Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


B. Mihály Csilla

B. Mihály Csilla (Szatmárnémeti, 1977)

 

1977. december 6-án születtem a Partiumban, bár kalotaszeginek vallom magam édesapám révén. Életem középpontjában gyerekkoromtól az alkotás állt, első versemet a betűk tanulásával egyidejűleg írtam meg. Grafika-szobrászat tanulmányaim és az óvó-tanítóképző elvégzése után két évig tanítottam, majd elvégeztem a vallás-néprajz szakot a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kolozsvári Bölcsészettudományi Karán.

Mára az alkotás, főként a versírás, egyszerre lett hivatás, küldetés és felelősségteljes feladat is számomra. „Szent játék.” Az összhangra törekszem, nem csupán a gondolat, a forma és ritmika között, hanem bensőm és egy magasabb szféra, bensőm és a környező világ között is. Bár, ha az utóbbi kettőből az első létrejön, a többi természetszerűen következik belőle. Hiszem azt, hogy a verseknek segíteniük kell a világunkat jobbá tenni.

Kaptam pár elismerést, amelyekre büszke vagyok (Így írunk mi 2018 – 1. hely a korcsoportban; az Irodalmi Rádió 2018-as Tavaszi szél pályázatán 2. hely; a KMTG 2017-es pályázatának különdíja; 2017 – Aranytoll-díj a MAIT Harang csendül pályázatán; 2016: MMA – 3. megosztott hely és díj a Művészeti Akadémia ’56-os forradalom és szabadságharc pályázatán), de az igazi örömöm mégis az, ha az olvasót meg tudom szólítani.

Művei a Holdkatlanon: