társulatának tagja először játszik az Orfeumban. Színházi előadás nem hagyományos helyszínen: a Boomerang Baby – Marlene Dietrich ABC című zenés színházi est a régi mulatók világába visz nagyon is mai üzeneteket. Fullajtár Andreával beszélgettünk Dietrichről, kihívásokról és háborúellenes hastáncról. A KULTKIKÖTŐ Produkciós Iroda előadása legközelebb január 27-én látható.
A múlt szabadsága – Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig címmel látható kiállítás a Mai Manó Házban április 3-ig Alföldi Róbert gyűjteményéből. A több mint félezer darabot számláló gyűjtemény mintegy harmada szerepel a tárlaton, amelyet, hasonlóan magához a gyűjteményhez, a szakemberek minimum hiánypótlónak neveznek. Nincs ugyanis az országban gyűjtemény, amely az övéhez hasonló teljességgel mutatná meg a magyar neovantgárd fotóművészet nemzetközi mércével mérve is figyelemre méltó teljesítményeit.
2015 októberében Kemény István volt Kürti László beszélgetőtársa Vásárosnaményban a Városi Könyvtárban. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.
Amikor a kávézóba érek, Kern András már bent vár. Láthatóan nem zavarják a fürkésző tekintetek. Épp olyan szerényen üldögél, mint ahogy annak idején a Ki mit tud? tapsviharában a színpadon állt. Elmondom neki, hogy láttam Vámos Miklós novelláján alapuló, Gondolj rám című új filmjét, és bevallom azt is, hogy elsírtam magam rajta a végén. Nem válaszol, csak rám mosolyog. Kernandrásosan. Tizenkilenc évvel a Sztracsatella után is jó heccnek, isteni dolognak tartja a rendezést.
A Godot Galériában jó várakozni. Nem is kell várakozni, legtöbbször várakozásunkat felülmúlja a megtekinthető látvány. Kárpáti Tamás kiállításán is ez történik. Orpheus, 2011 című képén keressük Orpheuszt. Első látásra úgy tűnik, nincs ott. Nem látjuk. Talán nem találta meg Euridikét, vagy újra elvesztette?
2016. januári lapszámunk élén Nádas Péter az elfeledett költőről-fotográfusról, H. G. Adlerről szóló esszéje áll. Ennek egy részletével ajánljuk most a friss Jelenkort.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.