Szemle

 
Uhrik Dóra Fotó: Kurucz Árpád

Kortalan szépség és elegancia jellemzi, intenzív jelenléte ma is sugárzik a színpadról. Azt mondja, esze ágában sincs megállni, s noha most ünnepelte 80. születésnapját, a nyugdíjba vonulás szóba sem jöhet. Uhrik Teodóra táncművész a Magyar Kultúra Magazinnak nyilatkozott.

Több mint hetven éve táncol, és lassan hat és fél évtizede van a pályán. A legendás Pécsi Balett alapító tagja, ma pedig ügyvezetője. Fiatal táncosok generációi kaptak tőle mesterségbeli tudást és személyes útravalót, nevéhez fűződik a Klasszikus balett képeskönyv megírása. Prózai szerepekben is színpadra lép, az új évadban két darabban láthatják a nézők. Az elmúlt években magyar filmekben is feltűnt, klipet forgatott a 30Y zenekarral egy kifejezetten neki írt dalhoz, s modellként az olasz Vogue divatmagazin címlapjára került. Szinte minden szakmai díjat elnyert, amit csak lehet. Egy igazi ikonnal, a Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész Uhrik Teodórával beszélgettünk.

Meglepett, hogy éppen az Erő lapszámba szeretnék interjút készíteni veled?

Nem, hiszen a tánc erőt igényel, már egészen kis kortól testi és lelki kondíciót egyaránt. Mert melyik az a szakma vagy sport, amelyet nyolcéves kortól kilenc éven át ilyen keményen kell tanulni? Jézusom, kilenc évig! Azt a millió lépést, s a millió lépésnek a különböző fokozatait kisebb, 45, aztán 90, majd 180 fokon, aztán az egészet összerakni, megszerezni a koordinációs tudást. De nem is ehhez kell az erő, mert ehhez hozzászokunk. A dolog túléléséhez kell leginkább, amikor vége van. A miénk a legrövidebb művészi pálya, nem több 25 évnél. Van egy esztétikai elvárás, hogy a színpadon szépnek kell lenni, s egy fizikai, hiszen meg kell tudni valósítani a mozdulatokat. Mivel a test kifogy a kellő erőből, úgy 45 éves korban mást kell keresni. Ehhez kell iszonyatos erő.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

Földesi Barnabás // Bábeltől Keletre // Karinthy Szalon 2023 Fotó: Aczél Márk

Kosztolányi Dezsőnek van az a nagyon örömteli, Mostan színes tintákról álmodom című verse, amiben így lelkendezik: “És akarok még sok másszínű tintát, / bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, /és kellene még sok száz és ezer /és kellene még aztán millió: / tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, / szemérmetes, szerelmes, rikító…” és még hosszan folytatja, majd érdemes az egész verset hozzáolvasni Földesi Barnabás Bábeltől keletre című kiállításának képei mellé, mert abban a szövegben épp ugyanaz az életszeretet jelenik meg, mint a most látható festményekben. Amikor képesek vagyunk eltávolodni a mindennapok szürke bajaitól és meglátni azt, hogy az élet teli van mindenféle színnel és vidámsággal. Ez tulajdonképpen a jelenlét gyönyöre, amit Basho haikuja így mond: “Kiotóban élek és a kakukk hangjára Kiotóba vágyom”, de Beck Zolinak is van erre egy énekelt sora, ami pedig így hangzik: “Zöldre húzom, ha zöld a rét, és kékre festem a kék eget”. 

Tovább az artkartell.hu cikkére. >>>

Öt évvel az első kötete után Kali Ágnes egy igencsak vékony második kötettel állt elő idén tavasszal. Ilyenkor általában a gondos válogatást és a szerzői-szerkesztői szigorúságot szokás dicsérni a húzás tekintetében, ám jelen esetben inkább az itt és most szerepéről van szó. A versek egy része ugyanis az aktuális közéleti eseményekre is reflektál, annak ellenére, hogy olyan sokat használt toposzokat is megmozgat, mint a Biblia, a hinduizmus vagy a mitológia. Így felmerülhet, hogy a könyv főként a szerző nemrégiben  írt verseit tartalmazza, nem pedig az elmúlt öt év anyagának összegzése. 

Érdemes talán innen kezdeni. Kali kötetének olvasása közben a legnagyobb zavart a vallások és kultúrák logikátlan keveredése okozza. Ebbe a bonyolult antirendszerbe ráadásul irodalmi alakokat, festőket is beemel, túltelítődik önmagukban is összetett figurákkal ez a hatvanegy oldal. Ha például versekre különülnének el az azonos kultúrkörbe tartozó utalások, jóval izgalmasabb, külön világokat felmutató és összemosó verskönyvet tartanánk a kezünkben. Így azonban szinte követhetetlen, hogy mi mihez kapcsolódik, olykor az is, hogy egyes elemek egyáltalán hogyan kerülnek az adott szövegbe. Nem vehető ki egyértelműen a szerzői szándék.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

Egy kizárólag archív felvételekből összeállított dokumentumfilm képanyaga könnyen távolinak, túlságosan „közvetítettnek”, ezáltal személytelennek hathat. Vlad Petrinek mégis sikerült lebilincselően bensőséges hangot megütnie az Între revoluții (Forradalmak közt) című filmjében, így hozva közelebb nézőihez a történelmet.

Vlad Petri a București, unde ești? (Bukarest, hol vagy?) című dokumentumfilmmel debütált 2014-ben. Legújabb filmje, a Forradalmak közt a 2023-as Berlinale Forum szekciójában versenyzett, a TIFF-en pedig elnyerte a legjobb román dokumentumfilmnek járó díjat, sőt a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) elismerését is megkapta. A film két bukaresti orvostanhallgató, a román Maria és az iráni Zahra levelezésén és a korszak archív felvételein keresztül mutatja be a két ország viharos politikai helyzetét, forradalmaikat, azok elő- és utóéletével együtt. A 70-es években  az államszocialista Romániába nagy számban érkeztek külföldi diákok, főként a Közel-Keletről és Észak-Afrikából. A két lány közti levelezés, melynek szövegét Lavinia Braniște írta, fikció ugyan, de a Securitate dokumentumain alapszik. Így tehát a film számos iráni diáklány történetét sűríti össze Zahra figurájába, és az erre tett utalást sem mulasztja el a rendező: az utolsó képkockákon Bukarestben tanuló iráni diáklányok hivatalos dokumentumait (beutazási és felvételi papírjait) láthatjuk.

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

Pállai József: Négykezes (Smetana&Liszt) 2023

Lelkiség és gondolatiság jegyében kiérlelt, végiggondolt minden munkája. A világ különféle jelenségeit előre programozza magában, megtervezett rendbe állítja és az egyes részleteket nagyobb, szerves egységbe fogja össze. Pállay József éles tekintettel nézi, látja és láttatja földi életünk komoly drámáit, sorsot formáló érzelmeink, vágyaink, oldásaink- kötéseink kusza szövevényét.

Tömörített viszonylatokat, a jelenségek mögötti törvényszerűségeket foglalja esszenciába. Egész életművét áthatja, hogy érti és érzi az ellentétek, a kontrapunktok jelentőségét. Azt vallja, a képi megjelenítésnek mindenkor és minden négyzetcentiméteren az elvont gondolat, a természeti jelenség vagy egy tárgy legjellemzőbb jegyeit kell megragadnia. A művészek előtt az a feladat áll, hogy olyan műveket alkossanak, amelyek az adott kor atmoszféráját tükrözik vissza. Eközben a többi emberhez és nyilvánvalóan önmagához is el kell jutnia, mert ez utóbbi esetben lehetünk csak őszinték világfelfogásunkban. Heidegger azt mondja: „Gyűjtjük a lelki élményeket, és így leszünk személyiségek. A szellem birodalmába a beleérzéssel lehet eljutni!”

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

Ülök a teraszon. Verőfény, habos fehér felhők. És kilátszik az ég a gesztenyefa mögül. Öt napja még a sűrű lombot néztem-láttam, ha felpillantottam, most az ágak mögött az eget, és a völgy túlsó peremét, ahol még egy zöld tömbnek tűnik az erdő a szemközti oldalon.

Minden szüntelen változás, mégis, ha szabad szemmel érzékeljük, megilletődünk. Ez lenne a változás? Nem, csak ezt észrevettük. Ritkul a lomb az ágakon, sűrűsödik az avarszőnyeg a fák alatt. Talán, ha otthagynánk, nem felejtenénk el tavaszra. Talán, ha látnánk még a tavalyi leveleket a kertben is, nap mint nap, akkor is, amikor már elkezdenek nőni az újak, talán, ha egész télen ott lennének a levelek a fűben, tudnánk, hogy ott vannak a hó alatt, ha lenne hó, és láthatóvá válnának ismét olvadáskor, ha nem tüntetnénk el őket, ahogy eltüntetjük a halottakat is. Talán jobban értenénk valamit, talán.

Tovább a pannontukor.hu cikkére >>> 

Jászberényi Gábor, Telek Babita

Méltatlan lenne egyszerűen filmnek nevezni a műfajhatárokat és művészeti ágakat rutinszerűen átlépő Sopsits Árpád legújabb művét. Kinyilatkoztatás, vallomás, missziós üzenet: ezek a jelzők talán jobban érzékeltetik a Mellékszereplők valódi jelentőségét.

Minden alkotói életút tartalmaz kulcsmomentumokat, elsőre kevésbé jelentősnek ható alkotásokat és egy-egy definitív művet, ami az alkotót teljes pompájában képes megmutatni. Sopsits Árpád pályája nem szűkölködik az utóbbiban.

Ha most egy időre eltekintünk színházi, szépírói, zeneszerzői és színészi munkásságától és pusztán filmrendezőként vizsgáljuk, olyan darabokon keresztül figyelhetjük meg állomásait, mint a Céllövölde, a Torzók vagy a Martfűi rém, és mostantól a Mellékszereplőket is bátran említhetjük ezen a listán. 

Tovább az art7.hu cikkére >>>

Fotó: Major Kata - We Love Budapest

A Szerkesztőség nevű, a Keleti Károly utcában november 13-án nyíló új, multifunkcionális kultúrhely sok minden szeretne lenni egyszerre: kávézó, dizájnbolt, szakmai és nem szakmai találkozási pont, kiállítótér és még munkaállomás is, merthogy a helyet kitaláló, megnyitó és üzemeltető képzőművészeti folyóirat, az Új Művészet szerkesztősége is itt található. Az új művészeti tér a Margit-negyed projekt részeként, annak támogatásával jött létre.

Az Új Művészet nevű képzőművészeti folyóirat print kiadásának vezető szerkesztője, Rudolf Anica és Sirbik Attila, az online megjelenés főszerkesztője fejéből pattant ki az ötlet, hogy szükség lenne egy olyan helyre, ami amellett, hogy több funkciót is betölt, alkalmas lehet arra, hogy a szakmai szereplők, valamint ők és a szakmán kívüli érdeklődők találkozhassanak egymással. A szakmán természetesen a kortárs képzőművészet jelentős szeletét, vagyis dizájnereket, illusztrátorokat, festőket, grafikusokat értve. Mivel a folyóirat szerkesztősége már eleve itt, a Keleti Károly utca 11/A alatt működött, itt kerestek ennek az ötletnek megvalósulási helyszínt, amihez kapóra jött a Margit-negyed projekt. 

Tovább a welovebudapest.com cikkére >>>

A Petőfi Irodalmi Múzeum Gyűjteményéből

Könyvritkaságok fekszenek előttem a könyvtári asztalon. Középen a Felhők 1846-os kiadása, balra A helység kalapácsának 1844-es, jobbra az Összes költemények 1848-as kiadása. E két utóbbit szinte ronggyá olvasták. A Felhők viszont mintha most jött volna ki a nyomdából. 177 év alatt kevesen vehették kézbe, szinte újnak látszik. Még a sötétkék vékony könyvjelző is érintetlennek tűnik, bár nem tudom eldönteni, hogy az utólagos kötés során tették-e bele, vagy az eredeti kötéshez tartozik. De még ez a könyvjelző is erősíti azt a benyomást, hogy egy ízig-vérig mai könyv fekszik előttem az asztalon. És az információk hiánya is kiemeli a maga korából. Nincsen tartalomjegyzék, a verseknek nincsen címe, mind a hatvanhat római számmal van jelölve. Ráadásul Petőfi – a későbbi kötetekbeli megjelentetésüktől eltérően – az első kiadásban még a versek keletkezésének helyszínét (Szalk-Szentmárton) sem közli a költemények végén. És valamennyi új oldalra van nyomtatva. Még a legrövidebb kétsorosak is. Mindegyik egy megbonthatatlan egység benyomását kelti. Nem így a két évvel későbbi Összes költemények második kötetében. A hatvanhat vers itt a 235. és 275. oldal közé van betördelve, negyven oldalra, sok közülük átmegy a következő lapra. 

Tovább a muut.com cikkére >>>

Mi-Nőség Fotó: Bakay Richárd

Hagyom, hogy a három nő által megnyilvánuló hanghullámok kitöltsék az érzékelésem teljes spektrumát. A ritmus, atmoszféra, effektezett énekhang szimfóniává olvad össze bennem, a kiterjedt percepció által külön világot teremtve. Elválaszthatatlan az érzékelő, a hang, a mozgás: egységben születik egy új valóság, ahol már csak utazom, egy térben, amelyen keresztül megnyilvánul a nagybetűs Mi-Nőség.

Énekelve, dúdolva közelítem meg a Három Hollót, miután úgy döntöttem, hogy az indián nyár intenzív energiái után megérdemlem a kikapcsolódást: három csodálatos nő, akiken keresztül utat talált a hang, most egyszerre alkotnak a színpadon.

Lágy, organikus energiákra vágyom, pihenni jövök.

Arra vágyom, hogy kigubancolják az alkalmanként túlgondolásra és racionalizálásra hajlamos neuronhálózatomat. Sétálok a zebrán, élvezem az őszi, friss levegőt, és úgy általában véve is jókedvvel battyogok Pest egyik számomra legszebb részén. Könnyed, lágy atmoszféra. Szeretem, ha így kezdődik egy este.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

Kiállítási enteriőr, fotó: Bíró Dávid © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

A Ludwig Múzeum még bő egy hétig látogatható kiállítása a kortárs képzőművészetben jelenlévő, aktuális és egyre nagyobb szakmai érdeklődést kiváltó jelenség, a cukiság (cuteness) témáját járja körül. Az úttörő tárlat jelentőségéről és céljairól a két kurátort, Maj Ajnát és Jan Elantkowskit kérdeztük.

– ArtPortal (AP): A cukizmus (cuteism) a kortárs globális képzőművészeti trendek egyik meghatározó jelensége, amelyet a kurátori koncepciótok mégsem egységes esztétikai irányzatként mutat be, hanem a fogalommal „családi rokonságban” álló művészeti törekvésekre fókuszál inkább. Miért döntöttetek úgy, hogy a fogalom jelentésszóródásaira és nem magára a cukizmusra mint önálló irányzatra fókuszáltok?  

– Maj Ajna – Jan Elantkowski (MA–JE): A cukiság vagy cuteness (nem egyenlő a cukizmussal) nem kifejezett képzőművészeti „irányzat”, manifesztumokkal és képviselőkkel, hanem annál sokkal szélesebb, általánosabb kulturális jelenség, amely a modern társadalmak egészére jellemző. Képzőművészeti megjelenése tehát halmaz-részhalmaz viszonyt jelent: a cute a képzőművészetben a cuteness kulturális kontextusának egyedi megjelenési formája.  

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

Lesták Bedő Eszter - Forrás: bfz.hu 

A Barokkon innen és túl – Kalandozások a keskeny ösvények mentén sorozatunk szerzője, Illés Szabolcs ezúttal Lesták Bedő Eszter hegedűművésszel beszélgetett. 

Lesták Bedő Eszter 1971-ben született Budapesten. Hegedülni hatévesen kezdett, Király Alice irányítása alatt. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Pichner Teréz növendéke volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán mesterei Kapás Géza, Szabadi Vilmos és Rados Ferenc voltak. Hangversenymestere az 1985-ben alakult Erkel Ferenc Kamarazenekarnak.

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

Tartuffe – fotó: Jan Versweyveld

Bár kezdettől fogva MITEM-rajongó voltam, erősen gondolkodtam, hogy a koranyáron végződő Színházi Olimpia nagyszabású fesztiválja után, amiben csak a MITEM keretében negyven nagyszerű előadást és neves társulatot láthattunk, mit kaphatok ősszel. Vajon felér-e ez a programsorozat a korábbiakkal? 

Kétségtelen, hogy más volt ez a tizedik, jubileumi MITEM, mint a korábbiak. De így is láthattunk néhány izgalmas előadást, hallhattunk érdekes diskurzusokat, megismerkedhettünk néhány produkció által a Synergy World Festival nemes törekvéseivel, újra nézhettük a tíz éve Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti Színház fontos előadásait, valamint megemlékeztünk a harminc éve alapított, igen nehéz helyzetben lévő beregszászi magyar színházról, régi legendás produkcióiról és újabb kísérleteiről.

Tovább a szinhaz.org cikkére >>>

Megnyitó. Fotó: Vigh Tamás.

Hegyi Lóránd transzavantgárdról, nomadizmusról, személyességről, törékenységről és remekművekről, mesél, no meg az empátiáról a képzőművészet értelmezése és poétikája kapcsán.

PRAE.HU: Az első kérdésem a kiállításhoz kapcsolódik. A kiállítás kiadványában szerepel Achille Bonito Oliva olasz műkritikus egy gondolata, akinek megfogalmazásában a rajz alternatívát tud nyújtani a sokáig evolucionista folyamatként látott (vagy láttatott) művészettel szemben, amely alternatív, már nem beszélt nyelvként jelenik meg a kiállítás keretein belül. Ebben az esetben hogyan látja a rajzoknak, a sokszor emlegetett papír alapú munkáknak a helyzetét, elismertségét a művészetben?

Annyiban kijavítanám, hogy nem a rajzról beszél Achille Bonito Oliva, hanem a transzavantgárd művészetről, mindenfajta műfajról. Ez az idézet az ő könyvéből származik, ami 1982-ben jelent meg Transavantgarde International(Transzavantgárd internacionálé) címen, és ebben a transzavantgárd típusú művészetek egyik jellemzőjéről beszél, történetesen a nomadikus jellegről. Szerinte a nomadikus jelleg nem csak földrajzilag vagy kultúrtörténeti értelemben nomadikus, tehát nem csak az, amiről mi a multikulturalitás – inkább szociológiai – kategóriáján belül beszélünk, hanem magában a nyelvben is megjelenik. Történetesen, amit Ön is említett, hogy a transzavantgárd képes a különböző nyelveket nem csak összemosni és új nyelvi struktúrákat, új szemantikai rendszereket létrehozni, hanem bizonyos értelemben megfordíthatóvá is teszi a fejlődési folyamatot. Bonito Oliva reverzibilitásról beszél, vagyis arról, hogy valójában nem egy lineáris fejlődés mentén születnek újabb és újabb nyelvek, ami elsősorban avantgárd koncepció volt, főleg az 1910-‘20-‘30-as években. Tipikus példa erre Moholy-Nagy könyve: Festészet, fényképészet, film, ami úgy állítja be a művészeti médiumokat, mintha valamiféle fejlődésről szólnának. 

Tovább a prae.hu cikkére >>>

Nehéz időszakon van túl a k2 Színház, amely mostanra már Apertúra néven működik. Jó hír, hogy megtalálták állandó helyüket a Gólem Központban, a hetedik kerületben. Váltásról, társulatvezetésről, gyászidőszakról és új terveiről kérdeztük a csapat vezetőjét, Benkó Bencét. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.

Revizor: 2022 elején lett vége a k2 Színháznak. Akkor Csáki Judit készített egy interjút veledés egyet Fábián Péterrel ennek okairól. Akkor Péter azt mondta, úgy érezte, ő viseli egyedül a társulatvezető felelősséget. Ma te vagy a k2-ből alakult Apertúra vezetője. Hogyan változtak meg a felelősségi köreid? Megváltoztak-e?

Benkó Bence: Mivel egyedül vezetem a társulatot, így mindennel foglalkoznom kell, de örülök, hogy kialakult mellettem egy csapat, aminek tagjai értik a dolgukat. Azon például rengeteget dolgoztunk, hogy azok a szervezeti folyamatok, amik a k2-ben döcögősen mentek, most fluidabban működjenek. Sokkal világosabb, kinek mi a konkrét feladata, és csak akkor zargatjuk egymást, ha arra tényleg szükség van. Ennek a rendszernek a kialakítása az első pillanattól fogva célunk volt, hiszen most sem lett több pénzünk arra, hogy nagyobb stábot dolgoztassunk.

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

drMáriás. Fotó: Papajcsik Péter/Index

Már csak alig egy hetet kell várni drMáriás legújabb multimédiás albumának (Tanmesék a világ legfejlettebb demokráciájáról) bemutatójára, amelyhez a megszokott, jól bevált helyszín, az A38 hajó biztosítja a kulisszákat, természetesen egy frenetikus Tudósok-koncert kíséretében. Az albumot az Inda Press Kiadó jelenteti meg. 

Mielőtt belevágnánk az új drMáriás-album ismertetésébe, feltétlenül meg kell emlékeznünk egy közelmúltbeli szürreális, már-már dadaista eseményről. Amiben valójában nincs is semmi rendkívüli, hiszen drMáriás vállaltan dadaista képző- és előadóművész, mondhatni „von Haus aus”, hiszen gyerekkori legjobb barátja és újvidéki alkotótársa a néhai Bada Tibor, azaz Bada Dada volt. És ugyan ki más vonzaná a dadaista incidenseket, ha nem egy dadaista művész?!

Tovább az index.hu cikkére>>>

Moldovai Katalin

Fotó: Illyés Csaba

Az Elfogy a levegő egy irodalomtanár megpróbáltatásairól szól, akit feljelentenek, mert két francia költő testi-lelki kapcsolatáról szóló filmet ajánl a diákjainak. A rendezővel, Moldovai Katalinnal beszélgettünk érzékenyítésről, a kommunizmusból hozott reflexekről és a magyar néplélekről.

Miután végeztél a kolozsvári Sapientia Egyetemen, Budapestre költöztél, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Metropolitan Egyetemen tanultad tovább a filmezést. Mennyire más a román és a magyar filmes képzés?

A Sapientia Egyetemen inkább az elméleti tudásra helyezték a hangsúlyt. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Metropolitan Egyetemen jóval több volt a gyakorlati oktatás. Magyarországon sokkal szabadabban elmondták a véleményüket a hallgatók. Nincs rossz válasz, legfeljebb annyit mondtak a tanárok a hallgatóknak, hogy érdemes lenne más szempontból is megvizsgálni a kérdést. 

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>> 

Méry Bea: Csónakok  2023

A 13. Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelep tárlatának szakrális terében akrillal és akvarellel festett vásznak, kollázsok, printek, bronzból és márványból készült szobrok, könnyed, faanyagokból; balsafából vagy rattanból alkotott lighboxszerű installációk fogadnak.

Ahhoz, hogy a felvidéki Somorján készült alkotások műhelytitkait és alkotásait felfedezzük, követnünk kell az idei művésztelep tematikus hívószavát, az imaginációt, hogy visszatérjünk gyermekkorunk traumatikus élményeihez, hogy azokat újraértelmezve képesek legyünk katartikus megélésekkel gazdagodva feloldódni bennük. Az imagináció során a kiállítás helyszínén, a somorjai Korona Udvarban felidézhetjük a Paolai Szent Ferenc alapította Legkisebb Testvérek Rendje XVII. század végén épített kolostorának múltját vagy a közelben fekvő, a művésztelep alkotói helyszínéül szolgáló Pomlé erdőcske sajátosságait. A most bemutatkozó képzőművészek közül többen reflektálnak erre, illetve a bennünket körülvevő természeti környezetre.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

Weber Kristóf Fotó: Németh-Sámik Emma   

Weber Kristóf zeneszerző első regénye, a Keringő a zenészek számára igazi csemege lesz, az átlagolvasót pedig egyszerűen és magától értetődően húzza be a világába.

Magyar Narancs: Bár ez az első regényed, az írás már a 80-as évek óta az életed része. Miért tartott ennyi ideig, hogy belevágj egy regénybe? 

Weber Kristóf: Nem vagyok író, nem is igen mertem szépirodalommal foglalkozni, bár próbálkoztam versírással, elég sok esszét is írtam, de ezeket is csak elvétve publikáltam. 2020 nyarán kezdtem el írni végül, és két és fél éven át dolgoztam a szövegen. A kezdőlökést a járványon túl az adta, hogy a Prae Kiadó kiírt egy krimipályázatot. Nem jutottam be a döntőbe, de a főszerkesztő – Balogh Endre – felhívott, hogy, szeretné, ha folytatnám a könyvet a bűnügyi kényszer nélkül. Mégis benne hagytam ezt a szálat, mert azok a könyvek, amelyeket valaha elolvastam, igen nagy százalékban krimik voltak.

MN: Sok önéletrajzi elem akad a könyvben. Kulcsregényt akartál írni? 

WK: Nem, de a környezetemben sokan annak tartják. Főleg azok, akik még nem olvasták.

Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>

A Ráday utcában öt színház fogott össze, hogy a MagnetBank pályázat segítségével a probléma gyökerét ragadják meg: panaszkodás helyett közös alkotásra, befogadásra és cselekvésre ösztönözve szűkebb és tágabb környezetüket.

Nehéz időszakot élnek át a hazai alternatív, független színházak, soha nem látott megszorításokkal kell szembenézniük a magyar kulturális élet fontos szereplőinek.

A 2023-as költségvetés értelmében a 2022-es évhez képesti támogatás is tovább csökkent, durván 40 százalékkal. Ez hatalmas érvágást jelent a kisebb, alternatív színházak számára, hiszen a szcéna szereplői eddig is a végzetes következményekkel fenyegető alulfinanszírozottságra panaszkodtak.

Tovább az nlc.hu cikkére >>>