VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Éteri szépségű nő bukik fel a tengerből, a bőrén legördülő vízcseppek gyémántok módjára csillannak a napfényben, lassított felvételként lebben a haja, párducként mozdul a teste, kimerevedik a pillanat. Ha önmagában Celeste Dalla Porta színésznő nem lenne az eseted (mondjuk, azt kétlem, bármi is legyen a szexuális orientációd), a kameramozgás gondoskodik róla, hogy azonnal belezúgj, ahogy arról is, hogy teljesen elbizonytalanodj, mit is nézel éppen. Egy új bikinikollekció promófilmjét, kortárs köntösbe csomagolt mitológiai sztorit, egy művészpornó első snittjeit, vagy mindet egyben. Sorrentino új filmje annyira szép, hogy az már komikus, a kérdés csak az, hogy ez kielégítő-e két és fél órán keresztül. Egyébként lehet, hogy az. Takács Dalma ajánlója – vagy legalábbis gondolatai – a Parthenopé – Nápoly szépe című filmről.
Nemrég ért véget Az ifjú Sheldon című sorozat, amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy bemutassa, hogyan vált egy nem mindennapi kisfiú azzá a szórakoztató zsenivé, aki az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb fikciós karaktere volt. Az Agymenők (2007–2019) sok szempontból korszakhatár a televíziós vígjátéksorozatok történetében. Egyrészt a geekkultúra mainstreambe szivárgásának talán legszemléletesebb példája, másrészt – legalábbis jelen állás szerint – az egyik utolsó igazán népszerű klasszikus szitkom (szituációs komédia). Nem volt tehát meglepő, amikor bejelentették, hogy kap egy testvérsorozatot, és az is logikusnak tűnt, hogy egy klasszikus előzménytörténetben Sheldon fiatalkorát ismerjük meg, amelyre az eredeti mű ugyan gyakran utalt, de általában csak jelzésszerűen (az anya vallásossága, a testvérek későbbi sorsa és az apával való rossz kapcsolat volt visszatérő téma), így megmaradt a lehetőség a mélyebb kifejtésre, illetve arra, hogy a készítők bizonyos szempontból felül is vizsgálják azt, amit az eredeti sorozat állított a Cooper családról. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
2024-ben már 32. alkalommal került kiírásra a Közép-Európai térség legrégebbi hagyományokkal rendelkező természetfotó-pályázata, a naturArt által rendezett Az Év Természetfotósa pályázat, amelyre 143 fotográfustól 2825 kép érkezett. A díjakat 2024. november 12-én adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol 2025. január 31-ig látogatható a legjobb 130 természetfotó, cikkünkbe ezekből a képekből válogattunk.
„A VÉGÉRE KIFEJEZETTEN CSÓTÁNYEMBERRÉ VÁLTOZIK” /” MUSZÁJ ILYESFAJTA MŰKÖDÉST KÖVETNIÜK, KÜLÖNBEN LEMARADNAK” A 2024/25-ös évadot Totth Benedek fordításában Branden Jacobs-Jenkins darabjával kezdte a tatabányai Jászai Mari Színház. A Guelmino Sándor rendezte Gloria egy New York-i lapszerkesztőség kultúra rovatában dolgozó, javarészt huszonéves újságírók ádáz harcát mutatja be az érvényesülésért. Van itt minden, ami kell: gyakornok; mitugrász asszisztens; kapuzárási pánikos, írói karrierről álmodó másodújságíró; kihasználó főszerkesztő és idegileg kikészült, majd fegyvert ragadó hölgy is. A cuki, de közben tenyérbemászó gyakornok, Miles karakterét megformáló Figeczky Bencével Miles igazságáról és a mostani húszasok vélt vagy valós felszínességéről is beszélgettünk. Nagyon sokféle műfajban és szerepkörben megmutatkoztál már 2018 óta a tatabányai Jászai Mari Színház színpadán, mióta társulati tag vagy. Van kedvelt műfajod? A zenés műfaj, illetve a vígjátékok könnyebben mennek, otthonosabban mozgok bennük. Viszont az évek alatt azt vettem észre, hogy gördülékennyé váltak a drámai szerepkörök és anyagok, illetve nagyon élvezem a bennük rejlő kihívásokat és gondolkodásmódot.
Gáspár Ferenc legújabb kötete, a Fekete pálya – mely novellákat és egy kisregényt is tartalmaz – idén ősszel jelent meg. Erről és témái sokszínűségéről kérdeztük az írót. Novelláira és általában írásművészetére gyakran jellemző a szürreális abszurd, és vele együtt a horror, a pszichotikusba hajló elemek alkalmazása. Hinné-e, hogy maradhat az olvasóban egy kis kétely: vajon ez a Gáspár mikor beszél valóban komolyan...? ,,...az igazat mondd, ne csak a valódit" – írta József Attila Thomas Mann üdvözlése című versében. Ennél jobban ezt én sem tudom megfogalmazni. Néha a valóság tűnik komolytalannak, a szürreális abszurd meg igaznak. De a történeteim végén azért szerintem nem marad kétség az olvasóban, helyükre kerülnek a dolgok. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Paola Cortellesi debütáló rendezése, a Miénk lesz a holnap erőteljes társadalmi üzenet a családon belüli erőszakról és a nők helyzetéről, amelynek egy szörnyű gyilkossági eset még nagyobb relevanciát ad. A Miénk lesz a holnap (C'è ancora domani), Paola Cortellesi első rendezése nemcsak a nemzetközi kasszasikereket – köztük a Barbie-t és az Oppenheimert – utasította maga mögé hazájában, Olaszországban, hanem mély társadalmi párbeszédet is elindított a nők jogairól és a családon belüli erőszakról. A film főszereplője Delia (Paola Cortellesi), egy háromgyermekes anya, akinek élete férje, Ivano (Valerio Mastandrea) kegyetlen és kiszámíthatatlan viselkedése körül forog. Ivano nemcsak rendszeresen bántalmazza feleségét, hanem az egész család életét kontrollálja. Egy római belvárosi lakásban élnek, amelynek ablakai a járdaszintre nyílnak. A félig föld alatti otthon egyszerre jelképe a munkásosztály nélkülözésének, de egyben az asszony bezártságának, beszűkült mozgásterének is. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
A CODE Digitális Élményközpont (Center of Digital Experiences) az Európa Kulturális Fővárosa program utolsó, egyben egyik legösszetettebb projektje, amely többféle, elsősorban a helyszínre vonatkozó terv és elképzelés után Veszprém korábbi művelődési házában találta meg a helyét. A 2025 elején nyíló intézmény pozíciójáról, technológiai hátteréről, a programról és a tartalomfejlesztésekről Tóth Adorján igazgató beszél. Artmagazin: Milyen tervekkel indult a CODE? T. A.: A legjobb döntést hoztuk az évek óta elhagyatott művelődési központ felújításával: mostantól meghatározó kulturális centruma lehet a városnak és a régiónak. Az épület önmagában is különleges, az adottságai jól illenek ehhez a profilhoz. A külső hexagon forma visszaköszön az épület belső terein is, amelyek körülveszik a látogatókat, így a kiállítások megnézése egészen újszerű, egyedi élményt ad majd. Korábban rendezvényhelyszínek és színpadi előadások látványvilágának megteremtésével foglalkoztam, most pedig nagyon izgalmas volt olyan intézményt létrehozni, ami a legfejlettebb audiovizuális technológiákat kapcsolja össze a különböző művészeti ágakkal. Ez a terület nagyon gyorsan fejlődik, a technikai háttér révén a látogatók teljesen új módokon tudnak kapcsolódni a művészethez. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
Elkészült a Könyves Magazin listája az 50 legjobb könyvről, mutatjuk! 2024-ben tizenkét éve szedjük össze a kedvenc szépirodalmi műveinket, és állítunk fel sorrendet. Korábban is mindig leírtuk, hogy a listakészítés igazságtalan műfaj, vagyis: ez a mi igazságunk. Ötven kötetet választottunk az idei olvasmányaink közül. Biztos vannak hiányzók, a lista nem átfogó, sokkal inkább erősen szubjektív. Így olvastunk mi 2024-ben. Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
Éteri balettelőadást nézni az évnek abban az időszakában, amikor a legrövidebbek a nappalok, és ahelyett hogy a csendességben a fény eljövetelét várnánk, boltokban, bevásárlóközpontokban tolongunk, a legnagyobb ajándék. A Győri Balett 2022-es Peer Gynt című produkcióját tűzte műsorra a karácsony előtti utolsó héten a Müpa, és jobbat nem is tehettek volna a mindennapokból így egy kicsit kiszakadó közönséggel. Ibsen egyik legtöbbet játszott drámája, az 1867-es Peer Gynt zenéért és táncért kiált: Edvard Grieg Ibsen kérésére írt is hozzá kísérőzenét, amit 1876-ban mutattak be, és nem kérdés, hogy mind a dráma, mind a zene elképesztő modern volt a maga korában. Olyannyira, hogy a ma emberére is hatással van a nagyotmondó, álmodozó kalandor, a szerelmet és szeretetet a földkerekség legkülönbözőbb pontjain kereső Peer Gynt története.
„Merj élni, meghalni bárki tud!” – hangzik Frida Kahlo, a világhírű mexikói festőművész üzenete. Ezek a szavak különösen aktuálisak a Mai Manó Házban látható kiállítás kapcsán, amely Frida Kahlo fotógyűjteményét tárja a közönség elé. A többnyire kis méretű fekete-fehér fotók fél évszázados Csipkerózsika-álmukból ébredve 2009-ben indultak világ körüli útra. Idén októberben Budapestre érkezve, méltó helyszínt találtak a 130. születésnapját ünneplő Mai Manó Ház kiállítóterében. A látványosan installált kiállítás hat szekciójában 241 fénykép látható. Ez csupán töredéke az eredeti, 6000 darabos privát kollekciónak, amelyet Frida – főleg érzelmi okból – gyűjtögetett. Halála után Diego Rivera múzeum céljára ajánlotta fel a coyoacáni Kék Házat, azonban felesége személyes tárgyainak egy részét 15 évre elzáratta a nyilvánosság elől. Mivel a Frida Kahlo Múzeum 1958-as megnyitását már nem élte meg, így szinte senki nem tudta, hogy milyen kincseket rejt a legendás ház egyik fürdőszobája. Amikor 2003-ban végre felnyitották az archívumot, igazi reveláció volt. Hisz ezzel nemcsak a világ egyik leglátogatottabb múzeuma gazdagodott – Frida színpompás mexikói viseleteivel és egyéb értékes leletekkel (fűzői, ékszerei, levelek, receptek stb.) –, de a napvilágra került rengeteg fénykép több szempontból is fontos dokumentum. Ezáltal vált bizonyíthatóvá, hogy milyen fontos szerepet játszott Frida életében, munkásságában a fotográfia. A vándorkiállítás és a terjedelmes katalógus révén pedig rajongók milliói nyerhettek betekintést az ikonikus mexikói művésznő életének rejtett pillanataiba.
Erős évet zárt a magyar film: toplistánkon találkozhatunk természetfilmmel, felemelő és földbe döngölő dokumentumfilmekkel, kasszarobbantó vígjátékkal, ötletes animációval és kőkemény drámával is. Idézzük fel a kedvenceinket! Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Kréta, számomra a szellemi szabadság, a barátság, a közösségi lét és a lelki kibontakozás világa. Mint oly sok gondolkodó és alkotó ember esetében, számomra is elérkezett az a pillanat, amikor ki is kellett mondanom: „Na, ebből itt már elég volt…” – Nagy terjedelmű művészregények, filozófiai szövegirodalom, ezoterikus (próza)versek, színpadi/zenei installációk, performanszok, dalszövegek fűződnek a nevedhez, mégis mintha domináns művészi kifejezésformád a festészet lenne. – Azt kell mondjam, hogy különböző korszakaim voltak és vannak, melyekben mindig más és más művészeti vonal játszott (játszik) domináns szerepet. Annyi bizonyos, hogy a vers- és prózaírás, többnyire együtt futott a festészettel, mondhatni 17 éves korom óta. Ekkor írtam Az ördög álarcosbálja című művemet, mely a kommunista diktatúra miatt nem jelenhetett meg. Később, részleteket dolgoztam be belőle A kollázsember című 2021-ben megjelent könyvembe. Volt zeneszerzői időszakom is, vele párhuzamosan a filo-art műfaj kifejlesztése. Ide sorolható – többek között – az Üvöltés-analógia 1968-2015 című rock-musical is, melyet több alkalommal be is mutattak. Protekció és anyagi támogatás híján azonban nem juthattam vele előbbre. Jelen időszakomban, a teljesen emberellenes, az emberi mivoltot teljességgel meggyalázó háborús helyzet és a „felelős” politikusok – úgy tűnik – végső „elaljasodása” (Ortega 1949: Elmélkedések Európáról) miatt, torkomra fagyott a szó. Ha írok is valamit, az bizonyára nem lehet publikus. Így aztán a színek, a festészet nyugalma az egyedüli vigaszom. Tovább a tiszatajonline.com cikkére >>>
A szomszéd szoba számos forró témát érint a klímaváltozástól az eutanáziáig, erős politikai kommentár, körmönfont művészeti utalások szövevénye. Almodóvar a hattyúdalának ígérkező alkotással az érzékek, a luxus és a kultúra birodalmában csavarog, egy dolgot azonban nem hajlandó elárulni – hogy mégis mit gondol az elmúlásról. Két régi barát hosszú évek után találkozik egyikük betegágyánál. Az egyikük haldoklik. Hiába a legfejlettebb onkológiai eljárások és a kísérleti terápiák, a vég elkerülhetetlen. A másik némi habozás után úgy dönt, amíg még nem késő, feléleszti kettejük szoros barátságát. Ebből az alaphelyzetből – melyet az amerikai regényíró, Sigrid Nunez jegyez –, sok minden kisülhet – ahogy az egyik főszereplő mondja: sokféleképpen megélhető egy tragédia. A legtöbb rendező talán kamaradrámát, egzisztencialista melodrámát vagy megfontolt középműfajú játékfilmet forgatna, de Almodóvartól azt kapjuk, amit csak ő képes adni: egy elegánsan kivitelezett szappanoperát. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
Meghalt Szombathy Bálint költő, képzőművész, művészeti író, performance-művész, az Új Symposion egykori szerkesztője. Szombathy Bálint költő, autodidakta képzőművész, művészeti író 1950-ben született a szerbiai Pacséron. Művészneve Art Lover volt. Az 1970-es évek elejétől Vajdaságban megjelenő folyóiratok művészeti szerkesztőjeként működött. A szabadkai Bosch+Bosch művészeti csoport egyik alapítója. 1971–1972 között, valamint 1985–1991 között a mára legendássá vált újvidéki Új Symposion szerkesztője volt, majd 1973-ban többedmagával megalapította az Experimental Art Publisher alternatív kiadót, 1974-ben egyike volt a Wow című nemzetközi alternatív művészeti kiadvány létrehozóinak. Tovább az index.hu cikkére >>>
Szórakoztató, fájdalmas, hétköznapi és szép. Így tudnám jellemezni Marton Krisztián első regényét, a Bőgőmasinát, amely tavaly ősszel jelent meg a Leányvállalat Kiadónál, és amelyet most ősszel Margó-díjra is jelöltek. Nyilvánvalóan arcátlanság ilyet írni egy recenzióban – de ez a könyv szép. Kívül-belül. De kezdjük talán az elején. Egy kötet esetében számomra mindig fontos, hogy milyen a könyv mint tárgy önmagában. A Leányvállalat ezen kiadványa színeivel és tapintásával hívja az olvasót arra, hogy kézbe vegye, közelebbi kapcsolatba kerüljön vele. Ha megnézzük a borítóját, majd a belső füleket, könnyedén feltételezhetjük, hogy a regény életrajzi ihletettségű, a borító és a szerzőfotó közötti hasonlóság miatt. Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>
Tenki Réka, Udvaros Dorottya, Lovas Rozi és Trill Beatrix néhány hét leforgása alatt nemcsak megnevettette, hanem futásra ösztönözte Magyarországot. A Futni mentem romantikus vígjátékot eddig 200 ezren nézték meg, így 2024 legnézettebb magyar mozifilmje lett. És a társadalom felszínes poénok helyett ezúttal valami egyebet is kapott, pedig nem szokványos, hogy egy magyar vígjátékban (négy) női sors kerüljön reflektorfénybe, méghozzá olyan, ami a humoros jelentek mellett mélyen elgondolkodtat. És mégis: a film kérdéseket vet fel a transzgenerációs traumákról, a női szerepekről, a futás fontosságáról és arról is, hogy jót alkotni kevés pénzből is lehet. Tenki Réka színésznővel Bereczki Szilvia beszélgetett. Tenki Rékával egy esős csütörtökön találkozunk az Örkény Színház előtt, egy olyan napon, amikor senki sem mozdulna ki szívesen a lakásából: latyakos és hideg az idő, akadozik a budapesti közlekedés, a város tele van esernyővel rohangáló, zsörtölődő emberekkel. Tenki Réka bemutatkozik, edzésről érkezett, mondja és egy kicsit talán szabadkozik is. Alig bírom palástolni a mosolyom: hát honnan máshonnan érkezhetne a Futni mentem színésznője, ha nem egy edzésről?
A nonfiguratív festészet érzéki módon, a maga közvetlenségében kíván hatni a befogadóra, ugyanakkor a szemünk minden lehetőséget megragad a tárgyi elemek, az analógiák felkutatására, és erre Bernát András kiállításának címe is rásegít. Irányba állítja tekintetünket, egyenesen az ég felé, a kék árnyalatok dominálta olajképek megfigyelésének tapasztalatát egy tájélménnyel rokonítva. A mennybolt a maga lenyűgöző jelenségeivel, a mindenségre való nyitottságával a tekintet által befoghatatlan és a tudat számára felmérhetetlen teljességet képviseli. A címbe foglalt birtokos szerkezet mégis egyfajta rendszerező igényt sejtet – hiszen a latin „configuratio” kifejezés térbeli elrendeződést, összeállítást jelent –, a munkák szerkezetére, felépítésére tereli a befogadói figyelmet, mi több, a fölénk magasodó égbolt feltérképezését ígéri, melynek megvannak a maga előzményei Bernát életművében. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
A karácsony Jézus Krisztus földi születésének emléknapja, a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe; latin elnevezése "Natalis Domini", vagyis „az Úr születése” szintén a vallási eredetre utal. Az Üdvtörténet központi eseménye ez a dátum, mert aki Betlehemben világra jött, az nem csak egy az emberek közül, hanem Isten fia, a Megváltó. Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogy e szakrális ünnephez miért csatlakoznak olyan lelkesen azok is, akik nem vallásosak. Többféle választ találhatunk a (kissé provokatív) felvetésre, a blog témáját azonban nem szétfeszítve, egy rendkívül pragmatikus megvilágításba helyezem az egyik lehetséges okot: Jézus születésének pontos dátumát nem ismerjük, a karácsony kialakulása előtt nem is nagyon tartották fontosnak a születésnapot, jóval nagyobb hangsúlyt kapott a vízkereszt, amely a megvilágosodás, az emberré váló Isten születésének ünnepe. A kereszténység térhódításával azonban egyre sürgetőbbé vált, hogy a Megváltó születésének legyen konkrét dátuma, ezért a 335-ben tartott niceai zsinaton hosszas viták után, végül december 25-ét határozták meg Jézus Krisztus születésnapjának. Ez a dátum elég közel esik a téli napfordulóhoz, amelyhez számos pogány ünnep kapcsolódott, amelyek aztán idővel egészen egyszerűen beleolvadtak a karácsonyba.[2] A pogány és a keresztény ünnep ötvözetét nagyban segítette a közös szimbolumrendszer, hiszen ahogyan a téli napforduló a fény diadalát jelenti a sötétség felett, úgy a Megváltó eljövetele szintén fényt hozott az emberiségnek; másrészről pedig az ünnep egyik fontos jelképe, a karácsonyfa zöld ág-életfa utalás hangsúlyos jelentéssel bír mind a Bibliában, mind a pogány rítusokban. Tovább a konyvtar.pecsiegyhazmegye.hu cikkére >>>
Gabriel García Márquez az egyik legfontosabb spanyol nyelvű író volt a 20. században, a Száz év magány pedig egyértelműen meghatározó szelete a világirodalomnak, és az egyik legfontosabb spanyol nyelven íródott regény valaha. Éppen ezért is tűnt már-már túl bátor húzásnak a Netflixtől, hogy adaptálják a regényt, amit a 10 éve elhunyt Márquez sohasem tartott alkalmasnak mozifilmhez, ezért soha nem is adta a jogokat senkinek. Sorozatként viszont döbbenetesen jól működik a regény, és hatalmas dicséret illeti a Netflixet és a készítőket, hogy egy ennyire kényes alapművet ennyire jó ízléssel dolgoztak fel. A Száz év magány egyértelműen a kolumbiai író magnum opusa, és nemcsak azért, mert ez a legsikeresebb könyv az életművében, hanem azért is, amit a regény képvisel. A történet a Buendía dinasztia és Macondo település történetét meséli el úgy, hogy a cselekmény alig-alig hagyja el a település határait, mégis végigkövethetjük az évtizedeken át Kolumbia történelmét az 1800-as évek elejétől egészen a 20. század közepéig. García Márquez ráadásul némi folklórt és természetfelettit is kevert a történetben, amelynek köszönhetően a regényt általában a mágikus realizmushoz szokták kötni.
„Úgy gondolok a műveimre, mint egy megfogalmazhatatlan együttműködésre a természettel, amely során több médiummal dolgozom multidiszciplinárisan” – mondja Medcalf Laura képzőművész, akit inspirációiról és alkotói technikáiról, valamint arról kérdeztünk, hogyan lehet állandóvá tenni a múlékonyt. A családod révén kétlaki életet élsz, félig Londonban, félig Budapesten. Hol és hogyan kezdődött a művészettel való kapcsolatod, hogyan lehet egyszerre két helyen helytállni? Magyarországon nőttem fel, Szentendrére jártam kéttannyelvű képzőművészeti iskolába, aztán a British International Schoolba, ahol felsőfokú képzőművészeti szakot választottam. Nyaranta Londonban a Central Saint Martins művészeti egyetem divat szakára jártam rövid kurzusokra, mivel eredetileg női divattervező szerettem volna lenni. Mindig is nagyon szerettem alkotni és a kreativitásomat kifejezni, innen ered a többféle médiummal való kísérletezés, de már kis korom óta festek absztrakt és figuratív módon. Középiskolai tanárom biztatására jelentkeztem érettségi után az Arts University Bournemouth (AUB) egyetemre, ahol egy igazán inspiráló környezetre találtam. Az egyetemi műtermemen kívül vonzott a grafikai műhely is, ahol volt alkalmam a szitanyomással és a rézkarccal megismerkedni, később pedig a növények migrációját kezdtem kutatni. Foglalkoztatott a növényzet származása és hogy hogyan kerültek bizonyos növények távoli tájakról az angol kertekbe. A bournemouthi botanikus kertekben kutattam, a Jurassic-part mentén pedig gyakran ellátogattam Londonba a Kew Gardensbe, ahol kedvemre gyűjthettem információkat a könyvtárban és az archívumban. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>> 
|
