Szemle

Rendhagyó irodalmi találkozásnak lehettek szem- és fültanúi a Három hang, közös nyelv címmel rendezett est látogatói a szegedi Millenniumi Kávéház hangulatos klubhelyiségében. A Lengyel Írók Egyesülete és a Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportja három lengyel írónő bemutatkozását tette lehetővé a családias létszámban összegyűlt közönség számára. A beszélgetésen Anna Nasiłowska költő, prózaíró, irodalomkritikus, irodalomkutató, Anna Piwkowska költő, esszéista, tanár és Małgorzata Karolina Piekarska próza- és újságíró, televíziós szerkesztő, elsősorban ifjúsági regényíró vettek részt. Az est házigazdái Bene Zoltán és Zsille Gábor voltak, Zsille egyben moderátorként és a hölgyek magyar szinkronhangjaként is szerepelt.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 23. alkalommal írta ki Magyarország és a régió legrangosabb természetfotós pályázatát. A „Canon – Az Év Természetfotósa 2015” pályázatra közel háromszáz fotós több mint 3400 fotót küldött be. Az elismert természetfotósokból álló hét tagú szakmai zsűri három fordulós nyílt, a világhálón követhető fordulóban választotta ki a 102 legjobbnak ítélt munkát, amelyekből a november 3-ai díjkiosztón nyílt kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Tovább a magyarszo.com cikkére >>>

Az árnyék-internettől az ártatlan képig visz, sőt még tovább, az a szédítő kiállítás, amely a Globale című nagyívű projekt része Karlsruhéban, a médiaművészeti centrumban, a ZKM-ben. Ott jártunk.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

Korának egyik legjelentősebb és legolvasottabb szerb írójaként, nem kevésbé politikai kommentátorként, Svetislav Basara több mint három évtizede állandó párbeszédet folytat korának abszurditásaival, leleplező szándékkal parodizálva a körülötte levő világot. Olykor polemikus, máskor szarkasztikus, néha dühös, de mindig szellemes megnyilvánulásaiban egy különleges szűrőn keresztül láttatja a valóságot, nem ritkán groteszk torzításokkal összpontosítva a figyelmet a lényegre. A nagy írói áttörést számára a szerb posztmodern irodalom gyöngyszeme, a negyed évszázada megjelent Fama o biciklistima (Feljegyzések a biciklistákról) című regénye hozta meg, amely sok mindenben megváltoztatta az itteni irodalmat és irodalmi felfogást. Ahogyan pályatársa, David Albahari mondja: „A Feljegyzések a biciklistákról után a szerb próza már nem olyan volt, mint előtte, Basara sem volt már ugyanaz az író, és én sem voltam már ugyanaz az olvasó, mint korábban.”

Tovább az ujnautilus.info cikkére >>>

Az első inkább, a második kevésbé, de mindkét koreográfia megmarad a műhelygyakorlatok szintjén, ami teljesen a helyén van, ha látjuk mögötte, hogy egy fiatal tánctársulatról van szó, mely keresi a maga helyét, és lételeme az új táncnyelv kikísérletezése, a tánc mint önmagában való érték kiteljesítése.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

Jelen írás a leletmentés szándékával készült. A XX. századi magyar művészetben sorakoznak azok az életművek, amelyek számos okból kifolyólag kikerültek a szakmai érdeklődés − és ezzel szoros összefüggésben − a közönség érdeklődésének a fókuszából. Jó néhány alkotó már életében „megízlelhette” a marginális helyzetéből származó mellőzést, az ezzel óhatatlanul járó csalódásokat. Lehel István tevékenysége, az ötvenes-hatvanas években, az akkori kultúrpolitika irányítói számára többszörösen is „gyanúsnak” számíthatott.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

November 27-től egy hónapon át tart Győr-Újvárosban az Európában is egyedülálló Öt Templom Advent. Ezen a programsorozaton – hasonlóan az Öt Templom Fesztiválhoz – nincs sör, nincs virsli, de van egy spirituális, szeretetteljes légkör, ünnepi hangulat és ismerkedés egymás hitével, az egyes felekezetek ünnepi szokásaival. A fesztivál igazgatójával, Pál Kálmánnal beszélgettünk.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

Az Astoria aluljárója olyan, mint valami sajátos művész dzsembori: muzsikusok és énekesek kurjongatják túl egymást, míg két punk között egy csücsökben, sörös dobozokat varázsolnak hamutálakká egy pici profit reményében. A nagy zümmögés közepén egy valaki van csak, aki csendben ücsörög és gyártja a rajzokat rogyásig. István már évek óta hajléktalanként él, de ahelyett, hogy a múlt sebeit nyalogatná, lelkesen készíti eladásra szánt képeit, melyektől azt reméli, kihúzzák a kilátástalanság és az aluljáró tébolyából.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

Lewis Carroll világhírű meséje idén lett 150 éves. Bemutatjuk a legelső kiadást és a legszebb, legizgalmasabb illusztrált változatokat Salvador Dalí és Yayoi Kusama munkáival. Szenvedélyünk tárgya: a könyv.

Tovább a gittegylet.com cikkére >>>

Kácsor Zsolt a Rettenetes Vlagyimir című regényében zavarba ejtő módon ötvözi a rendszer, az intézmény és az emberi sorsok mikrovilágának kapcsolódásait. Azokba a pozíciókba, helyekre, melyeken ismert és ismeretlen emberek – politikusok, miniszterek, diktátorok, pribékek, katonát, rendőrök, ÁVH-sok, áldozatok és elkövetők mozogtak a negyvenes évek végétől a nyolcvanas évek végiéig a magyar történelem színpadán, Kácsor Zsolt Molnár Ferenc híres ifjúsági regényének, a Pál utcai fiúk szereplőinek alakját illesztette be.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

A fesztivál második felében hangsúlyos szerepet kapott a néptánc, mégpedig a hagyomány felől a kortárstánc felé elmozduló, a kettőt ötvözni szándékozó koreográfiák.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

Paróka, napszemüveg és Martens-bakancs volt rajta, így semmisítette meg önmaga replikáját, tiltakozva a szeparatisták barbarizmusa ellen.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

SZŰCS BALÁZS PÉTER: Szili Józsefet irodalomtudósként, egyetemi tanárként, irodalomtudományi művek szerzőjeként és fordítójaként ismerik. Engem most mégis a költő és műfordító érdekel jobban. Esetedben szét lehet-e választani az irodalom szakemberét és az alkotót?

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

A rendezés felszínes musicallé változtatja Weöres mesejátékát. – Pandur Petra kritikája.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

Amerre csak nézek, páros motívumok ölelkeznek egymásba. Az egyik rendszerint fogva tart, szöktet, helyzetbe hozza a másikat, majd lassan ereszkedni kezd, mintává, látvánnyá dermed, hogy végül elfakuljon, szétmossa magát, ezáltal akarva-akaratlanul is ellen-látvánnyá segítse addig szunnyadó párját. Feloldhatatlanul egymásra utalt, sőt egymás által létesülő, el-elkülönülő látványfóliák fogadnak, egyik a másikba kapaszkodik, miközben a két fenomén közül mindig csak az egyik látszik elevennek, mindig csak egyikük „ek-szisztál.” Másról – és többről – van itt szó, mint öncélú, leleményes képi allegóriákról, dupla fenekű vizuális poénokról, optikai csavarokról, virtuóz formai megoldásokról, szórakoztató illuzórikus feladványokról.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

Folyóvíz kell hozzá, nem túl sebes, de azért legyen meg a zubogása, legyenek kövek beleszórva (sima felületükön selyemszövetként mintázódik a víz), és akárcsak szavak között a szavak, legyenek a kövek között megfelelőek, olyanok, amelyek elbizonytalanítják a megszokott módszerek rabjait. Egy efféle kőre telepedve egyesül férfi és nő.

Tovább a szifonline.hu cikkére >>>

...mindig ott látom benne magában azt a kisfiút, aki még most is kíváncsi a világra, aki mindig meg szeretne tanulni valamit, aki tudja, bármikor elveszíthet bármit, és aki azért ír, hogy szabad lehessen, meg azért, hogy a szabadságot adja át az olvasóinak. – Szilágyi Zsófia laudációját olvashatják Dragomán György Füst Milán-díjához.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

Senki sem csövez, mégis futnak a csövek, kanyarodnak, fent, magasan, szemünk előtt a hatalmas, fotórealisztikus táblaképeken. Madárlátta távlat, közel a mindenséghez, közel a tömeghez, az egyenességhez, a csavarhoz. Színes világ, rozsdabarna, eszi a rozsda a vasat, az acélt. Sziluett figurákat látunk, és alkonyatot. Ez nem Alkonyzóna – rossz fordítása a The Twilight Zone-nak. Első látásra nincs itt semmi zóna. Hogy mégis annak vélem? Valahol a fantasy, a science fiction világában járok, láthatatlan és látható feszültség, már-már horror előtti pillanatok, hátborzongató csenddel és fénnyel. Várjuk a csavart, hogy valami felbukkan, valami ismeretlen lény. Nincs misztikus fordulat, és nem mese, amit látunk, ez történelem. Megdermedt világ, és működik, nem van, nem itt van, hanem maga a múlt, a létező, az elpusztíthatatlan. Tengerrel, hajóval (Naplemente, 2013), házakkal, épületekkel együtt. Ember alkotta táj, ember alkotta emlékezettel (Robbanás a gyárban, 2015; Elhagyott üzem, 2013).

Tovább az ujmuveszetfolyoirat.hu cikkére >>>

Bánki Éva: Fordított idő. Pécs, Jelenkor, 2015.

Lehet-e a jövőre emlékezni? — teszi föl a kérdést Bánki Éva 2004-ben megjelent regényének, az Esővárosnak egyik szereplője. Ha akarjuk, kibonthatjuk a kérdést úgy is, hogy vajon megfordulhat-e az idő, vagy egy egyirányú utcán robogunk múlttól a jövő felé? Szóval: létezik-e fordított idő? — Saját kérdésére az írónő egy egész regénnyel felel: a nemrégiben napvilágot látott Fordított idővel.

Tovább a spanyolnatha.hu cikkére >>>

Idén másodjára vehette át Kodolányi Gyula, költő, szerkesztő, egykori egyetemi oktató a Prima-díjat – elsőként 2003-ban részesült belőle a Magyar Szemle szerkesztőségének tagjaként. Prima Primissima-jelölése kapcsán kérdeztük alkotói tevékenységeiről, oktatói és szerkesztői tapasztalatairól.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>