Videó

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A dolog ugye úgy működik, hogy ami nem felel meg a kortársak ízléspreferenciáinak, az vagy nagyon erős, és meg tudja változtatni az ízlést, vagy kiszóródik, elfelejtődik, és nem fogják újra felfedezni. Valószínűleg ez lesz a sorsa annak, amit csinálok. – Nagyvizit-interjú a 70 éves Csordás Gáborral.

JL: Olyan alakja vagy az irodalmi és szellemi életnek, aki komoly fellépésekkel, szellemi csörtékkel, esszékkel, szerkesztéssel van jelen a kultúrában, a személyes életedről, a hátországodról azonban kevesebb szó esik. Ilyen tárgyú interjúkat is nehéz találni. Kezdjük a gyerekkori világgal: hogyan írható le, milyen részletgazdagsággal jeleníthető meg, ami körbevett téged?

A családból mindenki Pécsett született. Először a Zsolnay utcában laktunk, nem messze a Zsolnay gyártól, egy kicsit gyári, külvárosi területen. Földszintes lakás volt három egymásba nyíló szobával, közös vécével az udvaron. Persze fürdőszoba sem volt, a konyhai csapnál mosakodtunk, és fakádban fürdettek minket. Mégis szerettem ott lakni, az udvar végében működött nagyapám hajdani lakatosműhelye. Bent a kovácstűz volt csodálatos látvány a fújtatóval, az udvar meg tele volt vasakkal, öntöttvas üllőkkel, kint hagyott kovácspörölyökkel, vastagabb drótokból veszedelmes nyílvesszőket kalapáltunk. Nyolcéves koromig laktunk ott, aztán beköltöztünk a belvárosba, háromlépésnyire a Széchenyi tértől. Az a ház, a szülőházam sokáig üresen állt, aztán lerombolták, és a szomszéd beépítette magának a telket.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.

Mesélj egy kicsit a kezdetekről! Emlékszel arra a pillanatra, amikor beleszerettél a szaxofonba?

Már kisgyermek koromban érdeklődtem a zene iránt, és szerencsére ezt a szüleim is teljes mértékben támogatták. Hat évesen kezdtem el hegedülni, azonban nem sok sikerélményem származott belőle. Tizenegy éves korom körül úgy éreztem, hogy hangszert szeretnék váltani. Nagyon tetszettek a fúvós hangszerek és azok közül is a szaxofon, így alakult, hogy elkezdtem szaxofonon tanulni.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 

Szinyei Merse Pál festőművésznek idén kettős évfordulóját ünnepeljük: 175 éve született a felvidéki, Sáros megyei Szinyeújfalun, és 100 éve halt meg jernyei kúriájában, miután a budapesti Képzőművészeti Főiskola igazgatói székéből 1919-ben már csak útlevéllel térhetett haza szülőföldjére. 

JA festő egyik ükunokája a hét közül, Bajza Zsófia kedves barátom, szerteágazó érdeklődési köre mindenre kiterjed, sose unalmas a vele való találkozás.

– Sosem akartál festő lenni? Miért választottad az idegenvezetést?

– Sosem gondoltam arra, hogy festő lehetnék. Egészen gimnazista koromig persze szerettem rajzolni, de mivel húgom pici kora óta művészi pályára vágyott, szüleink igyekeztek engem más irányba terelgetni. Érettségi után végeztem el az idegenvezetői tanfolyamot, aztán az egyetemi tanulmányaim alatt már dolgoztam is mint idegenvezető, illetve tolmács. Akkoriban még kultúrdiplomáciai pályáról álmodoztam... Később rájöttem, hogy a szabadúszó életforma inkább nekem való, változatos megbízásaim vannak: mint olasz-magyar tolmács a legkülönbözőbb szakmákba betekintést kaphatok. Idegenvezetőként pedig olasz turistáimnak mutatom be szeretett hazámat, illetve magyar csoportokkal járom a nagyvilágot, hiszen az olasz mellett németül, spanyolul és angolul is beszélek.

Tovább a hajonaplo.ma cikkére >>>

 

 

 

Lehet-e úgy beszélni a barátságról, hogy az a Balkánról szóljon? Lehet-e úgy mesélni a Balkánról, hogy az…? Lana Bastašić képes erre.

A Jugoszláviában született írónő, Lana Bastašić első regénye – korábban jelent meg novellagyűjteménye, gyerekkönyve és verseskötete is – elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját 2020-ban. Ha azt próbáljuk megfejteni, hogy mi lehet a célja ennek a díjnak, akkor elégedetten dőlhetünk hátra: olyan mű és olyan szerző lett 2020-ban a díjazott, ami/aki sokat tett azért, hogy az európaiak közelebb kerüljenek egymáshoz… vagy ha ez túl magasztosnak hangzik, akkor:

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

 

Jelenkor július–augusztusi számában külön blokk foglalkozik Csordás Gábor pályafutásával, s az itt megjelent szövegek egyike egy interjú, amelyet Ágoston Zoltán, a lap jelenlegi főszerkesztője készített az ünnepelttel. Ebből közlünk most egy hosszabb, egybefüggő részletet:

Kik voltak még Pécsett akkoriban, a hetvenes évek második felében, akikkel kapcsolatban álltál?

Akkoriban az is jó volt Pécsben, ami talán ma már kevésbé jellemző, bár a mai helyzetet kevésbé ismerem, hogy sok kis különböző kör létezett. Az egyik a Fiatal Értelmiségiek Klubja, ott működött, ahol most a Csontváry Múzeum, az úgynevezett Tudomány és Technika Házában, a földszinten, amit Bartók Klubnak hívtak. Ez főként a műszaki értelmiségiek találkozóhelye volt. Gimnazista koromban vitt be oda Kun László és Stark András. Talán ők is vezették a klubot.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

Családtörténeti kiállítás a Műcsarnokban.

 

Műcsarnokban egy négy generációra kiterjedő családtörténeti kiállítást tekinthetnek meg a látogatók: id. Sándy Gyula (1827–1894) festő, ifj. Sándy Gyula (1868–1953) építész, id. Konok Tamás (1898–1971) haditudósító fotós, és a három életművet összekapcsoló, szintetizáló dédunoka-unoka-fiú, az idén 90. születésnapját ünneplő Konok Tamás festő munkáiból láthatnak válogatást. A négy művész pályájának bemutatásában a rendezők kiemelik a közös vonásokat, az életművek metszéspontjait. A tárlaton szereplő műveket a Konok Tamás visszaemlékezéseiből összeállított interjúk és a család történetét őrző tárgyak, emlékek is összefűzik.

Tovább a cseppek.hu cikkére >>>

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként, két miniszteri biztosi pozíció birtokában elsődleges céljának tekinti a nemzeti hagyományokon alapuló magyar kultúra támogatását. Amelyben politikai hovatartozástól függetlenül mindenki helyet kaphat, aki tehetséges és az előbbi célkitűzést magáévá teszi. Demeter Szilárd, aki a politika mellett egy­aránt otthonosan mozog az irodalmi, valamint a zenei pályán, nagy súlyt fektet a könyvszakma és az irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztésére, idén júniustól pedig a magyar könnyűzene megújítását kapta feladatul.

Elődjét nem kevés bírálat érte, amiért olyan kiállítások megrendezését támogatta a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban, amelyek a balliberális oldalhoz kötődtek, ahelyett, hogy nagyobb teret adott volna a nemzeti kultúra képviselőinek. Mi változott a gondjaira bízott intézményben, amikor Prőhle Gergelytől végleg átvette az irányítást?

Letettem az asztalra egy főigazgatói pályázatot, amelyet az elbírálást követően azon nyomban nyilvánosságra hoztam. Ezzel mindenkinek világossá tettem, hogy mire számíthat részemről. Az üzenete pedig – leegyszerűsítve – a nemzeti kultúra megerősítése. Amely saját értelmezésemben sokszínű, és amelybe a balliberális oldal is beletartozik. Tehát mindenki, aki magyar kultúrában gondolkodik. Minden olyan alkotó, aki a magyar adófizetőket, ha úgy tetszik, fogyasztókat, az olvasóközönséget, a zenehallgatókat tartja szem előtt, és azt szeretné, ha művei maradandók lennének. Ugyanezen elveket érvényesítem a Petőfi Irodalmi Múzeumban; egyik politikai oldalnak sincs kizárólagos jussa.

Tovább a magyarnemzet.hu cikkére >>>

 

Karantén után, de annak hatása alól nem mentesülve, lassan újraindul a színházi élet. Nem kivétel a Szegedi Szabadtéri Játékok sem, ami mindig is a nyár egyik legjobban várt kulturális eseménye volt. Herczeg Tamással, a Játékok igazgatójával, Zsótér Sándorral és Hegedűs D. Gézával beszélgettünk egy új, izgalmas projektről, arról, hogy hogyan vette fel a Szegedi Szabadtéri a koronavírussal szemben a kesztyűt, és mik azok a kérdések, amiket ebben a nehéz időszakban nemcsak színházi szakemberként, de emberként is fontos volt átgondolni.

Művészekként, színházi emberekként, akik abból élnek, hogy magukon keresztül megmutatnak valamit a világból a világnak, milyen volt hónapokig a négy fal közé zárkózni, és amit átéltek, az milyen módon kapcsolódik a készülő új darabjukhoz?  

Zsótér Sándor: A Színművészti Egyetemen minden kollégámmal végig kellett gondolnunk, hogy hogyan tudunk tanítani Zoomon vagy Skype-on keresztül. Én konkrétan egy darabot akartam csinálni, hogy legalább nyoma legyen azoknak a feladatoknak, amiket el kellett végeznünk, és annak, ahogyan elvégeztük őket. Hogy értelemmel ruházzuk fel ezt az eltöltött időt. A diákoknak minden órájuk meg volt tartva. A számadás, számonkérés pedig sokszor előfordul a szövegben is. Nekünk pedig minden nap végén számot kellett adni arról, hogy mit végeztünk el. Őszintén? Nehéz egy képernyőn keresztül színészeket mozgósítani.

Tovább a hvg.hu cikkére >>>

 

Kétéves lett az MNB Alapítvány által létrehozott Ybl Budai Kreatív Ház. A karantén utáni újranyitás napjaiban Kaiser Vizi Kata művészeti vezetővel arról beszélgettünk, mit ért el eddig, hová tart az új kiállítótér Budapest kortárs művészeti intézményei között.  A képzőművészeti mecenatúráról szólva szóba került egy új kortárs gyűjtemény kialakításának szándéka is.

 UM: A történet legelejétől, 2017 januárjától itt dolgozol. Miben tud közreműködni egy épület felújításánál egy művészeti vezető? 

KVK: Ybl Miklós eredetileg egy komplikált ipari létesítményt rejtett bravúrosan a firenzei reneszánsz stílust idéző épületbe a Várkert Bazárhoz illő stílusban. Fent divatos kávéház működött, alatta gőzgépek juttattak fel naponta 24 ezer akó szűrt Duna-vizet a királyi palotába. Több mint százéves története alatt ez a ház kiállítótér még sosem volt. Ezt a funkciót mi adtuk neki, és fel kellett készíteni erre az új feladatra. Végig kellett gondolnunk, hogy az épület megváltoztathatatlan adottságait figyelembe véve miként tudunk létrehozni egy izgalmas kiállítóteret. 

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

A Teltház irodalmi folyóirat interjút készített a fiatal, de máris jelentős sikereket felmutató filmrendezővel Vigh Bálinttal

Teltház : Kedvenc filmed? Fontos Operatőröd? Kedvenc lábbelid?

Vigh Bálint : Kedvenc film: Tökéletes trükk. Fontos operatőr: Wally Pfister. Kedvenc lábbeli: sima utcai cipő

Teltház : Ha filmet  tervezel – írsz, rendezel – látod-e, hallod-e a szereplőidet magadban, még mielőtt egyáltalán találkoztál volna velük, tudod-e  hogyan mozognak, hogyan beszélnek, mi a múltjuk és lesz-e jövőjük? Fontos-e a sorsuk, vagy inkább a filmbeli cselekvésük számit?

Vigh Bálint : Látom és hallom őket, és természetesen minden részlettel tisztában vagyok, mielőtt elkezdem írni a forgatókönyvet. Ha ez nem így van, akkor addig dolgozom a karakterek kidolgozásán, amíg úgy érzem, hogy elég információm van róluk. A szereplők helyzetébe képzelem magam, tudni akarom milyen egy napjuk, hogyan ébrednek, hol laknak, mit esznek, milyen a szociális életük, mi a meggyőződésük, miben hisznek, mi az, ami motiválja őket. Együtt lélegzek, együtt élek a szereplőkkel.

Tovább a telthaz.com cikkére >>>

 

Az idei szavazás elmarad, az évad bemutatóit a 2020/2021-es szezon premierjeivel együtt értékelik.

2020-ban formát vált a Színikritikusok Díja. A színház az elillanó és érzéki pillanat művészete, az élményre azonban hosszú ideig emlékszünk – erre utalt az elmúlt években a Színikritikusok díjának anyaga, a csokoládé. Különleges glóbuszt, lépcsőt és amfiteátrumot egyaránt formált a 15 kategória díja, ami a maradandó oklevélhez járt a kategóriák legjobbjainak. 2020-tól egy fiatal üvegtervező, Szeredi Sára munkáját kapják a díjazottak.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tárgyalkotó Tanszékének másodéves üvegtervező szakosai idén különleges projektfeladatot kaptak tanáraiktól, Polyák Jánostól és Mohácsi Andrástól: a Színikritikusok díjának tervezését. A hallgatók tervei közül a céh elnöksége Szeredi Sára munkáját választotta.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

Rechnitzer János közgazdász, egyetemi tanár, akit már fiatalon rabul ejtett a műalkotások szépsége, sokszínűsége. Többször állította ki gyűjteményének darabjait itthon és külföldön egyaránt. A gyűjtési szenvedély kialakulásáról, az első művészeti élményeiről és hasznos tudnivalókról kérdeztük.

Hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Szép tárgyak vettek otthon körül. Polgári családban nőttem fel, ahol festmények, ezüst, porcelán (nippek), na meg a sok-sok könyv természetes eleme volt a lakásnak, egyben az életünknek. Apám gyűjtögette az egyszerű népi holmikat is – kancsókat, tányérokat –, és ez megfogott. Így aztán már iskolás koromban magam is vettem, szereztem régi tárgyakat, például két faragott angyalt. Szóval valahogy jött, bennem maradt: megszerettem a gyűjtést, és végül szenvedéllyé vált.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

Extra Dry. Ez a József Attila-díjas író új regénye. Főhőse Aladár, a negyvenöt éves, átlagos mai magyar férfi. De mi és ki is valójában az átlagos manapság? Kötődések hiánya nemzethez, családhoz, önmagunkhoz. De ezt már megírta Kassák és Krúdy. Vagy mégse? (Az interjú rövidebb változata megjelent az Országút 14. számában. )

Átlagosnak tartja magát?

Nem.

Miért? Milyen valójában?

Ezt biztos Aladár miatt kérdezi, aki a könyv főhőse. Bár nem „fő” és nem is „hős”. Ő egy önmagát átlagosnak tartó férfi. Átlagos középosztálybeli életet él. Átlagosan unalmas és monoton, rutinból közlekedő ember. Szerintem jómagam nem ilyen életet élek. De hogy én milyen vagyok, az a regény szempontjából tökmindegy.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 

Marian McAlpin történetén keresztül Atwood sajátos női tapasztalatokról, az észrevehetetlen hétköznapi elnyomásról és korlátozottságról beszél, ugyanakkor a felszabadulás és a harc tapasztalatáról is ír. A regény bemutatja a nemtől független felnőtté válás kijózanító valóságát is, amely elválaszthatatlannak látszik a házasság intézményétől.

 

Mit jelentett középosztálybeli nőnek lenni a hatvanas években? Margaret Atwood ezt járja körül Az ehető nő című regényében. Társadalmi reflexióra nagyon is alkalmas a téma, és nem csak Kanadáról, Észak-Amerikáról vagy Nyugat-Európáról van szó, nyugodtan mondhatnánk Közép-Kelet Európát is, mert a fogyasztásban, munkamegosztásban és viselkedésben megmutatkozó, nemekre vonatkozó társadalmi normák eltérő szabályai lényegében ugyanolyanok voltak itt is, csak persze a kapitalista piacgazdaság árubősége nélkül. Kanadában már a hatvanas években lehetett kapni rizspudingot, müzlit és Ajax súrolószert, mindenki elérhető volt telefonon, de azért ott is meg kellett várni az igazit, ha valaki a középosztály tagja akart maradni. Ha valamiben hasonlított egymásra a kétpólusú, hidegháborús világ, akkor azok a nemi szerepelvárások voltak.

Tovább a szifonline.hu cikkére >>>

 

2020 sok meglepetést hozott magával, melyekhez az emberek kisebb-nagyobb sikerrel megtanultak alkalmazkodni. A kreatív megoldások és az „out-of-the-box thinking” (szó szerinti) megvalósítója lett JW Anderson a Spring/Summer 2021-es férfi, és a 2021-es női Resort kollekció bemutatásakor.

Az utóbbi pár hónapban egy igazán szoliptikus társadalom kezdett kialakulni, ahol az egyén saját kis világa számára a legfontosabb, és jelen esetben, a legbiztonságosabb is egyben. Erre válaszul a JW Anderson idén kisebb dobozokba csomagolta teljes divatbemutatóját, ezzel egy egyedibb és mélyeb élményt nyújtva a meghívottaknak (míg másik megoldásként megjelent az eddig elképzelhetetlen online divathét is). 

Tovább a psmagazin.hu cikkére >>>

 

Az elsőkönyves Gurubi Ágnesnek augusztus 15-én jelenik meg Szív utca című regénye, ami hetek óta dobogós helyen szerepel a Bookline előjegyzési sikerlistáján. A kötet egyáltalán nem csak azért kedves a szívünknek, mert kollégánk, a Papageno magazin felelős szerkesztője írta.

Néhány hónapja, egy körülbelül 2,5 órás repülőúton egyhuzamban olvastam el a Szív utcát. Sírtam, nevettem, azt gondoltam, hogy ez jó. Kerestem, hogy mi az, ami annyira megfogott benne. Bátorság és irgalom. Ez a két szó jutott eszembe.

Remélem, hogy érződik a könyvön a megbocsátás, a feloldozás, a szeretet. A főhős, Anna, megküzd a felnőtté válással, sok mindenért haragszik a szüleire, de egy idő után az élet arra tanítja meg, hogy muszáj saját magáért felelősséget vállalnia. Bátorság… Több visszajelzést kaptam, hogy mennyire bátor vagyok, hogy megírtam a Szív utcát. Először nem értettem, miről beszélnek. 

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

 

A szombathelyi előadás jobban tapad a realitáshoz, nem emel fel és nem ejt le, földközelben lebeg.

Ádám almái gurulnak az országban szerteszét. Anders Thomas Jensen 2005-ös filmjének színpadi átirata Pécsett debütált, 2017-ben (r.: Paczolay Béla), majd ugyanebben az évben bemutatták a Radnóti Színházban is, Szikszai Rémusz rendezésében. A jól sikerült előadás híre gyorsan elterjedt, azóta láthattuk Miskolcon és Tatabányán, most pedig Szombathelyen Czukor Balázs állította színpadra.

 

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

A tragikusan elhunyt Téglás István (1974-2020) szobrász-, festő- és tetoválóművész nekrológját barátja, Bozsaky Dávid írta meg a DRÓTra.

 

Téglás István

(1974-2020)

A művészetet vallásként értelmezte.

Alkotótársai, festőművészek, zenészek, filmesek szent forrásként tekintettek rá és mélyen megmerítkeztek benne.

Fundamentalista, az alapokhoz visszatérő alkotó volt. Újra felfedezte, amit a huszadik századi izmusok a sutba vágtak. Komplex kompozíció, realista gyökerű absztrakció, tobzódó színek, természetes formák, sikoltó feszültségek, biztos egyensúly ismét egymásra talált műveiben.

Tovább a drot.eu cikkére >>>

 

A létrehozók a szerves építkezésre esküsznek, és a Prae-csoporthoz (kiadó, folyóirat) kötődő kultúrcentrumnak fontos a pécsi szál is. Kulthelyek című sorozatunkban a budapesti Kis Présház vezetője, Balogh Endre válaszol kérdéseinkre.


Budapest egyik legújabb kulturális találkozóhelye a Prae Kiadóhoz kötődő Kis Présház nevű kávézó. Honnan jött az ötlet, és milyen terveitek vannak az irodalmi kávéházzal?

Nagyon bírjuk az online életet, amikor mindenki a saját terében végzi a munkáját: ír, szerkeszt, szervez, de... De kellett egy hely, ahol össze is jöhetünk – röhögtünk, hogy szerteágazó projektjeink miatt valaki igazán felkínálhatna egy budai villát, ám sajnos nem jött a mecénás. Egyes munkatársaink és a prae.hu gyakornokjai egy alkalommal arra panaszkodtak, hogy mindenhol átvágják őket, nincs egy normális hely, ahol dolgozhatnának – megkérdeztem őket, ha lenne egy kávézónk, ott felszolgálnának-e, mire azonnal igennel válaszoltak. Majd Péczely Dórával, a Prae Kiadó szerkesztőjével, valamint L. Varga Péterrel, a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat főszerkesztőjével megegyeztünk abban, hogy lesz egy irodalmi kávéház és szórakozóhely.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

Bajban van a befogadó – néző és kritikus egyaránt – ha Roy Assaf táncperformansza, a Girls1 egésze – sőt, rebellis szellemiségével ironizálva, égisze – alatt olyasféle ritmikus, narratív egységet keres, melyet a hollywoodi aranykor musicaljeit idéző táncbetétei megkoreografált, szimmetriateljes testmozgásaiban és térformáiban automatikusan megtalál. Melyet kérdés nélkülinek tekint, vagyis: melytől eltekint. Jóllehet igekötőnyi a különbség, az implikátumok szavakkal elmondhatatlannak bizonyulnak, ahogy annak a performer lányok többször is hangot adnak a táncukban. És pontosan ezeket a kettősségeket (f)ordítja az Assaf-darab. Annak a körkörös, zártnak hitt, erővel kieszközölt tartománynak – fölfújt buboréknak – az áttetszőségét, illuzórikus ott-nem-létét játssza ki, melyet a lányokra (rá)vetett tekintet – mint egy óriás buborékfújó lasszójának szoruló hurka a nyakukon – magában foglal. Azt a bizonyos hiányzót, narratív nem-jelenlevőt állítja ki, teszi közszemlére, mely látszólagos abszenciája ellenére is folyamatosan, ritmikusan táncol az elváráshorizontunkon. Hol megerősítve, hol átlépve azt. 

Tovább a balkon.art cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal