Vers

Ez lassú vers arról, hogy tőled,
egy lomha vers, hogy el és hogy hamar,
mint a térkép, szűkszavú vers főleg,
obligát méretarányaival.

Pontos s törvényen kívüli legyen,
szálkás vers, mint a szerző maga,
legyen benne játék meg fegyelem,
keserítse a szikár éjszaka.

A szappanos vizet dörgöltem magamról 
épp, amikor bejelentettem, elhagylak. 
A kádban feküdtél, kis híján megfulladtál, 
de nem tehetek mást, mondtam is. 
Először persze fel sem fogtad, 
később a forgós székeden, alvós neglizsében 
az öledbe ültem, és megismételtem: elmegyek. 
Nagyon sajnáltalak, 
apróvá, mázsássá tömörödtél, aztán 
nyomás alól láncreakcióval kristályosodtál, 
a kezed leolvadt a csípőmről, köddé vált. 

ki emlékszik mióta fut
honnan indult merre szaladt 
sík vidéken tört előre 
pókhálókban el-elakadt

bősz folyókat győzött már le 
patak felett ívelt ő át 
rohant rohant észt veszejtve 
rég feledve úti célját

Tegnap, amikor csöngettek,
megbotlottam a macskában.
Kezemből kiesett a pohár.
Sietnem kellett nagyon, mert
mami annyiszor elmondta már,
nem sétálunk a lakásban az étellel.
Mire bejött a szobámba, nem is látszott
a folt, de fázni kezdett zoknimban a tej.

Kriszta azt mondja,
fényérzékeny.
Napszemüveget kapott.
Nagyi szerint
az én szemem
csak azért piros,
mert piszkos kézzel
mindig belenyúlok.
Pedig, ha megvennénk
azt a szemüveget,
nekem se kéne többet
kidörgölnöm a napot.

én rosszullétig ettem
majd takarómmal
úgy határoltam
körbe a testem
mint az ép szövetek
a zölddiónyi csomót
jobb mellemben

Mint kelesztőben a tészta, úgy dagad a csend.
Oldalának feszül most két ember.
Eggyé lágyítja őket a kovász.
Lassan körbeölel.
Fojt.
Kéz és láb.
Mozdulna.
Nem talál utat.

A szomszédba hoztak egy kocsi 
sódert. Fél napom ráment, míg 
találtam néhány formás kavicsot. 
Nem bántam, hogy leégett a 
hátam, tudtam, Tominak mindent 
eladhatok. 

Kibérelek egy szobát

távol magamtól,

ott rejtőzöm el
mikor fáradt vagyok,
és nem akarom a holnapot,
inkább gyerek lennék újra,
anyám ölébe bújva,
vagy még távolabb,
visszamennék,
egészen vissza,
- negyvennyolc évet,-

amikor elvágták a köldökzsinórt.

szép lány köztisztasági ruhában
vissza tetszik
talán egy kiugrott kurva
aki most próbálja újra
de olyan mint szocreál
épület villák közt fenn Budán
olyan a sok életunt csetlő-botló között
mert mindegy felfele
vagy lefele ugrik ki
valami az átlagból
nem tapsolod
vissza
tetszik

kedvesem épp végrendelkezik
a temetésén ő akarja mondani Ady verseit
koporsóját majd lovak húzzák
kinyúl és kigombolja még
utoljára minden volt nője blúzát
a helyszín talán az Aréna lesz
kértem kezdje el írni a listát
hogy értesíthessek minden érintettet
remélem évekbe telik

Van ez a Lili, aki csak áll, mint bálám szamara, ha kérdezik,

van ez a Lili, aki sosem kérdez
van ez a Lili, aki kisdologra sosem kéredzkedik,
van ez a Lili, akinek nagydolga soha nincs,
van ez a Lili, aki csak csendben figyel,

Nálam néha szójáték a szerelem
frissen kottázott dallamokra
Lili játssza jól kimódolt szerepem
repül a színen szoknyafodra

a villamoson az a férfi
öltönyben kinyalva
mint Sz Pista lila szájjal
mintha rosszul sminkelték volna
arcán erőltetett szigorral
még titkolta hogy ha szavakkal
játszott pókert
szépekből egy kis sor
sem jött össze soha
pedig akkor már
Istenhez készült kásztingra

Tegnap megtudtam, hogy létezem,
(magamat nemcsak képzelem), - vagyok-,
ez csomóra kötötte két kezem, mégis
mellettem kiskerti törpék lettek a nagyok,

Lili férjhez megy.
Helyettem- hisz ő próbabábu,
én majd leváltom, ha sikerül.
Ruhája fehér lesz, habos,
combjára kék harisnyakötőt húzok,
eltakarva a bugyogó rózsaszínjét
reménnyel, ne lássák, hogy álmodok.
Lesz talán dús vendégsereg,
lessék vékony derekát- enyém helyett.
(combbőségemmel egyezik)
Mindenki pezsgőt iszik - egészségünkre.

ajtóm előtt összegyűlt göngyöleg
baráti éjszakákból maradt sörösüveg
maradjatok még
menni úgysincs hova

Ez csak egy didergős őszi kép.

A sarki pék, már sietve nyomja el cigijét,
a zöldséges sem füröszti arcát a napban,
s az ifjú festő kint a parkban,
a padon megleli önnön közhelyét,
bár tudja sok szabály ellen vét,
lefesti a hulló levelek színeit,
mindegyikre sorsokat vetít,
s őrzi majd képe, ahogy amott
a kopott lépcső életek lábnyomát,
a belevésett időt.

Lili már szépen felöltözött,
keble kitömve nagyra,
feszül a bordó santung rajta,
fekete szalag fut mellei között.

Lili már felhúzta a
hosszú szárú bugyogót is,
a rózsaszín csipke a vállán
is visszaköszön
és abból van a ruha ujja,
ami szűken rásimul,
amíg el nem éri a rábuggyanó taftot.

Lili vállára kendőt borítok,
mert vasárnap van, misére megyünk.
Fején kalap, semmi smink,
lassan sétálunk, jólesik a friss szél,
kalapszalaglobogtató.
Sárga leveleket söpör az uszály.
Az Andrássyn ránk dudálnak, intenek,
de úriasszony nem néz hátra, megy tovább.