Videó

Exkluzív tárlatvezetés Gordon Eszter fotográfussal Keleti Éva életműkiállításán




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.

A pályád azt mutatja, hogy hűséges típus vagy. Jól látom? 

A színészek általában hűségesek és hosszú éveken át kitartanak egymás mellett. Öt évvel ezelőtt azért jöttem Budaörsre, mert ez volt az a hely ahová hívtak, ahol szükség volt rám, ahol a mai napig elfogadnak és megbecsülnek. Ez itt egy valódi alkotócsapat, mindent közösen csinálunk. Itt nem feltétlenül úgy van, hogy jönnek a rendezők és megmondják, mi legyen. Nagy szkanderezések mennek, de szerintem ez jó.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 

 

 

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász Kossuth-díjas alkotója 83 éves volt.

Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson. Nem meseíróként, hanem költőként indult az irodalomban, gyermekirodalommal 1957 után kezdett foglalkozni. Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Gombóc Artúr, a Pom-pom meséi vagy a Süsü, sárkány, a Mirr-murr és a Nagy Ho-ho-ho-horgász, Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez, valamint verseket is írt.

Halálhírét az Újszinház jelentette Facebook-oldalán: „Búcsúzunk az ország mesemondójától, meghalt Csukás István! Magára hagyta mesefiguráit…”

 

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

 

 

Március 5-én a Kiszorítva című nyitófilmmel indul és március 8-ig tart a 12. Budapesti Építészeti Filmnapok a Toldi moziban.

Az idei filmes válogatás felszínre hozza az érzelmeket, méghozzá azokét, akiknek otthonait forgatják fel a változások, a döntések, mégis a fejük fölött történnek. A kamera lencsevégre kapja a „hangtalan tömeg” szorongását, félelmét, dühét vagy éppen várakozását, amikor jogvédő szervezetek vagy műemlékvédő építészek a védelmükre szegődnek. A nyitófilm az ENSZ lakhatásügyi megbízottjának a szélmalomharcát mutatja be, ahogy a kilakoltatás ellen fellép a 2008-as válságból hasznot húzó cégekkel szemben. A filmben szakértőként szólal meg a Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stieglitz és a világhírű szociológus, Saskia Sassen, a nemzetközi piacok és a globális városok elemzői.

Tovább az armagazin.hu cikkére >>>

 

A Janus Egyetemi Színház eleven gondolati erővel, érvényes és felrázó koncepcióban viszi színpadra Szophoklész Philoktétészét. Görföl Balázs recenziója.

Örvendetes, hogy a JESZ színpadra állította Szophoklész ritkán játszott drámáját. A rendező, Zakariás Máté kiváló érzékkel nyúlt a Philoktétészhez: körültekintő dramaturgiai rövidítésekkel megőrizte annak lényegét, eredendő drámaiságát, ugyanakkor erőltetettség nélkül rendelt hozzá egy aktuális társadalmi problémát. Az előadásban a nagy görög dráma és a hajléktalanság, a nincstelenség egymást kölcsönösen megvilágítva kapcsolódik össze, esztétikai értelemben egyik sem rendelődik a másik alá.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

Kevés szobrásznak adatik meg, hogy az ő műve legyen minden út kiindulópontja, és alkotása az ország kellős közepének számítson. Borsos Miklós 0 kilométerköve ilyen, kivételes darab, amely 1975 óta áll a budapesti Clark Ádám téren. A művész szobraival nemcsak a galériák közönsége, hanem bármelyikünk találkozhat köztereken, különösen a fővárosban és a Balaton mellett.

Az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtára birtokában mintegy 250 Borsos Miklós által készített rézkarc és 211 tusrajz van. Érdekesség, hogy könyvtárunkban őrzött egyik levelében szerepel a később általa tervezett Gulácsy-síremlék egyik vázlatos rajza is. A művész munkássága előtt tisztelgő, Origó a végtelenben címet viselő emlékkiállításon a rajzok és könyvillusztrációk mellett látható a Magyar Nemzeti Galéria által őrzött Borsos Miklós érmegyűjtemény egy része, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART) tulajdonát képező néhány kisplasztika, valamint a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumból érkező számos alkotás.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

 

Fotó: Szőcs Petra

A közönség elől elzárt titok nem volt más, csak az, amit a közönség a legjobban ismer: a saját magánélete, amelyben az államtól való rettegés – és az államhoz fűzött remény, bizalom – oly meghitt volt s annyira középponti, egyben intim. – Tamás Gáspár Miklós írása Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya Obiectiva Theodora című rádiójátékáról. Az írást Szőcs Petra fotói illusztrálják.

Belehallgattam én is az Obiectiva Theodora c. rádiójátékba (eredetileg a Tilos Rádióban, az interneten hozzáférhető), amelyet Illyés Kinga (1940-2004) erdélyi színésznő, versmondó lehallgatási jegyzőkönyvei alapján készített Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya, a művész lánya.

Hallgattam, amíg bírtam. Ismertem, ismerem az összes szereplőket – általában idősebbek voltak nálam valamivel – , persze nagyon fájdalmas volt hallgatni. Meg elkerülhetetlenül eszembe jutottak a saját tapasztalataim, meg azok az évek. Meg Velea százados, aki azt mondta nekem a kolozsvári Securitate folyosóján, kihallgatás után: „Tudjuk mi, hogy maga kinek a feleségébe szerelmes.” Éjjel 2 körül volt, épp abban az évben, amikor a megrendítő és különös rádiójátékban rekonstruált hangfölvételek is készültek, 1974-ben.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

 

Az előadás felétől a fókusz átcsúszik az érzékiség kóstolgatására.

Szertelen pajkosság, kacér szerelem, vér és szenvedély – öt nő vörösben, avagy mire vágyik a férfi? Roy Assaf Csajok című alkotása a sztereotip klisékből épít esztétikusan könnyed előadást.

A koreográfus nem ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen 2018 augusztusában a SZIGET Fesztiválon a Színház- és Táncsátorban már bemutatta Girls & Boys (Csajok és pasik) című munkáját, amelyből most új szereposztásban a Csajok rész került a Trafó színpadára. Az izraeli táncalkotó felvállaltan a nőiséget érintő sztereotípiákból indul ki, a koreográfiában a nővé érés folyamata kerül a fókuszba, és felmerül a kérdés: sikerül-e az átváltozás?

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

 

A kiállítás kérdőjelei nyomatékosak, világosan látható, itt több a kérdés mint a válasz. Profi és amatőr fotósok, képző- és iparművészek, korabeli értelmiségi gondolkodók, művészettörténészek és médiaszakemberek, valamint a közélet különböző területeiről érkező szemtanúk képi és tudati világán keresztül, visszaemlékezéseikből formálhatjuk meg saját kételyeinket. A nagy összefüggések kulisszái csupán kötelező panelek a személyes, a hétköznapi valóságból merítkező értelmezések rengetegében.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban izgalmas, gondolatébresztő, sok alkotót felvonultató, hiánypótló kiállítást tekinthetünk meg a rendszerváltás átmeneti éveiről. A tárlat árnyalja a korabeli ismert közéleti és egyedibb magánéleti történéseket, így a befogadó számára érthetőbbé válhat az ország akkori szellemi és lelki állapota, és ezzel definiálhatóbbá az önmagáról alkotott képe is. Az audiovizuális beszámolók és videók, a jellegzetes sajtófotók és szociofotó-gyűjtemények, valamint képzőművészeti alkotások és dokumentumok sokasága mellé személyes hangvételű kommentárok is kapcsolódnak.

 

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

A földi létből való távozást kísérő szenvedéstől nem kímél meg – az élet. Az élet – mondom –, amikor jórészt a halálról akarok írni, az elmúlásról. Azokról a pillanatokról, amikor ember magára döbben, elmagányosodik, s ha módja van, mérlegre teszi a cselekedeteit, amelyekből egy pálya, vagy egy sors lett. Néhány barátom küzdelmét a betegséggel, a halállal közelről figyelhettem, s megrendített az a tudatosság, amivel felmérték, hogy az út végére értek. Nincs tovább.

Baráti körünket meglepte Rózsa Endre megbetegedése és korai halála. 54 éves volt, alkotóereje teljében kellett küzdenie a szorongató gondolatokkal. Korábbi versében még élt benne a virtus, a dac. A Bevágom az ajtót – mely az Ámokfutó álmaiban jelent meg – még ennek a hetykeségnek a tükre

Ha feldobom egyszer a talpam,

nem nő helyettem csapongva

elandalító buja rózsa.

De kihajt a krumplivirág…

De mögöttem lassan a testtel!

Ha az isten halni parancsolt,

bevágom utánam az ajtót…”

 

Tovább a pannontukor.hu cikkére >>>

 

Döbbenetes mottó szerepel könyved legelején Samuel Petri 1767-ben megjelent zeneelméleti munkájából: „Célom az volt, hogy a zene eredetét valósághűen mutassam be, és hogy valamivel hozzájáruljak történetéhez nagy katasztrófájának koráig bezárólag, amely az 1740. évben kezdődött, és még tart.” Miféle katasztrófát emleget Petri? Hogyan értelmezzük ezt a drámai kijelentést? Még az évet is konkrétan megnevezi.

Azért mellbevágó ez a kijelentés, mert a modern oktatás hozzászoktatott minket ahhoz, hogy a zenetörténetre mint stíluskorszakok mechanikus egymásutánjára gondoljunk, és hogy a változások valódi mozgatóival ne törődjünk. Pedig a zenetörténetben nemcsak a válaszok változnak, hanem a kérdések is. Az idő nem homogén, csak a fejlődéshívő modernista elképzelés számára.

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

 

 

Farkas István: Vége, 1941    olajtempera, fa, 64 x 99 cm      Kecskeméti Katona József Múzeum        
Fotó: Darabos György

Világszínvonalú életmű és korrekt kiállítás. Fajsúlyos katalógusát Kolozsváry Marianna állította össze, amit szó szerint értek, mert a képek itt nem időrendben szerepelnek, hanem egymásra vonatkozva.


Végre egy szép, a teljes oeuvre-öt átfogó kiállítás mutatja be az élete virágjában elpusztított magyar festő életművét az MNG-ben. Nem sok a kép, hisz ötvenhét évesen pusztult el. (Pedig a Horthy-rezsim belső köréhez tartozott, apja a Singer és Wolfner kiadó egyik tulajdonosa-főnöke volt, ’44-ben a festő mentesítéséért Herczeg Ferenchez, sőt Horthyhoz tudtak fordulni.)

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

 

A román kultúra napján Szenkovics Enikőt a román kulturális érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki. A kolozsvári műfordítóval Diósi Mária beszélgetett.

Diósi Mária: Bizonyára nagy elismerés lehetett számodra, hogy állami kitüntetést adományoztak neked, mint az erdélyi magyar kultúra jelentős személyiségének. Hogyan élted ezt meg?

Szenkovics Enikő: Mondhatni sokként: soha meg nem fordult a fejemben, hogy valaha díjat, netán kitüntetést fogok kapni – ahhoz szoktam hozzá, hogy másokat díjaznak, és hogy mások sikerének, elismerésének örülök. Amikor elolvastam az értesítést, azt hittem, valaki szórakozik velem, mondtam is, hogy elég rossz vicc ilyen leveleket küldözgetni.

Tovább az olvasat.hu cikkére >>>

 

A legutóbbi kínálatban jócskán akadt aha-élményünk, a szokásos „Hűha!” azonban ezúttal elmaradt.

Az ivarérett kérészek túlnyomó többsége egyetlen napig él, szájszerve nincs, így nem is táplálkozik. Rövid élete a nászra korlátozódik, a megtermékenyített peték a vízbe hullanak, ahol bőséges táplálékává válnak a halaknak, illetve ahonnan újra indul a faj életének köre. Az Artus Kérész Művek elnevezésű performansz-kocsma sorozatának egy-egy estje is hasonlóan, egyetlen nap alatt jön létre: két héttel korábban kitalálják, mi legyen a téma, majd az előadás reggelén kiválogatják az ötletek közül, amiket megvalósítanak, estére pedig már készen is vannak a jelenetek, akciók, installációk. Minden előadás egyetlen alkalommal látható, amit mi, nézők azonnal „fel is falunk”.

Tovább a kutszelistils.hu cikkére >>>

 

Izgalmas kiállítást rendezett a rendszerváltás apropóján a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Az Eufória? ikonikus és alig ismert felvételek, projektek mentén szembesíti a nézőt az esemény összetettségével és az azt átélők sokszor gyökeresen eltérő perspektíváival. Egyúttal tükröt is tart az elmúlt 30 év elé, amelyben az egykori kortárs reakciók sokfélesége megmutatkozhat. A kiállítást február 23-ig lehet megtekinteni.

Épp harminc év telt el a rendszerváltás óta. Ennyi idő talán elég már ahhoz, hogy objektíven tudjunk visszatekinteni erre az időszakra, és az egykori reményteli időszakot szembesítsük a mai helyzettel. „Mindenki azt hitte, hogy a változás nagyon pozitív lesz, hogy eljön a szabadság, az igazság és a méltányosság ideje. Ehhez képest a rendszerváltás első néhány éve nagyon kemény volt. A zavaros privatizálási ügyek után egész gyárak zártak be, mert ráfizetésessé váltak, ez pedig rengeteg munkanélkülit eredményezett. Tehát lettek a rendszerváltásnak vesztesei is. 

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

Albrecht Júlia: Mintegy ajtó IV.

Gábor, mikor találkoztál először a telep tagjainak a műveivel, illetve mikor, hogyan tűnt föl csoportos megjelenésünk?

Valamikor a ’70-es évek közepe-vége felé. Akkor még csak úgy egyenként... Jól emlékszem például terád, az ajtóidra...[1] Aztán Balogh Gyulára. Ő akkor volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában, amikor én ott serénykedtem a Stúdió körül.[2] Fölfigyeltem arra, hogy mennyire extra és mennyire nem beskatulyázható a ’70es évek végének a skatulyáiba. Akkor nem volt ilyen skatulya vagy inkább elfelejtettük, és még nem vettük újra elő... Annyira, hogy az első konkrét kapcsolatom úgy alakult Balogh Gyula festészetével, hogy dolgom volt vele. Azzal a képével foglalkoztam, amelyik egy kis konyhaasztali csendélet volt.[3] És a reprója megjelent az NDK-beli Form und zweck című, ipari formatervezéssel foglalkozó lapban.[4] 

 

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

 

 

Kiss Judit Ágnes az ELTE bölcsészkarán magyar, a Színművészeti Egyetemen drámatanári, a Pécsi Tudományegyetemen oboa szakot végzett. Első kötete Irgalmasvérnő címmel 2006-ban jelent meg, bár már 14 éves kora óta ír, főleg verseket. A 19. Győri könyvszalonra Bűbájoskönyv című kötetével érkezett, előtte kérdeztük többek között írásról, példaképekről, feminizmusról és hitelességről.

Tanár, aki írogat, vagy inkább költő, aki tanít is?

Tanárként három diplomám is van, költőként, íróként egy sem. Sokáig nehéz volt elsősorban íróként tekinteni magamra. Ma már ez az elsődleges, bár a tanítás mindig is az identitásom része marad. Az „írogatásról” pedig az jut eszembe, mintha egy megszállott maratonfutót arról kérdeznének: „Na, és szaladgálsz még?”. 

Tovább a gyoriszalon.hu cikkére >>>

 

Hihetetlen volt az idei Made in Pécs Fesztivál! Ebben a zenekarok, a közönség és a szélesebb közvélemény is egyetért. Áttörtünk közösen egy olyan falat, ahonnan már nincs visszaút. A magunk frankózása helyett a fesztiválon fellépő zenekarokat kértük meg, hogy néhány mondatban mondják el véleményüket a januári rendezvényről. 

Püspöki Péter (Kubalibre)

Mint minden évben, idén is készítettem egy tervet, hogy kiket nézek meg, és természetesen idén is az István Pincében hosszúlépésezve maradtam le a legtöbb tervezett eseményről. Ide-oda vetődve botlottam bele olyan produkciókba, amiket eddig nem követtem. Ilyen volt a Szofistick vicces Nirvana feldolgozása, vagy éppenséggel a Szukulorka duó Hey Joe gitárszólója.

Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>

 

2500 négyzetméteres lesz a kiállítótér, ötezer képzőművész több mint 60 ezer alkotása kap helyet.

Új modern művészeti múzeum nyílik március 12-én Bécsben. Az Albertina Modern múzeumot Hans Peter Haselteiner iparmágnás alapítványának 57 millió eurós támogatása segítségével hozták létre. A 76 éves Haselsteiner, a Strabag építőipari vállalat egykori vezetője a bécsi Karlsplatzon lévő Künstlerhaus épülete felújításának költségeit finanszírozta.

A történelmi épület 1868-ban szintén galériaként nyitotta meg kapuit. A Künstlerhaus épületének felújítása, kibővítése és modernizálása három évig tartott.

Tovább a hvg.hu cikkére >>>

 

 

Mágikus és misztikus elemek, a tenger mitikus erejének megnyilvánulásai, drasztikus és naturalisztikus részletek váltakoznak Bánki Évának a kora középkorban játszódó regénytrilógiájában, a Fordított időben. Az idő nemcsak a szereplők egyéni életútjában fordul visszájára, hanem Európa történelmében is, a középkor visszacsúszik az ókorba, a Frank Birodalom a renovatio imperii gesztusával a Római Birodalmat éleszti újjá a maga addigra már holt nyelvével, melyből időközben lekoptak a ragok. A trilógia, melynek nemrégiben a záró kötetét is kézbe vehette az olvasó, Riolda születésével kezdődik és halálával végződik, mégsem lineáris. A regényfolyam végén a főszereplő meghal, visszamegy a jövőbe, ahonnan beleolvasta magát ebbe a történetbe.

A regény egyik alaptémája poétikai: hogyan íródik be egy megtörtént esemény a történelembe, hogyan lesz egy valós személyből hősi ének vagy monda szereplője, hogy válik a historia fabulává? A kérdésfelvetés hasonló volt Bánki Éva egyik korábbi regényében, a szintén középkori tárgyú Aranyhímzésben is, ám míg ott a legenda írója felől, itt – sokkal bizarabbul – a történet szereplői felől vetődik fel a kérdés. A szereplők maguk kilátnak saját szerepükből, át- meg átpillantanak más időkbe, s megdöbbenten veszik észre, hogy szinte befolyásolni sem tudják, hogyan íródnak bele saját történetükbe. 

Tovább a dunszt.sk cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal