Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Nem tetszik valami? Nincs is gazdád.
Először lemész az emberek közé 
a parkolón át, hogy meggyőződj,
tényleg nem vesznek észre.
Az órán a számlap utánaforog 
a percmutatónak, bosszantó, 
de az is lehet, hogy halálos játék,
nem engedi elütni a delet.

 

a megnemadás
a megsem tagadás
a támadva üzekedés
a belésimulás
a sóvár kiválás
a szemérmetlenül
lüktető, buja bánat és
a részvétlen érintése lehet a jussod,
ahogy végig a neked szánt időn,
át a zápuló, ezredvégi éjszakán,
csupán a hold követ; kékes fénye
villantja halotti maszkod.

 

Leszáll a csönd;
mélyében mutatja helyed;
ismétlődik az ezerszer
elhallgatott magának
jogot követel.

Hatalmas hegyek mögül
akárha vér, zúdul alá
vöröslő lavina.

Ebben a szédülékeny
őszi délutánban
elmosódó arcod lebegteti
asszociációk kígyózó sora.

 

Valaki érkezik,
mély csöndjeimből
jóízűen kortyol.

Valaki visszajár
nagyot lélegezni
makacs földszagomból.

 

Visszafordulok
a bennem lakó Isten
eddig engedett.

Sírás fojtogat.
Nincs hely országodban le-
hajtani fejem.

 

Képernyőn megszakad az adás,
nem lesz se hang se kép
pánikkal szorongat
torkomban a mérgezett
almafalat is.

A szerelmes királyfi jöttét remélve
rokkant vállukra hányszor emelik még
koporsómat a hűséges törpék?

 

Résen

Valaki figyeli
meddig terjedek.

 

Rettenet

Csörömpölő múltunk
halk nesszé alázkodik.

***

 

Fenyegető szürke égbolt
decemberben szinte félholt,
menekülnél, de nem lehet
kimetszették a szívedet.

Jelenben a múlt kelleti magát
hallatszik hangos könyörgés,
az álomőrzéstől akkor se rettenj
ha mítosz húsába féreg tolakszik.

Bomlófélben a köztes anyag,
a románcnak befellegzik végleg,
vajon a könnyfakasztó szavakon kívül
mi tenyészik még a szövevényben?

 

A színesbőrű taxis megkéselte
fehér kollégáját egy drosztért vívott
helyi jellegű helyháborúban.
Pedig a fehéret is Szüntaxosznak

 

Ő is hátul állt a tornasorban
(ő pici volt és kerekded, te sovány,
vékonycsontú s kicsivel magasabb
– egymást néztétek, ha két sor szemben állt...

 

Bukott nemesek vagyunk mi mindannyian!
(armálisunk vagy zug-kutyabőrünk van,
de mégis: régente mi voltunk az elit!)
(vagy legalábbis valamelyik ősünk,
szép- vagy éppen csúnyább öregapukánk)
Közben plebejus pénzemberek számolják
a dohányt és a kamatokat hozzá.
(a kutyabőrünkre ők zsírosodnak)

 

hekatéi méreg a nyíl hegyén
– holdsötét fűszer a Nap nyílsugarán – ,
éji s nappali fegyver összegződik:
Hekaté és Héliosz összeteszik,
amijük van (luniszoláris párzás
a meglőtt és elejtett vad testében)!
(a szintézis hatékonyabban öl,
hamarabb összeomlik a védelem)

(ha lunáris és szoláris fegyverek
összeadódnak – már nem menekülhetsz;
örökre megmarad az üszkös seb)

 

Már 7 év telt el a villámcsapásszerű
újratalálkozás óta (20 év kényszerű
szünete után vetődtünk egymás útjába)
– az újrakezdődésnek volt-é értelme?

 

a szomszéd néni kolbásza is szója,
nincs a mi életünknek sem sója! 
így hiába volna kolbászból kerítés,
az is csupán placebo-ellés – lenne... 

Se hús, se hal még az ünnepre se!
(erről kántál e közéleti mise)
– ha már Kemény Pistának s Erdős Virinek 
ez bejött: én is sóhajtok itt egy erőst!

komoly-komor e közületi ború:
lelkemben is dúl az égiháború,
mert az már végképp a Nihil maga,
hogy karácsonyunk is most már nyetu!

 

Aisa ajka húsos és kinyíló,
Zulejka szája keskeny és kemény
– melle viszont utóbbinak feszes,
előbbié lágyan-anyásan omló!

Habár Aisa ifjabb, mégis ő az
érettebb, „telivérebb” formátumú
– Zulejka viszont inkább csibehúsú,
elől-hátul „feszeske tündérke”...

Melyik leány vonzza tekinteted?
Avagy mindkettő legyen a tied?
(Ez igazi vágyad, vénülő sejk.)
ÁLMODBAN TESTEDEN TÁNCOLNAK MEZTELEN!...

 

Unalmas vagy öregbácsi!
 (egy ifjú pronyókislánynak
 – még ha netán csóró is – ,
 azért ez már derogál)

Őszülsz és sokat izzadsz már
 – ráadásul nem vagy éppen 
szellemes, délceg herceg!...
(nekem csak csúcs csávó kell)

(közben meg: egymást öleljük
fél- vagy egészen szűz lánykák
– hisz mulasztjuk el sorban
a kínálkozó numerát!)

 

A céljaimhoz új esély a léted –
Amerre jársz, a rét virágot ád,
A tó felett ha száll az angyalének,
Te vagy ki érti biztató szavát.

És én – ki vágyom zárszavát a télnek,
Amint aszály után a föld esőt –
Tudom, ha hívsz örökre véget érnek
A kútbanéző búsuló idők.

Csak állj elém és én elébed omlok,
A múlt ködébe vesznek mind a gondok
És meg-megáll a vágtató idő –

S ha ránk talál a hajnalóra pírja,
S a vágy szavát az értelem csitítja;
Türelme ágán bíbor rózsa nő.

 

Kedveszegetten lelkesedem,
Ugye ködbevesző ma a táj?
Nézd, hova röppen
    – nézd hova nem –
Buja kínokat égve a nyáj...

Éledezőként halvatalál
Ki tegezve ma újra magáz;
Néma türelmem
       Rád kiabál:
Ne kövess, ha a tét lealáz!

 

Este lett ismét, Hold ragyog
Köröttem bukott angyalok
Hálok az utcán

Otthontalanként lépkedek
Meglepett parkok féltenek
Hálok az utcán

Rakparton csendet hallgatok
Körúton Combino andalog
Hálok az utcán

Küszöböd elé érkezem
Egyetlen bűnöm létezem
Hálok az utcán

Magányba burkolt hajnalok
Nélküled fagyok-olvadok
Hálok az utcán

 

Ébred a létre a fényben az élet
Mámora áttol a vágy moraján
Révbe ha érhet az ész meg a lélek
Álmokat ápol a lángolajág

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal